|
 Vendég: 110
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_M
Hogy kialakítsd az írást magadra formálva, kell hozzá a tudásod és a képzeleted is.
Az álomőrző
Először a madarak hulltak le a levegőből. A fákon, bokrokon, tollas zászlókén lebegtek aszott testükkel. Sokukat a szél görgette a kiégett fűcsomókon, mint sivatagi vándorbozót-gömböket. Az emberek furcsállották kicsit, aztán megszokták. A média földrészenkénti helyi fertőzésekről beszélt, ami kordában tartott. Hitette, hogy a globalizáció egyik hatása, és majd új fajok veszik át szerepükkel a helyüket.
Aztán kezdett ugyanez megjelenni a nem repülő állatoknál. A kistestűektől a hidegvérűeken át a melegvérűekig. A tojásrakóktól az elevenszülőkig. Az emberek kissé idegessé váltak. A média megint földrészenkénti elszigetelt esetekről beszélt, és hitette, hogy az élelmiszerláncban fellépő károsodás nem vészes az emberiségre nézve, s nem kell élelmiszerhiányról beszélni. A meglévő hiányosságokat a hirtelen fellépő felvásárlási láznak mutatta be, meg a gazdasági válság megerősödésével magyarázta. Az áruházláncok elosztóhelyekké változtak, nagyobb teret rendezve be az egyszerűen csak műkajának nevezett ízes pót élelmiszereknek. Aztán már csak a pót kínálta magát csekélyke helyen. A vizet már a tengerekből nyerték, de nem tudtak mit kezdeni a sóhegyekkel. A helyi politika formálta média nyugalmat sugárzott, miközben egyoldalúvá vált a tájékoztatása. Minden hírforrás ellenőrzötté vált, legyen az képi, vagy hang megjelenésű, esetleg nyomtatott.
Néhány embertömeg várossá zsúfolódott lakóhelyén - földrésztől függetlenül - az embereket korra, nemre, életformára nem oszthatóan éppen ott érte a halál, ahol voltak, és amit csináltak. Az óvoda, iskola, munkahely, utca, tömegkomplexumok, üdülő és pihenőparkokban. Állva, ülve, fekve, menet közben. A fegyveres erők lezárták e területeket. A tudósok vizsgálódtak ugyan, de értetlenül álltak az eset előtt, miközben a védőruhájuk ellenére sokan elpusztultak közülük is. A hírzárlat ellenére néhány továbbgondolt információ bejárta a világsajtót, de a tömegek szintjén helyi leszámolásokká egyszerűsödött. Segített ebben az is, hogy a műholdak pillanatok alatt eltűntek a bolygó körül. Az energiahordozók hiánya következtében megszűnt a net, a gyors kép és hangtovábbítás a földrészek között. Felgyorsult az emberek halála. Már nem volt köthető semmihez. Egyszerűen elvesztette a test az életben maradása lehetőségét. A városok kihaltakká váltak. Egy darabig még az irányítási rendszer tartotta a programhűséget, aztán az energiahiány mozdulatlanná tette a látszólagos mozgást is. Az emberi létszám rohamosan csökkent. Az eddigi értékrend felborult, és nem volt ideje alkalmazkodni a változásokhoz.
A tér torzulása alatt a városok felhőkarcolói térgyre rogytak, és a bennük lévő anyagok meghatározó összetételüknek megfelelően halmokba rendeződve nőni kezdtek. A fémek fajsúlyuknak, az üveg, s a műanyag, valamint a fa és az állati eredetűek követték őket. Már nem zavart senkit. A bolygó életvilága csak nyomokban volt követhető. Néhányan a technika fejlettségének következtében próbálták e hirtelen változás titkát megfejteni, de nem tudtak mit kezdeni a természet formálódásának ismerete nélkül véle. Olyan érzéssé vált ez, mint a jégkorszak lehetett az akkori élővilágra. Menekülésnek tűnt önmaguk lehetősége elől. Egyetlen tudóskolónia maradt, akik alkalmazkodni próbáltak a bolygó változásaihoz. Már-már feladták, amikor a tér torzulásának hitt dimenziók közti távolság arányainak változása következtében felcsillant a túlélés lehetősége, ami egyfajta alkalmazkodást jelentett a szénalapu életet kivéve. A lélek tudását rögzítették, és tárolták a bolygón életképes új forma megjelenési lehetőségéig.
A tér torzulása stabilizálódni látszott. Az új arányok az időben, és a távolságban is megnyugodni készültek. A bolygó felvette követhető ritmusát a környezetében, és egyensúlyba rendeződött önmagával is. Az átjárón visszamenni nem tudó értelem formát keresett magának az ittlévő anyagok között, mert anyagiasodni akart a láthatósága miatt. Lassan megtalálta hozzá a mozgási energiát is. Kutatni kezdte a fellelhetőek között az addigi lehetőségek maradványait. És megalkotta hozzá tudása szerint a történetét. Tetszett neki. Jónak találta. Élhetőnek, bár nem tudta mi is az élet maga. Ahogy bővült az energia mennyisége, úgy növelte darabszámát, amit egyedeknek nevezett, és funkciójuknak megfelelően hozott létre. Rendezte a terepet, őrizve magát az anyagot. Mást nem tudott kezdeni véle.
Az erőtér burkán lévő hiányon belől az anyag csoportba tornyosulva lebegett, távozása híján. A bejáratot megfelezte az erőtér visszahúzódása. A gépjárművek fele épnek látszott, miközben a túlért másik része már hiányzott. Érdekes látványkén mutatott a ki és a bejövők maradványa. A sorompó előtt évszázados gyorsulás, mögötte az alig változó akkori jelen az egyenruhákban maradt csontvázakkal a rájuk rozsdásodott időben. Az ajtó előtt elsuhanó szél hatására a beléptető rendszer kérte az azonosítást, és pirosan villogott a jelzőfény a szürkületben. Nem akart belépni a 120-as körzetbe senki.
A hatvanemeletnyi mélységben a gépek végezték az előre meghatározott program szerint tevékenységüket, ami az energia minimális felhasználása mellett kereste az értelem hordozójának a bolygón lévő új viszonyok közepette testesülésének lehetőségét. Azt a legkisebb egységet, aminek összhatása lehetővé válhat az anyag hasznosítása értékei szerint. A példa ott lebegett az átlátszó tartályban élettelenül. Csak az összehasonlítás miatt volt fontos. Az értelem egy-egy gömbbe szorítva várta elkülönítve a kísérletezőktől. Amikor sikerült az anyagot olyan kicsinyke részekre bontani, ahol létrejött a kommunikáció a program szerint, egy mintát tettek az értelemből közéjük, és várták, hogyan formálja magára az anyagot. Aztán felküldték a felszínre, és várták a hatást az erőtér búrkán belől, és kívüle. A visszatért, vagy visszahozott egyedeket átvizsgálva próbálták elemezni a tervet és a megvalósulás eredményét, javítva a hiányosságokon. Volt, amikor az anyag nem tudta felvenni a bolygó felszínének követhető jelenségeit, s volt, amikor az értelem mintadarabja adta fel az azonosulás lehetőségét. Az egész értelemmel nem próbálkoztak, mert tiltva volt számuk korlátozása miatt. A próbák maradványai az összehasonlítás lehetősége miatt rendszerezve fönnmaradtak elemzésükkel együtt.
Aztán, a kudarcélmények és a bolygó változásainak követhetősége okán utolsó lehetőséggént a lélek értelmének göbjét bele tették az anyagba, s figyelmesen várták az új hatást. Formát alkotott magának, és mozogni képesen elhagyta az erőtér burkát kíváncsiságának engedelmeskedve. Elnyomta magában a félelmet az ismeretlentől, s alkalmazásra készen létrehozta a feledés lehetőségét. Nem tudta meddig volt kint. Mielőtt törlődött volna az elindulási helye a helyhiány miatt, visszatért a 120-as bázis mélységébe. Tanulmányozta az eddigi kísérlet roncsait, de mindig visszatért az átlátszó tartályhoz, aminek nagy betűi ismeretlen tartalomként fogta meg; ember. Nem tudott mit kezdeni véle. Alkalmatlannak találta a bolygó természeti törvényeihez való alkalmazkodásra, s összehasonlítva magával, nem talált semmi közös kiinduló pontot az egyezés lehetőségére. Egyedinek érezte magát, és megismételhetetlennek. Egyetlen problémája az energia megszerzése és magára formálása maradt.
A bolyongásai között mégis visszatért egy jelekkel telerótt anyaghoz.
Megint tavasz
Amikor a madarak az égre szállnak,
szárnyai nőnek bennem a vágynak,
s arcomban hallom a hangjaikat.
Lépés közben kövesedik reám az idő,
edényeiben lassul gyorsulón a vérem,
és zajongva tombol körülöttem a tavasz.
Már megint fekve várják többen
a jászol csöndje óta a feltámadást,
reménybe formálva a hitet.
Mint festő ujjai hegyén az ecset
színei; formára adják magukat,
akár ajkamról tolakodva a szavak.
És akkor a hangok az égbe szállnak,
szárnyai nőnek bennem a vágynak,
s arcomból hallom a hangjaikat.
Érzékelte a jeleke. Át is alakította a maga számára, de az értelme nem tudta azonosítani a mögötte lévő tartalmat. Áthelyezte a szüneteit, de még értelmezhetetlenebb lett számára. Hiába végezte sorban a fontosnak jelzett műveleteket, mindig visszatért a laphoz. Érteni akarta a jeleket. A jelek mögötti tartalmat. És egyre több időt töltött annak magára formálásával. Mindig eredménytelenül zárta le magában azzal, hogy visszatér hozzá, ha teendői engedik.
Minden önellenőrzésnél a környezetéhez igazította a formáját, elemezte a változás tökélesítését, az energiafelhasználás minimalizálásának csökkentését, és annak pótlási sikerét. Ötven százalékban kötötte le a hatvanemeletnyi mélység biztonságos koordinálása, húsz százalékban a felszíni burok fenntartása, és hatékonyságának növelése, s a maradék harminc százalék a környezet feltárására, annak növelésére, valamint időnként a változások rögzítésére, és annak elemzésére fordította. Párhuzamosan keresve fel mindehhez a hasznosítható energia pótlását önmaga létezésére is. Regenerációja közben visszatért az anyagon lévő jelek lehetséges megfejtéséhez. Valamiért fontosnak tartotta a tartalmának felismerését, megértését. Üzenetnek gondolta az idő valamelyik szektorából. Az első sorral nem díbelődött. Izgalommentes volt számára. Az első tagolás izgalomba hozta, bár megfejteni sem tudta a jelsorokat tagolásukban.
Amikor a madarak az égre szállnak,
szárnyai nőnek bennem a vágynak,
s arcomban hallom a hangjaikat.
Összehasonlítva a többi tagolással, arra jutott, az utolsó tagolásban hasonló jeleket talál, ami lehet, hasonló tartalmat jelezhet.
És akkor a hangok az égbe szállnak,
szárnyai nőnek bennem a vágynak,
s arcomból hallom a hangjaikat.
De ha e kettő hasonló tartalmat tagolhat, akkor a maradék háromban lehet valami. Valami, ami miatt az első és az utolsó létezik. Nézte az azonos jeleket. A szünetekkel szabdalt sorokat. És megpróbált értelme szerint képeket, színeket, mozgásokat találni hozzájuk tudása szerint. Lehet figyelmeztetés valamire. Megállapítás. Rögzítése valaminek; mozgás, cselekvés, gondolat, érzés, tudás kimerevítése. Vagy valami általa meg nem fogható, mert nem képes azonosítani. A mesterséges intelegencia minden betáplálás után közölte, a jelek nem azonosíthatóak a megadott információk alapján. És több információt kért. De hogy honnan, s milyet, azt nem közölte. Ezért az első rövid jelsornak Megint tavasz a reá nézve egyszerű gondolatot adta; ÁLOMŐRZŐ.
A rendszer jelezte regenerációja végét, ellenőrizte a szokásoknak megfelelően a százhúszas körzet rendszereit kívül, belől, igazított a környezetváltozásoknak megfelelően, aztán kilépett a burokból felfedezésére indulva, azzal a tudattal, lehetne ő is az álomőrző. Az most nem érdekelte, mit is jelent a gondolat, s mit kíván tőle. Formálta tudatában a fogalmat, képeket, érzést, mozgást társítva hozzá, miközben végezte az általa meghatározott teendőit.
2010-04-27
|
|
|
- május 15 2010 16:09:51
Sok embert foglalkoztat egy lehetséges katasztrófa elmélet. Az írásod nagyon jól kidolgozott, sok ismeretet közöl, s egy érdekes végkifejlet felé visz. Magam sem tudom, hogyan lesz lehetséges az élet a dimenzió váltás után, most egy verziót olvastam erre is.
Köszönöm az élményt. 
Szeretettel. Léna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
