|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
_(Ács László Tanár Úrnak ajánlom)
(Ács László Tanár Úrnak ajánlom)
*
Április 11-én ajándékot hozott a postás. A kis csomagot rég elfeledett, de ismer?s írással címezték nekem. Feladója egykori kedves magyar tanárom volt, gyermekkorom b?lcs?jéb?l, Rábagyarmatról. Itt, ebben a kis vasi faluban n?ttem fel, itt jártam iskolába, itt tanultam járni, beszélni, írni, olvasni. Tizennégy éves koromtól lassan elszakadtam a szül?i háztól. Középiskolás éveimet Szombathelyen, kollégiumban töltöttem, majd érettségi után másfél évvel már Gy?rben éltem férjemmel, majd hamarosan hármasban, életünk els?szülött csodájával, kisfiunkkal, aki már a csillagok útján jár.
Azóta, a távolság és a rohanó élet miatti állandó önváddal a lelkemben, sajnos, csak ünnepnapokon látogatok vissza szüleimhez, testvéremhez, rokonaimhoz. Szerencsére, még élnek ?k, akik csendes türelemmel, szeretettel mindig haza várnak.
Életem során a honvágy volt az gyakran, amely hosszú vasárnap délutánokon társamul szeg?dött emléket idézni, ha férjemet a munka, gyermekeimet saját életük dolgaii hívták el. Nem voltam magányos ilyenkor sem, és néha szinte vártam már a szomorkás-boldog látogatót, az emlékez?, múltidéz?, könnyes-mosolygós honvágyat. Jött is, rendre, minden alkalommal, hogy el?zze az egyedüllét, és vele a b?ntudat érzését. Az emlékezések során aztán életre kelt mindig a múlt, belibbentek gondolataimba t?nt életem emlékei, együtt voltam szeretteimmel- legalább gondolatban - megint. Olyan volt ez a múltidézés, mint egy mesés, varázsos utazás. Így volt ez több mint 30 éven át, és így van ma is. Az emlékezéssel életre kelt bennem minden és mindenki, aki nem lehetett velem. S amikor elköszöntek, mindig tudtam, ?k soha nem hagynak el, ahogy én sem ?ket. S ahogy kapaszkodtam emlékeimbe vasárnap délutánonként, s néha még velem maradtak kicsit, a gondolatok lassan bet?kké, szavakká formálódtak, és megmaradtak a papíron. Magam is meglep?dtem, amikor leírva láttam ?ket. Gondoltam, talán hogy biztosan velem maradjanak, azért írom le ?ket S hogy velem legyenek másnap is szeretteim, ha nagyon hiányoznak, ha nagyon vágyom rájuk Aztán az emlékez?, múltidéz? sorok, lelkem hangjai néha ügyetlen rímekké formálódtak, és csak gy?ltek egyre az írások a papírlapokon.
Így találkoztam újra és újra az örök végtelenben Zoli fiammal is, aki már soha nem csenget be az ajtón, soha nem ölel át ebben a földi létben, s a már-már elviselhetetlen fájdalom, amit fizikai hiánya okoz, írás közben mintha lassan szelídülne.
Nemrégiben összegy?jtöttem írásaimat, és elküldtem a család, a barátok mellett kedves magyar tanáromnak is. A pontos okát, hogy miért, ma sem tudnám megmondani. Talán hálából, mert megtanított a bet?k, az olvasás, az irodalom szeretetére, amely, ma már tudom, életem nélkülözhetetlen része. Talán, mert életem meghatározó személyisége ?, és számomra a nagybet?s Ember és Tanár, ezért számítottam véleményére.
Válaszul ajándékot küldött: levelet írt nekem Megható, szívmelenget? sorokat. Talán nem haragszik érte, ha idézek a leveléb?l néhány sort.
"Drága kis Vali!
Tegnap édesanyád elhozta írásaidat, és míg a lapokat forgattam, felidéz?dött bennem a múlt, amikor még minden nap találkoztunk. És újra láttam egy angyalarcú kislányt, aki mély átéléssel szaval a kiscsikóról, aki gyönyör?en mondja szerepét Az égig ér? fa cseng? soraiban, s aki a magyar órákon mindig a legszebb feleletet adta. Még tegnap este elolvastam minden sorodat, miközben fojtogatott a sírás, és felszabadított a gyönyör?ség. Nagyon köszönöm, hogy megtiszteltél ezekkel az írásokkal Talán véleményt kellene mondanom, segít? kritikusként kellene szólnom, de most nem tehetem. Nagyon az olvasottak hatása alatt vagyok, így nem tudnék objektíven mérlegelni. De nem is akarok. Furcsa dolog az írás Vagy bekopogtat a lélek ajtaján, s akkor eltölt bennünket valami csodálatos érzés s én most így vagyok, vagy nem ér el hozzánk, s akkor lehet a legnagyobb költ? legnagyszer?bb sora, mégis lepereg rólunk Szeretnék Veled találkozni, mert az írás ugyan megfontoltabb lehet, de a szó, még ha dadog is ?szintébb....
Majd megköszöni még nyílt levelemet, melyben hálámat, köszönetemet írtam le Internetes bemutatkozó oldalamon, amiért írni, olvasni, s az irodalom mélységes szeretetére tanított. Ezt a levelemet is - összegy?jtött írásaimmal - keletkezésénél jóval kés?bb küldtem el a Drága Tanár úrnak, ezért hivatkozik levele végén rá így:
Azt a fel nem adott levelet összeszoruló szívvel köszönöm. Ha csak egy parányi lelki segítséget tudtam adni, köszönöm az Úristennek. Ezek azok a ritka pillanatok, amikor azt érezhetjük: talán nem volt hiába
Nem volt hiába, Drága Tanár Úr, Kedves Laci Bácsi! Köszönöm, hogy elértek Önhöz lelkem hangjai, melyeket papírra vetettem. Már tudom a választ, miért kellett elküldenem Önnek az írásaimat. Azért, hogy lehajtott fejjel, már fénytelen, szomorú, de igaz tekintettel, végtelen hálával a szívemben mondjam el: igen, érdemes volt élnünk! Önnek is, nekem is!
Köszönöm, hogy sorsom útján mindig velem maradtak útravalói, és ígérem, velem maradnak, amíg élek. Kincsek ezek, értékes kincsek, akkor is, ha írásaimat örökre egy fiók mélye ?rzi.
Életem egyik legszebb, legértékesebb ajándékát, a Költészet Napján érkezett levelét, üzenetét ?rzöm a szívemben is.
*
|
|
|
- november 06 2007 17:11:27
Megható volt az egész történet, mint ahogy a tanár urat is meghatotta és kritika helyett találkozót javasolt. Ez egy szép emberi történet. |
- november 06 2007 23:05:31
Örülök, hogy elmondhattam, Kedves Denes. Szeretném folytatni a témát. Örülnék, ha valamiféle beszélgetés, véleménycsere indulna el - talán a fórumon - az irodalomról, az írásról, az alázatról, s felel?sségünkr?l, akik az olvasók elé tárjuk gondolatainkat.  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2025. április 19. szombat,
Emma napja van.
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
