Napkorong

Nyílván, nem tudom önöknek megmondani, miért, hogyan történt, egyáltalán hogyan történt, történhetett bennem mindez, mármint az, hogy például most azt javaslom önöknek, hogy nézzenek minél több horrorfilmet, mert az valamiért olyan jót tesz, meg olvassanak horrorisztikus, meg borzasztó, meg szörnyűséges könyveket, amiben minimum gyomorforgató módon gyilkolnak, és minimum boncolnak benne, de maximum embert, annak is csak a szívét, mert abban mégis csak van valami, mondjuk valami érzés, érzelem, szeretet, szerelem, emberség, csupa olyasmi, ami még jelent valamit ebben az embertelen és istentelen világban, tehát nem létezhet túl hosszú ideig, meg úgy általában egyáltalán nem létezhet, tehát pusztítani kell, illetve: elpusztítani. És bizony pusztítunk, pusztítanak is, de úgy, hogyha például a Fűrész, vagy a Péntek 13 című film valahanyadik részét valaki egynél többször nézi meg, az vagy maga is elmebeteg gyilkos állat, vagy ha nem az, akkor nagyon rövid időn belül az lesz, és nagyon jól teszi, mert mást nem tehet. Élni és élni hagyni – ennek a kijelentésnek amúgy sincs manapság semmi értelme, és nyílván nem izraeli-palesztin, amerikai-afganisztáni, amerikai, iraki, meg afrikai népek, törzsek ellentétére, meg egyéb tömeggyilkosságokra szeretnék, akarok célozni, á, dehogy, semmi mondanivalóm sincs, csupán annyi esetleg, hogy például senkit se temessünk indián temetőbe, mert az a temető olyan, hogy onnan kedvenceink visszatérnek, és bizony nagyon bánthatnak minket, esetleg halomra gyilkolhatnak minket, ha nem úgy jön ki nekünk a lépés, mivel már egyáltalán nincs lábunk, mert az is valami nagyon amorf lény szájából lóg ki. Ölni és meghalni hagyni inkább, ha már egyszer igazságot akarunk megfogalmazni, mármint horrorigazságot.
Például a Kedvencek temetője című filmből és Stephen King regényéből is ez derül ki. Én nagyon örültem neki, hogy sikerült elolvasnom King bátyám könyvét, és láthattam a könyvből készült filmet is, ami eléggé megrázó élmény volt, hiszen egyébként optimális estben halott emberek gyilkolják például még nagyon is élő szüleiket. A Kedvencek temetője című film második részében természetesen jóval több vér van, hiszen ennek a filmnek készítői már sokkal rutinosabbak voltak, csak arra nem gondoltak, hogy bizony a lelki terrort semmi sem pótolhatja. Az első rész valójában arról szólt, hogy az emberben úgy igazán nincs semmi emberi, akkor járnánk a legjobban ha amőbák, vagy halak, például compók lennénk, mert azok nem piranhák, viszont nagyon zöldek, és e sorok írója amúgy nagyon szereti a Ferencvárost, mely csapat mezszíne zöld, vagy zöldfehér, és az nagyon rendben van. A Kedvencek temetője végtelenül kiábrándító alkotás, olyan, hogy utálni fogod magad, hogy megszülettél, megnézted ezt a filmet, és ezután továbbra is veszed a levegőt, és élsz ezerrel, szóval inkább ne élj, ha teheted.
Következő súlyos filmélményünk a Péntek 13 sorozat lehet, melynek nyilván megint első része az igazán brutális, és nem is csak a brutális gyilkosságok, hanem az eléggé feszült, sötét hangulat miatt, melyet a film alkotói teremtettek Isten éltesse őket sokáig, ha még esetleg nem nyúzta meg őket valamelyik teremtményük, mondjuk Jason barátunk (akinek köztudott, hogy nincs barátja), vagy esetleg az anyja, akikkel kapcsolatban tényleg csak azt mondhatnánk, hogy nem esett messze az alma a fájától, illetve fiú az anyjától. A film felejthetetlenül legbrutálisabb, legkegyetlenebb jelenete, mikor a híres Kevin Bacon kb. tízperces filmbéli jelenetének, és jelenlétének egy kés vet véget, melyet az ágy alatt elbújó gyilkos szúr az ágybetéten keresztül , nagyon alulról az ifjú békönszalonna torkába, és aztán szépen, egyáltalán nem ízlésesen szétnyiszálja szívtiprónk torkát, szóval azt látni kell, gyilkosunk ezután pedig baltát vág Baconunk barátnőjének fejébe, ami szintén nem az a lélekemelő látvány, de aki lélekemelő látványra kiváncsi, az ne nézzen horrorfilmet, s ne az ilyen jellegű filmekben keresse egész elrontott életének megoldását. Azért nézzünk horrort, hátha utána jobban értékeljük saját életünket.