|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_M
mese
Élt egyszer egy szegény építőmester, aki már nagyon öreg volt. Senki sem tudta, hány éves lehet, de a vének szerint több mint száz éve élt ebben a városban, ahol seregnyi palota készült a tervei nyomán. Ezek az épületek sok mindenben különböztek egymástól, de abban egyformák voltak, hogy mindegyik élőnek, csodálatosan elevennek látszott!
Az öreg építőmester, ha akarta volna, dúsgazdag lehetett volna. De soha sem fogadott el sok pénzt fizetségül, csupán annyit, amennyire feltétlenül szüksége volt. Egyszerű, szegény emberként élt, de ne higgyétek ám, hogy nem volt gazdag! Nagyon is gazdag volt. Nem pénzben, hanem tehetségben és valamilyen ismeretlen, titokzatos tudásban.
Amikor a város régi temploma már túl szűknek és rozogának bizonyult, szükség lett egy jóval nagyobb, új székesegyházra. A király az öreg építőmestert bízta meg a tervezéssel és a munka irányításával. A mester egy olyan gyönyörű katedrálist tervezett a régi helyén, hogy amikor az felépült, messzi földről csodájára jártak az emberek. Mire azonban a templom készen lett, az öreg építőmester – mindenki nagy bánatára – váratlanul meghalt. Az egyik reggel élettelenül találták az oltár előtt, amin saját kezűleg végezte el az utolsó simításokat. Lelke, a rozoga test súlyától megszabadulva, olyan magasságokban szárnyalhatott már, ahová senki emberfia nem követhette.
De emlékül itt maradt utána az új templom, aminek a belseje – akárcsak a külseje – lenyűgözően szép volt. A szentélyben hatalmas üvegablakok sorakoztak. Az öreg mester ezeket is saját kezűleg festette színesre, és olyan pompásan sikerültek, hogy a leghíresebb művészek is megirigyelhették az összhatásukat.
Egy hét múlva ünnepélyesen felszentelték a templomot. A jelenlévők, közöttük a királyi vendégek is, megilletődötten ültek a padsorokban. Olyan érzésük volt, hogy a mester többi művéhez hasonlóan ez az épület is él: mintha egy földöntúli, magasztos angyali lény fogadta volna őket magába. Az ünnepséget követően az öreg építőmester hamvait – végrendeletének megfelelően – szétszórták a katedrális főbejárata melletti füves területen. Itt vettek tőle végső búcsút a város lakói, akiknek szomorúságát feledtetni tudta az épület nagyszerűsége. Mindannyian roppant büszkék voltak új templomukra, és szélnél sebesebben terjedő hírnevére!
Eközben valahogy senki sem vette észre, hogy díszes főkapu felett lévő kerek kis ablak még nincs befejezve. Az öreg építőmesternek ugyanis nem jutott már ideje arra, hogy sajátos motívumaival ezt az ablakot is szép színesre fesse. A szentélyben lévő hatalmas üvegablakok bezzeg nyomban észrevették a dolgot, és nem is állták meg szó nélkül! Éjszakánként – miután eldicsekedtek saját szépségükkel, és azon vetekedtek, hogy melyikük a legkülönb – közös erővel, szinte kórusban csúfolták a szegény kis ablakot, hogy milyen hitványan néz ki, így festetlenül. A kerek ablak nem védekezett, csak szomorkodott, és nagyon egyedül érezte magát. Amikor késő éjszaka végre mindannyian álomba merültek, gyakran álmodta, hogy egyszer csak visszatér az öreg építőmester, és csodálatosnál csodálatosabb motívumokat pingál rá. Ilyenkor nagyon boldog volt álmában, és minden ecsetvonást szeretetteljes simogatásnak érzett. A bevilágító fényekkel együtt öröm áramlott át rajta. Hiszen nem vágyott ő dicsőségre, csupán azt szerette volna, ha az üvegén átszűrődő fények gyönyörű színekre váltanának – így jutnának el az emberekhez, és érintenék meg a szívüket.
Ahogy telt-múlt az idő, a befejezetlenül maradt kerek ablakhoz egy futórózsa kapaszkodott fel a falon. A főkapu melletti füves részen ültetette el a templomszolga, aki az öreg építőmester tanítványa és nagy tisztelője volt. A futórózsa tavasszal gyorsan növekedni kezdett. Egy-kettőre felfutott az ablakhoz, és sűrűn körülnőtte, szinte koszorúként körülölelte őt. A kerek kis ablak megcsodálta a rózsa dús virágjait, melyek a színes üvegablakoknál is tökéletesebb szépségben ragyogtak, vöröslöttek, és pompásan illatoztak. A kerek ablak még sohasem volt ilyen boldog. Már egyáltalán nem érezte magányosnak magát, sőt az a furcsa gondolata támadt, hogy az öreg építőmester jött vissza hozzá futórózsa képében. Vagy ha nem is ő maga, akkor az ő szeretete, az ő mindent felülmúló szeretetereje. Mert ettől kezdve életerő költözött a kerek ablakba, és amikor az egyik vasárnap hajnalán a futórózsa elhullajtotta szirmait, az ablak alakulni kezdett. Mérete és kerek formája nem változott, de a köralakon belül – mint egy kerék küllői – elválasztó részek nőttek. A kő anyaga életre kelt, és növényként nőtt, növekedett! Az ablak szerkezete olyan lett, mint egy rózsáé: a szabályos körben sziromformák sorakoztak több rétegben a középpont körül. A kő anyaga ezután újra megszilárdult.
Aznap délután ismét sokan gyűltek össze a katedrálisban. A szertartás közben újra meg újra elgyönyörködtek az épület és a hatalmas üvegablakok szépségében. De amikor az alkonyati nap fénye hátulról hirtelen betűzött a kerek ablakon át, soha nem látott szépségű arany sugarak ragyogtak fel az oltáron. Az emberek álmélkodva forgatták a fejüket, hogy honnan érkeznek ezek a fénysugarak. Egy apró kisleány volt a legszemfülesebb, aki rögtön megpillantotta hátul az ünnepi díszbe öltözött kerek ablakot. A leányka elragadtatott hangon felkiáltott:
– Egy rózsaablak! Nézzétek, milyen gyönyörű, arany rózsaablak!
És az emberek csodálkozva nézték a templom legszebb díszét, a hajdan észrevétlenül maradt kerek kis ablakot, amely immár nem is üvegnek látszott, hanem mintha megnyílt volna ott a templom fala, és mintha megnyílt volna mögötte az ég is. A nap mögött pedig felragyogott egy másik, még hatalmasabb Nap, melyből a szeretet fénysugarai áradtak ki mindenkire, és ömlöttek kifogyhatatlanul. |
|
|
- február 10 2010 10:23:25
Kedves Fer-Kai!
Nagyon szép történetet meséltél el a rózsaablakról, meghatódtam.
Olyan ez, mint mikor a már János vitézzé előlépett Kukorica Jancsi a tündérek tavába dobja a rózsaszólat, hogy Iluskáját visszaadja neki: "Add vissza nékem Őt, szép szerelmes Iluskámat!"
Ebben a történetben az aggastyán építőmester elszórt hamvaiból fakadt futórózsa fejezte be a nagy "remekművet". Az igazi értékekkel megáldott ember még halála után is gondoskodik az ittmaradottakról! Valamilyen formában. Jó hinni ebben!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- február 26 2010 21:47:58
Kedves Zsuzsanna!
És akkor még nem is szóltunk a világ Nagy Építőmesteréről, aki az öreg építőmester mellett rejtetten jelen van a történetben.
Bizony, jó hinni!
Köszönöm. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
