|
 Vendég: 88
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_M
Radnai István:
AZ ALMÁRIUM
Összehívta a családot, mint a nagyasszonyok az ánti világban, amikor átadják az almárium kulcsát, de még felkelnek a halálos ágyról, mert rendnek kell lennie.
Neki nem volt, hát összehívta az örökösöket. De valahogy mégsem úgy sikerült, mint a közjegyzőnél, aki felolvassa a végrendeletet.
Mert nem hitték.
Mint, aki kimaradt, úgy ültek ott, lenyelték az ebéd utolsó falatját. Ő viszont tudja, hogy tényleg az utolsó, mert éhgyomorra kell jelentkeznie.
Ha valami néha furcsa volt az életben, háborúk forradalmak és mögötte egy fél élet, a másik felére már nem tart igényt. A másik fele a bénulás, tolókocsi, esetleg kerekes szék, motorral vagy anélkül - aszerint, hogy tudja-e irányítani az életét.
Az almárium kulcs egy balatoni villa kulcsa. A felesége némán hallgatja végig, de egyetért. Ott volt vele az orvosnál.
Van, ahol kinyitnak egy zenélő dobozt, abban szivar vagy cukorka, olykor ékszerek. És festői rendetlenség. Giccs, giccsparádé.
A dallam túlontúl ismerős.
A műtő steril, zöld. De egyetlen levél sem rezdül. Már kopasz, öreglegény korára. borotvával nem bajlódik senki, a természet elvégezte.
A hatalmas púp a homlokán, amit túlélt, kérdés a bika túlélte volna, ha eltalálja?
Akkora erő volt benne, hogy lehajtotta a szarvát és bika mozdulni sem tudott. Nyiszlett ijedt emberek rohangáltak, láthatóan céltalanul.
És mint, aki gyáván lesből, silánysága tudatában - ütöttek!
És még egyet ütöttek volna, ha ő elengedi a bika szarvát.
Persze csak mögüle, mert Toldi komor bika-szemével sem mertek volna szembe nézni. Igaz, a bika szeme, mint kifestett éjszakai nőké.
Nem az álmatlanságtól és feslettségtől forgott vérben, hanem az ijedségtől. És az ijedtebbek a kis vézna, selejt emberek voltak,. A vakarékok, akik a pesti aszfalt repedéseiből nőttek ki, vagy egy rozzant bérház vakolata alól.
De ő maga volt a hegy, amelynek lábainál a vulkáni dús talajból kiemelkedett és sűrű teste egyre erősebb lett. nem szedett semmilyen fehérjét, nem gyúrt hasizomra. a kopaszsága nem a nemzedékváltásra emlékeztetett, amikor a hosszú, lányos, hátközépig érő ferfihaj - feleslegessé vált.
Nem keresett ősmagyarokat sehol, nem járt Ázsiában, nem találkozott Juliánusz baráttal, de lehet, hogy jobban ismerte, mint maga a király.
Ló sem illett alája, hiszen talán összerogyott volna, mielőtt a csatába ér.
De ő is elveszítette, mint Szapolyai Mohácsnál, azzal, hogy nem ért oda.
Ő odaért valami végső ütközetre, még kérdezgették, a fűrész zúgását, a kalapálást élesebben hallotta, a szikét nem érezte.
Belenyúltak a véreres fehér kocsonyás anyagba, miután egy reccsenéssel a hártyát is átszakították, amely összetartotta.
A lebenyek engedelmesen szétváltak és láthatóvá vált, az a valami, amit kerestek.
Nem tudták, a tudatlan hályogkovácsok, hogy a zsenialitást keresik benne, azt hitték látható, tehát megragadták, szeletelték.
Azt mondták, nyomja, de hogy mit, azt nem tudták, mert az erekben valami más csordogált, mint, amit vártak.
Kiömlött. A gépen valami barbár ritmust vert a szívhang és még a taps előtt elhallgatott. a zenének vége, az emberek csomagoltak, a test hűlni kezdett, arrébb tolták az élesfényű lámpa alól.
Ő megnyugodott és távozóban arra gondolt, hogy átadta az almárium kulcsát, az iratokat, a balatoni házát. A végakaratát, az életfilozófiáját.
Berendelték, ágyat tartanak fenn számára, a pehelypaplan felhővel töltve, alatta vízágy, már nem kötözheti le senki, hogy meg ne mozduljon. Ő megtanulta, mikor nem szabad mozogni, jó iskola az élet, most kérdezgették, de akkor hallgatnia kellett volna.
A doktorátusát a vele szembejövők nem emlegették többet. a találmányát itt nem lopta el több főnök, igaz van ideát is főnök , de éppen az egyetlen, aki visszahívhat az életnek nevezett parlamentből. Ahol éppen csak az életről kellett volna szavazni.
Az almárium a helyén maradt, a kulcsot már nem veszi le senki, amikor ismét lenézett, még látta, hogy egy magányos koporsót, nagyon-nagyon hosszú úton, tisztes távolból követnek, egyre kisebb emberek - vajon odaérnek-e a sírbolthoz? Igaz, neki itt az egyidejűségben ezen már nem kell gondolkodnia!
Létezik-e, hogy a kezdetet és véget valaki egyszerre lássa? Mint valami végtelen kiterjedésű robbanás felvillant, majd kialudt a fény, de százezer napfény minden irányból beborította és a százhúsz kiló csont és izom olyan könnyűvé vált, hogy felkapták a portölcsérek a sztratoszférába.
Pedig béke volt, kinn és benn egyaránt.
|
|
|
- június 23 2010 09:26:53
Kedves István!
Nagyon tetszett ez az írásod. A kezdetet és a véget talán láthatjuk "odafentről", ahogy írod is a végén, ha hihetünk abban, hogy a lelkünk tovább él a testünknél. Csak az a baj, hogy onnan már nem tudunk többé hazaüzenni, hogy jól vagyunk-e!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- június 23 2010 10:30:32
Kedves Zsuzsanna! a korábbi korokban sem volt szükség konkrét visszajelzésre!
Elég volt az a törekvés, hogy az ember "nemesedni" akart az élete folyamán azt tartotta helyesnek, hogy valamilyen erkölcsi vágányon haladt, és nem volt gyakorlat a tudatos gonoszság, a mások rovására, terhére, ellenére való élet, a tudatos veszteség és bosszúság okozása relatív és időleges előnyökért, amit "VERSENYSZELLEMNEK" ÁLCÁZTAK!
A lelkiismeret kirtása nnem fog sikerülni, maga az az ember is labilissá válik, aki azt hitte, hogy ki tudta kapcsolni! |
- június 23 2010 10:49:16
Kedves István!
Azért én annak örülök, hogy nagyon sok ember most sem tudatosan gonosz, és megmaradt az erkölcsi tartása egy erkölcsi vágányon haladva. Én elítélem azokat, akik tudatosan okoznak veszteséget és bosszúságot másoknak. Jó lenne érezni, hogy sokan haladnak mellettem és éreznek velem.
Belőlem még a versenyszellem is hiányzik, mert soha senkivel nem versengtem. Amit elértem - nem olyan sok - azt a magam erejéből értem el.
Remélem azt is, hogy a lelkiismeret kiírtása sem fog sikerülni. Ebben is egyetértünk.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- június 23 2010 12:34:44
Ez nagyon jó írásod. Gratulálok.
Szeretettel. Léna |
- június 23 2010 21:53:24
érdekes volt...mostanság a verseidben is érzem,h ezt a témát járod körbe...vagy rosszul gondolom? |
- június 25 2010 09:25:40
Kedves István!
Gondolom, hogy mint a legtöbb írásnak, van a történetednek valóság alapja. Nagyon jól megírtad, olvasmányos és figyelemre méltó.
Szeretettel: Hajdu Mária |
- június 25 2010 09:34:26
ezzel az írással - ha nem is egyaz egybem - igyekeztem emléket állítani!
feltámadni akkor érdemes, ha a másik dimenzió teljesen más, ami az ember (lélek és test sorsát illeti!)
A vallási tanítás szerint Isten állandó jelenlétében telne az "idő" - vagyis ez a dimenzó a feltámadt ember számára értelmét veszítené..
Ez hit kérdése - ne várja sni, hogy az asztalt megtáncoltatom  - igaz, remélem odébb van!
Addig még néhány kötettel szeretnék a polcokon és olvsók tudatában jelen lenni |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
