|
 Vendég: 2
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
"Olykor, ha meglátom tükörben,
Mily csúf a mell, a bőr, a köldök,
Aszottan, sárgán, ráncba törten,
Dühömben majdhogy ráüvöltök:
Fúj, régi kertje ott az ölnek!
Riaszt a comb, ha arra nézek.
Mint szárazkolbász, csupa görcs lett,
Akárki voltál, ez a véged!" ( Villon )
Régi fényképeimet nézegetem.Nem jó elfoglaltság! A legtöbbről egy kedves, mosolygós,csinos szőke lány néz rám.Sugárzik róla a fiatalság, a derű, a tűz.Néhol kicsit kacér tekintettel,néhol cinkos pillantással, hetykén és optimistán les a fotósra.
Ha felnézek, szemben a falon, a tükörben egy megfáradt,öregecske hölgy mered rám. És mindkettő én vagyok,voltam.Istenem,azok a felvételek 20-30 évvel ezelőtt készültek! Egy emberöltőnyi távolság.Milyen rég volt és mennyire közel!Mennyi minden megváltozott bennem,rajtam és körülöttem, s mennyi minden nem.
A képek nagy részét édesapám készítette. Ő már nincs közöttünk. Néhány felvételen egy vékony pisze kislány áll mellettem. A húgom. Ma már egy majdnem felnőtt leány édesanyja. Egy-egy épület, mely előtt állok,már szintén nincs meg. Helyén csupa-üveg irodaházak nőttek. Olyan emberek vesznek körül,akikről ma már azt sem tudom,kik voltak, vagy akik azóta már fentről vigyáznak rám,akikkel útjaink messze elkerülik egymást azóta, de van,aki még most is fontos az életemben.Minden képnek története,történelme van.Emlékek,amik kitörölhetetlen nyomokat hagytak bennem,amiktől azzá lettem,aki ma vagyok.
Tényleg annyit változtam,amennyit a tükör mutat? Nem, nem hiszem.Pont ezért gyűlölök belenézni.Mert az a kép hamis! A lelkem ma is azé a tinilányé.Ma is naivan szeretem az embereket,hiszek az örök emberi jóban.Pedig hányszor becsaptak! Ma is szeretném jó kedvemet harsogva a világot magamhoz ölelni. De már kicsit halkabban teszem. Még most is szeretem a hajnali madárfüttyöt, a tavaszi rét illatát, a jó verset és zenét, élvezem egy finom étel (ital) zamatát, az ebéd utáni elpilledést. Szeretek (szeretnék) szeretni, és pont úgy vágyom a szeretetre,szerelemre,mint akkoriban. Csak kicsit könnyebben, többször lepi el könny a szememet. Már jobban és tovább fáj,ha bántanak,megaláznak.Nagyobb csöndre,hosszabb békére vágyom. Többször hajtom le a fejem és hunyászkodom meg mások előtt. Megtanultam aggódni,félteni.Kevesebbszer mondom: én. Megtanultam veszteni,elveszteni.Egyre kevesebbre vágyom és minél többet igyekszem adni. Megszerettem Nyuszi, Mikulás és Jézuska lenni.
Emlékszem 20 éves korom körül az akkori ötvenes hölgyeket anyókáknak láttam.Azt hittem,ők már mindenen túl vannak,nincsenek álmaik,vágyaik.Nem Szerettem velük beszélgetni.A témáik untattak.Mit érdekelt engem a háztartás, a gyereknevelés ? Akkoriban mindig szerelmes voltam, vagy boldogan vagy bánatosan,de szárnyaltam és égtem. Hogy lehetett volna közös témánk? Nem sejtettem,hogy a vágy, az érzések nem múlnak el a korral, a külcsín elvesztésével.Eszembe sem jutott,hogy ők is nők, pont úgy mint én. Most utólag szeretnék tőlük lélekben bocsánatot kérni! Ma már tudom,hogy kevés ennél rosszabb van az életben!
A szív, a lélek, a vágy nem nézi a naptárt,a múló éveket. Bár már lóg a mell,csüng a has,foghíjas a száj, pont úgy kell az ölelés, a gyengédség, mint ifjú korunkban.
Nagyon rossz ebben az átmeneti korban egyedül,társ nélkül maradni! Értelmünk tudja,hogy nagy valószínűséggel nem lesz részünk egy újabb lángoló szerelemben. Ha véletlenül mégis, nagyon nehéz újrakezdeni.Ebben a korban mindenki emlékekből építkezik, de egy friss kapcsolatban nincsen közös múlt. S már a jövő is bizonytalan. Ilyenkor már minden napnak súlya,jelentése van. S már kicsit más a szerelem. Lehet tüzesen lobogó,mégis több gondoskodásra, nagyobb toleranciára és biztonságérzetre vágyunk.
Nézem a képeket. Vajon,ha akkor jövőbe láthattam volna,akkor is így nézek a fényképezőgép lencséjébe? Nem tudom. De talán már nem is érdekes. Mert most sem tudom,hogy mit hoz a holnap!
|
|
|
- augusztus 15 2010 09:59:35
Kedves Böbe, ezen sokan átmennek, azonban mindig van lehetőség, hogy változtassunk rajta. Nem szabad a múltban élni, vagy azon gondolkodni, mi lett volna... most itt van a ma és a holnap. Rajtunk múlik, hogyan tovább... én is megéltem ugyanezt, aztán döntöttem... idén töltöm az ötvenet, és megérte, nem vagyok egyedül... Az újrakezdés valóba nehéz, de nem lehetetlen, s ha nincs is közös múlt, attól még csodásak lehetnek a mindennapok, s 1-2 év múlva már közös múlt is... 
Szeretettel. Léna |
- augusztus 15 2010 20:30:15
Köszi a hsz-ket.Örülök,ha tetszett!
Miszt! Tényleg jó,hogy nem tudjuk.Lehet sírva menekülnénk a sorsunk elől, pedig minden rosszban lehet valami jót is találni.
Léna! Akkor mi egyívásúak vagyunk,mert én is az idén leszek "félszázados" . Nem hiszem,hogy a múltban élnék,mert az életemben a jelen kihívásai meghatározóak.Tudod,nem mindig van lehetőséged választani, vagy dönteni.
Kata! Csak azt hisszük,hogy másként csinálnánk! Én hiszem azt,hogy jellemünk és személyiségünk meghatározza tetteinket. Ha másként lépnénk,nem volnánk ugyanazok.
Szeretettel: Böbe |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
