|
 Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Részlet Az Isten nyilai között, avagy a Titok valóban működik c. könyvem Epilógusából.
2009. március
Gy.
Az első könyvem címe: Menni vagy maradni? 2008 januárjában azt írtam a végére, hogy „MENNI”, amit komolyan is gondoltam. Igaz, hogy csak a faluból akartam elmenni, azonban nem jött össze Magyarországon az összeköltözés és Budapesten sem találtam munkát. Ezért azt kértem, hogy éljek együtt a párommal, ott, ahol mind a kettőnknek a legjobb, és hogy teremtsék meg ehhez a feltételeket. A könyvem megjelenése után ez volt a második a kérési listámban. Az első már teljesült. Idő kérdése volt, hogy hogyan és mikor realizálódik majd a második.
2008 augusztusában, amikor hazajöttem Spanyolországból, letisztult, hogy nekem kell menni. Szeptember elején ezt ki is mondtam, és négy hónapig dolgoztam azon, hogy mindenből kiszálljak, amiket eddig csináltam. Felmondás a munkahelyemen, leadni a vállalkozóimat, kiszállni a civil szervezetekből, elbúcsúzni a kulturális tevékenységeimtől, a megyei és kistérségi civil munkáimtól, a falu vezetésétől, a baráti közösségektől. Próbáltam mindenhol megtalálni az utódomat és elvarrni minden szálat, amivel a megélhetésemet biztosítottam. Feladni mindent, ami a biztonságot jelentette, a bizonytalanért! Volt, aki azt mondta, hogy elment az eszem, volt, aki pedig azt mondta, hogy helyesen döntöttem, meg kell próbálni!
Sok esettel találkoztam az elmúlt években, amikor szintén negyvenen felül vágtak neki a világnak. Mikor befejeztem a könyvet, még nem gondoltam, hogy külföld lesz az úti cél, ám a sors keveri a lapokat, mint mindig. Annyira fel van gyorsulva körülöttem minden, hogy én is alig tudok vele lépést tartani. Megint sorsdöntő döntést hoztam, amely az egész életemet megváltoztatja. A blogomban mindig azt hangoztattam, hogy – kell tudni, hogy mit akarunk. Tudom, hogy együtt akarok élni a párommal, s ha ez csak így tud működni, akkor nagy váltás lesz az életemben!
A 2000-ben írt kívánságlistámon már csak három dolog volt, amiket még nem valósítottam meg: a lakóhely-, munkahelyváltás és a párra találás. Most egyetlen nagy lépéssel valósítottam meg mind a hármat!
Mit is adtam fel? Egy munkahelyet, amely már nem elégít ki, már mást kell tennem, máshol van a helyem. Egy munkahelyet, ahol sosem becsültek meg és ahol nem tudtam előbbre lépni húsz év alatt sem, s erre ezután sem lenne lehetőség. Valószínűleg egy nyugdíjas állás lett volna, ám olyan jövedelemmel, amelyből nem lehet megélni. Feladtam sok közéleti és társadalmi tevékenységet, amelyeket szerettem ugyan, azonban ezekből ritkán volt valami jövedelmem. Hiába futottam ennyi utat be, nem jutottam egyik tevékenységemnél sem előbbre. Akármibe fogtam, mind hasznos volt, azonban nem értékelték igazán sehol sem. Már annyira pörögtem, hogy valahol bele is fáradtam mindenbe, és folyamatosan éreztem, hogy elég volt! Ki kell szállni ebből a mókuskerékből, csak hát ez nem ilyen egyszerű. Egy egész életében falun élő ember nehezen engedi el a gyökereit, azonban az itt kapott bántások, pofonok is segítettek, hogy végre meghozzam ezt a döntést. Semmi sincs véletlenül!
Sok minden letisztult bennem az elmúlt néhány hónapban és azt is most értettem meg, amit a látó hölgy mondott 2006-ban, mielőtt az USA-ba mentem. Azt mondta akkor, hogy az USA-ban fogok új életet kezdeni. Ezt most úgy értelmezem, hogy az USA út adja meg a lökést, hogy egy idegen országban kezdjek új életet. A sors folyamatosan készített fel erre, még akkor is, ha belül nem akartam ezt elfogadni!
Mindig magyarnak vallottam magam és nem igazán akartam elmenni innen, az élet azonban folyamatosan lökdösött ebbe az irányba, akkor is, ha én nem akartam. Ragaszkodtam a falumhoz, ahol nem fogadtak el, lévén senki sem lehet a hazájában próféta, ragaszkodtam az országhoz, amely nem hagyta, hogy boldoguljak itt, hiába tettem annyi mindent!
Írtam a blogban a januárról. Bár a legnegatívabb hónap, azonban egy újév, új periódus kezdete is és nekem pedig mindig az újrakezdést jelentette. 2009 januárjában összeszedtem néhány holmit és a kis Fityómmal neki vágtam megint négy országnak, de már nem egyedül, hanem a párommal és egy idegen országban kezdünk közösen új életet! Nem néztem vissza!
Sokan megkérdezhetitek, hogy most vajon menekültem valami elől? Úgy érzem, hogy ezt kellően bizonyítottam, hogy nem. Mindig felvettem a kesztyűt és mindig harcoltam, tettem a dolgomat, most csupán szeretnék szeretetben, szerelemben, boldogságban, biztonságban, békességben élni, ami eddig nekem nem adatott meg, és úgy alakult, hogy ez Magyarországon nekem nem sikerült.
Arról is lehet beszélni, hogy nem ok nélkül születtünk oda, ahová, és hogy nem lenne szabad elhagyni azt! Ebben van is igazság, hiszen azon a helyen kell megtanulni valamit, és ez legtöbbször karmikus is, tehát a karmát ott kell letudni, ahová leszülettünk. Sok ember idő előtt elhagyta azt a helyet, én viszont úgy érzem, túl is vagyok ezen az időn, már korábban kellett volna elmennem. A karmámat letudtam és ez érződik is, hiszen annyi minden történik velem azóta, annyi lehetőség jött, hogy azokat muszáj volt észrevenni! Ha már nem köt az adott környezethez karmikus feladat, akkor már támogatott az is, hogy elmenjünk innen, és ezt most érzem is.
Vajon jó döntés, hogy én is elhagyom az országot? Köztudott, hogy most mindenki próbál valahol boldogulni, mert Magyarországon nem lehet, akkor viszont mi lesz azzal az országgal, ha sokan elmegyünk? Régebben is elmentek az emberek, most ismét ez a helyzet alakult ki. Érzem, hogy ennek olyan oka van, amelyet még én sem értek meg igazán. Mondták és érzem is, hogy otthon is szükség lenne rám, ám lehet, hogy ott már nem tudok többet tenni, talán itt más életfeladat vár!
Vajon mi az ember sorsa? Menni vagy maradni? Lehetne újra ez a címe ennek a könyvnek is, még is most azt akarom bizonyítani, hogy a Titok működik. Érzem, hogy két-három éven belül nagy változások történnek a világban, addig boldogságban akarok élni, s úgy tenni magamért, az emberekért, a világért majd valamit!
Van, aki az egész életét egy helyen éli le, van, aki hetente több ezer kilométert utazik. Olyan is van, aki öt-hat helyen is él egyszerre, lakása van több városban, a munkahelye és a lakásai között pedig több száz kilométer a távolság. Például Sopronban lakik, Budapesten vagy külföldön dolgozik, és még fenntart néhány lakást itt-ott, viszont van neki egy biztos pont valahol, ahová mindig hazamegy. Voltak, akik elhagyták a falujukat és az országukat is. Korábban nem tudtam megérteni, ha valaki elment, nekem is világot kellett látnom, hogy megértsek dolgokat, és az élet, a sorsom hozta, hogy én is eljöttem.
Vajon jó dolog-e, hogy valaki megismer más országokat, kultúrákat? Az én példám is azt bizonyítja, hogy megváltozik a világról alkotott képünk, a gondolkodásunk, az értékrendünk, bátrabbak, nyitottabbak, bölcsebbek, erősebbek leszünk, és jobban megismerjük magunkat.
Négy országon át vezettünk a párommal és átmentünk Ausztrián, Olaszországon, Franciaországon, majd megérkeztünk Spanyolországba, ismét azt éreztem, hogy micsoda helyekre juthat el az ember lánya! Olaszországban is vezettem, kb. az út felét, és olyan sok alagúton mentünk keresztül, hogy még Svájc felé sem volt ennyi. Előfordult, hogy néhány méter volt csak két alagút között. Nagyon élveztem!
Amikor az autópályán mentünk, néztem a sok autót, ahogyan több sávban is vonultak éjjel. Emlékeztek biztosan ilyenre filmekből, mert tudom, hogy sokan nem voltatok még ilyen helyzetben. Először én is elbizonytalanodtam, kicsit zavart a sok lámpa, alig tudtam megkülönböztetni, hogy most melyik sávban jönnek, azután én is ott közlekedtem közöttük. Megjegyeztem magamban, hogy valóban jó dolog az autópálya, mert gyorsan lehet rajta haladni. Bár a kis Fityóm jól le volt terhelve, azért most is kihoztuk belőle, amit lehetett, ám arra figyeltünk, hogy ne terheljük túl. Bizony most is otthagytak a nagyobb járgányok. Eszembe jutott, hogy mennyi üzemanyag fogyhat a világban, és egyszer majd csak kiürülnek a készletek. Mi lesz majd ezután? Lennének más források, lehetőségek és nem is szennyeznék ennyire a levegőt, ám amíg a Multiknak nyereségük van, nem igen lesz áttörés ezen a téren sem! Vagy mégis?
Hosszú volt az út, fáradtan érkeztünk meg Barcelonába, ahol volt időnk egy kis sétára a komp indulásáig. Ott éreztem először, amikor sok idegen ember jött-ment mellettünk, hogy ugyan nagyon tudok kommunikálni, most még sem értem az embereket, ahogyan beszélgettek. Remélem, hogy ez olyan motiváció lesz, hogy ha valóban kommunikálni, beszélni akarok, akkor sürgősen megtanulok végre tisztességesen egy nyelvet!
Nagy döntés, egy kis faluból egy távoli szigetre költözni, viszont nem lehetetlen. Én is megtettem, és feladtam mindent, amit eddig elértem. Most is kell tanulnom valamit, azt a fajta elfogadást, hogy mások segítségével tudok még most boldogulni. Ez nem is lesz könnyű, hiszen azok közé tartozom, aki a karmájában azt tanulta meg, hogy csak magára számíthat, s mindig mindent egyedül intézett. Viszont azt is megtanultam azóta, hogy igen is, kell számítani másokra, s hogy mások is számíthatnak rám. Oda kell figyelni embertársainkra! Nem vagyunk egyedül!
Sok dolgot igyekeztem megtanulni az utóbbi években. Az elengedést, az elfogadást, az alázatot, a türelmet, azt, hogy újra lett hitem, hogy újra lett bizodalmam az emberekben, tudok adni és kapni, a szerelem, a szeretet, a barátság, a bátorság, a bölcsesség, békesség szavak fontosak lettem az életemben. A tanulás pedig még mindig nem ért véget.
A házasságom utolsó éveiben könnyű kis szerelmes regényeket olvasgattam. Romána és társaik. Ám csak otthon, mert szégyelltem őket. Tudom, hogy sok nő így éli meg azokat a dolgokat, érzéseket, amelyekre vágyik, hogy ilyeneket olvas, én is így voltam vele. Egyszer csak azt mondtam magamnak, – miért ne élhetném ezt meg a valóságban is? Beteljesült szerelem csodás, egzotikus helyszíneken, mint a Románákban. Rájöttem, hogy minden rajtunk múlik, és ezt is megvalósítottam.
Ezt a könyvet már Spanyolországban fejezem be. Az elmúlt hetekben ismerkedtem mindennel, szoktam a dolgokat, igyekeztem felvenni egy új életvitelt, új életritmust és nagy elhatározással kezdtem a nyelvet tanulni.
Az is mutatja, hogy jó helyen vagyok, hogy továbbra is „potenciális alany” vagyok. Ugyanis sok járókelő itt is engem szólít meg, ha valami információhoz szeretnének jutni. Sajnos még nem tudok kellő útbaigazítást adni, viszont már ez is néhány szavas kommunikáció, és ha megismerem a várost, a nyelvet, biztosan most is segíteni fogok mindenkinek!
Itt nem lógok ki az itt lakók közül, hiszen akik itt élnek, hasonlóan kis termetűek, mint én, többen, nők és férfiak is, pedig nálam is kisebbek. Igaz, hogy egy szigeten vagyok, mégis sok az indián itt. Dél-Amerikából jöttek ide, itt próbálnak boldogulni. Többüknek sikerül is, hiszen ha képzetlenebbek is, mint például a magyarok, akkor is őket alkalmazzák inkább. Ez jellemző a vendéglátás, építőipar és biztos több szolgáltatási ágban is. Még nem beszéltem eggyel sem, mert még nem tudom olyan szinten a nyelvet, remélem, hogy ez majd változik. Az ittenieknek nem túl jó a véleményük róluk, ám ez biztosan nem általános. Ha van itt olyan indián, akivel kapcsolatba kell kerülnöm, akkor valószínűleg fogok is!
Idő és befektetett energia, tanulás, s remélem, hogy itt is kialakul majd a megfelelő kommunikáció, és itt is meglesz majd a kapcsolatrendszerem. Most még néha elveszettnek érzem magam, mert nem látom, hogyan fogok kommunikálni. Tudom, hogy majd megy az is, hiszen egy életváltás és egy ország váltás, főleg ebben a korban, már nem egyszerű feladat, én mégis belevágtam. Azt tudni kell, hogy a körülmények sosem tökéletesek az induláshoz, ám ettől még meghoztam én is a döntésemet!
„Startvonalhoz állni, csak döntés kérdése. Bármit szeretnél, meg kell tenned a kezdő lépést. Nem számít, hogy nincs meg hozzá minden. Nem számít, hogy jelenleg épp nincs elég pénzed, vagy elég tehetséged, vagy szaktudásod, vagy ismeretséged. Azzal kell útra kelned, ami a zsákodban van. Ez sokszor épp csak a kezdetekre elég, de épp ez a lényege az egésznek. Az út, ami álmaid földjére vezet, egy hatalmas kaland. Mert megismered az igazi erődet, azt, hogy mire vagy képes igazán, amikor kikerülsz a komfortzónádból.” Gondolatbank
Most is úgy érzem, hogy szükséges volt ennyi országot megismernem és tapasztalatot gyűjtenem azért is, mert írni szeretnék még több könyvet, és meg kellett látnom, tapasztalnom, ismernem sok mindent, amelyek majd hasznosak lesznek.
Sikerült megint lelassulnom, és nem is hiányzik a nyüzsgés, a sok feladat, amelyek eddig életem részei voltak. Itt nem rohannak az emberek, a délutáni sziesztát pedig nagyon komolyan veszik. Kettő és három óra között nem dolgoznak, és nem is illik az embereket zavarni sem. Hálás szívvel, boldogan sétálok a városban, már sok mindent tudok, mi merre van, sétáltam a tengerparton, felfedeztem a Kalózvár titkait, és már átvezettem a sziget egyik partjáról a másikra.
Ez a sziget épül, szépül, rengeteg az építkezés, és még mindig legalább annyi beépítetlen terület van, mint amennyin építkeznek Eivissán belül is, és ez jellemző az egész szigetre. Több hét után elmondható, hogy megszoktam, milyen élni egy városi lakásban. Hallom a felső szomszédból a zajokat, a folyton becsapódó bejárati ajtót, hangokat a folyosóról, ha a lakók, jönnek-mennek. Most már nem zavar az sem, hogy nem ismerem a lakókat, s nem is nagyon találkozom velük. Ilyen az, amikor a városon élők nem ismerik egymást, nem úgy, mint falun. Régebben, amikor a falusi házamban voltam, és épp csináltam valamit, arra gondoltam, hogy mi lenne, ha most látna, hallana valaki? – Most hall! Ha az alattam lévő is úgy hall minden neszt, mint én a felettünk lakóktól, akkor valószínűleg ők is tudják, hogy most mosok, vagy főzök, vagy a fürdőszobában vagyok.
Messzire jöttem az otthonomtól, az országomtól.
Vajon Ibiza lesz-e az új otthonom? Azt majd az élet megmutatja. Most hálás vagyok, hogy kaptam lehetőséget és bátorságom is lett, hogy ezt a nagy döntést meghozzam! Sok mindent kérek most is, hiszen még mindennek az elején vagyok.
Az életem alakulása bizonyítja, hogy a Titok valóban működik. Kívánom mindenkinek, hogy higgyen magában, lássa meg a lehetőségeket, kérjen és legyen mindig szeretet és hála a szívekben!
|
|
|
- szeptember 06 2010 08:23:43
Kedves Zsu, örülök, hogy olvasod a könyvem, és sok mindenre megkapod belőle a választ. Ezért írtam meg elsősorban...
Kedves Vali, valójában a veled való levelezés késztetett arra, hogy ezt a részt betegyem ide, talán így jobban megismernek néhányan.
A könyv rólam szól ugyan, de sok embernek üzenek vele... Persze, emberektől függ, hogyan fogadják... 
Köszönöm, hogy elolvastátok.
Szeretettel. Léna |
- szeptember 06 2010 15:36:39
Kedves Lena!
Én megvásároltam ezt a könyvedet. Igaz, hogy kezdetben Niki lányom olvasgatta, s ahogy időm lesz, én is elolvasom az elejétől a végéig. De most még kevés az időm.
Ezt a részt mindkét lányomnak (Szilvia és Nikoeltt) elküldtem, hogy olvasssák el és okuljanak belőle.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- szeptember 06 2010 19:41:39
Kedves Zsuzsanna, köszönöm, hogy megvetted, és ajánlottad a lányaidnak is a könyvemet. Remélem, hogy lesz benne nekik is olyan információ, amelyre éppen szükségük van...
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel. Léna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
