Napkorong

Egy faramuci kórterem jut az eszembe, még csak azt sem mondhatom, hogy sokan voltak benne. Hacsak a baktériumokat, bacilusokat, gombákat, vérrögöket, fonalasan beszőtt, pókhálós májakat nem számotom.

Tűt, vért, vizeletet a a kövön, a padlón felmoshatatlanul, amíg végül anyám is padlót fogott.

Öt perc híja volt, kihúzott a megállóból a kegyelmes villamos, Isten állt a vezető állásban és elfordította, ráadta, egyenáram - már a hátsó peron kapaszkodója elhaladt s nekem az élet kapaszkodója maradt, neki a halál. Kézenfogta s mint, aki a kanalat a szájához emelné?

Mit tehetett erre? Nyitott szájjal utána kapott a csontkéznek, amely forró levessel csábította.

Forró leves? Kórházban, porcelánedényben, amibe fémkannából meregetik, mint az egykori állami tejesasszony a tejcsarnokban, miután lyukasztott, szakasztott úgy, mint a kalauz, akinek nevéből a tájékoztatásra következtetnél.

Na, így csal meg a halál is, meg az életjegy, amit kilyukasztott és a négy vonal, amit megadhat, mind csak egy óráig érvényes. Átszálló!

Egy óra az élet, az ember - állítólag - öt perccel éjfél előtt jött a világra, nehogy felfalják a dinoszauruszok.

A kórteremről akartam mesélni. Vaságyról, amelyen vasággyal együtt negyven kiló, aki búcsúzásra van ítélve.
Van, aki kivizeli az izmait, hatalmas lyuk éktelenkedik a karizmán, behajlítani nincs az az erő, míg csak az ápolószemélyzet a mellén keresztbe nem rakja, talán apáca volt, mert imára kulcsolja. És valahonnan szemeket terem a rózsafüzér. Meghatározott rendben és a pap már csak a szentelt vizet szórja, amikor szobahőmérsékleten találja.

Aztán elviszik fagyasztani, hogy verem-jégre fektetik-e, vagy a hatalmas hűtőrács alatt a motor zümmög-e és maradék hőt kivonja a testből, hogy a maga idejében, márványra vagy rozsdamentes acélra fektetve, megadja magát a kíváncsiak szikéinek?

Odakint allergiás a hőség, tüsszög, parlagfű díszlik a kórterem ablaka alatt és kék ruhában, mint a rabok kezeslábasa, közömbösen, akinek mindegy fűt-e, szenet lapátol? Kaszál-e, kölcsönkaszával?

Minduntalan benyújtja az ablakon, ha az orvos egy percre félrefordul.

Hozzászólások

MARCSY - július 29 2010 10:32:43
Kedves István! Gondolatok az életlen kaszáról. Szaggatott, csapongó, akár egy jegyzet. Külön-külön történetek néhány szóban. Ezek jutottak eszembe az írásodról.

Eta-Etusom - július 29 2010 15:10:43
Depresszió....
Mostanában szerzett információ (részemre) az emberi arc asszimmetriájából lehet következtetni a hangulatváltozásaira....
A korral ezek a külső jegyek egyre csak mélyülnek a belsők-az életérzés.-.itt inkább az elmúlás sötét képei - meg követik...

rapista - augusztus 01 2010 07:50:16
Erus(öm) ez hogy jön ide...

ez egy emlékből született, olyasvalakiről, akit fényképről sem ismersz!

szomorú, hogy időnként lappangó ellentltek, szimpátiából antipátiába váltó érzelmek vezeti a hozzászólók kezét!

soha senkinek az írását nem pocskondiáztam..

vagy az esetleges őszinteség - elítélendő?

leginkább pü-ben írtam, ha valami komoly hiányosságot észlelek..

az arc estleges szimmetriája, a tankönyvek példaként publikált képei, elmebetegről vagy montírozott képek, mutatják, hogy a szimmetria kifejezetten kellemetlen látvány!

vajon miért?