|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Gy
Mikor végeztünk?
Ha meghaltunk?
És mi van akkor, ha még kilométeres a megbánás listánk?
Mi van akkor, ha még nem mondtunk el mindent, amit el kellett volna mondanunk?
Mi történik az el nem szeretett szeretettel, a meg nem talált szerelemmel?
Hova tűnik az ölelés, ami a karokban marad? Mi lesz az elismerő pillantásokkal, amit csak tartalékoltunk, egy nemesebb tettért?
Hova kerülnek a meg nem élt élmények, a csak tervezett utak?
Mi lesz a sok-sok kézzel írt recepttel, amit mindig a következő vasárnap akartunk megsütni…ha már nincs több következő vasárnap?
Ki kapja az át nem adott tudást?
Kire marad el nem végzett feladat halom, amit évek óta csak tologatunk magunk előtt, hogy majd holnap, vagy a hételején, vagy szombaton, vagy ünnepek után?
Hova illan az út, ami a lábakban marad, az út, ami a testvérhez, baráthoz, gyermekhez, vagy elvesztett, eltemetett társhoz vezet?
Mi van akkor, ha még nem végeztünk? Mi van, ha mégis menni kell, ha menni utasít a burok, amiben élünk? Mi van, ha úgy megyünk, hogy még nem akarunk?
És mit szól ehhez Isten?
Van módja, hatalma, akarata, és elég szeretete ahhoz, hogy az univerzumot úgy fordítsa, hogy a hátrahagyottakat vigasztalja, hogy elmondjon minden el nem mondottat, hogy úgy szeressen, ahogy Ő szeretett volna?
Isten képes ölelni, simogatni, nem csak szavakkal és ígéretekkel?
Isten rám tud mosolyogni úgy, ahogy csak az Apám tudott?
Isten tud úgy énekelni, hogy abba beleborzongjon a hallgatóság? Úgy, ahogy az Apám szokott?
Isten tud nekem mesélni?
Isten akar rólam mindent tudni?
Isten felhívhat minden nap, mély orgánummal, a hogylétem miatt?
Isten tud rántott pontyot sütni…csak nekem?
Istentől kapok valamit? Cserébe…?
Mit kaphatok én Istentől? Eddig nem kaptam mást, csak álmokat és gyerekeket!
Kaphatok még valamit?
Isten mindenki atyja!
De nekem csak egy Apám volt!
Aki szeretett, aki féltett, aki rám mosolygott, aki megsimogatott, akihez hozzábújtam, aki konok volt, önfejű és hajthatatlan.
Az apám elvégzett minden feladatát?
Kiosztotta szeretetét egy szálig? Én el tudtam venni belőle annyit, amennyit lehetett?
És ez nekem elég a maradék életemre? Lehet a szeretetből raktározni? Egy fél életen át?
Minden nap csak kicsit a raktárba menni, csak egy csipetnyit elvenni, megállva a habzsolást?
Nem tudom!
De már gyakorlom. Nehezen megy! De van már gyakorlatom.
Anyám raktárába, már ötödik éve járok…
|
|
|
- augusztus 17 2010 10:58:08
Kedves Madi!
Erre a sok miértre? "mikor", "mi van akkor", "mi törtnénik", " mi lesz" és talán, ami a legfontosabb: "vagy a hételején, vagy szombaton, vagy ünnepek után?
Hova illan az út, ami a lábakban marad, az út, ami a testvérhez, baráthoz, gyermekhez, vagy elvesztett, eltemetett társhoz vezet?"
Bizony, nem csak magadnak tetted fel eme kérdéseket, hanem az olvasóid is gondolkodóba eshetnek!
Bizony, az út, néha a lábakban marad, ami a testvérhez, baráthoz, gyermekhez vezethetne, amíg még a lábaink járni tudnak. Pedig jobb lenne, ha nem maradna a lábainkban. A gondolatainkat néha tett követné, a mozdulat, amivel az első lépést elindítanánk, nem állna meg félúton.
Pedig sokszor ez történik. A gondolat csak gondolat marad. Legtöbbször azért, mert mindenki a másikra vár, hogy az lépjen először.
Remélem, kedves Madi, hogy nem hiába jársz "Anyád raktárába". Még van mit onnan előkotorásznod. Sok sikert hozzá!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- augusztus 17 2010 10:59:53
Ha tudnám értékelni, akkor a "felülmúlhatatlant" adnám!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- augusztus 18 2010 14:41:16
Kedves Madi!
Látom, sokan megnyitották "elmélkedő" írásodat, de talán éppen most gondolkodnak el a saját életükön, és hirtelen nem tudnak véleményezni. De talán visszatérnek majd ide!
üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- augusztus 19 2010 15:02:08
Köszöm Kedves Zsuzsa.
Köszönöm, hogy mindig van hozzám pár kedves szavad.
Most...most pedig egy egész regiment szó...
Nem is tudok mit kezdeni vele, csak, hogy köszönöm, minden betűjét.
Szerettel : Ildikó |
- augusztus 21 2010 07:25:57
Kedves Ildikó!
Ritkán jövök ide a prózaoldalra.
De ha észreveszem a neved, akkor biztosan el is olvaslak.
Mert olyan gondolatokat írsz meg ami nekem is fontos és olyan jól összeszedetten, hogy sosem bánom meg az olvasását.
Huszonöt voltam mikor Aput elvesztettem.... amiket írsz az pont itt dobog a mellkasomban.
Aztán így 52 évesen saját magammal is van elszámolni valóm.
magamhoz akartam ölelni a világot, szórtam a szeretetemet ezer felé... őszintén.. De vajon jól tettem-e?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket fogalmaztam írásod olvasása után. Megmozgattál!
Vajon nekem mondják-e majd a gyermekeim halálom után..:
Apu hiányzol! Hiányzik-e majd a mosolyom, a főztöm, a szeretetem?
Folytatnám még órákig.
De mennem kell, a házimunka nem vár tovább.
Remek írásodat köszönöm!
szeretettel: szisz |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
