Napkorong

Kristóf jókedvűen ébredt. Azzal a tudattal aludt el, hogy végre látja. Várta a találkozást. Azon töprengett, mit mondjon Vikinek. Nem akarta megijeszteni érzelmeivel, de tudnia kell a lánynak, mit érez iránta. Már reggel izgatott volt. Egy dallamot dudorászott a napsugárról és a szerelemről. Alig várta, hogy elteljen a nap és láthassa végre. Készülődés közben gondolatai Vikinél jártak. Felidézte, amint már annyiszor azt a délutánt, amely állandóan benne él azóta, kínzón, fájón, reménytelenül. Most végre láthatja. Kopogás riasztotta fel gondolataiból.
- Krisz, én is szeretnék bemenni! - Zoltán öccse hangját hallotta, aki szőke, kék szemű átlagos fiú volt.
- Ja, jó, bocs! - Zavarban volt, hisz gondolataiba mélyedve nem vette észre, hogy már régóta a fürdőszobában van.
- Úgy készülsz, mint egy lány. -
- Mondtam, hogy bocs. -
- Randira mész? - kíváncsiskodott tovább öccse
- Igen -
- Mesélj, csinos? -
- Magánügy, öcskös -
- Jól van na! -
Elindult. Legszívesebben repült volna, hogy minél előbb ott legyen. Kilépett a kapun, a délutáni napsütéstől hirtelen elvakult, kis időbe telt, míg szeme hozzászokott a fényhez. Úgy érezte ma a nap is fényesebben veti sugarát a földre. Boldog volt, egyre izgatottabb lett, majdnem futott. Kapkodta a levegőt. Nem látta az embereket sem, akik
sürgölődtek mellette. Csak az járt a fejében, mindjárt látja őt. Hirtelen megállt egy virágbolt előtt. Bement.
- Egy szál piros rózsát kérek. -
Szíve szerint az egész virágbolt készletét a lány lábai elé tette volna, de érezte a legszebb virág Viki maga. Megszaporázta lépteit, lihegve, futva érkezett. Legszívesebben rohant volna, hogy minél előbb a karjában tarthassa. Kettesével vette a légcsőfokokat, s amikor felért meglátta Vikit. Ott állt a szökőkút előtt, cipőjével egy kavicsot rugdosott. Amikor meglátta érezte elhagyja az ereje. Itt van! Előtte! Végre! Szépnek látta, ahogy a délutáni nap rásütött. haja úgy szikrázott, mint akkor. Elakadt a lélegzete, ezért megállt .Összeszedte minden erejét és elindult. Néhány lépésnyire volt előtte az imádott lény, akiért él-hal, akiért az életét is oda adná. Hogy mondja ezt meg neki? Odalépett.
-Viki ! - átkarolta. Érezte, hogy a lány remeg. - Mi baj, félsz tőlem? -
- Dehogy,csak.... Viktória, amikor meglátta Kristófot, úgy érezte, összeesik. Remegés fogta el, ahogy a hangját meghallotta. Elhatározta erős lesz, elmondja a fiúnak mit érez, s hogyan döntött. Nem áltatja tovább. Megmondja neki, hogy vége. De hogyan mondja meg? Ez az egész olyan nehéz! ,
- Csak? - Nyújtotta felé a virágot Kristóf. Megijedt, ezt a csakot már hallotta tegnap a telefonban is. Rosszat sejtet. Mi lehet e mögött? Elhatározta nem hagyja, kiszedi a lányból mit jelent ez.
- Beülünk valahová, vagy sétáljunk? - Kérdezte hirtelen. .
- Kösz, honnan tudtad, hogy a rózsa a kedvenc virágom? - Vette át a növényt Viktória - méghozzá piros -
- A piros a szeretet színe, neked ez dukál. -
- Miért, tán szeretsz? -
- Igen, nagyon! - Végre! Kimondta! Megkönnyebbült. Most már tudja mit érez.
Viktória egész nap azon tűnődött, mit mondjon. Milyen lesz a találkozás, hisz most randiznak először. Izgatott volt, és félt. Vajon mit fog szólni, amikor meglátja, hogyan fog reagálni. Ahogy közeledett a találkozás órája, annál inkább hatalmába kerítette a félelem. Most, amikor itt áll előtte, s azt mondja szereti őt, mit tegyen? Hűtse le, s mondja meg neki, vagy várjon még vele. Tépelődött. Fülében hallotta a fiú szavait. Erezte reagálni kéne, de hogyan. Nem jött ki hang a torkán. Állt a fiú előtt sután, a virágot szorongatva, s nem tudott szólni. Egész testében remegett. Érezte, hogy Kristóf átkarolja, nem tiltakozott, csak állt.
- Mi baj nyuszkó? Mi bánt?- Kristóf érezte a lány félelmét s szerette volna tudni mi az oka, álla alá nyúlt, s felemelte a fejét. Viki ránézett, szemeiből eltűnt a fény, ami akkor tüzelt benne. Megijedt. Muszáj beszelni róla! Érezte komoly dolog, s elhatározta, kiszedi a lányból, akármi is vár rá.
- Elmondod? -
- Most? Itt? -
- Hová menjünk? Mond? Üljünk be valahová! -
Elindultak. Viktória érezte, a fiú átkarolja a vállát. Szinte önkívületi állapotban volt, mintha valami messzi világba lenne. Követte a fiút, aki féltőn átkarolta. Arra eszmélt, hogy Kristóf hangját hallja.
-Mit kérsz? Mit iszol? -
Körülnézett, nem tudta, milyen hely ez, csak látta, hogy valami elit. Hisz bőrfotelok, üvegasztalok voltak mindenhol. Lassan megnyugodott. Látta a fiú kérdő tekintetét. Válaszra várt.
- Colát. -
- 2 Colát kérek -
A pincér elment. Ismét kettesben voltak. Most vette_csak észre, hogy
ők egy kuckóban ülnek, ahol senki nem hallja miről beszélnek.
- Tudod-e, hogy azóta is csak rád gondolok. - Kérdezte Kristóf – Miért nem akartál velem beszélni? Csak látni akartalak, az miért baj?
- Nem baj, csak... El kell mondanom valamit, de olyan nehéz. -
- Mond -
- Ne haragudj rám! Hülye voltam, csak magamra gondoltam. Tudnom kellett volna, hogy te is ember vagy, s mint ilyen érző lény. Hülye önző liba vagyok!- elcsuklott a hangja, de erőt vett magán.
- Dehogy! -
- Ne szakíts félbe kérlek, mert így is nehéz! Nem gondoltam bele mit teszek és mi lehet a következménye ennek. Azt gondoltam, egy kaland semmi más. De....
- De? Folytasd! -
- Tudom, hogy nincs jogom ahhoz, hogy kisajátítsalak magamnak. Én rontottam el, s ezért ezt nekem kell rendbe is hozni. Ne haragudj rám azért, ami történt. Nem akartalak bántani téged, azt - gondoltam nektek fiuknak úgy is mindegy. Ti csak a trófeára mentek, hülye voltam ne haragudj, mást már tudom. -
- Vik! -
- Ne, had mondjam végig! - Érezte, ha most abbahagyja, nem tudja végig mondani, amit akar. Így is össze kellett szednie minden erejét. - - Most már tudom, hogy nem vagytok egyformák. Apu mondta, hogy bánt. Ne bántson, hisz én kezdtem ki veled. Ezért nem akartam beszélni veled, hisz jogom sincs hozzá, hogy szóba állj velem. Azt gondoltam hamar túl leszel rajta, és elfelejted. Tévedtem. Azt se gondoltam, hogy ennyire fájni fog. Tudod, sokat gondolkodtam, mit tegyek. Rájöttem, nem érdemled meg, hogy kettétörjem az életed. Hiszen nem is ismerlek, s csak azért, mert az megtörtént még nem jogosít fel arra, hogy rád akaszkodjak. A következményre sem gondoltam, s most nagyon félek. Nem akarok tőled semmit, csak akartam, hogy tudd! Igazából nem is én, hanem apu ragaszkodott hozzá, hogy megmondjam. Nekem kell ezt megoldanom, téged ez semmire nem kötelez! - hadarta. Megpróbálta egyhuzamban elmondani, amit akart. Tudta, ha abbahagyja, akkor nem mondja el. Most, hogy túl van rajta megkönnyebbült. Nyugalom kerítette hatalmába! Végre!
Kristóf látta a lány arcán a félelmet, érezte hangjában a kétségbeesést. Agyában zakatoltak a szavak."Következmény?" Ez mit jelenthet? Csak nem azt, hogy....? De akkor!"Érezte, elhagyja az ereje. Tudta mondania kell valamit, de összeszorult a torka. Mit jelentsen ez? Elakadó hangon kérdezte,
- Vik! Miről beszélsz? Következmény!? Csak nem....?-
- De! -
- Vik, biztos? -
- Igen, de tőled nem kérek semmit. Egyedül kell megoldanom, ha már ilyen hülye voltam-
- Egyedül? Miért? Én is itt vagyok! -
- Tudom, de ezt én rontottam el. Döntöttem!-
- Mii t akarsz tenni? Csak nem…? -
- így lesz a legjobb mind kettőnknek! -
- Miből gondolod? Tudod mivel járhat? Vik! Akár akarod, akár nem én már hozzád tartozom, hisz azóta tiéd a szívem. Minden percben azóta csak rád gondolok. Tudod, hogy megbabonáztál akkor. Látod, megint csak magad döntesz. Talán nekem is van némi beleszólásom, némi közöm hozzál. Nem akarsz lekötni? Hisz a tiéd vagyok azóta.
Tudnod kell, rám számíthatsz mindenben. Mindig, mert nagyon szeretlek. Akarom, hogy tudd! Nekem ez nem futó kaland volt. Érezned, tudnod kell, én már csak a tied vagyok. Ez ellen nem tehetsz semmit sem. Legalább azt engedd meg, hogy láthassalak, hogy segítsek, hogy melletted legyek. Sajnálom, hogy így döntőt tél,_ de talán igazad van, hisz alig ismerjük egymást, de adj legalább esélyt. Ha jobban megismersz, talán te is másként gondolod. Én nagyon szeretlek téged, nem tudom, te hogy vagy ezzel, de remélem, majd el¬jutsz hozzám a lelkeddel a szíveddel is. Mindenesetre azon leszek, hogy ez így legyen. S ez ellen most már semmit sem tehetsz! - Átkarolta a lányt, s megcsókolta. Viktória nem ellenkezett.
- Buta, buta, drága kis butám! Ne félj nyuszkó nem lesz semmi baj. A döntésed végleges? -
- Igen, csak nagyon félek! -
- Tudom. Rám számíthatsz mindenben. Jó lenne, ha meggondolnád magad. Tudd veled maradok örökre!-
- Ne, ezt nem mondhatod ilyen határozottan. Sok mindent történhet még.
- Igaz, de ez akkor sem fog változni, mert nagyon szeretlek. -
- Ne haragudj, hogy feldúltam az életed! -
- Rád soha nem fogok haragudni. Tudod, akár hogy is alakul majd ez köztünk,. a csoda, amit tőled kaptam mindig enyém marad. Soha, amíg élek nem felejtem. -
- Mit gondolsz most rólam? Tudod sokat gondolkodtam, mit tegyek, de mindig ugyanarra jutottam. Biztosan megvetsz! -
- Azt, hogy egy megriadt kis madárka vagy, aki nem tudja mit tegyen. Vik, igaz, hogy hibát követtünk el, de a további döntéseinket jól meg kell gondolnunk. Tudom, hogy korai még egy gyerek, de ha már így alakult, fel kell vállalnunk. Tudod, milyen következménnyel járhat egy abortusz? Ezt nem kellene kockáztatni. Tiszteletben tartom a döntésedet, minden, mindig úgy lesz, ahogy akarod. Ne feledd, mindig halhass a szívedre, akkor tudni fogod, mit kell tenned. Arra kérlek, engedd hogy melletted legyek. Mikor kell bemenned?
- Szerdán.
-Veled megyek, jó? -
- Ha akarsz. -
Viktória belesimult a fiú karjaiba. Hatalmas nyugalom tört rá. Érezte, nincs egyedül. Jól esett neki a tudat, hogy ismét tévedett. Tudta érezte, a fiú igazat mondott, s hangjától megnyugodott. Fejében zakatoltak a szavak" szeretlek, számíthatsz rám". Elindultak könnyei, hagyta had folyjon.
Kristóf átölelte a lányt, aki mint egy sebzett kismadár védelmet keresett karjai között. Tudta, érezte, soha nem engedi el most már. Élvezte a pillanatot. Belefúrta orrát a lány hajába, s szívta magába annak illatát. Boldog volt, hisz végre itt van vele. Azt akarta, hogy ez a pillanat soha ne múljon el. Csókot lehelt a lány fejebúbjára, majd felemelte fejét. Látta, hogy sír.
- Jól van kincsem, nem kell félned. Csak bízzál bennem, s meglásd, boldog leszel velem. Arra kérlek, mindig mond meg mi bánt, mit csináljak. Azt akarom, hogy neked, mindig ,jó legyen. Soha sem akarlak bántani, tudod! Tudnod kell, hogy nekem már csak Te létezel, bennem élsz, ha akarod, ha nem. Nagyon szeretlek téged, titeket. Mert remélem, hogy a kicsit is szerethetem, hogy úgy döntesz. Nagyon szeretném, tudnod kell, én akarom, hogy maradjon. A döntés, természetesen a tiéd, de kell, hogy tudd. -
- Te olyan jó vagy. Meg sem érdemlem, hisz, csak játszottam veled. -
- Hisz én is benne voltam a játékba. Én legalább olyan hibás vagyok, mint te. Ha együtt vagyunk, átvészeljük ez is. - letörölte a lány könnyeit, és megcsókolta.
Viktória könnyein keresztül rámosolygott. Együtt töltötték az egész délutánt, kézen fogva sétáltak a napsütésben a Duna parton. A lenyugvó nap sugarai vörösen bucskáztak a habokban. Hajók jöttek-mentek. A hídon emberek siettek a dolgukra, de ők ketten, csak egymást érzékelték. Kapaszkodtak egymásba, mintha soha nem akarnának elválni. Kristóf néha megállt, magához szorította a lányt, s forrón megcsókolta. Nem törődtek azzal, mit szólnak az emberek. A nap már. le¬nyugodott, mire Viki otthonához értek.
- Mikor látlak? - kérdezte Kristóf, miután elengedte a lány derekát. - Reggel vizsga van, nem tudom, mikor végzem. Hívlak jó?
- Oké. Várj, itt a számom - Elővette névjegykártyáját, és átadta - Azért én is próbállak hívni jó? Vigyázz magadra, jó éjt szeretlek. -
- Jó, majd hívlak, ahogy végeztem. Drukkolsz nekem? -
- Persze, hisz tudod, gondolataim mindig nálad járnak. Miből vizsgázol? -
- Matek, magyar. -
- Hogy érzed? -
- Nem tudom, majd kiderül. - Viktória gyors csókot nyomott a fiú szájára és eltűnt.
Kristóf egy darabig nézte, hátha látja még, aztán elindult. Lassan még egyszer visszanézett, de nem látta imádottját, így határozottan ment tovább. Boldog volt, tudta, jól döntött. Akár hogy is, ugyan olyan hibás ő is, hisz neki kellett volna erősebbnek lennie, de ott erre képtelen volt. Most tudta nem hagyja magára, Viki akárhogy is tiltakozik ellene. Elhatározta, gondoskodik róla, még akkor is, ha a lány nem akarja. Bízott abban, hogy közel engedi magához, de felkészült az ellenkezőjére is. Mindenképpen vele lesz. Ha csak a kezét fogja, neki már az is boldogság. Ma délután ugyan az az érzés támadta meg, mint akkor. Nagyon vágyott a lányra. Mámorosán ért haza. Bízott magában, tudta meghódítja a szívét előbb-utóbb. Azt persze csak remélte, hogy megváltoztatja döntését szerelme, de ha nem, akkor is mellette marad. Erezte, hogy Vik még bizonytalan, s nem bízik benne. Tudta, igaza van, hisz olyan gyorsan történt minden, s még semmit nem tud róla. Elhatározta azon lesz, hogy minél előbb bebizonyítsa méltó szerelmére. Alig várta az újbóli találkozást, de az éjszaka lassan telt. Gondolatban nála járt, elképzelte mit csinálhat. Meg¬próbálta maga elé képzelni a lányt, ahogy zuhanyozik, alszik. Érezte ismét formás mellét, ahogy tenyerében tartja. Ettől a gondolattól felébredt benne a vágy.

Amikor Viktória belépett az ajtón apja kérdőn nézett rá.
- Találkoztatok? -
- Igen, apu azt mondta, nagyon szeret. De lehet engem szeretni? -
- Ha azt mondta, biztos így is van. Ha nem így lenne nem bántaná a. dolog. Hidd el, vannak még tiszta érzelmek. -
- Biztos, de minden .olyan zavaros. Azt sem tudom,én mit érzek.
Ha nincs velem, akkor mindig rá gondolok, ha vele vagyok, ügy zakatol s szívem, mint egy mozdony. Jól esik, ha hozzám ér, ha csókol, de helyes-e amit teszek? Apuci, mond mit tegyek?-
-Kislányom , dehogy, már nem az én drága kicsi lányom vagy, aki a térdemen lovagolt, hanem egy szerelmes hölgy, akit megzavart az érzés. Kicsim erről szól az élet. Nekünk szülőknek tudomásul kell vennünk, hogy előbb-utóbb kirepülnek a gyerekeink. Felnőnek.Eljön az idő, amikor már nem mi vagyunk a fontosak, hanem egy ”ismeretlen", aki egy idő után már nem ismeretlen lesz, hanem a legfontosabb a világon. Ne feledd ez az élet rendje.-

- Apu, úgy szeretlek. Te mindig fontos leszel nekem! -
- Tudom, kicsim, hiszen az apád vagyok, de ő fontosabb lesz. Meglátod. Ezt tudomásul kell venned. Hiába, tiltakozol ellene. Szeresd tiszta szívedből. Maradj mindig őszinte. 'Figyelj a belső hangra és akkor tudni fogod mit kell tegyél. Én csak tanácsot tudok adni, de döntened neked kell. Ne feledd, döntéseidnek súlya van. Mindig a belső hangra figyelj, az nem csal meg soha. -
-Apu, te szeretted anyut?-
-Persze. Tudod, még most is szeretem, s most is nagyon hiányzik. De tudni kell elengedni, mert akkor nekünk is könnyebb. Ha valakit nagyon szeretünk, az mindig velünk marad. Itt mélyen a szívedben. Ott találsz egy kis szelencét. Ott őrzöd mindazt, amit szeretsz. Ha gondolunk rá, akkor mindig velünk marad, tudja, látja mit teszel. Ha akarod tanácsot is ad, de dönteni akkor is neked kell. Azért nehéz ez, tudod, mert vannak olyan döntés helyzetek, amikor szükség lenne a szeretett társ segítségére. Akkor fordulhatsz hozzá. Ha odafigyelsz a belső hangra tudni fogod mit mond. Veled lesz mindig. -
- Igen apu, de néha ügy hiányzik. -
-Tudom. Mindig hiányozni fog, hisz szerettük öt.
Megcsörrent a telefon. Viktória összerezzent. Apja a készülék után nyúlt.
-Tessék? Adom, tied- nyújtotta át a kagylót lányának.
Kristóf az ágyán hevert, gondolatai azonban messze jártak. Tervezgetett. Elképzelte, hogy együtt vannak, hogy Viki minden éjjel mellette van. .Erezte nagyon hiányzik. Nem régen váltak el, de már most nagyon vágyott arra, hogy hallja a hangját is. Minden porcikájában érezte felébredő vágyát, amely hajtotta, ösztönös mozdulattal elindult, felemelte a telefonkagylót és tárcsázott.
- Halló! - ,
- Tessék- Hallotta Papa hangját-
- Krisz vagyok.....-
- Adom, tied - hallotta.
- Szia nyuszkó nem aludtál még? -
- Nem, apuval beszélgettem. Valami baj van? -
- Dehogy! Csak hallani akartam a hangodat, nagyon hiányzol.-
- Tényleg? -
- Aha, hisz tudod. Holnap elmegyek a suli elé jó? Gondold ki, hogy hova menjünk.-
- Tanulnom is kellene -
-Mikor lesz a következő vizsgád? - - Csütörtökön-
,- Jó, akkor tanulunk. Jó éjszakát szertelek.-
-Krisz, lehet, hogy nem megyek el szerdán! -
- Szuper! Holnap megbeszéljük. Tudod én mit gondolok. Ne félj segítek mindig melletted maradok, tudod. Erre gondolj, nem vagy egyedül.'
'-Tudom. Talán halasztok egy évet. A suli megvár, igaz? -
- Igen. Jó lesz így! Ha így akarod, örülök neki. bízz bennem. Meglátod nem fogsz csalódni!Jó éjt szívem, aludj jól. -
- Te is, akkor holnap -
Letette a kagylót, fejét a falnak támasztotta, behunyta a szemét.-"De jó szuper. Kösz Vik, meglásd minden rendben lesz" -Nem vette észre, hogy hangosan beszél. Egyszerre Tamás öccse hangját hallotta. Nem érzékelte, hogy ott áll mellette
- Mi van? Végre! Én is telcsizni akarok. Azt hittem, még beszélsz -
- Nem, a tiéd -
Tamás órájára nézett, A két fiú Tamás és Zoli ikrek voltak, így teljesen egyformák.
- Már késő van, lekéstem! Kösz!
-Ne haragudj öccskös!
- Mi van veled? - Kérdezte Tamás, miután látta bátyja átszellemült arcát, révedező tekintetét.
-Mi lenne?Szerelmes!- Viharzott át az előszobán Zoltán- Délután is egy órát volt a fürdőben. Elkapta a gépszíj.-
- És, ha igen?! Közöd? Majd egy pár év múlva te is megtudod.-
- Na persze!-
Zoltán és Tamás 8 évvel voltak fiatalabbak nála. Szerette őket, de néha azonban szemtelenségük bosszantotta. Próbálta kordában tartani őket, de ez nem mindig sikerült. Most sem. Zoltán tovább incselkedett vele.
- Egyébként jól fogsz festeni férjnek. Mikor lesz az esküvő?
- Időben megtudod. Te leszel az első, akinek megmondom.Nagyszájú, pimasz, pasas!- Mondta nevetve, s belebokszolt öccse mellkasába.
- Na gyere, lássuk ki az erősebb!-. Zoltán bokszoló állásba lépett, és incselkedve bátyja, felé bökött.
- Mi az fiuk, már megint nem fértek a bőrötökbe?- ajtóban az apjuk jelent meg - Miért kell mindig a bátyátokkal incselkedni. Hagyjátok már- békén végre. -
- Hagyd apu, csak játszunk-
- Apa, Krisz szerelmes, elkapta a gépszíj -Zoltán vigyorogva ölelte át bátyja nyakát- Igaz? Mesélj milyen a kicsike?-
- Öcsi ezt ne, ő ne bántsd!-
- Ki bántja,csak érdekel, az is baj? - .
- Dehogy, időben megtudod. Maradjunk ennyiben. Na jó éjszakát. Reggel korán kelek.- szólt és szobájába indult.
Viktória, ahogy letette a telefont átölelte apja nyakát.
- Jó lesz így apu? -
- Biztos kicsim. Krisz rendes gyerek. Majd meglátod nem lesz semmi baj.
- Tudom, csak bizonytalan vagyok. Nem tudom mit tegyek. Krisz azt mondta mellettem marad, de mi lesz, ha később megbánja?
- Előre nem tudhatod. Soha ne feledd, énrám mindig számíthatsz. Ha már így alakult, ez a legjobb megoldás. Ez a leghelyesebb, amit tehetsz.
- Kösz apu. Jó éjszát. Lefekszem, mert holnap nehéz napom lesz. -Szobájába indult.
