"hiszen álmodom,
tán túlságosan is,
átélem mit álmom megidézve elém vezetett."
Nézd!
Mint egy kerék, ami forog,
Szinte soha meg nem áll,
Így az ember tipeg-topog,
Örök útvesztőben jár.
Mint a mámor, ami kerget,
Ami űz és visszatart,
Mint az óra, mit a percek
Szédült karneválja hajt.
Látod, mindig egymást váltva
Jön az árnyék meg a fény,
Míg a világ körbe-körbe
Forog fáradt tengelyén,
Vihartépte szárnyakon,
Mint egy régi szélmalom...
Meghitten simul alájuk a gyűrt lepedő, illeszkedik a párna a fáradt tarkókhoz, borul föléjük a paplan.Már összeszokott bizalmassággal illeszkedik össze a testük.Érzem a hátamon, végig a testemen, a hozzám simuló tested melegét.. a karom alatt átbújó édes tenyér ujjainak ölelő kosarát ami a mellemet becézgeti!Szabályos halk neszezés,egyenletes lélegzés borzolja a vállamat .. nem merek megmoccanni .. alszik.Elönt a végtelen hála.. nekem adta magát....
nekem adta ezt az éjszakát, ezt a kéjjel és gyönyörrel terhes éjszakát.Alig merem végig gondolni ezt a végtelen és mégis oly illékony boldogságot.Olyan békésen szuszog de nem merek megmozdulni ne zavarjam az álmát,Éjfél elmúlt a külvilág apró zajai is elnémultak.. csend van ! Az a ritka vendég, elégedett és békés csend, ami Karácsony éjjelén szokott beköszönteni az ajándék bontogatástól elfáradt családra.A csömör nélküli valamilyen felmagasztosult csend....Most most figyelj magadba, mert belül most rendeződik minden .. a káosz átalakul ki kristályosodott örömmé és renddé. Ez az igazi misztikum, olyan mikor az Úr- felmutatásakor a pap az ég felé nyújtja a Szentséget, a ministránsok megszólaltatják a csengettyűt és mindent betölt a füstölő mirha illata... összeolvad a pihegésünk, halványulnak
a félhomályos szoba bútorainak kontúrjai.......
Valami hiányzik,nyitja a tudatom a szemem.. A tetőablakon át nem halványodott az éjszaka csíkja... mennyit aludhattam? Éberen jelentkeznek az ideg végződéseim... egyedül vagyok
vág belém és hirtelen mozdulattal fordulok meg... Istenem hát itt van....hanyatt fekszik jobb karja könyökben behajlítva kézfeje a homlokán kicsit beárnyékolva a hunyt szem párt.Előbb érzem sem mint fülem jelezné.. feszült a testtartás a másik kéz ujjai ökölben és csikorgatja a fogát...Kétségbe esés.. hogyan űzzem el a kísértő álmot a hevesen dobogó szívét simogatom csókolgatom az érintésemmel próbálom kihozni a gyötrő álomból..Ujjaim kényeztető simogatása, a szerető féltéssel szórt apró csókok a vállára-nyakára, a karokra a mellkasra a combokra, a vádlikra a talpakra elérték amit kívántam...... sőt többet is. fél álomban mozdult utánam..kínálta magát nekem... és a legérzékenyebb pontjára is hálás csókok jutottak.Nyelvem kényeztető simogatására rekedtes mélyről jövő sóhaj.....Egyetlenem... leomlottak a gátak és csak a szenvedély diktálta a féke vesztett mozdulatokat.... önkívület és extázis. lassú ocsúdás a nagy utazásból... a franciák erre a La'mur La'mort kifejezést használják a kis halál...... Mi együtt haltunk meg és együtt támadtunk fel....zihálva és egymásba kapaszkodva.. Görcsösen szorítlak magamhoz pedig tudom már bontakoznál ki az ölelésemből... fejed felett a pirkadó égbolt csíkja a tető tér ablakában......hajnalodik.....
Itt voltam, és ezt is elolvastam. Igaz, hogy egyszer minden éjszaka véget ér, és nem csak az éjszaka. Sok minden más is.
Az együttlét is, a szerelem is, s néha-néha egy-egy kapcsolat is végetér. De nem mindegy hogy hogyan és mikor!
