Keserű szájizzel ébredt.. nagyon utálta ezeket a reggeleket, miközben a cicája érdeklődő
Szemébe bámult... Ez a haspók már megint a pocakjára gyúr.. várja a kedvenc zsacskós
reggelíjét...Még hallatszottak a konyhából a habzsolás neszei de már comuter előtt ült.
Barátnője már várta.. gyors eszmecsere az időjárásról borult az idő.. vihar lesz... aztán elmerültek a témában
.A monitoron meg vonultak a mondatok a barátnője gondolatai
Vihar vonult át felettünk.....
Félelmetesen sötét fellegek, vad villámok, fülsiketítő nyennydörgés kíséretében.....borzasztó látvány a természetfeletti erők tombolása. A gépet se mertem bekapcsolni.....féltem, ilyenkor mindig eszembe jut egy gyerekkori, de a későbbi életemre nagyon is kiható negatív epizódom. (talán nem is kellene ilyen helyen erről beszélnem, de én már annyi mindenről irkáltam itt, ez is elmegy a többi között)
Tíz éves voltam, a szomszéd fiú tizenegy és egyik nyári elfoglaltságunk a libák őrzése volt (én nagyon szerettem ezt a libapásztorlányka szerepet, ha egyedül voltam, nyugodtan tudtam könyvet olvasgatni mellettük).
Ezen a délutánon a friss tarlóra hajtottuk a libákat, lakmározzanak az elhagyott kalászokból. Mások is voltak, sokan voltunk a learatott gabonatáblán, így szokott lenni. Egyszer csak láttuk, hogy nyugat felől őrült rohamban iszonyú sötét felhők közelednek. Mivel távol voltunk a falutól, nem várogattunk sokáig, elindultunk hazafelé. Félúton lehettünk, amikor éppen fölénk értek a félelmetes felhők, villámok cikáztak és a vihar szele megcsapott bennünket. Hogy a félelmünket kicsit feledjük, beszéltünk egymáshoz a szomszéd fiúval. Azt meséltem neki, hogy én úgy hallottam, a madarakba nem csap a villám. Ő azt mondta, akkor most én madár leszek, és felugrott, mintha szállni akarna. Én pedig hirtelen leguggoltam, mert ebben a pillanatban villant egy óriásit.
A másodperc töredéke alatt, ahogy felnéztem......egy V alakú íves fényt láttam, a hosszabbik fele kilométer hosszúságú lehetett, a másik kisebb, éppen a fejünk felett húzott el, és a közelünkben találkozott, így formált "V" betűt. Éreztem a melegét a villámnak, de hangrobajt semmit sem hallottunk. Néhány másodperc után észrevettük, hogy Ilonka néni, aki előtte kanyarodott el mellőlünk, mert a másik utcában lakott, tőlünk húsz meterre fekszik a fűben. Nem mentünk oda, rohantunk mi is haza.
A szüleink ezen az estén sokszor mondták, "de jó, hogy ti itthon vagytok"! A testvéreim a falu másik vége felől közeledtek haza a munkából, és elmondták, iszonyú csattanást hallottak akkor, amely a villámmal egyidőben hallatszott.
Pár nap múlva mertem megnézni a színhelyet, ahol már csak néhány ruhafoszlányt találtam. Szüleimtől hallottam, hogy ez az idős, egyedül élő néni mindig úgy fohászkodott Istenhez, hogy neki hirtelen halált adjon, nem akart terhére lenni senkinek.
.....hát az imája meghallgatásra talált.....
Ettől fogva félek a villámlástól. És azt se bírom elviselni, hallani, ha valaki azt mondja milyen szép a villámlás és mennyire szereti nézni, fotózni..... Én nem, ez biztos !
Elgondolkodott, gyorsan írt egy két sort az olvasottakhoz kapcsolódóan.
Felmerültek a saját emlékei.. olyan torokszorító...
Akkoriban Kispest, Pest mellé szegődött falu volt... az utcák végében kezdődött a "Bulgárföld", gondozott barázdáiban hatalmas zöldségek hajtottak.. karalábék,répák,zellerek káposzta félék..1959 fülledt nyárderekán délidőben ott termettek ezek a viharfelhők.Hatalmasan cikkázó fénynyalábok és a hangrobbanások amit a kiláncolt csőszkutya megpróbált túl vonyítani...A kertészfiú megkönyörült rajta... a megfeketedett ujjai még görcsösen a láncot szorongatták az elbeszélők szerint, a szintén halott kutya nyakánál.. Nem régiben arra jártam, a tízemeletes házak között kis parkok az egyikben egy bronz farkaskutya szobor amit nyakánál átölelve egy bronz fiúalak tart...
Nagyon megható igaz történetet írtál le, amelyben Ilonka néni kérése "meghallgatásra" talált, hirtelen halt meg, s amelyben írsz a kiláncolt csőszkutyáról és az azt megmenti akaró kertészfiúról.
Sajnálatos, hogy ez a cselekedete nem sikerült, és mindketten odavesztek. Szép, hogy az említett parkban bronzszobrot állítottak kettejükről, az ember és kutya barátságát szimbolizálva.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Eta-Etusom - augusztus 09 2010 10:34:08
Kedves Zsuzsika.. így kapcsolódik az ember tudatában.. a vihar és a tragédia..hiszen számtalan történet íródik erről..Köszönöm, hogy olvasásra méltattál.Eta
