|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
M
Szerelem, mint időn túli kötelék
Gondolatok a szerelemről, annak transzcendális megközelítéséről, az életünkbe jövő lehetőségekről, és a helyes döntésről, a türelemről, elengedésről, elfogadásról.
Megtaláltam az igazit
Szerelem, mint időn túli kötelék
(De vajon melyik az igazi?)
Szerettük egymást, ó, Uram – találkoztunk
Szomorú, őrült rossz bódulat –
Azután az örömtől elhaláloztunk!
Elizabeth Barrett-Browning
1. Előzmények
2004 ősze van, 44 éves leszek, túl egy váláson, s most már annak is tudatában, hogy letudtam a karmámat, éreztem, hogy a változás már az ajtómon kopogtat. Állandóan hallottam egy hangot a fülemben, ami azt mondta „szeretlek”. Vajon egy nő negyvenen felül megismerheti ezt az érzést még?
19 évesen voltam szerelmes utoljára, ami megmaradt bennem a mai napig, az első szerelem! Talán egy bennem lévő tüske, ami ébren tartotta ezt az érzést, mert valamiért emlékeznem kellett, kell. Hiszen a nagy szerelem, nagy csalódással végződött, s nem tudtam többé újra hinni egy férfinak sem, és nem is tudtam szeretni senkit sem egészen 45 éves koromig.
A válásom után, 2002-ben új életet kezdtem, s azt éreztem, hogy ideje újra sanszot adni a férfiaknak, s meg kell ismernem ezt az érzést, ami kimaradt az életemből. – Sosem késő, tartja a mondás is. Van, aki 22 éves korára már elcsépeltnek érzi, hogy ezt mondják neki, - szeretlek. Van, aki meg negyvenen felül még mindig erre vár. - Vajon mitől függ ez?
Úgy érzem normális dolog, hogy az ember vágyik a szerelemre és keresi az igazit. Valahol, tudatunk mélyén gyökerezik ennek a beteljesülésnek a vágya, hiszen az előző életeinkből áthozott érzetek jelzik, amit sokan nem is ismernek fel, de tanulmányaink, olvasmányaink is utalnak arra, hogy valahol létezik valaki, aki a másik felünk, aki pontosan kiegészít bennünket. Hiszen valamikor volt az Egység. A teremtés során az egységet kettévágták, s azóta keresi minden ember a párját. Én is keresem, és erősen érzem, hogy meg is találom! Az önismeretem fejlesztése mellett, tanulmányozni kezdtem a férfiakat, és igyekeztem tőlük is sokat tanulni, valamint készítettem magam a nagy találkozásra.
Egyik nap, amikor mentem a munkahelyem felé, megint a fülemben dobolt ez a szó, és persze nem volt véletlen, hogy még aznap egy pesti ismerősöm küldött egy meghívót, mely szerint lesz egy duál meditáció Budapesten. Képes voltam felutazni Pestre, ahol megmutatták azt a férfit, aki a duálom, a másik felem. Csak egy volt a baj, hogy bár csodálatos élményben volt részem, az arcát nem láthattam, a meditáció alatt homály fedte, az alakja pedig nagyon sok férfira illett. Innentől kezdve már minden férfiban a másik felemet kerestem. 2004 évének végén beszereztem egy duál amulettet is, s azt mondtam, hogy addig nem teszem le a nyakamból, míg meg nem találom a duál páromat! Már nagyon éreztem, hogy közel van…
2006. februárban végre beindítottam a névváltoztatásomat, aminek hatására nagyot lódult az életem. Egy kis tanulmányt tettem fel egy internetes oldalra, felvállalva a véleményemet, elérhetőségeimet is, és azt írtam a végére, hogy „aki ezt elolvassa, azt szeretném megismerni, ha a világ végén van is”. - Bizony, bizony, jól gondolja meg az ember lánya, hogy mit ír le, mert bizony azt gyorsan teljesítik!
Március elsejére virradóra négy levelet kaptam, az USA-ból, Erdélyből, Szlovákiából, s egyet azért Magyarországról is. A témabeli levelezés az amerikai férfival olyan gyorsan átalakult, hogy két hét után már azon gondolkodtunk, hogy meg kellene próbálni a vízumot. Minden érzékem beindult, gondoltam valamit, s ő fejezte be. Nem találtunk témát, amiről ne tudtunk volna írni, vagy beszélni. Órákat beszélgettünk éjjel az MSN-en. Nagyon sok mindenben egyezett az érdeklődési körünk, főképp a zene és a könyv volt nagyon szembetűnő. Nagy örömöt szerzett nekem, amikor kiküldtem neki a kedvenc zenéit cédén, s hallottam az MSN-en, ahogy szinte sírt, vagy teljesen feldobódott a dalok hallatán, amiket már 20-25 éve nem hallott! Hasonló volt a kiküldött könyvek hatása is, sosem gondoltam volna, hogy ezekkel ekkora boldogságot lehet okozni. Nem hiszek a véletlenekben!
Nagy feladat várt rám, a távolság leküzdése, de sok helyzet, felismerés megélése is…
2. Amerika – álom vagy valóság
Mindig bátor voltam, és most nagyon éreztem, hogy végre a másik felem van 13 000 km-re tőlem, úgyhogy most nem nagyon tarthatott volna vissza semmi sem. A névváltoztatás mindent felgyorsított, vízumot is kaptam, sőt még repülőjegyet is sikerült aránylag jó áron beszerezni, és még útitársaim is lettek. Annyi jel jött, hogy ez az utam támogatott, hogy sikerült elhallgattatnom az eszemet és a szívemre hallgatni. Hiszen nagy volt a kockázat, hogy mi van, ha nem vár a repülőtéren? S ha vár is, mi lesz, ha nem tetszem neki, esetleg ott hagy egyedül az idegenben. Az is eléggé rizikós volt, hogy öt héten át tőle fogok függni, hiszen a zsebemben csak 160 dollár volt, és a visszaúti repülőjegy. Nagyon próbára tettem a frissen megszerzett bizalmamat a férfiak terén, ám mennem kellett! Nekem, aki még repülőteret se láttam, nem hogy repülőt, aki még szinte külföldön sem járt, és most egyből a világ másik végébe megyek, hogy megismerjek egy férfit. Mert nem Amerika vonzott, találkoznom kellett azzal a férfival, akiről tudtam, minden porcikámban éreztem, hogy ő az igazi!
A találkozás nem volt felhőtlen, hiszen hiába voltak fotók, a valóság az mindig más. Viszont elfogadtuk, hogy ez van, s hogy öt hétig együtt fogunk élni.
Igyekeztem alkalmazkodni a körülményekhez, és voltak igazán csodálatos élményeink is. Boldog voltam, ha hozzábújhattam, és földöntúli érzést éreztem, amikor minden nap megölelt, mielőtt dolgozni indult. Az ölelésnek valóban misztikája van, s most éreztem igazán, hogy ez valóban működik, hiszen a csakrák találkozásánál az energiák is erőteljesebben áramlanak. Az ölelésben azt éreztem, hogy valóban egyek vagyunk. Éreztem, hogy tartozom valakihez, és mennyei boldogsággal töltött el, ha már csak futólag megérintett is. Élmények voltak az éjszakába nyúló beszélgetések, a közös zenei kedvencek hallgatása, vagy amikor versenyt olvastunk. Több könyvet vittem ki, amit én is csak ott olvastam, és ott hagytam neki. Köztudottan gyors olvasó vagyok, de el kellett ismernem, hogy ő rajtam is túltett. S épp olyan jól is írt, mint ahogyan beszélt. Mesélt nekem a nagy kalandjairól, hiszen bejárta a világot. Már láttam magunkat, ahogyan közösen írjuk meg ezeket a kalandokat.
Azonban valahol mégis éreztük, hogy valami hiányzott, és a sorsra bíztuk az életünk folytatását.
Éjjelente, mikor hátulról átölelt, rosszullét kerített hatalmába, olyan érzés volt, mintha meg akarnék fulladni, vagy meg akarnának fojtani. Egy idő után a páromnál is észrevettem valamit, és már nem kellett eltolnom a kezét a mellemről, hanem magától vette el.
- Mit érzel most Kedvesem? – kérdeztem.
- Olyan érzés, mintha meg akarna állni a szívem. – válaszolta.
S mindig akkor jelentkezett ez a kettős rosszullét, amikor a keze érintette a duál medált a mellem felett.
Ekkor úgy döntöttem, hogy leveszem a nyakamból, és meg is tettem. Ha még nem lettem volna biztos abban, hogy ő az a lelki társam, aki a másik felem, most megbizonyosodhattam felőle! A medál nélkül többé nem voltunk rosszul, akárhogyan ölelt is. Volt közben egy bevillanásom, hogy valamelyik előző életünkben, valószínűleg megfojthatott engem. Nem volt egy könnyű élmény.
Számomra ez az út olyan tapasztalatok megszerzését, olyan érzések, élmények, megélését indította el, s olyan felismerések értek, amik ha Magyarországon maradok, sosem tapasztalok meg. Sokat álmodoztam dolgokról, amik nem adattak meg, részben a környezet miatt, ahová születtem, s igazán a lehetőségek sem jöttek egészen mostanáig. Hálás vagyok a sorsnak és minden segítségnek, ami számos felismeréshez vezetett.
Megtapasztaltam azt az igazi szabadságérzést, amiről korábban fogalmam sem volt. Amikor úgy igazán elengedhettem magam. Vezetni egy hajót, hajón aludni az őserdő mellett, ahol rajtunk kívül nem voltak emberek. Érezni a levegőt, a csendet, a vizet, a szellő simogatását, egymás közelségét, magunkba szívni a Nap energiáját. Örülni annak, amikor végre olyan partnerem van, aki tud velem táncolni, s átélni azt, hogy egész éjjel tomboltunk a hajón a rock zenére, amit hajnalig tartó szeretkezéssel zártunk. Még sosem éreztem ezt a felszabadultságot! Amikor a kabin ablakából láttam a napfelkeltét, azt éreztem, hogy most valóban szabad vagyok, és hogy még ebben osztozni is tudok valakivel, már tudtam, hogy életem egyik legcsodálatosabb élményét éltem át. Nem is tudtuk megismételni, már másodszor sem volt ugyanolyan. Sokat adtunk egymásnak, nem ok nélkül kellett találkoznunk, ám nemcsak a távolság állt közöttünk, hanem más is. Hiába a lelki társi kapcsolat, ha nem egy az utunk. S mikor a lelkek nincsenek azonos fejlettségi szinten, akkor bizony pokollá is tudják tenni egymás életét. Az, hogy nem minden úgy alakult, ahogyan alakulhatott volna, attól is függött, hogy nem találtunk lehetőséget a közös a jövőre, s bármennyire is vállaltunk volna kompromisszumot néhány területen, azért volt egy-két dolog, ami megmérgezte volna az életünket.
Nehéz szívvel jöttem haza, és azt éreztem, hogy olyan dolgokat fogok majd megélni, ami kell a fejlődésemhez, a továbblépéshez, s amik nem lesznek könnyűek.
Folytatása következik... |
|
|
- május 22 2010 20:37:44
Várom a folytatást, kiváncsi vagyok.
Szeretettel:Gizi |
- május 23 2010 12:39:24
Kedves Gizi, hamarosan felteszem. Csak szeretném, ha nem nekem lenne több írásom itt, hanem mások is tennének fel még. 
Szeretettel. Léna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
