|
 Vendég: 8
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_fájdalom
Gy.
A nő hangtalan sírt. Könnyei peregtek le az arcán, egészen a szíve közepébe találtak. Úgy érezte, kiég tőlük még a lelke is. Oly fájdalom marta belülről, amit csak akkor érez az ember, mikor valami széptől végérvényesen búcsút kell venni... Mintha most egy kicsit meg is halna...
Nagyon szerette a férfit, akitől nemrég fájdalmas búcsút vett. Úgy érezte, ő az az ember, aki a lelki társa, akivel boldogan élhetne...Hisz alapjaiban nagyon hasonló volt az életről alkotott képük, sok dologról hasonlóan gondolkodtak. Mindketten szeretik a természetet, a harmóniát, a békét, társas lények, emberszeretők, vannak kulturális igényeik.
S a férfival való találkozás életének épp abban a szakaszában történt, mikor már készült elfogadni, hogy számára elveszett a szerelem, a testiség öröme,a lelki kapcsolat, a támogató szavak.
De akkor - mintha valaki a végtelenből küldte volna - megismerte ŐT. S már az első személyes találkozás oly vibrálást idézett elő a nő lelkében és testében, amilyet még soha nem érzett! Először igazából nem is értette...Valahol nem tudta hova tenni a hirtelen támadt testi-lelki szenvedélyt...Csak mikor már többször találkoztak és beszélgettek, ébredt rá - megérezte a férfiban a tenni akarást, a jobbá válni akarást, azt az erőt, ami legyőzni képes önmagát, a korlátait, a fejlődést és továbblépést akaró szándékot. És felébredt a nőben egy addig férfi iránt nem érzett érzés - a tisztelet. S ez fontos volt számára -hogy felnézhessen arra, akit szeret.S azt érezte, a férfiban is felébredt iránta valamiféle elismerés. Akkor úgy érezte, kettőjük érzésvilága adhat egy szebb,egy jobb jövőt. Mindkettőjüknek. Hisz mindketten sokat csalódtak már az életben, a párkapcsolatokban. Többet, jobbat szeretnének, többé, jobbá akarnak válni.
És ezt a nő érezte- ennek a férfinak a közelségében újra a régi lehet,újra adhat még erőt...Igaz,nem most. Előbb fel kell építse a hitét. Elsősorban önmagában, és az önmagáról alkotott hitét.De mindenek előtt azt szerette volna,ha ez a férfi mellette megtalálja a boldogságot. Azt a szeretetet, amire mindig vágyott. Ha azzal a szeretettel, ami a szívében a férfi iránt ébredt, lágyan beburkolhatná, szerethetné és megértéssel fogadhatná a napi kemény munka után. Ha karjában találhatna a férfi békés megnyugvásra,de ugyanezen karok között lobbanna lángolásra.
És ő ezt is érezte...A férfi közelsége mindig nyugalommal töltötte el, hangja békét adott a lelkének, szeme fénye csodát adott a pillanatoknak - de ugyanez a közelség töltötte meg erővel, ugyanez a hang rezegtette meg lelke húrjait és ugyanez a szempár gyújtotta fel teste vágyait. Ha a férfi átölelte és megérezte annak testének finom illatát,ujján érezte bőrének selymét - lágy remegés futott át testén.S ez a remegés fokozatosan vággyá erősödött. Mikor száján érezte a férfi puha csókját, a kellemes ízt és a perzselő érzést, mit a csók átadott- szinte a bolondulásig kívánta,hogy ezek a pillanatok soha ne érjenek véget!
Mikor fájt a szíve és szomorú volt - elég volt a férfira gondolnia és már enyhült a kellemetlen érzés. Alig várta azokat az órákat, miket kedvese társaságában tölthetett. Legyen ez egy kellemes séta egy zöld, illatos parkban, egy mozgással egybekötött hasznos együttlét,egy közös filmnézés, egy kettesben elköltött vacsora, egymás testének masszírozása, kirándulás a zöldbe - sok nevetéssel, beszélgetések... Ez mind - mind gyönyörű élményeket adott a nő számára!
S ha olykor a férfi karjába vette és szerette - az maga volt a Mennyország! Akkor úgy érezte, a lelke összekapcsolódik szerelme lelkével, s egyenesen felrepül a felhők magasába. A csodában megélt gyönyör után kellemesen pihegett a férfi karjai között, sokszor könnyekkel, a boldogság könnyeivel a szemében. Úgy érezte, túlcsordul a lelke! Ezeket a pillanatokat nem adta volna oda semmiért!
És egyre mélyebben megszerette, magába olvasztotta a szeretett személyt. Egyre inkább azt érezte, ő a másik fele- talán a jobbik fele...És álmodozott...szőtte a szép vággyal telt terveket, álmokat.
S elkezdte újra érezni - szép a világ, újra látta a fényt az alagút végén, újra érezte, lakik benne egy NŐ...S a legfontosabb - ébredt benne egy változás iránti akarat, elindult egy úton,amire félve tette a lábát, de érzett maga mellett egy erős kart, amit megfogva bátrabbá válhatnak léptei.
De mindennek most vége...Ezek csak a nő álmai voltak...Nem közös álmok és vágyak...És nincs is harag, sértődöttség a szívében. Szíve minden rezdülésével azt kívánja, hogy az általa oly igen szeretett személy találja meg a társát, azt a nőt, aki mellett boldog lesz,akivel teljes értékű életet élhet. Aki a másik, talán a jobbik fele...Akinek már most lobog a tűz, az Élet tüze a szemében, akiben már most van tevőleges akarat, aki nem gyámoltalan őzike szemekkel tekint rá, hanem az oroszlán "éhes vagyok!" ereje süt...akiből és akinek erejéből erőt meríthet.
És a nő szeméből patakokban folynak a könnyek...Szinte megállíthatatlan folyamként ömlenek szeméből alá...Hangtalanul siklanak egymás után...De belül, a lelke kiabál vele: Te hülye, miért vesztetted el önmagad?Miért süppedtél bele az iszapba? Most tied lehetne a vágyott szerelem, már ketten élhetnétek közös életeteket - talán.
De ez már elveszett remény...
És a nő hangtalan sír...És egy kicsit meg is hal...a lelke és a szíve álma mindenképpen elvesztette most a reményt...
|
|
|
- május 09 2010 16:19:49
Nagyon jól érzékelhetően írtad le, én is átéltem ezt újra. Én is megéltem, és én is elengedtem, továbbléptem, viszont ne add fel, mert bármilyen lehetetlennel tűnik most, jönni fog valaki, aki ezt a kettőt is túl fogja szárnyalni.
Sirasd meg, engedd el, és lépj tovább, s sose add fel a reményt.
Szeretettel: Léna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
