|
 Vendég: 1
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_- Nemrég kommentet biggyesztettem egy “Kupleráj” cimű posthoz, melyben csupán érinthettem, de nem bonthattam ki a témát (igazságot..-hogy is kell eztet mondani…?) a maga teljességében. Viszont ketten, Loxon (ez mi a frász) és Tita (ez már jobban hangzik) kicsit megéreztek valamit - nekik most csöndben tovább bontogatom. Az egyébként vidám témához nem is illett volna a történetem - mert nem a sodró lendületű bakkervonal (csak tudnám mit jelent..)..inkább Szép Ernős vidéki brrrrrrrrr.
- Nos tegyük fel Szép Ernő vidékre költözik - ez máris teljességgel lehetetlen, hiszen ott nincsen kávéház és amúgyis onnan érkezett falusi tanitóházból, de most megin ott van, és fát vág az udvaron. Saroktelek, régi parasztház - szemben a kocsma - oldalt buszmegálló, nyári délután - negyed négy felé, ennek később fontos szerepe lesz, a félnégyes busz miatt.
- Szép Ernő fát vág tehát, s ügyelnie kell nagyon a sipcsontjára, mert amikor a balta önállósitja magát, oda szokott beleállani - legalábbis megkisérli. Nem néz tehát se jobbra se balra, csapkodja a rönköt, de valami mégis feltűnik neki.Valami szokatlan. Járnak a népek erre ,hisz ott a buszmegálló, az utca frontja felé néző szines cégtáblát is megbámulják, de aztán továbbmennek. Ez a lassú bizonytalan járás - lépés megállás - bizonytalan lépés kettőt aztán megint megállás - bosszantja kissé a favágót, immár személy szerint engemet, mert átveszem a történet folytatását - adieu Ernőke, nem méltó hozzád a véres favágás.
- Fiatal nő - inkább asszony..?.Mit akarhat…? Közelebb lép a kapuhoz, rám ügyet se vet csak néz befelé valahol középtájékra a ház közepe felé irányul a tekintete. Naná, hogy én is odanézek, végül is érdekel mi lehet olyan bámulni való kopár udvaromban. Mivel még mindig nem találkozik a tekintetünk, leteszem a baltát, lassan a kapuhoz ballagok - köszönök, igen köszönök neki, és megkérdezem…Segithetek Asszonyom…? Van időm elidőzni a vonásain ,mert nem vesz rólam tudomást. Hosszúkás egyszerű arc, semmi smink, hiján minden külső szépségnek, és mégis van benne valami, a tekintetében van, ami megállit, nem tolakszom tovább, nézem az szomorkás merengő arcot, s kutatva követem a tekintetét…
- Néz meredten, még mindig ugyan úgy, s ugyan abba az irányba, s aztán elmosolyodik egy picit…..Szerintem semmi nincs ott ami érdekes lehetne, de hagyom, s már mennék vissza a baltámat keresgélni amikor megszólal……..Itt lakott a Nagymamám….szünet - hosszú sóhajjal kitöltött szünet….nem néz rám, nem érdekli a jelenlétem….Kisgyerek korom óta minden nyaramat itt töltöttem…..Nem hiszi..? …Be tudom bizonyitani….Most néz az arcomba kicsit félreforditott fejjel, és meglepődik a válaszomon. Tudom, mondom igencsak határozottan, …a ház előtt végig - közbevág, kicsit közelebb jön - azok az én lábnyomaim a beton vizlevezetőben, a Nagymamám megengedte - hadarja, nem tudom büszkén, vagy inkább bocsánatkérő hangsúllyal - és minden nyáron megmérte mekkorát nőtt a lábam….A tekintete egyfolytában a lefolyó felé irányult - már magam is azt néztem, s közben azon gondolkodtam ,csak jönne már az a nyomorult fél négyes, hogy megszabaduljak egy dilemmától, mely egyre jobban nyugtalanit.
- A szomszédaszonyom büszkén mesélte hogyan találta meg egykoron a jéghideg merevJózsi bácsit…Érti….arról a Józsi bácsiról van szó aki a kiskonyhában felakasztotta magát….maga nem tudhatta, akárki akármit mond én találtam meg..na….Hiába járkáltak itt annyian..akkor is én találtam meg…mert én bementem,hogy mér ég a kiskonyhában a villany….éjjel nappal égett…már napok óta..és nyitva vót az ajtó….érti..? Nyitva az ajtó ősszel - ilyen hideg reggel. Pedig nyáron se nagyon használták a kiskonyhát..mosmeg’ hát… - a mama régen beteg vót már - ki se jöttek a nagykonyhából,meg a házból, hát már mér ég akkor a villany…Hát mer fölakasztotta magát - érti,na! Ott lógott a gerendán hideg vót - úgy higgye meg szomszéd, hogy még legyek sem vótak rajta ( nemrég mértem a ma már fürdőszobaként funkcionáló gerenda azon pontját, ahová Józsi bácsi a szeget beverhette. Pontosan kettő méter - ha még lógatni is kell a kötelet, kérdés mekkora lehetett Józsi bácsi..?)
-…Jaj szegény ember mennyire sajnáltam - csak néhány nappal , talán még annyival sem élte túl a Mamát….annyira szerette….Már semmivel nem törődött, csak, hogy a mamának minél jobb legyen, elvadult a kert, alig volt néhány árva tyukocska, mert hozta vitte orvost keresett. Minden pénzre szükség vót. Aztán, hogy a mama kissé jobban lett, hát egyedül ment a városba, s odalett. Elcsapta valami teherautó, mert már a látása se volt jó szegény - de nem is hát miket beszélek hiszen együtt voltak - mondták itt, hogy sirt zokogott szegény öreg a mama felett, alig akarta elengedni. Aztán persze – gondolhattya’ - nem is tehetett mást – megértem - én nagyon is megértem. Ezt el is hittem neki mert egy könnycseppet is elmaszatolt a szeme sarkából.
- Nem jött még a félnégyes, toporogtam nem tudtam mit csináljak. Itt ez a szomorkás nő - egy kisgyerek lábnyomai, ahogy végigszalad a ház előtti félcsatornában - ismerem a szeg helyét a gerendában, s a rejtekhelyet ahol tán évtizedek óta lapul egy titkos levél cirkalmas betűkkel, de nem Józsi bácsié, aki felakasztotta magát, nem - azt az ismeretlen Ő irta az a másik. “Én édesem, én Édes Szerelmem . Álgyon az Isten, ha néha még gondolsz rám”
- Maradt valami emléke a Mamáról..?- igy kérdeztem, mostmár biztos voltam az összefüggésekben. Semmi - csak kijövök néha hozzá a temetőbe - jobban szerettem mint a szüleimet. Tudták persze, de nem bánták. Kicsit meg is rántja a vállát duzzogva - egész jól áll neki.
- Ha tudnék adni valamit ami talán az övé volt, - talán nem, - elfogadná? Úgy nézett rám mintha megőrültem volna. Közelebb jött belekapaszkodott a nagykapuba, rámmeredt elképedve. De mit..?…Ugyan mit tudna maga..? Maga előtt már mások is laktak itt…!..
- Jó felejtse el, s már indultam vissza,hogy folytassam a favágást, de visszafordított a kiáltása.Mi az..? mondja már mi az..?, ez utóbbit már kérte, igy hát meggondoltam magam.Van fönn a padláson, az egyik gerenda mögött egy levél. Arra gondoltam talán magának adom, ha már a lábnyomok ennyire megérintik. De lehet, hogy nem kéne, mert…
- Hatalmas kikerekedett szemekkel bámult rám, s felkiáltott : az Istenért mindjárt jön a busz - ne kinozzon….!Belekapaszkodott a kapuba az ujjai elfehéredtek a szoritástól - ….jól meggondolta…?- kérdeztem…Nehogy valami nagyobb bajt csináljak….a Mamának szól a levél de nem a….Nem csinál bajt… csak hozza már..toporgott….Kérem…nagyon kérem…
- Sötétben, vakon is megtaláltam volna a levelet - lefelé menet kibobottam, hogy egy utolsó pillantást vessek sárga papirjára, s büszke voltam magamra, hogy tovább őriztem, s ime volt miért.A busz már a kanyarba ért amikor igy félig kibontva átnyujtottam - nem hallottam a hangját, de a szája mozgásából tudtam mit olvas: “Én Édesem, én Édes Szerelmem álgyon az Isten, ha még gondolsz rám…” Valahol itt tarthatott, mig botladozva utóérte a felszállókat, arcához szoritotta a kis csomagot, úgy lépett fel kicsit bénán, és többé nem láttamNem olvastam tovább sohasem a levelet, mert féltem, hogy eltörik a tető déli oldalán szikkasztott papir. Nagyon meg voltam magammal elégedve de csak néhány pillanatig, mert közben eszembe jutott, hogy ez a levél egyik kincse volt a háznak. A múlt egy darabja bakker. (csak tudnám mit jelent..) És most mi lesz velem…?
- Namostan’ Ernő…… Te biztosan tudod mit is gondoljon az ember a nőkről. Mer’ én leginkább azt, hogy favágás közben ne nagyon merengjen róluk senki emberfia, mert ha nincs az a jó kis bunkós vége a baltának, mármint a nyelének, s lankad a figyelem akkor abból baj lesz.
Jön a vér........!
|
|
|
- július 24 2010 11:21:36
üdv, visszatérek még az írásodhoz!
István |
- július 24 2010 19:51:03
frappáns, megtermékenyítő! |
- július 24 2010 20:42:08
Megtisztelsz, köszönöm.
Insz... |
- július 25 2010 20:37:15
Hát nem éppen mostanában.
Kicsit korábban, és másféle történeteket.
Köszönöm, hogy erre jártál.
Insz... |
- július 26 2010 22:31:43
nagyon tetszett az írásod... |
- július 27 2010 08:04:28
Mse - köszönöm! |
- augusztus 02 2010 07:22:40
Kedves Inszeminator!
Igazán meghatott ez a történeted! És nem véletlenül. Hiszen, az én egyik prózám, az "Apám hagyatéka" című is hasonlít is egy kicsit erre, mégpedig abban, hogy a szülői házba egyik lányommal visszatérve (a ház az apai nagyszüleimé volt), egy papír- (ill.szemét)halomban megtaláltam apám valamikor önkéntes tűzoltó tagsági könyvét, és benne a fényképét. Abból csináltattam egy képeslap nagyságú fényképet és azóta is ott áll a szekrényemen, fekete keretben.
Nekem is nagy kincs, mert másom nem maradt utána.
Köszönöm az élményt, amit ezzel a történettel adtál. Nekem ez is egy kis ajándék!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
