|
 Vendég: 82
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Radnai István:
Elválaszt vagy összeköt - híd vagy palló kultúra folyóin általvetve
A zengő bariton, ami a világfi sajátja - a kurta szakáll, borostánál alig több, azt a hatvan, hetven, hetvenöt évet jellemezte és jelezte, bemutatta és feledhetetlenné tette, akár húsz év távolából is előhozza az emlékeket.
Szobrok, amelyek patináját galambok kölcsönzik bár. Avatások, lehettek akármilyen fényesek. Ami a szoborra igaz, megállapítható az alkotókról. Porladnak csendesen, a kórusokból nagymamák lesznek, nagypapák kevésbe. Lévén, hogy sietősebb a távozásuk.
Helyileg sem köthető hősünk tájhoz, síkhoz, hegyhez folyóhoz. A Tisza olyan árván kanyaroghat, a Duna elválaszt vagy összeköt.
Valami közös marad az ünnep! Az ünnepi hangulat a sejtekbe öröklődik. S a tartozék, a felolvasó, a dalnok - hiszen egy dalt minden avatáskor hiánytalanul előadunk!
És a díjak! Igen, a díjak, amelyekből legfeljebb a dalnok marad ki olykor, aki a kupával, pohárral, szép asszonyok párás szemével megelégszik - mint díjjal.
Gondold el nyájas olvasó, nem lenne-e övön aluli a szépasszonyokról másként beszélni, mint a hajukat, szemüket dicsérve?
És a páralecsapódások, amelyek a hosszú téli estéket jellemzik? Vagy a nyár fülledtsége, a kalászok elfektetése után, még aranyporként szállongó emlékekben?
Aranylott egykor a szobor, koronával? Millennium? Millecentenárium?
Ha nem gondolnám, hogy lehetetlen, azt hinném - a zengő bariton már ott volt, amikor a szalonkocsi a földalatti vágányain végiggördült!
Vagy felbaktatott fogaskerekeivel, gőzt és füstöt lövellve a Svábhegyre - még a villák és lakóik előtt megérkezve.
És őrizte a nyelv hajlatait és bársonyát mindenütt, ahol a polgári jólét megjelent. Persze a hivatalosságok, a bel- és külföldi hatalmasságok puritán regnálása idején - a kántálásban aligha vett részt, hacsak fejjel kimagasodva, az utolsó sorban fel nem övezték a nemes torkot valami nyakkendővel.
És hogy a kenderkötél szorítását ne érezze, időnként talán még a farkasokkal is.. Hogy is mondja a német: Mit den Wölfen heulen..- a farkasokkal űvölteni?
De ránkszakadt a fellendülés után vagy százharminc évvel a globális szabadság ködös jóléte. De szakaszonként mégis rádöbbentünk, már nem annyira sírva-vigadva, hogy magyarok lennénk.
És a nemes torok elnyeri ebédjét, poharát, kupáját vagy kupicáját, mert aligha fizették túl a dalnokot. Ha lenne olyan ősz hajú dáma, akinek szívébe villámként hasítana, hogy melyik színpadon, milyen szerepben? Kosztümös lehetett, és a hölgy akkor még karcsú derekán a kosztűm vagy a kisestélyi szűzi idomokat domborított.. Rég volt! De a dalnok, amint az időben leszedett alma, fonnyadatlanul elállt a megfelelő hőmérsékleten és néhány korty után csorbítatlan ércességgel felzengett a bariton.
Azt már csak a rossznyelvek terjesztik róla, hogy Ferenczjóskának az apja, vagy a nagyapja énekelte volna, nem nem, ez nem lehet igaz!
Nem, nem a Gotterhaltét... mert Ferenczjóska, aki mindennel éppannyira meg volt elégedve, mint a késői utódok, tudta, hogy minten natyon szép és minten natyon jó, ha a magyarok azt egy megszokott dalt enekelhetik.
És a magyarok Istenével nem jó ujjat húzni!
Így hát, amikor időnként ma is felvethetjük a fejünket, amikor a hatalom támogatása ellenére avathatunk vagy díjazhatunk - hiszen hősünk mindenütt előfordul, csak éppen a Parlamentben nem - az ország házait, amelyeket a művelődésnek és nem a mocskos poltikának szentelünk, buzgón látogatja és jól teszi!
|
|
|
- február 24 2010 11:24:05
Kultúra!
Manapság ezzel nem divat foglalkozni, csak a PÉNZ szerzésével, ez az ami összeköt és elválaszt embereket.
Írásod a hajdani békeidőt is emlegethetné, szüleink azt sírták mindig vissza.
Szeretettel Joli |
- február 24 2010 15:13:31
Ehhez nagyon hasonló emberrel, emberekkel ma is találkozom, CSAK KERESNI KELL! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
