|
 Vendég: 1
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Sz
Megöltem valakit
Megöltem valakit…
Nem viccelek! Itt ülök kabátban, azon morfondírozva, hogy hova induljak feladni magam. Vajon a kerületi rendőrkapitányságra, vagy egyenesen a Teve utcába? Vagy az én általam elkövetett gyilkosság nem is a rendőrségre tartozik?
S továbbgondolva: ha kételyeim ellenére bemegyek valahova, mit gondolnak majd a rendőrök egy ránézésre normálisnak tűnő, átlagos külsejű ötvenes nőről, aki azt állítja, hogy épp megölt valakit. És rajta se vérnek, se nála fegyvernek nyoma sincs….
Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy jelentkeznem kell. Sőt, tettemért bűnhődnöm kell. Persze a megfelelő kereteken belül, élve a körülmények feltárásának lehetőségével, amelyek a rám mérhető büntetést majd befolyásolhatják. Ezért mielőtt elindulok, végiggondolom megteendő vallomásomat.
Nem úgy kezdődött, hogy megöltem valaki. A tettem – ami egy egész történet – úgy kezdődött, hogy félreismertem valakit. Az illető másnak mutatta magát, mint amilyen valójában. Olyan tulajdonságokkal ruházta fel önmagát, amelyekkel egy nőt megnyerhet, és nem hagyott időt a félrevezetés felismeréséhez.
Több, mit két évtizedet kell bemutatnom vallomásomban. Olyan megtévesztéseket, amelyek már az első hónapokban kiderültek, és amelyekkel szemben a gyávaság megalkuvást szült, majd a megszületett gyermek újabb megalkuvásra kényszerített. Olyan évtizedekről beszélek, amelyeket hidegség, szeretetlenség, lebecsülés és lenézés töltött meg. Olyan hónapokról, évekről, amelyek a „hazudjunk boldog családot” képmutatás jegyében teltek. Olyan időkről, amikor senki nem tette fel azokat a hétköznapi kérdéseket, hogy boldog vagy?… jól érzed magad?
A hazugsággal töltött évekkel együtt pedig elmúlt a fiatalság, a remény, az újrakezdés legparányibb lehetősége is. A szürke hétköznapok még szürkébbek, az álszenteskedéssel töltött hétvégék egyre álszentebbek lettek. Már eltűntek a határok a valóság és színjáték között, és csak azt vettem észre, hogy folyamatosan „játszom”.
Muszáj, hogy ez így legyen?
Nem, úgy döntöttem nem. Épp akkor, amikor már senki nem számított lázadásra, már senki nem feltételezte, hogy még felegyenesedhetek. Amikor annyi mindent túlélve, magam sem gondoltam, hogy a következő nap hozhat újabb keserűségeket. Egy cselekedet okát később mindig nehéz visszaidézni, megfejteni azt a pillanatot, ami a tettet kiváltotta. Én sem tudom, csak azt, hogy egy reggel arra ébredtem: újra kell kezdenem!
És nekivágtam. Keserű beszélgetéseket, kesernyés kompromisszumokat és még keserűbb szemrehányásokat vállalva meghoztam döntésemet, és útra keltem. Annyit vittem magammal, amennyi elkerülhetetlen volt, és ott hagytam mindazt, aminek elvitele hiányérzetet keltett volna az otthon maradóban. Úgy éreztem korrekt, vér nélküli küzdelem volt, amiből mindketten győztesen kerültünk ki.
De nagyon hamar kiderült, hogy nem ez történt. Távozás közben megöltem valakit. Valakit, aki mindaddig, amíg a közelében éltem, csupán a megalázhatót, a sebezhetőt látta bennem. Valakit, aki nem volt rá felkészülve, hogy a megalázható és sebezhető nélkül éljen tovább, aki sosem feltételezte, hogy elhagyható. Valakit, aki most „élő” halott.
Nem vérzik. Nincsenek rajta látható seb, vágás, vagy golyó ütötte nyom. Egyelőre fájdalmára sem panaszkodik. Csak üveges tekintetéből olvasható, hogy haldoklik. Sőt, külső sérelmi nyomok nélkül is tudható, hogy lélekben már halott. Testet öltött alakját pedig már csak az én szememben remélt bűntudat felfedezéséig tartja itt. Hát most mi tévő legyek? Feladjam magam?
|
|
|
- május 02 2010 21:56:34
Eljön az az idő, amikor fel fog tűnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt már régen eltűnt. Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerű, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással. |
- május 03 2010 07:50:17
húha, ez a vallomás MÁS fórumra tartozik, ma már korán Freud et. díványán éredetem én is egy eltévet ujjam - beleakadt a kilencesbe...
benem F. et. tgeremteni akar, magot szórni, és nem madarak elé..
Te meg befalaztál valakit, akit magadnak teremtettél - tévedésből - homonkulus volt-e vagy atavizmus genetikai manifesztációja?
Vagy eleve a tolató vágányon indultál-e el? |
- május 03 2010 08:03:24
http://webreporter.ning.com/profiles/blog/create?action=preview |
- május 03 2010 08:08:21
bb elfelejtettem véglegesíteni:
a jó link: http://webreporter.ning.com/profiles/blogs/radnai-istvan-ipari-kemia
a másik link, link, mint (én) |
- május 03 2010 08:48:57
Kedves Sakitram!
Mivel itt, előttünk részletes beismerő vallomást tettél, már egyáltalán ne menj sehova! Az igazi áldozat Te vagy, Te voltál,és hogy tudtál változtatni az életeden, azt is csak egyedül Magadnak köszönheted! Sokan hiszik azt, "ők nem hagyhatók el".
Örülök annak, hogy ami késett, nem múlott. Örülök, hogy volt lelki- és fizikai erőd újrakezdeni!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- május 03 2010 09:50:57
Kedves Etusom, Rosszcsirkeff, Torma Zsuzsanna! Nagyon köszönöm bíztató hozzászólásotokat. A kis szösszenetem azért mertem feltenni, mert több, mint egy éve írtam, és már képes voltam nem könnyezve olvasni, hanem "alkotóként szerkeszteni", mielőtt felpakoltam.
Kedves Rapista! Nem pontosan értem az üzenetedet, mert a történet attol, hogy "személyes", még lehet novella.
Kösz mindannyiotoknak: Sakitram |
- május 04 2010 08:57:39
Kedves Sakitram, nagyon tetszett az írásod. A fontos, hogy ne legyen bűntudatod, és csodállak, tisztellek, hogy volt erőd meglépni. Én is ugyanezt éltem át. Az ő feladata, hogy megtanuljon nélküled boldogulni, ha nem teszi, az már nem a te felelősséged, elég ideig voltál áldozat. S az újrakezdés sem lesz döccenőmentes, ám sose add fel...
Szeretettel: Léna |
- május 04 2010 10:56:18
Kedves Léna!
Nagyon köszönöm. Ma már én is igyekszem így visszatekinteni. S ahogy a honlapomon is írom, (www.stramszkymarta.hu) hiszek abban, hogy sosem késő valamit újra-, vagy elkezdeni!
Üdv: Sakitram |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
