|
 Vendég: 8
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
_János nem így képzelte a találkozást.
Az állomáson nem volt nagy tömeg, csak a szokásos hétköznapi utasforgalom. Néhány nyakkendős üzletember, annál több nyugdíjas.
János kényelmesen elhelyezkedett, szemügyre vette az utitársakat, közben azon bosszankodott, hogy otthon felejtette az összekészített újságokat. Máskor, ha magával hozta, gyakran előfordult, hogy nem volt rá szükség, mert szóba elegyedett valakivel, aztán végigbeszélgették a menetidő nagy részét.
Most viszont nem volt kedve beszélgetni. Nem tudta elhessegetni gondolataiból a parkban történteket.
A következő állomáson fiatalasszony két kisgyerekkel érkezett a fülkébe.
Pillanatok alatt elszállt János borús hangulata. A gyerekek elevensége egyetlen unokáját juttatta eszébe. Alig várta, hogy megérkezzen, láthassa, magához ölelhesse a család szemefényét.
Komótosan elővette a tárcáját, kinyitotta, megnézte a fényképet, mosolygott. Különös érzés volt. Ahányszor látta, mindig végigfutott rajta, hogy amikor az unokáját nézi, mindha csak a fiát látná annyi idős korában.
Milyen szép gyerek, - de szomorú, hogy többszáz kilométert kell utazni, ha látni szeretné!
Vánszorgott az idő, a vonat késett is. Az utolsó előtti állomást elhagyva már készülődni kezdett, elsőnek akart leszállni, nehogy eltévesszék egymást kis családjával, akik várják őt.
Az állomáson csak lépésben gurult a vonat, s János meglátta a fiát. Belenyílalt a gondolat: talán beteg a gyerek, hogy nem hozta magával?!
- Édesapám! - itt vagyok - integetett ifjabb János.
- Fiam, hol van a kicsi Kincsem?
- Menjünk Édesapám, majd mindent elmondok.
Ifjabb János már napok óta azon gondolkodott, hogy az Édesapjának milyen módon adhatná tudtára a történteket. Telefonon nem merte elmondani, féltette apját a beteg szíve miatt.
János arra gondolt, majd a kocsiban beszélnek, de fia elterelte a figyelmét.
- Hogy utazott Édesapám? - Mi újság a faluban?
- Jól, és nincs semmi újság, - válaszolgatott egykedvűen János, érezte, valami nincs rendben.
A lakásba érkezve nem volt szükség magyarázatra. A hiányos bútorzat, az üres gyerekszoba, a fia szomorú tekintete mindent elárult.
- Miért fiam? - Miért nem mondtad el?
- A szíve Édesapám, a beteg szíve miatt féltettem.
- Mi történt? - Mi volt az ok?
- Édesapám hónapok óta munkanélküli vagyok. Idegileg összeroppantam, durva voltam...
- Hová mentek, hová vitte a gyereket?
- Haza a szüleihez, de rendszeresen látogathatom. Holnap elmegyünk és Édesapám is láthatja az unokáját.
János arca egyre fakult, tekintete fátyolos lett.
- Feküdjön le Édesapám! - ifjabb János kétségbeesve cipelte ágyba apját.
A mentő szirénázva jött. János a kórházban tért magához. Fia és unokája az ágya mellett álltak.
-Nagyapa, ne halj meg! - kicsi kezével egy szem cukrot nyújtott nagyapjának.
- Köszönöm Kincsem! - Hát eljöttél?
Bal kezét tudta mozgatni, azzal ölelte át Kincsét, - a kicsi unokáját - és a fiát.
- Nyugodjon meg Édesapám, velem marad, majd én gondozom! Úgy sincs más elfoglaltságom.
János kínosan mosolygott. Nem így képzelte el a találkozást, s közben már azt számolgatta, az ő nyugdíjából hogyan tudnak majd ketten megélni.
Hangosan hümmögött egyet. Fia nem tudhatta, hogy apja hümmögésével megnyugvását fejezte ki. Gondolatban végigfuttatta, mennyit nélkölöztek szegény feleségével amíg élt, hogy a fiát lakáshoz segítsék. Vidéken nem talált munkát, el kellett hagyni a nagy családi házat és a fővárosban keresni a megélhetést, ami ugye itt sem biztos.
Egy valami megelégedéssel töltötte el: fia nem került az utcára. |
|
|
- április 28 2010 08:06:44
Kedves Pirika!
Nagyon szépen megírtad ezt a történetet, ami egyben nagyon tanulságos esetet dolgoz fel. A munkanélküliség nehéz anyagi helyzetbe hozza a családokat, akik elvesztik hitüket, sokszor összetűzésbe keverednek családtagjaikkal, és amint írod is, "összeroppantam, durva voltam", s lelkileg és fizikailag is bántják egymást. Így sokszor szétszakad egy-egy caládi kötelék.
Jobb esetben fedél marad legtöbbjük feje felett, rosszabb esetben mindenüket elveszíthetik.
A történetbeli fiú szerencsére nem került az utcára, de édesapjának komoly megpróbáltatás, élete végveszélybe kerülése igencsak egy hajszálon múlott.
Apa, fiú, és unoka szerencsére nem veszítették el végleg egymást!
A bajban néha sokan újra egymásra találnak.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. április 22. kedd,
Csilla, Noémi napja van.
Holnap Béla napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
