|
 Vendég: 13
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Holleanyó akkoriban még fiatal anyó lehetett, mert ritkábban takarított, mint manapság, talán kezdő háziasszony, s nem rázta úgy a párnákat, dunnákat ahogy manapság. Mégis, voltak évszakok, a megadott időegységnek megfelelően.
És voltak még értelmes dolgok, amit ma, - valljuk be – visszasírunk, vagy hiányolunk.
Hát én is sírok idebenn, mélyen kicsit, s kívánom is, jöjjön belőle vissza sok szép dolog, ami boldogabbá tehetné életünket.
Talán elcsépelt, de amikor megszülettünk és cseperedtünk, az utca volt az a hely, ahol jól éreztük magunkat, s persze a körülvevő környezet. Szerencsés vagyok, mert sokan voltunk gyerekek az utcánkba, volt ott kistó pecázni, csatorna tele csíborral meg piócákkal, nádas madarakkal és búvóhelyekkel, park sziklával, sok-sok fával, de volt a közelben nagyobb út s mellette erdő is tele vadakkal. Szép koktél, ittuk és élveztük ízét.
Kisiskolásként kisdobos, feljebb úttörő lehetett még akkor az ifjúság. Avatóm nevére már nem emlékszem és arra sem, hogy milyen örs volt a nevünk, de az iskolaudvarra igen, ahol néhány százan esküt tettünk. Feladata volt mindenkinek, meg zászló, és mintamókus, számháború és főzőverseny az erdőszélén. Volt 4 színű tollam, bélyeg és naptár gyűjteményem, a lányoknak emlékkönyvük.
Majáliskor ünnepi ruhába bújtunk és felvonultunk a többi felnőttel és iskolákkal. Csodaszépen feldíszített autók, virágok és lufik, millió kis papírlobogó a kezekben. Később a sportpályán sörgőre ültünk, és a nagy cégek ingyen virslijét ettük és bambiját ittuk. Az egész olyan vidám volt és önfeledt, de a komoly ünnepekben is volt jó dolog. A méltóságteljesség, még akkor is, ha végig kellett állni az egészet.
Sűrűn járt a család, baráti családokkal együtt kirándulni és sátorozni egy közeli erdőbe, vagy tó mellé. Sőt, télen is, szánkózni. Sosem felejtem el az ibolyamezőt, a sátrakat, a bográcsolást és a szalonnasütéseket, a focit a zölderdő dombjai között. Kicsit arrébb egy szakadék mélyén, friss forrásvíz fakadt, s az agyag olyan sárga volt, mint a mustár.
Anyám, s apám dolgoztak rendületlenül, anyám kerékpárral, apám simson motorral járt, mi gyalog mentünk suliba, több kilómétert. Iskolatáskáink egyre nehezebbek voltak az évek múlásával, de nem bántuk. Azt sem, ha játékaink során csupa-csupa koszosak, vagy sarasak lettünk. Sebeinkkel sem igazán törődve élveztük gyerekkorunkat. Egy kis tavat ástak ki markolóval 75 környékén, akkor még sokat fürödtünk benne. Később már csak horgászni volt jó a nádassal szegélyezett víz. Télen hatalmas korcsolyázás volt rajta, el kellett sűrűn kéreckedni, mert csak úgy, nem mehettünk tesómmal. Általában a kanálison keresztül csúsztunk odáig az utcabeliekkel, s nagyon kellett vigyázni a lepkés kulcsra. Itt tanultam meg korizni. S ha akkor, a jégkorong ismertebb sport lett volna idehaza, biztos hogy a mai nagyokkal játszanék egy csapatban. A nádas mögötti tisztáson hóolvadást követően, ahogy felszívódott a víz, már kint is voltunk focizni, bújócskázni, fogócskázni. Hát, nem sok nádirigó tudott fészket rakni, annyi szent. Sokat kergetőztünk a nádasban, meg sátrat építettünk, ott csaptuk el az időt. Na és persze az utca egyetlen akácfáján. Láttuk őt is felnőni, engedte, hogy tiporjuk, másszunk rá. Csodaszép volt, amikor virágba borult, és az illata… Potyogtunk róla rendesen, kikötöztük azt, akit csak akartunk hozzá és ott volt a hunyó is, míg ki nem számolta az ötvenet. A földes utca porába rajzoltunk ugróiskolát, mindenkinek saját kavicsa volt, piszkáltuk fűszállal a lyukak mélyén lapuló cserebogarakat, árkot ugrottunk, hú, és sokat bicikliztünk. Van is egy emlék-seb az ajkamon, mit ne mondjak, a fémcsöngő kallantyúja szúrta keresztül.
A suli után ismét suliba kerültünk, szakmát kellett tanulni. „Legalább az legyen, bár mi is lesz később”, mondta a fater. Ma tudom, igaza volt.
Hát azok az évek sem múltak el nyomtalanul. Koleszos voltam, sokat utaztam haza, de akkor még stoppolni is lehetett. A suliban reformáltunk mindent amit csak lehetett, rosszak voltunk, lázadók. Tanáraink ma is emlékeznek ránk, ha összefutunk a biennálékon. Köpenybe kellett órára járni, egyenköpenybe. A tornafelszerelésről ne is beszéljünk. Készült is egy kis videóklipp a régi idők tornászairól,( mi, kilencen fiúk vagyunk a szereplői) s majd elájultam, amikor sok-sok év után az osztályfőnök elhozta a videót megmutatni, a 15 éves találkozóra. A szakmai nyári gyakorlatok is bulisan teltek a Balatonnál. Majd levizsgáztunk mindannyian, senki sem bukott, hiszen Gizi néni segített. Alig mentem el melózni, alig örültem még a 20-50 filléres fizetésemelésemnek, már el is vittek katonának, ahol ismét esküt tettünk a hazánkért. Társaimmal tornáztam reggelente, lövészetre mentünk, kiképeztek rendesen, volt egy kis szívatás is, majd a határ menti kisközségbe vezényeltek őrködni. Igazán szép emlékek voltak, tele történésekkel. Egyszer a mafiban (magasfigyelő, magasles) ketten voltunk szoliban, ( szolgálat ) sötétedett már, amikor megrezzentek a bokrok, léptek zaját hallottuk. Vajon merről jön, merre szegezzük a puskát, kicsit be is voltunk tojva, az az igazság. A félhomályból előbukkanó vaddisznók a szívbajt hozták ránk, nem gondoltuk volna, hogy csendben is tudnak osonni. Kicsit arrébb, igazi határsértőt fogott társunk, akit le akart fizetni, csak engedje át. Természetesen a laktanyába kötött ki az illető, s onnan tovább a megyeiekhez.
Aztán volt egy kemény telünk is, nagy bazi hóval, hideggel. Fogvacogva engedtük át az utasokat, s akkoriban bizony volt belőlük, jöttek csőstül. Bevallom, amikor leszereltem, még nem gondoltam volna, hogy ma mennyit jelent ez nekem, hogy katona voltam. Igen, adott tartást, és felelősséget, erőt, egészséget. Van leszerelő zászlóm, és egy szép emlékplakettem.
Aztán csajoztunk ezerrel, divatot követtünk, koncertekre jártunk, jó zenét hallgattunk aminek volt értelmes szövege, moziba jártunk folyton, igazi sportszeletet ehettünk, meg dunakavicsot, sok-sok ismerőst, barátot szereztünk, szakmát tanulhattunk és munkahelyünkön sokáig dolgozhattunk.
Nagyon sok dolog kimaradt, amit még beleírhattam volna, de úgy gondoltam, hogy majd nektek is előjön sok, régi szép emlék, dolog, eszköz és történés.
- a szódás, ki lovaskocsival járta az utcát és cserélte ki az üvegeket,
- cukros-vizes kenyér
- szilvalekvárfőzés üstben
- disznóvágás
- tojás szén
- tárcsás mosógép
- jojó
- Beátricse
Szép emlékezést!
|
|
|
- május 27 2010 22:06:04
Kedves Sancho, köszi a nosztalgikus utazást. Igen, valóban sok emlék felidéződött nekem is.  bár én azt mondanám, hogy azok a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek...
Jól összeszedted. Gratulálok.
Szeretettel. Léna |
- május 28 2010 10:21:19
Kedves Sancho!
Látszik, hogy mennyivel fiatalabb vagy. Az én kisgyermekkorom a 60-as évek elejére tehető, 67-ben voltam 14 éves, s ennélfogva átéltem a 70-es, 80-as éveket is már felnőttként és legalább tapasztaltam az évtizedek alatti változásokat.
Jó volt Veled visszamenni egy kicsit a múltba, mert már a 80-as évek is annak számítanak, és jó volt nosztalgiázni.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- május 28 2010 17:00:55
Köszi szépen az olvasást és a véleményeteket.
Úgy gondolom, múlt nélkül, nincs jövő. És igen is, kell a nosztalgia.
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
