|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Telefon és a gyomorgörcs esete
A kislány meztelenül állt a zuhany alatt. Lába a kád kihülő vízben taposott, karbaöltbe próbált melegetni. Kiszolgáltatott egy helyzet volt. A fürdőszobának a kicsi duplaablakán kimenekülni nem lehetett, és ha lehetett volna sem tette volna szívesen. Az ablaktól, mint mágikus bosszúálló szörnytől félt. Egyszer mikor valami rossz fát tehettek a tűzre, édesanyja dühében becsapta a kicsike ablakot, ami kitört, és a szilánkok belezuhantak a forró vízbe. Édesanyja akkor beparancsolta az öccsét a kádba (vagy már benne állt?-az emlékek csalafinták voltak), és a fiú bőrét felvágta az ablaküveg. Csupa vér lett a víz.
Félt az ablaktól, rettegett attól, hogy mindez az ő hibája, mert nem állt be a vízbe ő maga is, nem vállalta fel a megbüntetett szerepet a testévérével, hanem helyette menekült anyja haragja elől. Rettegett, hogy őt is beállítják a vízbe, mert rossz volt, hogy így felidegesítették az édesanyjukat, aki bűntudatában még jobban kiabált rá. Lehet mégis önként be kellett volna állni a vízbe.
Most senki nem volt otthon, és egyedül állt a jéghideg dermesztő fürdőszobában, és nem volt menekvés. Már megint bűnös volt, és bűnhődnie kellett.
-Hogyan mondhattál ilyet. Most azt hiszik rólam, hogy ennyire hü... gyerekem van - kiabált az édesanyja, miközben egy ismert mozdulattal megszorította a kislány jobb karját, és erőteljesen maga felé húzva emelte, és többször rávert a vizes fenekére.
-Gondolkodtál volna előre. Mit gondolnak most rólam, szellemi fogyatékos gyerekem van. Mindenki rajtad fog nevetni. Hogyan engedhettek téged iskolába, egy gyogyóst-és a jól ismert mozdulattal ismét ütött.
Az édesanyja sosem verte meg őket, mert a verés nem ez volt, nekik nem kellett letolt nadrággal várni a szíjra, mint annó neki, és amit csinált csak őértük tette, az ő javukat szolgálta. Minden gyerek tud kiborító lenni, és elszakítani a cérnát. Amit ő adott, az csak fenékre legyintés volt.
-Most meg mit bőgsz, itatod az egereket, sajnálod magad. Önsajnálat, jódolgodban megvesztél - biggyesztette le megvetően a száját. - Lettél volna te nagyanyád gyereke, éltél volna vele, akkor tudnád mi az a fájdalom. Fejezd be a bőgést. Mit gondol most rólunk apád kolléganője - viharzott ki az édesanya a fürdőszobából. A kislány, a félelemtől halálra dermedve állt a kádban, zsigereiben fázott, és folytak a könnyei. Minden erővel küszködött, hogy elfojtsa azokat, befejezze ez a mocskos önsajnálatot, hiszen neki nagyon jó élete van itt. Gyorsnak kellett lennie, mert mikor édesanyja visszajön-márpedig mindig visszajött-ha meglátja, hogy még mindig magát sajnálja, baj lesz. Milyen rossz kislány ő, hogy még egy sírást se képes befelyezni.
Az édesanya perceken belül vissza is viharzott.
-Még mindig bőgsz? -kiabált, és közben olyan hatalmasnak tűnt, ő meg kicsinek, és nagyon meztelennek. -Fejezd be a sírást, gondolkoztál volna hamarabb, hogy mit mondasz apád kolléganőjének. Mennyire hü... gyerekem van. Képzeld el, azt mesélte apádnak, hogy mennyire édes gyereke van, hogy ilyeneket, mondd, de valójában kiröhög téged a hátad mögött, és azt gondolja, hogy hü... vagy. Szellemi fogyatékos, Idióta, aki még egy órát sem képes leolvasni. soha többet nem veheted fel a telefont!- hivarzott ki megint.
A fürdőszoba a lakás leghidegebb pontja volt, így még mindig nagyon fázott. A víz a könnyeivel együtt eltűnt a lefolyóban, és a kislány befejezte a fürdést. Még mindig alig mert mozdulni. Vissza fog jönni. Hogyan lehetett ennyire buta, miért mondta azt a mondatot a nőnek, miért sietett úgy felvenni a telefont. Pedig telefonálni nagyon izgalmas dolog volt, és ez az izgalom most örökre a semmibe foszlott. A telefon szóval összekapcsolódott a rettegés. Magára tekerte a törülközőt. Alig múlt hat éves. Az édesanya megint visszatért.
-Undorító ez az önsajnálat- váltotta a hangját gunyorosra, és a szemei megvetést sugároztak. -Mondd megint, mint mondtál annak a nőnek, hadd halljam milyen hü... lányom van.
-Azt mondtam -szipogta a kislány- hogy apa fél húszkor jön haza.
-Fél húszkor, hát mondd ilyet egy értelmes gyerek?-kiabált megint- Mit képzelned rólad most. Hü... gyerekem van. Nem tudtad, hogy úgy mondják,hogy fél nyolckor?
-De- suttogta a kislány.
-Hát akkor, miért nem azt mondtad. A nő dühe mintha csillapodott volna, de egyszer, az ismert mozdulattal utoljára elkapta a kislány jobb karját, és a fenekére csapott.
-Fél húszkor-hagyta magára a nő a lányát.
A megbocsátás még sokáig váratott magára. Órákig tartó figyelmen kívül hagyás után az édesanya végre ismét hozzá tudott szólni a lányához. Nagyon fájt neki, ha büntetni kellett a gyerekét. Jött a hosszú megbeszélés, és a kiengesztelés fázisa, hisz egy egyszerű bocsánatkérés nem old meg semmit. A kislány végre ismét édesanyjához bújhatott.
|
|
|
- január 21 2010 09:14:14
Kedves Georgina!
Azt kell mondanom, hogy igen csak elgondolkodtató ez a történet. Hogy milyen egy anya, és hogy milyen lehetne!
Az biztos, hogy nem jó megoldás a történetben többször is megemlített (elhangzott) "hülye gyerekem" szót a gyermekeink előtt mondogatni, mert kishitűséget, bátortalanságot vált ki belőlük, és egyáltalán nem viszi előre a kisgyermeket a tudás megszerzésének az útján, hanem inkább visszatartja abban.
Vannak azért kivételek, akik ennek ellenére is megmutatják, és mindent megtesznek a szülői butaság visszaszorítása érdekében.
Mert itt szerintem nagyon is a szülői butaságról, s ezzel együtt a sokszor velejáró kegyetlenségről olvashattunk egy példát.
Nem jó példát!
Köszönet érte, hogy megírtad!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- január 21 2010 18:13:28
Kedves Zsuzsa,
Köszönöm, szerintem ezek generációról generációra átadott betegségek.
Szép napot
Georgina |
- január 24 2010 09:01:59
A gyermek lelkében bármilyen megalázó cselekedet mély nyomot hagy. A bántalmazás miatt pedig lelki nyomorékok lesznek. Szerintem megbocsájthatatlan a lelki, vagy testi bántalmazás.
Megírásához gratulálok: Hajdu Mária |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
