|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_A kutya három nappal azelőtt éppen ott hempergette a fűben és a földön a macskakölyköt, az egyik oleanderbokor tövében, ahova az öregasszony szobájának ablakából nagyon is jó kilátás nyílott.
 Z
Az egész család örült a nyár elején született két fekete macskakölyöknek. Szerencsére olyan csendben voltak anyjukkal együtt, hogy az idősebbik asszony a háznál szinte nem is vette észre, hogy léteznek és növekednek. Legalábbis a fiatalabb asszony úgy gondolta. A kölykök anyja, a szintén fekete nőstény még maga is gyereknek számított, de ez a macskáknál nem ritkaság. Néhány hét elteltével már a két kölyök ki is kászálódott a régi nyúlketrec alsó szintjéről, ahol megszülettek. Már képesek voltak önállóan is enni.
Időközben megszaporodott a kölykök száma, amikor felnőtt leányuk a munkahelyéről hazahozott két már nagyobbacska macskakölyköt, melyek az autószalon egyik autójának motorházterében találtak menedéket. Amikor az autót elindították, akkor szaladt ki onnan a két kölyök, még szerencse, hogy életben maradtak. Bár ők annyira vadak voltak, hogy elbújtak a régi disznóól padlásán, és csak olyankor jöttek elő enni, amikor ember nem járt a közelben. Azt, hogy ettek és ittak, a nekik odakészített vizes edény és az etetőtálka megüresedése mutatta.
A fiatalabbik asszony nem bánta, hogy a lánya hazahozta a talált kölyköket, hiszen a két kicsi feketét már odaígérték, így úgy számoltak vele, hogy azok úgy is elkerülnek a háztól.
Egyik nap este, amikor a fiatalabbik asszony a munkából hazaért, szinte földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta, hogy egy macskakölyök az, amit kutyájuk az udvaron hemperget a földön. Amikor el akarta venni előle, a kutya úgy védelmezte, mintha az ennivalója lenne. Az asszony sebtében letette a holmiját az udvaron lévő műanyagasztalra, majd egy seprűért indult, hogy megfenyegesse a kutyát, és fel tudja venni a földről az összenyalogatott és összeszorongatott, magatehetetlen macskakölyköt. Mire a seprűvel a kutya felé közelített volna, az akkor már kúszva közelített az asszony felé, fejét lesunyva. Az asszony az előzőleg szeme elé tárult látványtól felháborodva, nem éppen dicsérő szavakat intézett a kutyához, miközben néhányszor a seprűvel annak hátsójára csapdosott.
- Rossz kutya voltál! Nem azt mondom mindig, hogy a „cicákat nem szabad?”
Majd a kölyökhöz sietett és ölébe kapta, pedig a tenyerében is elfért, hiszen olyan volt, hogy mintha napokig vízben fürdött volna. A kutya, bár játéknak hitte, erős fogai a pici testet összenyomták. A kölyök száján alig jött ki hang és tátogott, mintha a végét járná. Az asszony a kölyköt a kezében tartva a vacokhoz vitte, s az ott lévő bundás ruhaanyagba tekerte. Aznap este többször is visszatért oda. Közben pedig a férje által levágott füvet seperte az udvaron. Szeméből a könnyek, a munkától az izzadság csordult le az arcán. Amikor a kölyköt a takaróból kivette, mindig megmasszírozta a hasát, a nyakát, a hátát gyöngéden, hogy ne okozzon neki nagyobb fájdalmat, mint amit elszenvedett. Még mindig olyan hideg volt a teste, mint amikor rátalált. Először vizet, majd langyos tejet próbált kis kanállal a macska szájába erőltetni, ami elég nehezen sikerült, mert annak állkapcsa szinte megmerevedett. Az asszony dédelgette, simogatta a kölyök még mindig hideg testét, és beszélt hozzá. Úgy ringatta, mint a kisgyermekeket szokás. A kölyök néha-néha nyávogott fájdalmában.
- Sírj csak kicsi gyönyörűségem, akkor a tüdőd legalább tágul egy kicsit!
Férjének pedig azt mondta:
- Mire végzünk, el vagyok rá készülve, hogy temethetem a kismacskát.. Úgy látom, nem fog életben maradni. Isteni csodának kellene történnie ahhoz, hogy el ne pusztuljon szegény cica!
Nem számolta össze, hányszor ment oda a kölyökhöz, és hányszor masszírozta végig összenyomorgatott kis testét, csak abban reménykedett, hogy sikerül életben tartania.
A bebugyolált kölyköt többször is odatartotta az anyjához, hogy nézze meg, hiszen lehet, hogy utoljára látja. A kölyök legtöbbször sírt, de voltak olyan pillanatai is, amikor behunyta a szemét és csendben maradt. Az asszony ekkor mindig azt gondolta, hogy no, most van vége. Amikor a kölykök anyja bement a vackukra és a másik testvérkölyök is csatlakozott hozzá, akkor az asszony odatette az anyamacska hasára a félig-meddig felszáradt szőrű kölyköt. Az anyjuk elkezdte nyalogatni. Az asszony utána tett-vett a lakásban, közben sírdogált és reménykedett, mert nem tudott másra gondolni, csak kismacskára.
Már erősen alkonyodott. Megint csak ment és megnézte, hogy van a macskakölyök. Elcsodálkozott. Örömmel látta, hogy az már egészen felszáradt, nemhiába dörzsölgette, masszírozgatta előtte ő is, de talán még szopni is képes volt, amiben az asszony egyáltalán nem volt biztos. A macskakölyök élt, és nézett rá azokkal a csillogó fekete szemeivel, melyekkel azelőtt is. A bal tenyerébe vette, a jobbal meg simogatta a szőrét, de még mindig furcsa mozgásokat érzett a hasa tájékán és hallotta, hogy szörcsögve vette a levegőt. Ami történt, az mégis csak csodaszámba ment, hiszen még sem kellett eltemetnie a kismacskát. Visszatette az anyja és a testvére mellé, majd a házba belépve, könnyeivel küszködve monda a férjének:
- Csoda történt! Él a kiscica! Pedig már gondolatban el is temettem.
Másnap reggel az első útja a macskák vackához vezetett, ahol ott találta mindkét kölyköt, egymás nyakára borulva, ahogy eddig is tették, amikor az anyjuk magára hagyta őket. Megsimogatta mindkét kölyök buksiját.
- Nem hiába kértem az Istent - nyugtázta magában -, hogy tartsa életben.
És mit ad Isten? Életben maradt a kismacska.
- Köszönöm Neked, édes Istenem! Most már képes vagyok hinni a csodákban.
Két nappal később az asszony éppen a növényes kertben kapált. A kert végéből is meghallotta a macska sírását. Vagy a kölyök volt, vagy az anyjuk. Nem tétovázott. Ledobta a földre a kapát, majd szaladt be az udvarra. Először nem vette észre a kölyköt. Aztán, amikor látta, hogy a kutya a háza előtt kaparja a földet, már tudta, hol találja. Benézett a kutyaház alá. A kölyökmacska ott lapult, szerencsére volt hova elbújnia.
Az asszony letérdelt a fűbe, benyúlt kezével a kutyaház alá és ujjaival szőrénél fogva húzta ki a megszeppent kismacskát. Látszott rajta, hogy megint a kutya szájában volt előtte, mert nyálas volt a szőre. Szerencsére, nagyobb baj ezúttal nem történt. Helyére vitte a kismacskát..
- És megint csak ugyanaz a kölyök jött át erre az udvarra! Úgy látszik, ez a kutya nem nyugszik addig, amíg meg nem öli! – méltatlankodott magában. De tudta, mit tegyen. A hátsó udvarban lévő nagyméretű paladarabokkal elbarikádozta a drótkerítést, hogy egyik kismacska sem tudjon a kutya felségterületére átjutni.
A kutya három nappal azelőtt éppen ott hempergette a fűben és a földön a macskakölyköt, az egyik oleanderbokor tövében, ahova az öregasszony szobájának ablakából nagyon is jó kilátás nyílott. Alig két-három métere onnan. Ő pedig valami miatt nem hallotta meg, hogy sírt a macska, vagy túl hangosan szólt a TV a szobájában.
A fiatalabbik asszony hiába mondta a magáét, akárcsak máskor is, most is süket fülekre talált.
De nem is csodálkozott rajta.
Torma Zsuzsanna
2010. július 29.
|
|
|
- június 29 2010 14:31:51
Kedves Zsuzsanna
kedves történet, érezni,hogy mennyire állatbarát vagy. Jó volt olvasni.
Lassan hazamegyek egy kis időre és én is macskázni fogok... anyunál vannak kicsit, s a lányom visz el belőle egyet, a többit meg mások, de egyet én is látni fogok.
Szeretettel. Léna |
- június 29 2010 15:06:54
Köszönöm, Lena!
Örülök,hogy Te is szereted a macskákat. Jó macskázást kívánok, ha hazatérsz!
Tudod, a múltkori eset után, - a talált macskakölyökre való rátaposás után - még jobban szívemen viselem a macskáink sorsát, és még jobban szeretem őket!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- július 01 2010 11:30:28
Köszönöm, kedves Viktória hozzászólásodat. Ezek a négylábúak igazán meg tudják az embert vígasztalni, ahogy írod. No és megnevettetni is.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
