|
 Vendég: 2
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_"Anyu, anyu, anyu!"
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom "
Gy.
Unokám mostanában nagyon anyás lett. Elég,ha a lányom kikerül a látóteréből,felhangzik keserves sírása:
- Ana,ana,ana!
Ha WC-re megy, Csabi zokogva rohan utána, veri az ajtót,miközben krokodilkönnyeket potyogtat:
- Ana,ana,ana!
Szerencsére nálunk hamar megvigasztalódik, hiszen eddigi kis élete két harmadát itt töltötte.Ismerős a környezet, vannak kedvenc játékok és itt a Mami is,aki ilyenkor heves bohóckodásba kezd figyelem-elterelés céljából.
Néha én is Ana leszek. Amikor hosszabb időt tölt velem,hazainduláskor törik el a mécses. Az autóba ülve mindenáron ki akar mászni az ablakon, kis kezeivel ölembe kéredzkedik és keserves sírással kiabál felém:
- Ana,ana,ana!
( Ilyenkor persze a Mami szeme könnybe lábad, s a nyílt utcán mindenféle majomkodással próbál mosolyt varázsolni az imádott babaarcra a szomszédság nem kis örömére. )
Mivel eddig mindig sikerült megnyugtatnom Csabit, gond nélkül vállaltam,hogy amíg lányom a központban hivatalos ügyeket intéz, én majd sétálgatok, vásárolgatok unokámmal. Csupán két dologgal nem számoltunk. Hogy a nem megszokott környezet és a rossz idő miatti sapkaviselési kényszer a "tragédia " lehetőségét hordozza magában.
Mikor találkoztunk még nem sejtettük micsoda " kalandban " lesz részünk!
Mint mindig,Csabi most is örült nekem. Az már kevésbé tetszett,hogy a szigorú Mami felparancsolta a sapkát. Még ugyan nyafogva, de rákezdte:
-Ana,ana,ana!- az Anyutól várva segítséget a szörnyű Mami-terror ellen.
De anyja búcsúzó-nyugtató szavaira már velőtrázó, fület sértő, szívet szaggató hangerővel folytatódott:
- Ana,ana,ana!
Lassan kibuggyannak az első könnyek, de délceg-Mamit ez nem tántoríthatja el. Az édesanyát sietős eltűnésre biztatom és mosolyogva mesélni kezdek Csabinak arról,hogy hova megyünk és mit fogunk csinálni mi kettesben. A posta ajtajában már kezdem sejteni,hogy ez most azért nem lesz olyan egyszerű. A sírás nem akar csitulni. Mindegy, be kell mennem, fel kell adnom egy levelet. Odabenn, meglátva a sok lámpát, a kis arc felderül és unokám az ő saját kis nyelvén ódákat zeng a gyönyörű világító-testekről. Csak sajnos sokan vannak,hosszú a sor, és a lámpákat is meg lehet unni.Így újra felhangzik a zokogás:
- Ana,ana,ana!
A mögöttem álló hölgy egyre vizslább szemekkel néz hol rám,hol az unokámra,aki nem óhajt elcsitulni. Végre ránk kerül a sor, szerencsére itt nem csak levelet lehet feladni,hanem mindenféléket árusítanak. Mentő ötletként valami akármit veszek Csabinak, persze a Mami-pénztárca soványsága csak egy kis bóvlit engedélyez, lekenyerezésként némi csendért.Az akció sikerrel jár, unoka elhallgat és a soha nem unalmassá váló "eldobom-vedd fel" játékba kezd. Ez egy csöppet mondjuk megnehezíti az ajánlott levél feladását, de legalább nem sír.
Csak a mögöttem álló hölgy ne figyelné minden mozdulatomat.
Ki-jövetkor unokámra életveszélyes szomjúság tör, melyet újabb sírással ad tudtomra:
- Hamma,hamma,hamma!
Ettől rögtön rájövök,hogy a cumisüveg az anyukánál maradt.Szerencsére ő épp a pár lépésre levő hivatalban ül és várja a sorát. Berobogunk hozzá az életmentő innivalóért.Utóbb kiderül,hogy ez nem volt jó ötlet,mert Csabi meglátva édesanyját ismét szívet-tépő zokogásba kezd:
- Ana,ana,ana!
Pánikszerű menekülés közben magamhoz veszem az üveget és a babakocsit futólépésben kitolom az utcára.Lerogyok a közeli buszmegálló padjára,kihámozom unokámat a kocsiból és szájába tuszkolnám a cumisüveget, ő persze ettől még hangosabban zokog. Csitítgatom, babusgatom,ringatom,mesélek, énekelek, lassan megnyugodni látszik,mikor a semmiből előtoppan a postán mögöttünk álló hölgy és kérdőre von:
- Mért sír ez a kisgyerek? - hangjában nyoma sincs a kedves érdeklődésnek, inkább számon kérő.
Csabi is úgy meglepődik,hogy benne reked a hang.Én pedig igyekszem udvarias és kedves hangon válaszolni,leplezve a bennem zajló indulatokat:
- Hiányzik neki az anyukája.
- Mért,hol az anyja?
- A hivatalban ül és várja,hogy intézzék az ügyét.
Már kifejezetten bosszant a hölgy. Láthatóan erősen gondolkodik, és fürkész tekintetekkel les rám. Fogalmam sincs , mit óhajt tőlünk.
- Mennyi idős a gyerek?
- 13 hónapos lesz 10-én.
- Fiú? Lány?
- Kisfiú.
Lassan érlelődik bennem a gyanú, hogy egy öntudatos, éber állampolgárral hozott össze a sors, akinek szilárd meggyőződése, hogy itt egy gyerekrablás folyik, amit ő most megakadályoz!Halk kuncogás készül kitörni belőlem, de fegyelmezetten visszafojtom.Látom,hogy a hölgy komoly, kissé Mrs. Marple-t idéző arcán elszántsággal vegyes bizonytalanság ül. Erősen töri a fejét,hogyan buktathatna le. Közben Csabi megunta az ölemben ülést, lekéredzkedik. El is indulna, de a hölgy lehajol hozzá és fahangon megszólal:
- Na ne sírjál ! Biztos mindjárt itt az anyukád.
Ettől persze Csabinak újra eszébe jut árvasága, s kezdődik elölről az üvöltés:
- Ana,ana,ana!
Azt hiszem,szikráznak a szemeim! Újra ölbe veszem, puszilgatom,csitítgatom, de az "önkényes nyomozó" nem tágít.
- Hogy szeret téged ez a néni! Ki ez a néni neked?
- A nagymamája vagyok! Az unokám pedig összesen 3 szót tud mondani, nem fog válaszolni!
Érzem elhatalmasodni magamon a pofozkodási kényszert, de legyűröm. Megpróbálom elterelni unokám figyelmét és mutogatni kezdem a járdaszéli virágokat. Nem egyszerű odajutni,mert a hölgy forgalmi akadályt képez és tovább faggatózik:
- Melyik buszra várnak? Hova utaznak? stb.
De már igyekszem nem rá figyelni. Csabira persze átragad a belőlem áradó feszültség és rugdalni, taposni kezdi a virágokat, s bárhogy kérlelem, nem hagyja abba. Elszakad a cérna és rákiabálok:
- Ha nem hagyod abba rögtön, istenuccse megcsaplak!
Mire hátulról a hölgy:
- Az igazi nagymamák ilyet sohasem mondanak!
Állati indulatok forrnak bennem, ráadásul a távolban feltűnik egy rendőrautó. Mielőtt a "szerv " szeme előtt verném laposra a biztonság eme önkéntes felügyelőjét, bemenekülök unokámmal a sarki könyvesboltba.
Ott várjuk meg "Anát ", akinek láttán unokám arca felragyog.
Ps. Mikor a lányomnak elmeséltem mindezt a könnyei potyogtak a röhögéstől. Elképzelte,amint értem jön a rendőrségre, ahol zokogó unokámmal ülünk a rácsok mögött és immár ketten kiabáljuk:
- Ana,ana,ana! |
|
|
- szeptember 08 2010 19:21:26
Fergeteges 
Most is könnyesre röhögtem magam |
- szeptember 08 2010 20:58:16
Kedves Böbe!
Igen! Hasonlít!
Legyen nagyon sok örömötök benne!
Szeretettel. szisz |
- szeptember 09 2010 09:59:40
Kedves Böbebaba!
Nagy figyelemmel olvastam végig ezt a kis történetet, amitől meghatódtam és én magam is dühös lettem, arra a bizonyos idegen hölgyre!
Igaz, hogy a segítő ember sokszor odafigyel, hogy vajon miért nem hagyja abba a sírást a gyermek, bármilyen csitítás ellenére sem, de meg mindannyiunknak meg kell érteni, hogy nem mi anyák és nagymamák vagyunk ebben a hibásak. A gyermek természetes reakciója az, ha hiányolja az édesanyját és nehezen tud megválni tőle. Idővel ez majd el fog múlni.
Lesz, amikor a kamasz gyerek annak örül, ha minél távolabb tudja magától a szüleit és az édesanyját. És lesz, amikor akkor közeledik, ha valamire nagy szüksége van.
Valljuk be, azért nem mindenki gyermekrabló, még ha járkálnak is köztünk ilyenek.
Nagyon tetszett a humoros megfogalmazás!
üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- szeptember 10 2010 07:49:44
Kedves Böbebaba!
Amit még fontosnak tartottam volna említeni, azt kifelejtettem a hozzászólásomból. A történeted feletti verset én valamikor szavaltam az iskolában, Anyák Napjára!.
De nem csak most juttattad ezt eszembe, azóta már többször is az eszembe jutott, hiszen az én lányaim is voltak picik valamikor és nem volt mindig könnyű velük sem.
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
|
- szeptember 10 2010 19:31:48
Ezt a verset még én is és a lányom is mondta, sőt még ma is kívülről fújjuk!! |
- szeptember 11 2010 14:35:57
Olvasmányos, vidám történet életünk mindennapjaiból. Ügyesen bánsz a párbeszéd alkotásával, és ez elevenné teszi az elbeszélést.
gratulálok szeretettel mamuszka |
- szeptember 16 2010 18:16:49
ez haláli volt!
imádom a történeteidet! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
