|
 Vendég: 28
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
Reménytelen szerelem?
Ezt érezte akkor is, amikor otthon Zoltán karjaiban pihent.
- Zola, nagyon szeretlek. - súgta fülébe mámorosan - köszönöm, hogy boldog vagyok. Soha nem gondoltam ezt.
- Saci, azon leszek, hogy mindig így érezd. Történjen bármi. Ez az érzés mindig a miénk már. A tied s az enyém. Egész életemben, a szívemben marad, nem feledem soha. Tudnod kell, történhet akármi is, én örökké a tied maradok.
Zola megígérted! - Szólt kétségbeesve Sára.
- Nem, most nem beszélünk semmi rosszról. Ígérd meg nekem, hogy nem gondolsz rá többet. - Zoltán a lány szájára tette a kezét. - Pszt, nem beszélünk err?l, most nem! - lágyan megcsókolta - Ígérd meg!
- Megígérem, - szólt Sára - szoríts magadhoz - szorosan a fiúhoz simult egészen a b?réhez. A testük összeért, s jóles? érzés kerítette hatalmába.
Zoltán karjaiba vonta, s ahogy érzékelte a lány testének simaságát, bársonyos b?rét, ahogy az övéhez simul, ismét elöntötte a vágya. Csókolni kezdte a nyakát, mellét, hasát. Kezeivel végig szánkázta a n?i testet, végig simította, s egyre forróbban csókolta. Rettent?en vágyott a lány szerelmére, hogy csókolja, hogy övé legyen ismét. Néhány perc múlva már átadták magukat a szerelemnek, hogy eggyéváljanak, hogy örökké elválaszthatatlanok legyenek. Érezte, Sára is ezt akarja, hisz teljesen átadta neki magát, teljesen az övé volt az egész lénye.
Hirtelen belehasított a felismerés! Valami történt, hisz a lány szorítása megsz?nt, nem reagál csókjaira. Mintha hidegzuhany érte volna, egyb?l kijózanodott, észhez tért.
- Saci, Saci hallod?! Itt vagyok, gyere vissza, most ne! Ne még! Gyere vissza, kérlek! - Lényét átjárta a kétségbeesés, a félelem. Most tudatosult benne, hogy mir?l beszélt a lány a szigeten. Eszel?sen rázni kezdte, a fejét két keze között labdaként dobálta. Próbálta visszahozni.
- Nem engedem! Nem veheted el t?lem! Azért sem! Nem adom! Saci, Sacikám! Ne hagy itt! Gyere vissza, kérlek! Gyere vissza, hallod?! -
Hirtelen halk nyögést hallott, s érezte, a lány megmozdul. Tudta, visszatért! Megkönnyebbült. - Sacikám, Saci baba ne hagy itt, ne még! - Csókolta a lány arcát, ahol tudta sok-sok csókot lehelve rá.
- Zola, segíts! Nem akarok! Még nem! Nagyon szeretlek. - szólt Sára halkan. Hatalmas könnycsepp csordult ki a szeméb?l, folyt végig az arcán. Ernyedten feküdt, próbálta kinyitni a szemét, de sehogy sem tudta. Érezte, húzza a feje, nehezedik a szempillája. Zoltán hangját egyre messzebbr?l hallotta, egyre halkabban. Aztán ismét rázzák, s érezte ugyan, hogy feje szédül, hisz fáj minden mozdulat, de tehetetlenül feküdt. Nem volt ereje, hogy mozduljon. Messzir?l hallotta a fiú hangját, aki hívja, szinte sikítva, a tehetetlen kétségbeesést?l. Válaszolni akar, de nem tud. Miért nem? Nem akarok még nem! Nincs teljesen tudatánál, de annyira igen, hogy hallja, hogy hívják. Összeszedte minden létez? energiáját, tudatának maradékát, s válaszolni próbált. Azt akarta Zoltán tudja, nem adja fel, hogy neki is számít. Akarta érezze, mennyire szereti. Félig tudattalan állapotban is hallotta a fiú fájdalmát. Nem akarta, hogy szenvedjen. Minden energiájával azon volt, hogy jelezzen felé, megnyugtassa. Egyre hangosabban, élesebben hallotta a hívást. Karjában er?s fájdalom hasított, majd furcsa érzés kerítette hatalmába, amely egész testében zsiborgást okozott. "Zola, Zola" ismételgette a fiú nevét, remélve, hogy eljut hozzá. Hirtelen éles fájdalom járta át a fejét. Iszonyatos! Úgy érezte, egy bomba robbant ott benn, amely szétszakítja, darabokra tépi.
- Á!!! - Szakadt ki a torkán a hang az iszonyatos fájdalomtól, s arca eltorzult.
- Saci! Sacikám! - Hallotta Zoltán hangját, most már teljes közelségb?l a füle mellett. Megpróbálta kinyitni a szemét. Sikerült. Felnézett. Körülötte ment?sök, akik az ágya mellett figyelték, s készenlétben álltak. Zoltán az ágya mellett térdelt a fejénél a párnája szélén.
- Zola, Zola itt vagyok, ne félj. Kérlek, segíts! Nem akarok még! Ne még! - érezte, nehezen jön ki hang a torkán, de azt remélte eljut a fiúhoz, amit mondani akar. - Nem adom fel, ha velem vagy, ha szeretsz! Segíts!
- Saci, Saci baba itt vagyok veled. Tudnod kell, érezned kell. Nélküled nincs tovább, tudd. Ne feledd, harcolni fogok érted, amíg élek, erre esküszöm. Ne add fel, kérlek, soha ne! Nagyon szeretlek. Meglátod együtt maradunk sokáig nagyon-nagyon sokáig.
- Zola, jó, hogy itt vagy! - Megpróbálta felemelni a kezét, s a fiú kezét kereste. Zoltán észrevette, s szorosan megmarkolta. Felemelkedett annyira, hogy elérje a száját, s megcsókolta.
- Nagyon szeretlek - Karjával átkarolta a lány fejét, s simogatni kezdte a haját.
- Zola köszönöm, hogy itt vagy velem. - Mondta Sára, alig hallhatóan, remélve a fiú megérti.
- Saci, mindig veled maradok.
- Nem megígérted!
- Saci, nem akarom, engedd, hogy melletted legyek. Tudom, hogy beszéltünk róla, de én már hozzád tartozom, tudod.
- Nem, szabad vagy. Nem kell, hogy akkor itt maradj!
- Akkor szabad akaratomból maradok. De ne beszéljünk err?l most.
- Muszáj, látod, még szeretkezni sem tudok anélkül, hogyr30; pedig ez életem legboldogabb napja.
- Saci ne mond ezt, kérlek ne! Kitalálunk valami okosat.
- Mit? - mosolyodott el Sára.
- Nem tudom, de majd megoldom, csak bízz bennem. Kérlek! - Zoltán határozottságától, lágy, szelíd hangjától Sára megnyugodott. Érezte, komolyan gondolja párja, s ez jóles? érzéssel töltötte el.
- Jobban vagy kislány? - Lépett az ágyához a ment?orvos, aki idáig a távolból figyelte, hallgatta az eseményeket. Szívében, lelkében teljes szánalommal, hisz ?t is megrázta az, hogy tehetetlen. Belegondolt, milyen érzés lehetett ennek a két gyereknek az, hogy életük talán legszebb napját beárnyékolta ez a fránya zuhanás. Beleképzelte magát helyzetükbe, s összeszorult a szíve. Pályafutása alatt sokféle dologgal találkozott már, de mindegyik között talán ez bizonyult a legmegrázóbbnak. Tudta, érezte, hogy ezt a gyereklányt a fiú ragaszkodása hozta vissza, és ezért csodálta ?t. Ebben a pillanatban döbbent rá arra is, hogy ez a kölyök most vált feln?tt férfivá, aki kiáll szerelme mellett.
- Igen, köszönöm.
- Akkor ne vigyünk be a kórházba?
- Nem, inkább itt maradnék, ha lehet.
- Rendben, a mamának elmondtam a tennivalókat, s mindjárt itt lesz Takács doktor is. ? majd elmondja, hogyan tovább. Addig, csak pihenj, vigyázz rá kölyök.
Intett Zoltán felé, és kiment. A többiek követék.
Amikor az ajtó becsukódott utánuk, s ?k ketten maradtak a szobában, Zoltán az ágy szélére ült. A lány fölé hajolt, azt akarta Sára érezze, hogy minden percben csak ? van.
- Saci nem küldhetsz el! Amíg velem vagy, addig nem. Azt mondtad, csak akkorr30; esküszöm, megtalálom a módját, hogy az ne történjen meg. Még nem tudom hogyan, de megtalálom. Amíg visszajössz, addig maradok jó? Utána meg már nekem sincs tovább. Kérlek!? Ha te is akarod, biztosan megtalálom a módját, meg tudjuk oldani. Ehhez te is kellesz. Segíts nekem! Akard, hogy megoldjam! Kérlek!
- Zola, hogyan tudod megoldani, ha az orvosok sem tudják?
- Nem csak orvosilag lehet megoldani valamit, biztosan van megoldás más is. - Felelt Zoltán elszántan, s ett?l kezdve minden pillanatban annak élt, annak szentelte minden percét, hogy megoldást találjon. Bújta a könyveket, az orvostól információkat gy?jtött. Az érdekelte, mit tudnak, s hogy mi okozza ezt a galibát. Azt már tudta, hogy Sára csak a felszínes alvásig juthat, ezért óránként keltették. Kidolgozott tehát egy ébreszt?prog-ramot, így kiiktathatták a stoppert. Amikor a bátyja gépét beállították, s betelepítette a programot izgatottan tesztelte le. Arra volt kíváncsi, hogy gyakorlatban alkalmazható-e? Ezidáig csak elméleti szintig jutott, most alkalmazhatja is. Próbaképpen nappal futott a program. A pihen? órákban halk nyugtató zenével futott a gép, az ébresztésnél minden órában más-más efektet használt, mindig olyat, ami biztosan felébreszti az alvót. Az els? óra végén ajtócsapódás volt az ébreszt?, a másodiknál csengetés, s így tovább, mind a 7 órán keresztül. A nyolcadik órában, amikor Sárának teljesen fel kellett kelnie, mert nem alhatott egyszerre többet, a saját hangjával keltette. Azt akarta kedvese mindig az ? bá-torító hangját hallja el?ször. Saját szövegét tette a programba, amely tudatta az ébred?vel, hogy itt a reggel, s legyen jó a napja. Kedves, lágy szöveg nagyon tetszett mindenkinek, így ez maradt, Sára választotta ki a két szövegb?l azt, amire kelni akart. Az els? éjjel aztán, amikor élesben futott a program, jól vizsgázott, hisz ? is felriadt minden egyes efektnél, s így figyelni tudta, hogy tényleg felébred-e Sára. Ezen a reggelen azért fáradtan ébredt, hisz furcsa volt számára a felszínes alvás, de ma már kezd hozzászokni, hisz egyre többet aludt már a lánynál. Szinte már családtagnak számít, hisz a telepítés, programírás miatt majd" minden idejét ott töltötte. A nagyi szerepe egyre inkább háttérbe szorult, átvette helyét. A tanév végére több programmal elkészült. Így például a figyel?-program, a segélyprogram, a riasztóprogram. Buzgón magyarázta el Sárának, hogy melyik mire való.
- A figyel?programnak az lenne a funkciója, hogy minden egyes változást, ami a szervezetedben létrejön, jelezzen a gépnek, hogy a bajt minél el?bb észrevegyük, s a gép auto-matikusan életbe lépteti a riasztást. Így id?ben reagálni lehet.
Sára ámulattal hallgatta a beszámolót.
- Zola, honnan tudod te ezt mind? - kérdezte egy ilyen alkalommal.
- Gyermekkorom óta bújtam a számítástechnikai kiadványokat, s talán a szakkör is segített, ahová jártam. Nem tudom, de mindig is érdekelt. Ha kész lesz a program az, hogy automatikusan bekapcsoljon, és m?ködésbe hozza egyik a másikat, ha kell, akkor nyertünk.
- Nyertünk? - csodálkozott Sára.
- Igen, akkor legy?ztük ezt a fránya akármit. Addig úgysem nyugszom. - Szeretettel hajolt a lányhoz, lágyan átkarolta - Mondtam, hogy harcolni fogok.
- Zola, te egy fantasztikus fiú vagy, tudod! - Állapította meg meghatottan Sára. - Miért csinálod ezt?
- Azért, mert nagyon szeretlek téged, és veled akarok maradni, amíg csak élek.
- De én nem tudok megadni sok mindent neked, amit mások megadnának. - Szólt Sára, hangjából szomorúság érz?dött.
- Mire gondolsz? - Zoltán nem értette, mit mond, hisz ? tökéletesen érezte magát. A tudat, hogy mellette van, teljesen felvillanyozta, boldoggá tette.
- Például én soha nem leszek a feleséged, s nem lehet gyermekem sem. - Sára hangja elcsuklott, szeme könnybe lábadt.
Zoltán hirtelen nem tudta mit mondjon, hisz err?l még soha sem beszéltek.
- Figyelj, Sacikám, én nem is kívánom, hogy a feleségem légy, nem mintha nem lenne jó, de tudom, miért érzed így. Nekem elég, hogy itt vagyok veled, hogy látlak, hogy hallom a hangod, hogy érzem a b?röd. - Zoltán egyre izgatottabb lett, ahogy beszélt. Érezte, elönti a vágy, mert a lány combjához ért. Megcsókolta, s simogatni kezdte. Keze már a pólója alatt járt. Átkarolta a vállát, s lefektette. Most eszmélt, hogy akkor voltak együtt, amikor Sára el?ször lezuhant. Azóta nem próbálkozott. Félt, félt attól, hogy megismétl?dik, azt pedig nem akarta. Most viszont úgy érezte, megpróbálja, hisz nagyon vágyott az óta is rá. Úgy gondolta leteszteli a programot, amit erre dolgozott ki, hogy megakadályozza Sára túlhevülését. Azt remélte így nem zuhan majd le. Sokáig gondolkozott azon, hogyan küszöbölje ki azt, hogy ne legyen zavaró közben. Most majd kiderül, de mi van, ha nem jó, ha mégis lezuhan. Zsigereiben érezte a félelmet, de vágya hajtotta, ?zte a lány felé. Forrón csókolta, s remeg? kézzel húzta le a pólóját, nadrágját. Szívverése felgyor-sult, alig kapott leveg?t. Teljes testében remegett a vágytól, a t?zt?l. Érezte, Sára is ezt szeretné, de észrevette, hogy sír.
- Mi baj babám. Nem akarod? - kérdezte kifulladva.
- De, csak félek, nagyon félek. - Sára remeg? hangjából megérezte rettenetes félelmét.
- Én is félek szívem, de nagyon kívánlak. Minden porcikám, minden idegszálam téged akar. Próbáljunk ki valamit. Nem tudom, hogy jó lesz-e, de remélem igen. Ez is csak akkor lesz tökéletes, ha összeköttetésben lesz veled.
- Velem?
- Igen, ha felhevültebb lennél a kelleténél a gép jelezni fog, s akkor meg tudjuk akadályozni, hogy lezuhanj. Csak még nincs kész. Talán így is tudjuk használni, próbáljuk meg.
- De akkor, most hogy tudsz figyelni?
- Nem tudom. Van egy ötletem, egy kicsit furcsa lesz, de talán segít.
- Mond.
- Tudom, hogy nincs baj, ha beszélsz, ha hallom a hangod, tudom, hogy itt vagy velem.
- Mit mondjak?
- Mindegy, bármit, nem az a fontos, hogy mit, csak az, hogy akkor az agyad arra is rááll, hogy hangokat adsz ki. Így talán nem a teljes agyaddal koncentrálsz rám, s kénytelen máson is dolgozni. Próbáljuk meg jó? Saci nagyon vágyom rád!
- Zola bármi lesz is, próbáljuk meg. Nagyon-nagyon szeretlek, s én is veled akarok lenni. - És Sára beszélt, beszélt, s élvezte párja csókjait, szerelmét. Hallotta a fiú ziháló lélegze-tét. Érezte, ?t is a vágya vezérli, de arra figyelt, hogy megállás nélkül beszéljen. Szíve egyre jobban vert, zihált, teljesen elragadta az érzés, a gyönyör. Elhallgatott, mert ab-ban a pillanatban nem jött ki hang a torkán, a csúcsra ért. Zoltán hangját hallotta, riad-tan szólította.
- Nincs semmi baj, itt vagyok csakr30; - magához szorította a fiút, hogy érezze, vele van.
- Saci, Sacikám! Isteni vagy! Angyalkám! Soha nem engedlek el. Az meg nem érdekel, hogy nincs róla papír, te vagy a feleségem akkor is. - Zoltán szorosan átölelve tartotta karjában a kedvest, s kifulladva, súgta a fülébe.
- Kés?bb is így gondolod majd? Nem fog zavarni, hogy korlátok között élünk, hogy még a szeretkezéskor is program vigyáz, hogy mindig mindenre figyelni kell? - Sára hangjából elkeseredés érz?dött, amit a fiú érzékelt, s lágyan simogatva szólt.
- Itt minden rólad szól, a te biztonságodról, életedr?l. Lehet, hogy ez másnak furcsa len-ne, de én, amikor melletted döntöttem, felvállaltam ezt. Tisztában vagyok vele, hogy másként kell élnünk, mint ahogy azt otthon megszoktam, veled együtt ezt is elfogadtam, s id?vel hozzászokom. Nekem ez természetes. Ha valaki jön hozzánk, neki is el kell fogadnia, vagy nem jön. Ilyen egyszer? ez. - Hangja lágyan, simogatóan találta meg a lányt, aki megcsókolta.
- Nagyon szeretlek. - Simult hozzá.
- Tudod, hogy én is. Nekem csak te vagy a fontos, én nem számítok. Az meg, hogy nem szülhetsz, megint csak természetes számomra. Eszembe sem jutott, hogy valaha is erre kérnélek. Én így is boldog vagyok veled, s az is leszek, míg együtt élünk. Nekem te vagy az ajándékom tudod! Minden perc, amit veled tölthetek el az mind-mind egy csodás gyöngyszem, hisz imádlak. - Magához szorította kedvesét, s hatalmas, forró csókot nyomott a szájára.
Sára lelke szerelemmel telt, s jólesett számára, amit hallott. A tudat, hogy kedvese így érez iránta, ?t is felvillanyozta, s elhatározta, ameddig él mindent megtesz azért, hogy ? is boldog legyen vele. Szorosan átkarolta, és szívében, lelkében teljes nyugalommal elaludt.
Zoltán észrevette, óvatosan felkelt a géphez lépett, s beindította az ébreszt?programot. A masina halk zenével indult. Zoltán visszabújt párja mellé. Szorosan átkarolta, s nemsokára ? is elszenderedett. Reggel ? ébredt hamarabb, s így személyesen, lágyan, cirógatva, csókkal keltette Sárát.
- Jó reggelt tündérkém. Csodaszép lesz ismét a napom, mert velem vagy. Baba ébredj. - Amikor azonban a harmadik szólásra sem reagált a lány megrémült. Nem értette, hisz az el?z? órában fent volt. De amikor megmozdult megnyugodott. De arcán még látható volt a riadalom, így Sára leolvasta róla, ahogy a szemét kinyitotta.
- Jó reggelt, - karolta át a nyakát - mi történt? Mi baj?
- Megijesztettél.
- Én? Mivel? - csókolta meg.
- Harmadszorra sikerült felkeltenem téged. Azt hittem, hogyr30;
- Nincs semmi baj, itt vagyok. - Vonta magához a fiút. - Istenem, mennyire szeretlek!
A lány karjaiban aztán Zoltán megnyugodott. Ismét határozott, magabiztos lett. Leült a gép mellé, s folytatta azt, amit ébresztés el?tt elkezd?dött. Levelet írt szüleinek, akik a szünetre hazahívták. Megírta, nem megy, mert fontos dolga akadt. Az igazság az volt, hogy egyedül nem akart menni, otthon pedig nincs biztosítva Sára figyelése, így lemondott arról, hogy hazamenjen.
- Miért nem akarsz menni? - kérdezte Sára, aki a fiú háta mögött olvasta a levelet, ami a nyomtatóból kijött.
- Egyedül nem megyek, otthon pedig nincs gépem. Az ébresztés is nehézkes lenne.
- Nem fognak rád haragudni?
- Lehet, hogy egy kicsit megorrolnak majd, de nekem most már csak te számítasz, s a te biztonságod- fordult a lányhoz - Sasi, nélküled sehová sem megyek.
- Az ébresztést nem lehet átmenteni valahová? Például a mobiltelefonodra?
- Saci, hogy neked mennyi eszed van!! Ez a jó! Megpróbálom. Ha megcsinálom eljössz velem? - Kérdezte felvillanyozva Zoltán.
- Igen, kíváncsi vagyok, hol éltél. Mindent tudni szeretnék rólad. Te már ismered a múltamat, jelenemet.
- Nem nagy szám, de én szerettem ott. Gyerekként sokat hülyéskedtünk a tesóimmal. Télen csodaszép, amikor nagy hó van, és minden hófehér. Majd egyszer elviszlek akkor is, hogy lásd.
-Tesóiddal? Hányan vagytok?
- Öten. Három fiú és két lány. A legid?sebb bátyáméknál laktam itt. Jani 30 éves, ? már régen eljött. Attila Komlóra n?sült, de s?r?n otthon van. Az ikerhúgom a nagyinál lakik, Komlón. Csak Erzsi van otthon, ? 17 lesz, mint te. Komlón tanul, de anyúékkal lakik
- A szüleidnek sem lesz gond, hogy csak így együtt vagyunk?
- Elég felvilágosult emberek, de talán azért szólhatnak, hogy fiatalok vagyunk. Én sem vagyok még 18. De a szerelem nem korfügg? szerintem. Majd elmagyarázom nekik, hogy én így akartam, mert ezt választottam. Különben is, nemsokára betöltöm a l8-at. Akkor úgysem szólhat senki.
- De én csak másfél év múlva leszek nagykorú, ha megérem. Mit gondolsz, elfogadnak?
- Biztos. Lehet, hogy eleinte furcsának találják majd ezt az egészet, de nem nekik kell így élniük. Nekem pedig megfelel. A többi nem számít, ha együtt vagyunk.
- Ezt a helyzetet talán elfogadják, de a gyereket biztos nem. Nekik is öt van. - Sára hang-jából Zoltán kiérezte a szomorúságot.
- Sasikám ezzel ne foglalkozz, kérlek?! Hidd el, engem nem érdekel. Ha a családomban valakinek nem tetszik ez a helyzet, akkor nem megyek. Én ezt választottam a szabad akaratomból, én így is nagyon boldog vagyok veled. Ígérd meg, hogy nem foglalkozol ez-zel többet. Ígérd meg nekem.
- Der30;
- Sasi kérlek?!
- Rendben.
- Különben is a védekezés az én dolgom, én meg tudom, amit tudok. - mondta nevetve Zoltán, s szájon csókolta.
Aztán átírta a levelet. Megírta, hogy pár napra lemegy, de nem egyedül. Visz magával valakit, aki a szívének nagyon kedves. A többit majd szóban megbeszélik. Kinyomtatta, odaadta Sárának, olvassa el.
- Úgy gondolom jobb szóban megbeszélni, mint levélben. Ha holnap elküldjük, hétvégén le is mehetnénk. Mit szólsz hozzá?
- És a program? Hogy átmentsd, az meddig tart?
- Az pár perc, azzal nem lesz gond. Pont a legegyszer?bb megoldás nem jutott eszembe. Pedig ez a legkézenfekv?bb. Zsenikém!! - nyomott egy csókot a lány szájára.
- A zseni te vagy, igenis fantasztikus vagy.
- Zseni az nem vagyok, csak talán van hozzá egy kis érzékem, meg hát, ha belegondolok, 9 éve foglalkozom már ezzel. Te is azért tanulod a versfaragást, hogy jobban tudjad. Te a versekhez értesz. Ahhoz meg én nem. Tényleg, van új versed?
-Igen, de van régebbi is. Egy új van, a többi még nincs kész. Tudod, ez inkább hangulatfügg?.
- Elmondod, ami kész van. Tudod fejb?l, vagy le van írva?
- A rövidet tudom fejb?l, az nemrég készült el.
"Azt élett?l nem kértem sokat, csak annyit,
hogy szeressek
Hogy legyen valaki, akinél
els? lehessek
Most megkaptam, csak Te vagy
nekem
Akármi is történik itt van a
Két kezem"
- Miattad íródott, mert vagy. - Szólt Sára, miután befejezte a verset. - Ez egy rövid. Az újak még nincsenek készen. Régebbi van.
- Mondj még egyet. Szeretem a verseidet. Zseniálisak. - Zoltán megcirógatta kedvese ar-cát, aki elgondolkozva nézett maga elé. - Mi van babám, valami rosszat mondtam?
- Dehogy, csak eszembe jutott egy régebbi vers, ami az el?tt készült, miel?tt megismerte-lek volna.
- Elmondod?
Sára elgondolkozva belekezdett.
Nem teszek semmit, csak fekszem ágyamon
Nem kért képek suhannak át agyamon
Látom életem, látom családom
Bennük életem, bennük nem csalódom
Szeretem apámat, bármilyen távol van
Anyámat látja, aki ott él a távolban
Nem tudja, számára mit hozhat a holnap
De ha rátartozik, biztosan szólnak
Szegény anyámnak jutott a kényszerélet
A meger?szakolt halál, talán majd feléled
Az álomgyár, amely szedi áldozatát
És kisimítja elgyötört ábrázatát
Nem tudom, hogy mi jó neki az életben
Hisz ahogy él, azt is egy véletlen
Végtelen álom, haláltalan világ
Nem csak én vagyok, aki téged imád
Sára elhallgatott, de a szemeiben felgyülemlett könny kicsordult, s folyt arcán végig. Zoltán hangtalanul magához ölelte kedvesét, haját cirógatta, úgy próbálta nyugtatni.
- Bocsi babám, ne haragudj!
- Dehogy, mindig így jön el?, pedig most már itt vagy velem, s nem vagyok egyedül.
- Persze kicsim, id? kell, míg kiadod magadból azt, amit évek óta a lelkedben tárolsz. Semmi baj, csak nyugodtan beszélj róla, tudod, megbeszéltük. Könnyebb lesz, nekem elmondhatod. Látod, te is évek óta írsz verseket, mert téged ez érdekel. Engem meg a számítógép. Nem kell ehhez zseninek lenni. Mikor írtad az els? versed, hány éves korod-ban?
- Nem tudom, talán másodikban.
- Én is az általánosban, másodikban ott ültem el?tte. A suliban volt csak, otthon nem. Anyuéknak sohase futotta. Így, hát maradt a szakkör, s a haverok, akinek volt. Sok tár-sam csak játékra használta. Apa sokat veszekedett velem eleinte, de amikor el?ször megnyertem a számítástechnikai versenyt a suliban, utána már nem szólt. Egyszer-kétszer morgott, amikor nagyon kés?n értem haza, de aztán beletör?dött, s talán egy kicsit büszke is volt. Igaz, hogy soha se mondta.
- Apu még csak nem is érdekl?dött fel?lem, így azt se tudta, hogy mi történt velem a suli a suliba. Jó lett volna, ha néha leszid, amikor kés?n jöttem. Téged legalább leszidott.
- Tudom, de azért biztos szeret téged, csak az ? lelke is fájdalommal van tele. - Próbálta vigasztalni Zoltán kedvesét, akit átölelve tartott, s simogatta könnyes arcát. - Nem szabad rá haragudnod, biztosan ? is nagyon szenved.
- Tudom, de én nem tehetek róla, miért rám haragszik?
- Nem tudom csibém. Talán, majd egyszer rájön, hogy hibát követ el. Légy türelmes, biztos közeledni fog. Addig itt vagyok neked én. - Megcsókolta, s szorosan magához szorította, hogy Sára érezze, mennyire szereti.
- Igen, te itt vagy, és ez olyan jó. Nagyon szeretlek téged, miattad, van értelme mindennek. - Ölelte át a fiú nyakát Sára.
- Veled maradok, tudod, mi már összetartozunk, ezt ne feledd! Sasi, lehet, hogy sikerül eladnom a programot, amit Janinak készítettem. Arra gondoltam, le kellene védetni, akkor kés?bb is hasznát vehetjük. Szerinted, eladjam?
- Janinak a munkájához, de mivel sikeresen használja, egyre többen érdekl?dnek utána.
- Ha kell nekik, fizessék meg. Szerintem add el, de védesd le.
- Jó, akkor holnap ezt is elintézzük, hogy mire lemegyünk, az is meglegyen.
- A hétvégén lemegyünk hozzátok?
- Igen. Megmutatom majd hova jártam suliba. Ha reggel korán indulunk, délre kényelmesen otthon is vagyunk.
- Délre?
- Igen, Komló 3 óra vonattal, de onnan még mennünk kell kb. félórát. Mi bicajjal jártunk suliba, ha jó id? volt. Télen nehezebb a hó miatt. Most nagyon szép, majd meglátod.
|
|
|
- december 31 2007 10:42:07
Bár Saci és Zoli története a sok párbeszédnek köszönhet?en változatos, figyelmemet mégis a történetben el?forduló versrészletek foglalták le legjobban. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
