|
 Vendég: 45
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Van az úgy, hogy valami annyira égeti a lelkünket, hogy muszáj világgá kiáltani, különben túl nehéz lenne a teher.
A szántóföldek közvetlenül ott kezd?dtek a Vörösmarty utca végében, ahol az egyszer?, puritán házak sora véget ért. El?bb egy terebélyes kukoricatábla, majd mögötte három aprócska erd?folt következett, amelyeket, mint hatalmas zöld tenger, a langyos szélben ringatózó búzamez? ölelt körbe. Egészen távol, úgy másfél kilométerre, a X.- XVII.- XVIII. kerületek határait egyaránt érint?, hosszan elnyúló összefügg? erd?ség zárta le a tájnak eme békés, idilli szegletét. Fácánok, foglyok, mezei nyulak, rókák, és számtalan apróbb állat, és madár faj otthona volt ez. András pontosan tudta hol fészkelnek, merre vannak a kicsinyeiket rejt? odúk. Legtöbbjük, már szinte személyes ismer?se volt, hiszen oly sok id?t töltött közöttük. Ez volt az egyetlen hely, ahol felszabadultnak, és igazán boldognak érezte magát.
A májusi napfény langyos, selymes sugaraival végigsimította az élett?l pezsg? tájat. András a búzatábla közepén magasló magányos nyárfa tövében hasalt, és elmerengve nézte az égen csendesen átúszó bárányfelh?ket. Gondolatban együtt siklott a kövér hasú égi vándorok békés seregével. Elképzelte az alant elsuhanó tájat, ismeretlen városokat, hegyeket, völgyeket, folyókat, a végtelen kék tengert, majd az óriási afrikai szavannát, és ?serd?ket, mindazt a sok csodát, amit eddig csak fényképekr?l látott. Élvezte a pillanat örömét, azt, hogy fantáziája szabadon szárnyalhatott. Itt nem kellett attól tartania, hogy ráordítanak, arcul ütik, vagy gonosz, sért? szavakkal alázzák meg mások el?tt. Még éppen hogy csak betöltötte a 11.-dik életévét, ám a sors annyi fájdalmas terhet pakolt fiatal vállaira, hogy azt a feln?ttek közül is csak kevesen tudták volna elcipelni. Itt azonban mindez egyszeriben távolinak t?nt. Háborgó kis lelke legalább egy id?re elcsendesült, békét, és nyugalmat talált ebben a számára varázslatos magányban. Pacsirták, málinkók, és sármányok szerelmes dala harsogott körös-körül, a kékl? búzavirágok, és lángoló pipacsok felett. Magasan a türkiz ég peremén, egy vércse lebegett szitáló szárnyain, éles szemeivel apró rágcsálók után kutatva. Id?nként egy, egy gatyásölyv is felt?nt lassú, lomha köröket írva a rét felett. A kisfiú számára ez volt maga az éden. Rajongásig szerette az állatokat, és nagyon boldog volt attól, hogy azok is befogadják maguk közé. Egy vemhes, kövér mezei nyúl, alig pár méterre t?le legelészett békésen, tudomást sem véve az ? jelenlétér?l. A barázda billeget? is zavartalanul etette folyton éhes fiókáit, a jegenye alsó ágán. Úgy érezte, ? ide tartozik. Ez az igazi otthona, hiszen itt senki sem akarja bántani, megverni, ahogyan azt az apja teszi vele otthon, szinte minden nap rendszeresen. Mélyeket szippantva töltötte meg tüdejét a virágok bódító, dús illatával, miközben gondolataiba merült.
─Mennyi szeretet van ebben a kicsi madárban. ─ Nézett a fiókáit etet? billeget?re.
─Nekem miért nincs ilyen apukám? Miért bántanak engem minden nap? Ó mennyire szeretnék én is világgá repülni ezekkel a felh?kkel. Jó lenne ráülni valamelyikre, belebújni mélyen fodros köpenyük alá, és itt hagyni mindent, elszállni messzire, nagyon messzire. Biztosan van olyan hely, ahol engem is szeretnének, és elfogadnának. Igen, kell lennie valahol egy olyan helynek, ahol engem is átölelnek, és megcsókolnak, mint a legtöbb osztálytársamat, akikkel asztalhoz ülnek, és beszélgetnek, amikor hazaérnek az iskolából. Minden fájdalmukat, és bánatukat kiönthetik a szüleiknek, akik kiabálás helyett szeretettel meghallgatják ?ket. Annyira vágyom rá, hogy nekem is legyen egy olyan otthonom, ahol engem is így várnak. Jó lenne érezni, hogy hiányzom valakinek, és szeretnek, nagyon szeretnek.
Gyermeki lelkének mély sebei lassan újra felszakadtak. Szája sarkában érezte, az arcán legördül? könnycseppek langyos, sós ízét. Törékeny teste rázkódni kezdett. Nem tudta visszatartani a fájdalom feltör? hullámait. Nem a hátát, vagy az arcát borító vörös ég? foltok miatt, amelyek apja legutóbbi ütlegelése nyomán keletkeztek, hanem a lelkét gyötr? fájdalmas, mély sebek miatt, amelyek talán már sohasem fognak begyógyulni, hanem örökké vérezni fognak, mélyen, egészen belül, ahol nem láthatja meg senki sem. Kimondhatatlanul szomjazott a szeretetre. Bármit megadott volna akár csak egyetlen cseppjéért is, de sajnos az messze elkerülte ?t, mint az es? a sivatagot. Érezte, lassan az ? lelke is kiszárad, és szétporlik akár a homok. Észre sem vette, ahogy a sírástól kimerülve lassan mély álomba merült. Az alkonyi szél finom leheletére ébredt, amint az h?vös kezével végigsimította az arcát.
─Uram Isten, mit fogok most mondani otthon? Az apám megint ordítani fog, és újra meg fog verni. Még meg sem gyógyult a hátam, de ?t ez nem érdekli. ─ Zokogva, könnyekt?l homályos szemmel gázolt át a zöld vetésen, lerövidítve az utat hazafelé. Távolról még hallotta az alvófájukon éles hangon rikoltó fácánkakasokat az erd? fel?l.
─Hol van már megint ez a rohadt kölök? ─ Hörögte az apa dühösen maga elé.
─Biztosan játszik a barátjánál, és nem vette észre, hogy így elmúlt az id?. ─ Válaszolta az édesanya csendesen. ─ Nem kellene mindig bántanod, hiszen olyan rendes fiú. Nem csinál soha semmi rosszat, csak talán, egy kicsit sokat ábrándozik. Mindig olyan zárkózottnak, és szomorúnak látom. Jobban kellene ?t szeretned, mert így csak ?rl?dik szegény.
─Még hogy ?rl?dik? Inkább én ?rl?döm miatta nap, mint nap. Nézd csak meg! Most is teljesen hülyének néz. Megmondtam, hogy hatra legyen itthon, és már hétóra is elmúlt. De kiverem én bel?le ezt a makacsságot, abban biztos lehetsz. Az els? osztályban még jeles tanuló volt, de ebben az évben jó ha a közepest eléri. Hiába ugatok neki, hogy minden egyes rossz jegyért el fogom verni, ennek még az sem használ. Mostanában csupa hármast, kettest, meg elégteleneket hoz haza. Az int?kr?l már nem is beszélve. A tanárn? azt írta legutóbb, hogy csak bambul az órán, és fogalma sincs mir?l van szó. Te meg azt mondod, hogy ne bántsam? Szerintem viszont az a baj, hogy nem vertem meg eléggé, de ez a vastag vessz? biztosan hatni fog. Még délután törtem le az orgonáról. Nem engedem meg, hogy semmibe vegye a szavamat.
A konyhában szinte megfagyott a leveg?, amikor András belépett az ajtón.
─Hol a fenében voltál már megint? Hát nem értesz te a szép szóból? ─ Ordított rá az apja szinte magán kívül. András testét jeges félelem járta át. Ajkai szinte megdermedtek, és egyetlen szót sem tudott kinyögni.
─Szóval így állunk? Még csak nem is válaszolsz? ─Hörögte az apa. Szemei, szinte szikráztak a düht?l. Felkapta az újnyi vastag botot, és ütötte, verte a reszket? kisfiút, ahol csak érte.
András testét elborította az éles fájdalom, de a legszörny?bb mégis az volt, ahogy minden álmát, és vágyát könyörtelenül sárba tapossák. Oly érzéketlen közönnyel, amilyenre csak egyes emberek képesek, mert egy állat sohasem tenne ilyet a kölykével. A szeretet most oly messze volt t?le, künn, az alkonyi csendben, a halkan suhogó búzamez?n.
Azóta eltelt majdnem 50 év. Gyermekkorom emlékei a messzi múltba s?lyedtek, de az ott szerzett sebek már tudom, nem gyógyulnak be soha. Itt sajognak mélyen bennem, lidércként kísértve egy egész életen át.
Sándor Gyula
2007-11-12
|
|
|
- november 15 2007 15:16:26
Szörnyen drámai és mégis csodálatos!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvashattam!
Tisztelettel: Lajos
Louis De La Cruise |
- november 15 2007 16:55:40
Valahányszor olvasom ezt a megrázó írásodat, mindig könnyek szöknek a szemembe, Gyula...
Szeretettel... |
- november 16 2007 08:52:36
[b]Kedves Lajos[/b]
Én köszönöm, hogy itt jártál, annak pedig nagyon örülök, hogy tetszett az írásom.
Üdvözlettel
[b]Gyula[/b] |
- november 16 2007 08:59:19
[b]Drága Valika[/b]
Biztosan összetévesztetted a "Ne sírj kicsim ne sírj" cím? írásommal, mert az is egy önéletrajzi részlet, ezért hangulatában hasonló, mint ez. Ezt azonban, csak most olvashattad el?ször, mert most,november 12-én írtam. Nagyon örülök, hogy most is benéztél hozzám.
Szeretettel
[b]Gyula[/b] |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
