Napkorong

Simon Roland

A Ritkaság IV

A nyári tábor felett őrködő tölgyfák nem árulták el a lopakodva közlekedő alakok érkezését, a behatolók észrevétlenül másztak át a kerítésen és közelítették meg a kunyhót. Azonban a lopakodókat meglepetés várta a rönkháznál. Az ablak, amelyen kiszöktek az éjszakába, most be volt zárva – Hogy jutunk be a szobába? -
Váratlanul fellebbent az éj bársony függönye. Napraforgó színű fényforrás tolakodott előre. Bernard megfogta a barátja karját és elrántotta. Egy kiszögelés mögé bújtak el. Dwight rémülten, a deszkához lapulva figyelte a félelmetes trió színre lépését. A csibészek nem volt ismeretlenek a számukra. Az elöl haladó nyúlánk diákot azonnal felismerte. James volt a suli legverekedősebb diákja. Az igazgatói iroda gyakori látogatója. Az egyik kezében zseblámpával tett harci mozdulatot, láthatatlan ellenfelével küzdött, a félig kiürült palackkal hadonászott a cimborákat biztatva. A színes figyelemfelkeltő címke tanúsága szerint tömény szeszt tartalmazott az üveg. A zseblámpa fénye ide-oda vándorolt. A fénycsóva hol a távoli erdő csendjét vagy a sötét ablakok előtt felsorakozó zöld bokrok titkát próbálta kifürkészni, a rejtőzködők felfedezetlenek maradtak a kutakodó sugár számára.
A vezérük megállt és ivott az üvegből. Az ital egy része a pólójára folyt. A spiritusz hatása már látszott rajta. A csapat a főnököt követve, egy számítógépes játékot kielemezve, megvitatva haladt a tópart irányába. Bernard megmutatta a különleges tárgyat, amit a szétroncsolódott jármű közelében, a fűben talált. Mi ez? Mennyit érhet? - Kiáltott fel meggondolatlanul a másik fiú. A társaság megfordult – Kik vannak itt? A kicsik nem feküdtek le lámpaoltáskor? Verjük meg őket -Bernard és Dwight felugrott és futásnak eredt az ellenkező irányba, rohantak, ahogy csak az erejükből tellett. A tanárok szállása messze volt innét, a tábor szélén, minden házikóhoz rendeltek egy az eminens diákok közül kiválasztott biztonságra, nyugalomra és a rendbontás elkerülésére vigyázó felügyelőt, de még ők sem mertek kikezdeni a hírhedt bandával. Bernard és Dwight az engedély nélküli távozás miatt is el akarta kerülni a pedagógusokkal való találkozást, inkább átugrották a kaput, és a korábban a lankáról távcsővel szemrevételezett toronyhoz vezető utat választották. Az üldözők és az üldözöttek közötti távolság nem nőtt, de nem is csökkent. Az ódon épület a lombok és a dombok takarásából egyre több részletében mutatkozott meg, ahogy egyre közelebb kerültek az ősi építményhez. Akárcsak egy készülő, vásznon kibontakozó tájfestmény.
A vastag és iszonyatos súlyú kövek közötti nyílásokból képzeletbeli lények bámultak ki.
A két nebuló más esetben meg sem közelítette volna a kísértet járta legendás tornyot, azonban a nyomukban voltak az iskola fékezhetetlen fenegyerekei, nem volt idő tétovázásra, feltépték a tölgyfaajtót és beléptek a hűvös szuroksötét terembe. Olyan sötét volt idebent, hogy többször is elvétették a lépcsőfokokat. A korlátba kapaszkodva igyekeztek egér utat nyerni, a nagy sietségben többször is elestek a lépcsőn. Hallották a hátuk mögött a vagányok fenyegető kiáltásait, a kimerítő futástól hangos szuszogásaikat. A hangok jelezték, egyértelművé tették, hogy a bajkeverők is a közelben tartózkodtak. A lépcsőfordulóban a kicsiny ablakon átfurakodta magát a beteg arcú hold, így már láthatóvá vált a kopott, ősi történeteket mesélő kőfok és a szürke fal. Váratlanul erőteljes lépteket hallottak. Lentről az ajtócsapódás következményeként keletkező visszhangzó, az éj áramlataival érkező jéghideg csend mászott felfelé, míg az emeletekről a dörgedelmes rémület közelített. A két barát nem tudta eldönteni, hogy merre menjen tovább. A cipőkoppanás felerősödött. Egy sápadt arcból kiáramló szürke szembogár meredt rájuk. A kéz feléjük kapott. A fiúk nagyon megijedtek. Egymást fellökve rohantak a kijárat irányába.
Megkönnyebbülten lökték ki a súlyos ajtót. Bernard hiába kutatta át a zsebeit, a ritkaság már nem volt nála, a különleges tárgy visszakerült az eredeti tulajdonosához.