|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Kísértethistória...
Gy.
Teknősi Áron gazda semmiféle tekintélynek nem örvendett.
Búzásmegyés falu teljes lakossága rajta nevetett, ha csak meglátták.
Bolond vénembernek titulálták. Egyszerűen nem tudták megállni, hogy ne gúnyolódjanak rajta, vagy hogy ne űzzenek vele gonosz tréfát.
Teknősi Áron hetvenhét esztendőt élt meg, lassan átlépett a hetvennyolcadikba. Búzesmegyés volt az otthona. Itt született, és itt is öregedett meg.
Édesapja, Teknősi Mihály neves tehenes gazda hírében állott, mígnem egy megveszett bika felszakította a mellkasát a szarvával. Teknősi Áron ekkor hatesztendős volt.
Édesanyja, Karcagh Júlia egyszerű mosóasszonyként dolgozott. Amikor férje meghalt, rákapott a bagóra. Tizenkét évvel később követte a sírba Teknősi Mihály gazdát, bevérzett tüdővel.
Teknősi Áron ekkor félbehagyta a falusi iskolát, és átvette a gazdaságot. Testvére nem volt, egyedül viselte a porta gondját, de nem igazán érezte a neki való életnek.
Három évig dolgozott, mint tehenes gazda, aztán hirtelen eladta az összes tehenet, és földet vett az árukból. Temérdek holdnyi földet. Teknősi Áron búzát vetett, az összes földre.
Nyár derekára a hatalmas területet sűrűn borította az arany kalász. Óriási munka volt, de Áron gazda egyedül végezte.
Kaszáját is egyedül alkotta meg, és nem pedig vette. Ő választotta ki a nyeléhez a legjobb kőriságat, és faragta meg. Ő kovácsolta ki az ércből a benne rejlő kaszapengét. És csodálatos kasza lett, remek szerszám, jól forgott gazdája kezében.
Amikor arannyá vált a búzamező, Teknősi Áron a tenyerébe köpött, és nekifogott. Kora hajnaltól késő estig dolgozott. Habár kifáradt, izzadt, nem pihent, csak míg elfogyasztotta csekély ebédjét.
A lekaszált búzát minden nap végén vaskos kévékbe kötötte, majd bizonyos időszakonként felpakolta ökrös szekerére, és elszállította Rozgonyi Barnabás molnárhoz, a Búzásmegyés-malomba. Megegyeztek az árban, s az üzlet megköttetett.
Aztán újra, és újra, míg véget nem ért a búzaszezon.
Teknősi Áron nem gazdagodott meg, de tisztességesen megélt a bevételből.
A szóbeszéd szerint akkor őrült meg, amikor hatvanhárom éves korában leégett a búzamező legnagyobb része. A nyár rekkenő volt, egy harmatcsepp szikrát vetett, és megtörtént a baj.
Teknősi Áron napokig csak állt az elszenesedett földön, kaszájára támaszkodva, és sírt.
Majd hirtelen, mintha elzárták volna benne a búbánat csapját, abbahagyta a sírást, és a maradék kevéske földet megművelte.
De a búzát nem adta többé el.
Búzásmegyés lakói furcsán nézték, mikor egy októberi napon Teknősi Áron egy hatalmas kőtömböt görgetett a portájára. Az udvaron hagyta, és heteken át csak faragta és faragta. A szikla teknőformát vett fel lassan. Aztán otthagyta.
A falubeliek nem értették a dolgot, de megvonták a vállukat.
Aztán beköszöntött a nyár, és minden világos lett, mint a napvilág: Teknősi Áron a lekaszált kevéske búzát a kőedénybe vitte, és saját kezűleg megőrölte.
Ezzel biztosította a megélhetését.
Hogy miért titulálták bolondnak?
Egyrészt, mert megállás nélkül beszélt. Mintha egy láthatatlan illetővel diskurált volna. Volt, aki szerint minden bizonnyal az apja szellemével.
Egyszer, Zubok Mária, a városi piacra igyekezett, és miközben elhagyta a falut, elhaladt a porta mellett. Azt állította, elcsípett néhány szót a beszélgetésből.
- ...tartom magam az alkuhoz... – motyogta a gazda. Ezt bizonygatta Mária asszony, és volt, aki hitt neki, volt, aki nem.
Másrészt, Teknősi Áron gazda két csengettyűt kötözött szeretett kaszája nyelére. A csengők olyan éles hangon csilingeltek, hogy tiszta időben az egész faluban hallani lehetett.
És végül harmadrészt, mikor Teknősi Áron nem dolgozott – lévén a kis földdarabot hamar megművelte – kiállt a kiégett földre, a kaszájára támaszkodott, és mintha szoborrá változott volna. Nem mozdult, nem beszélt, sok szerint nem is pislogott, és mindig ugyanabba az irányba bámult: északkeletre.
Sőt, voltak azon a véleményen is néhányan, hogy öregkorára Teknősi Áron gazda már nem is őrölte a búzát, hanem nyersen megette.
Így aztán, Teknősi Áron hivatalosan elkönyvelt falusi bolond lett, amolyan vén hülye, ahogy a rossznyelvek mondták.
De azon túl, hogy gúnyolták, nevették, tréfát űztek belőle, békében hagyták.
Teknősi Áron hetvenhét esztendőt élt meg, lassan átlépett a hetvennyolcadikba. Ekkor érkeztek meg a fiatal suhancok.
Északkeletről.
Teknősi Áron gazda ekkor is a fekete, halott földön állt, a kaszájára támaszkodott, és bámult. A suhancok egyike, a leginkább nagyszájú leugrott bűzös motorjáról, és röhögve odadülöngélt a gazdához. Egyik kezében pálinkásüveget tartott, a másikkal néha az orrát vagy a fülét túrta. De a röhögést egy pillanatra sem fejezte be.
- Héjj, te! – kiáltott a gazdának.
Teknősi Áronnak a szeme se rebbent.
- Hé, paraszt – folytatta a siheder -, melyik út megyen itt Budára?!
Aztán megint röhögött. Vihogott a többi fiatal is. Egy húszéves-forma lány éles hangon nyerített.
Teknősi Áron nem reagált.
- Mivan, süket vagy, bazmeg? – üvöltött a gazda arcába a suhanc, aztán vállon taszította.
Teknősi Áron feldőlt, mint egy rongybaba, tompa puffanással. Órák óta halott volt.
A kaszája ott maradt a földbe szúrva, fenyegetően.
- Azúristenit!! – hüledezett a suhanc, és elhátrált.
Egyetlen perc alatt eltakarodtak a helyszínről. Csak a motorok bűzét hagyták hátra.
Teknősi Áron gazda oszló holttestét hat nap után találták csak meg. Többen furcsállni kezdték, hogy nem hallják a csengettyűk csilingelését, és emiatt inkább kíváncsiságból, mint aggódás végett néztek a gazda után.
Nem csaptak nagy cécót. A gazdát elhamvasztották, a portája állami tulajdon lett, a holmiját széthordták.
Példának okáért a kaszája Fekete Zoltán gazdához került.
Fekete Zoltán nemigen dolgozott, többnyire dolgoztatott a földjén, bérmunkásokkal. Így aztán észre sem vette, mikor a kasza eltűnt.
Nem is derült volna ki jó ideig a szerszám kámforrá válása, de egy márciusi napon, este tíz óra tájban, a Kertfa utcában ismerős csilingelést hallott egy nevetgélő, ifjú pár.
Lefejezett testüket Pandray Ottó plébános találta meg.
Elég volt csupán egy-két eset, és Búzásmegyés község határain belül falusi legenda, afféle kísértethistória született. Állítólag a vén, bolond Teknősi Áron gazda szelleme járja a falu utcáit éjjelente, és aki nevetni merészel, könnyedén elveszti a fejét. A gazda ugyanis azt hiszi ilyenkor, hogy rajta gúnyolódnak. Talán nem olyan meglepő, hogy e fantom a Kaszás becenevet kapta.
Persze, ez csak egy ártatlan rémmese. Nincsenek szellemek, vagy kísértetek, lidércek. A haláleseteket egy sorozatgyilkosnak tulajdonították, és körözést adtak ki, ámbátor a mai napig nem kapták el a tettest, vagy tetteseket. Teknősi Áron portáját azóta elbontották, a helyére benzinkutat húztak fel. A fekete, halott, kiégett föld eltűnt, ma almafaliget pompázik a területen.
Egy biztos: a legenda az csak legenda. Ártatlan rémmese.
És mégis, Búzásmegyés lakói igazi jeges rémülettel borzonganak meg, valahányszor csak egy oly ismerősnek ható csengettyűszót hallanak...
|
|
|
- május 06 2010 23:00:27
Misztikus.. már nem ismerem ki magam igazán az új stílusokban de ez a történet mintha underground jegyeket viselne magán.Majdnem népi-paraszti elbeszélés hangneméből kiindulva eljut az abszurdig. |
- május 07 2010 08:44:37
Nagyon tetszett, a paraszti világban induló történet, legendák vannak, s ha valós, ha nem, remekül megírtad. Gratulálok.
Szeretettel: Léna |
- május 07 2010 16:34:54
Köszönöm. Ha másra nem, ijesztgetni az ijedőseket jó.
Jah, és utólag is elnézést a beépített káromkodásért, de úgy éreztem, kell oda, a suhanc szájába, amúgy nem szokásom. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
