|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Az esernyő
Gy
Az esernyő
Kölcsönkértem egy esernyőt nagyapámtól, és pár hónapig gyötrő lelkiismeret furdalás után végre rávettem magam, hogy visszavigyem neki.
Nem mintha nem szeretném a nagyszüleimet- talán túlságosan is szeretem őket, de sajnos túl vagyunk azon, hogy csak úgy megöleljem őket, hogy azt mondjam ’szeretlek’, a kimért emberek mindig kerülgetik egymást, s mi a józan tartózkodás hívei vagyunk, úgy hiszem.
Lehet, ha ezt mind tudom, rám talán nem is igaz?
Naponta váltogatom a véleményemet a dolgokról. Érdekes, amikor gyerek voltam, mindenről megdönthetetlen gondolataim voltak, és azt hiszem jobb verseket is írtam – sajnálom, hogy elveszett minden.
Szóval elmentem a nagyszüleimhez, nem laknak olyan messze, nagyapám elém jön, szótlanul utazunk a liftben, és ő mosolyog, mosolyog, válogat, melyik régi viccét mondja el nekem, de míg felérünk, nem tud dönteni, bemegyünk a lakásba.
Nagymamám már vár, alacsony, a haja szürke, dauerolt, szemében látom régi csínytevéseimet, nagyapám magas, haja szénfekete, pedig már elmúlt hetven.
Az előszobában állnak, nem túl közel egymáshoz.
A lakás tiszta, színes és világos. És sok a könyv, rengeteg könyv van.
Étellel, itallal kínálnak, szerényen fogadom el, ne fáradjanak, beszélgetünk mindig ugyanarról, főiskoláról, munkáról, az otthoniakról, az életről, a múltról, a halálról, a jövőről. Arról, hogy miközben lejöttem a lépcsőn, négy fekete macska sétálgatott előttem az úton. Arról, hogy nekem a balszerencse hoz szerencsét, és nem, nem vagyok babonás, és nincsen olyan hogy „nincsenek véletlenek”. Aztán arról, hogyha verekedést mímelünk, a kutya mindig felugrik és megvéd. Kedves történeteket akarok mesélni, és közben figyelek minden rezdülésemre. Nincs feszültség a szobában, csak az „ugye értesz engem, messze vagyunk” esik s kel a levegőben – és én könyörgök belül, hogy legyenek boldogok, és álmodjanak mindig szépeket.
- És hogy látod a jövőt? – kérdezik mindketten.
- Hát, kéne egy jó állás és egy lakás – mondom, de nem ezt gondolom, semmit sem tudok tervezni, van egy-két dolog, jó dolog, de félek, hogy nem kaphatom meg.
Olyan vagyok, mint egy szegény gyerek az édességbolt előtt, a bolt az élet, és a gazdag gyerekek nevetve lépnek be, és felnőttek fogják a kezüket, és ők válogatnak, és kierőszakolják a drágább csokoládét. Én savanyú cukorra gyűjtögetek.
Vajon tudják, hogy a válaszom felületes? Talán azt hiszik, hogy én vagyok az?
- Mennem kéne. –mondom. Marasztalnak, de indulok. Elköszönünk, kekszet küldenek az öcsémnek.
Volt, amikor én is, mi is itt éltünk velük egy darabig, közel minden, hétvégi süteményillat, üvegparaván a konyha előtt, kísérteties kavargató alakok, inzulin injekciók, kertészkedés, játszótér, a könyvek, hideg WC ülőke, kényelmes papucs.
Mielőtt kilépnék a lakásból, hallom, ahogy az ablaküvegen halkan kopogni kezd az eső.
|
|
|
- július 10 2010 12:35:59
Engem elszomorít, hogy így eltávolodtál nagyszüleidtől, pedig, mint írod együtt éltetek.
Arra gondolj meddig tudsz még velük találkozni az életben és ha nem tudtok beszélgetni, egy ölés kijár nekik, hisz édesapádat/ édesanyádat ők nevelték, így születhettél meg és hordozod génjeiket tovább.
Talán erre a fenti írásod rádöbbent, ne a világ felé menj soha, hanem érzéseid felé, ez ugyan most nem divat, de rájössz, hogy ez többet ér mindennél.
Szeretettel Joli |
- július 10 2010 15:18:06
Sokk ami sok! Még a hibáidból is.
  |
- július 11 2010 16:08:38
Köszönöm az olvasást!
Az írásom (igazából kimondatlan) lényege az, hogy mennyire félek attól, hogy egyszer elveszítem őket, a visszatérő esernyő pedig a kötődés jelképe, és igen, van benne egy adag bűntudat is, amit jól észrevettél Joli 
Mindig az érzéseim vezérelnek, számomra ez a divat, s talán ezért született meg ez a novella is.
Próbálok próbálkozni. |
- július 14 2010 14:52:52
Köszönöm Viki ! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
