Napkorong

A meséhez mennyi szánalom kell,
Mennyi gyűlölet és sérelem,
Hogy a gonosz mind pokolba vesszék,
A jó végül győzelmes legyen.
(Weöres Sándor: A meséről)

Mesélj kérlek, hallani akarom a hangodat! Mesélj, látni akarom a csodát, látni akarom a világodat, mondd, merre található a mesék földje? Mesélj, kérlek!

Mesélik, -Allah jobban tudja-, hogy réges régi korokban, messzetűnt időkben élt, és uralkodott,mint senki dicsőbben India és Kína szigetein egy király.[1] Sahriának hívták, és egyszer mindennél jobban vágyta látni öccsét, így hát elhívta magához.. Indult is a király testvére,de eszébe jutott, hogy elfelejtett valamit, visszafordult, és a döbbenettől tágra nyílt a szeme: a fekete rabszolga, az ő feleségével, az ő ágyán. Csak hajnalban indult tovább, de addigra a hófehér ágy már beitta a két ölelkező ember vérét.
Sáh-Zemán, a királyi öccs, megint túl korán érkezett bátyja palotájába. Most is, mit előző este, a rossz helyen a rossz időben. Senki sem mondta neki, hogy esti órák veszélyesek, az este eltakarja, mit nem akarnak látni az emberek, de Sáh-Zemánnak most megadatott a látás képessége. Csak nem a szépséges királyné az ott a kertben, csak nem a szépséges királyné veti le ruháját, ó, az a hófehér bőr, csak nem bátyának felesége fordul szembe egy szolgával, csak nem az a csodálatos asszony fekszik a szolga alatt? Sáh-Zemán, ne szomorkodj feleséged után, más asszonya sem jobb, de csitt, Sahriár meg ne tudja.
De Sahriart hamar felkereste az igazság, öccse akaratlanul árulta el a titkot, és a király a saját szemével akarta látni, mi történik. Elbújt öccse vendégszobájában, és a döbbenettől tágra nyílt a szeme. a fekete rabszolga, az ő csodálatos feleségével, az saját kertjében. A király lassan emelte fel fejét. -Velem jössz Sáh-Zemám, kedves öcsém?
A felkelő nap már nem találta a palotában a testvérpárt, tapogatózó sugarai már csak a két kertben fekvő halottat tudták végigsimítani.

A királyi testvérpár világgá ment, látni akarták mások megcsalatását, és mások fájdalmát, hogyan szenvednek attól, hogy asszonyuk mást választ, hogyan törik ketté a férfiúi szív. Nem kellett ám sokáig gyalogolniuk, párnapi vándorút után, mikor egy este nagyon elfáradtak,leültek megpihenni egy fa alá. S csodák csodája, hatalmas füstoszlop kerekedett. Meneküljetek, tűzből teremtett szellem, géniusz közeleg, dzsinn látogat a mesés Káf hegyről, egy mesebeli ládikával. A ládikában egy asszonnyal.De ez a történet most nem a dzsinnről szól. Álmodj dzsinn, fáradt vagy!
-Gyertek közelebb királyfik, látjátok a gyűrűimet, ötszázhetven darab, férfiak adták,minden együtt töltött éjszakáért. Ajándékozzátok nekem gyűrűiteket, és talán nem ébresztem fel a dszinnemet, talán megkegyelmezek életeteknek. A két férfi nem tehetett mást, teljesítették a nő akaratát, Egy nő uralkodott két férfin, és egy nő parancsolt két férfinek.

Minden nő egy démon, annak is születtek, [2]
Nem bízhatsz szavukban, tudja minden gyermek.
Akárkit szeretnek, csak érdekből teszik,
Durván bánnak vele, és végül eszét veszik.
Álnok, ravasz népség, csalják szerelmüket,
Romlásba taszítják, széttörik szívüket,
Ne feledd, soha ne feledd ezt Sahriar király!

Aljas, megátalkodott nő, boszorkány! Pokolba minden egyes nővel, asszonnyal, leánnyal!!Megaláztak, megsértették az önérzetemet, elrabolták a lelkemet, megölték a szívemet, bosszú, bosszú, BOSSZÚ!, és Sahriar király lassan,de határozott léptekkel indult vissza a palotába.
-Mit akarsz, -kérdezte a homok.
-Menj utadra, nem rád tartozik.-
-Mit forgatsz a fejedben, tornyosult magasra, útját állva a a királynak.- Sahriar, veszélyt érzek, vért látok gondolataidban, nem engedhetlek addig tovább, míg nem árulod el titkodat. --Várj, nem sokáig marad titok. Engedj utamra!
Látta a homok, látta a király őrült gondolatát, érezték a kis finom szemcsék, hogy a gondolat akarattá válik, és a király makacsságához utat talál. A futóhomok gyorsan vitte tovább a hírt.
A fák kérdőn hajoltak uruk után, -miért, ha megbántanak, miért a gyengébbet bünteted meg? –-Hagyjatok-,
-Miért, ha megaláznak, miért alázol meg mást-peregtek lába alatt a homokszemek,
-Miért, mennyi sértést kell elkövetned, hogy ne fájjon saját sérelmed? -Suttogták Szamarkand falai. Mond mi bűne a bűntelennek?
-Hogy asszonynak született.
-Ne tedd,- kérték a falak, de a királyi palota meghajolt az uralkodó akaratának. Csak az ágy suttogott félénken, -de hisz nincs is annyi leány!?
De, de volt, és mindig lesz, míg a lányért kapott vagyon pár hétig jóllakat egy családot. Igaz, voltak, akik elmenekülhettek, a kiváltságos helyzetben lévő lányokat elbujtatták az apák.

-Ne tedd, most nem teheted-súgta a kivégzésre igyekező király fülébe egy koldus, de a király nem hallgatott rá. -Ha tehetném megöletnélek, te mocskos koldus!
-Sahriar, a lány gyermeket hordoz szíve alatt, ugyanúgy, ahogy sok más lány is, bízz egy látnok szavaiban. -Allah akarja így! Hallgass el!
-Nem Allah akarja, te parancsoltad, Sahriar, gondolkozz, bánd meg bűneidet, mielőtt túl késő lenne. -Honnan tudod vénember, mit akar az Isten, pusztulj színem elöl.

Majd három esztendeig folytatódott a mészárlás,majd három esztendeig gyűlt az alvadt vér a palloson , az elfolytott sikolyok porfelhőként keringtek a város felett, és gyászfelhőt küldött az ég.
De a vér, a szenvedés elszállt egy rejtett kis udvarba. Beitta magát a virágokba, és azok segélykérésre nyitották szirmaikat.-Seherezád, kérlek!- Minden újabb reggelen a kert zokogott. Könnyeket hullatak a virágok, és összeestek a teher alatt. De élt valaki a kertben, aki meghallotta a sírást, egy fiatal lány, ezernyi könyv birtokosa, történetek és mesék királynője. Addig faggatta apját, a vezírt, mi történik, míg az kénytelen kelletlen elárulta a király vérengzését. A lány, Seherezád összevonta fekete szemöldökét, távolba meredt, majd előadta apjának a tervét. Az apa le akarta beszélni, az ő lánya nem lesz más férfié, főképp nem lesz áldozata egy férfinek, még ha az a város leghatalmasabb ura is. Mindhiába, minden szó visszapattant a lányról, a mondatok már születésük előtt meghaltak, megrémültek a lány szilárd akarata láttán. Nem hatott semmilyen érv. Seherezád fejébe vette, hogy ő lesz a király soron következő felesége, ha meghal, akkor meg kell halnia, ha nem, Allah akarata.
A vezír nem tehetett mást, gyász-nász ruhába öltöztette lányát, s közben ezerszer átkozta magát, míért nem ásta el elevenen, mint egyes törzsek teszik. Az övé, csak az övé, nem vehetik el tőle, s most a lány magától megy el . Bevezette legféltettebb kincsét a király szobájába, s halkan, szíve nélkül távozott.
A halálraítélt odalépett hóhérja ágyához. A hóhér elégedett szemekkel nyugtázta áldozatát. Egy egyszerű falat estére. De előtte teljesítette a lány legutolsó kívánságát. Sehrezád legkedvesebb huga lekuporodott az ágy sarkába, míg ő maga lassan közledett az ágyhoz.

Csitt, maradjunk csendben. Hunyjuk le a szemünket, és ne hallgatózzunk. Tegyünk úgy, mint az ágy végén kuporgó huga. Nem érezzük az ágy mozgását. Nem hallunk hangokat. Maradjon az ő titka, mit érzett és gondolt azon az éjszakán.
Al-muaddi a befogadó,al-dahhál, a betolakodó.

Egyszer minden véget ér. Az est letelt, és mielőtt a vörös nap kidugta volna sugarait, az ifju húg kérlelő hangon beszélni kezdett lányságát vesztett nővéréhez. -Mesélj kérlek, még egyet utoljára, hallani akarom a hangodat. -Csak ha a király is megengedi. A király megengedte, úgysem tudott aludni, talán felzaklatta a csodálatos lány kihült tetemének elörevetítet képe, a pallosról lefolyó vér.

És Seherezád mesélni kezdett. Ezer és egy éjszakán keresztül, megállás nélkül, mindig mást. Varázslatos módon fűzte össze a történeteket, a mesék szálait mesteri módon kuszálta. Minden eddigi könyvet, történetet, olvasott mesét összekevert, új mesét szült a semmiből, és közel hozta az ismeretlent. Vad, érintetlen, soha nem látott tájak és emberek keltek életre puszta szavaktól, és szellemek, démonok elevenedtek meg a föld szürke porából. Éjszaka élt, és mint eddig, kislánykorától kezdve, a mesékben.

Al ír, a nemző, al-kussz, a rés.
Vér és könny, verejték, és szenvedés.
Fiút szültem neked, ó király, hadd pihenjek,lázam van. Nem, mesélj, fejezd be a mesédet.
Vér és könny verejték és szenvedés
Fiút szültem megint, király, engedd el az életem, csak a fiú miatt. Nem, mesélj, még, parancsolom.
Vér és könny, verejték és szenvedés.
Kegyelmezz nekem, fiút szültem harmadszor is, ments meg gyermekeid anyját. Seherezád, csitulj, kérlek, csak még egy mesét, mesélj kérlek.

Ám egyszer az összes mese elfogyott. A kiapadhatatlannak látszó forrás elapadt, a mesék úgy döntöttek, nem folytatódhatnak. Vége, nincs tovább, az 1001 éj letelt, két év, kilenc hónap, és egy nap. A vádlott elmondta védőbeszédét, elmondta, ő miért nélkülözhetetlen a világnak. Némán állt az ítélőbizottság előtt. Rabszolgád vagyok királyom, ha megöletsz, gyermekeidet senki nem tudja majd úgy felnevelni, mint én. A király szeméből egy könnycsepp távozott. Megkegyelmezett már régen, csak túlontúl magával ragadta felesége meséje.Bocsásd meg Seherezád, hogy annyi nőnek ontottam életét El is hívatta írnokait, hogy jegyezzék fel az 1001 db mesét. Azok mindet írásba foglaltak, és elnevezték az Ezeregyéjszaka meséinek. A feljegyzések harminc kötetnyit tettek ki. Az egészet a kincstárban helyezték el.
Örömben, és vigasságban, jólétben és boldogságban élt ezután a király és népe, amíg el nem jött értük a vidámság megrontója, kötelékek szétbontója.[3]

Vége, mondd, vége? Ennyi volt, ennyi az egész, elfogyott a meséd? Nem baj, holnapra ugye maradt?

[1] idézet az Ezeregyéjszaka meséiből. Fordító: Honti Rezső
[2] Illatos kert, részlet
[3] idézet az Ezeregyéjszaka meséiből. Fordító: Honti Rezső