|
 Vendég: 16
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_SODRÁSBAN...
Gy
Vannak utak, melyek a végtelenbe futnak. Nincsenek táblák, nincsenek felfestett jelek, villódzó vagy épp bóbiskoló lámpafények. Mégis csalhatatlanul vezetnek és vonzanak.
Nekem is sokféle Utam van... Olyan is, amit ritkábban látok, mégis behunyt szemmel elmerek indulni rajta. Agyam mély tekervényeibe befészkelve, ébren tartott emlék-pályákba ivódva, - bekódolva, kitörölhetetlenül. Lehet köd, lehet sötétség,- nem számít!
Most újra ezen haladtam. Futott alattam az út, pedig nem siettem. Csak gyönyörködtem a tájban. Élveztem, ahogy a Nap körbe-körbejárt. Mintha rám is mosolygott volna, de hamar rájöttem, ez csak egy érzés, ami belül van! Éreztem, hogy vannak helyek, melynek puszta gondolatától is boldognak érezzük magunkat. Egy pillanatra elveszítjük jelenünk valóságát, előtörnek olyan képi emlékek, amelyek mélyre húzódva élik külön kis életüket, léteznek, csak nem érzékeljük őket. Nincs velük dolgunk. Aztán egy ilyen különös érzés kapcsán újra a felszínre vetődnek. Olyan ez, mintha egy filmet néznénk. A kockák peregtek, ismerősként bámultam rájuk. Még hangokat is hallottam.
Az utat övező fasor lustán nyúlt el mellettem. Eget emelt fölém, messzire nyújtózó kontyával, mintha egy zöld kupolában jártam volna. A levelek között átbukó fény, csillogó mozaik képeket pergetett a szemem elé. Szinte elvakított. Még jobban lelassítottam. Aranyló fényt láttam, bármerre néztem. A kora-ősz ölelte keblére a vidéket, színes, tarka csókokkal varázsolva szemembe a káprázatot. Megálltam. Irreális volt minden…Különös, kegyes, éteri érzés riant át rajtam. Egyszerre volt megrendítő és rendkívüli.
Visszaszálltam az autóba és behunyt szemmel vezettem tovább, csodálkozva magamon, de nem volt bennem semmilyen kétely. Hiszen tudtam minden kanyar ívét, és a felbukkanó ártér csillogó víztükrének gyöngyeit is ismertem már. Felhajtottam a hídra. A falu első házának ablaka, mint mély-bús pupilla bámult rám. Jobbról a temető. Szememmel megsimogattam a kereszteket, míg melegség kereste helyét sejtjeimben. Puha-barna csend telepedett a tájra. A kőris fák mélyen a víz fölé hajolva üdvözöltek. Esteledett. Ahogy kezdett az ég kigyulladni, a fényesség ölébe szenderedett a falu. Szépséges volt. Szívet megindító, felfoghatatlan valóság.
Álltam a hídon. Fiatalon.
Arcok úsztak előttem. Életteli, mégis szétfoszló képek. Az égre néztem hirtelen, mintha onnan hullna elém minden kép, de nem láttam mást, mint a Holdat, amint erőtlen, kényelmes méltósággal becsúszott egy ezüstös paplan mögé. A szívem tompa, kimért, halk ütemet vert. Telis-tele volt szeretettel. Úgy kellett erővel megtartanom, ki ne áradjon…A méz illatát éreztem az orromban, ahogy a folyó fodrainak elveszített hangját kerestem a mélyben, a korláton áthajolva. Láttam, és éreztem, hogy ez a híd átöleli és összeköti az éveket. Mint amikor egy jelkép értelmet kap a valóságban, az életemben. Amikor a múlt egyenlő a jelennel. Furcsa eszmélés volt ez, de mérhetetlen békességgel árasztott el. Az idő összezsugorodott és elillant. Adózni akartam ennek a pillanatnak, kicsit itt felejteni magam, ebben az édeskés állapotban.
Milliónyi gondolat tolult fel az agyamban. Egy utat láttam magam előtt, amelyen a szív vezet. Amit semmiféle erő és hatalom nem tud eltörölni a térképről. Moshatja víz, morzsolhatja a szél, verheti a Nap,- ezek mindig ellenállnak. Mert ezt a szív, apró kis emlékdarabkákból rakja ki. És talán csak az Ég tudja, mi az az erő, amely elvezet bennünket ezekre az utakra…újból és újból. Gondolatban, a meredek gát oldalán leszaladtam a folyópartra. Sarkamat a dús fűcsomóknak feszítve fékeztem magam.
Talán az Isten állított meg…és az ébredés… |
|
|
- április 20 2010 08:26:35
Kedves Szoszircsi!
Nem tudom elképzelni, hogy valaki ezeket a gondolatokat szebben le tudná írni. Szinte ott voltam veled - gondolatban -, ahogy láttattad a az emlékeidből visszaidézett képeket, a képeken azokat az utakat, amelyeket bejártál.
De még azt is el tudom képzelni, hogy olyan utakat jártál be - álmodban -, amiket néha én is, amikről úgy tudom, hogy a valóságban még sohasem jártam, mely utak valahol egyszer majd várnak rám. Ilyen szép írások mindig jó érzést tudnak kiváltani bennem.
Remélhetőleg Jaginak is tetszetni fog!
Üdvözlettel:
Torma Zsuzsanna
 |
- április 20 2010 12:20:46
Tényleg tetszett! Az írás hibátlan, az érzés magával ragadó. Az emlékek fontosak. A gyökereink. Ezekből tudjuk táplálni a jelent és a jövőt. Gratulálok szi!
Üdv, Jagi |
- április 20 2010 17:01:06
Hoszú utak vándorai ismerik, a nyitott szemmel alvás fura állapotát..
a fáradtságtól rád törő tompult eszmélést...ilyen volt az utazás Veled...Köszönöm.Etus |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
