|
 Vendég: 15
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Azok az emberek, akik hosszú ideje szeretettel áldott kapcsolatban élnek egymással, eltéphetetlenül összetartoznak. A boldogság nem mázol plakátot, nem püföl üstdobot.
Vavyan Fable
Gy.
A közeli parkban naponta láttam egy kedves, idős párt.Kézen-fogva sétálgattak, néha-néha leültek az egyik padra. Ilyenkor a néni kopott táskájából mindig előkerült egy kis sütemény, amit csendesen elmajszolgattak.Béke, nyugalom és szeretet áradt belőlük.Olykor nagy beszélgetésbe merültek, néha csak szótlanul andalogtak, de ha egymásra néztek, sugárzó boldogság ült szemükben.
Hetek óta figyeltem őket.Látványuk bearanyozta a napomat, hitet és reményt adott,hogy mégis létezhet egy életen át tartó szerelem.Annyira szerettem volna megtudni,hogy mi a titka,hogy egy délután nem bírtam tovább és megszólítottam őket.
- Annyira jó érzés egy ilyen boldog,szeretetteli idős párt látni!
- Jaj,aranyom, ne higgyen a látszatnak! Mi soha nem voltunk és nem is vagyunk egy pár!- szólalt meg a néni huncutkás mosollyal.
- Hát az már igaz,hogy születése óta ismerem Rózsikát! Egész életemben szerettem őt. Igyekeztem vigyázni rá,ahogy tudtam, de nem voltam ám én az ő kedvese.- folytatta a bácsi.
- Úgy ám! Kislyány korom óta bálványoztam ám a Jóskát. Helyre legény volt. Faragott nekem sípot, bababútort, elvitt a tóra fürödni. Mindig megvédett a többi fiútól.
- Szükség is volt rá! Mer bizony Rózsika már gyereklyánynak is csodaszép volt. Ha látta volna azokat a gyönyörű szőke fürtöket, azt a baba kék szempárt! Nem mondom én,vénasszonynak sem randa,de menyecskének párját ritkította!- kacsintott Jóska bácsi.
- Menjél mán vénember! Mit hízelkedöl itt? Asszed,ha nem mondol ilyeneket,holnap nem kapsz pitét?- veregette meg pajkosan őt Rózsi néni.- De az mán igaz,hogy válogathattam a legények közt. Amikor szegény,drága uram--isten nyugosztalja-- megkérte a kezemet, előbb Jóskának mutattam be, csak aztán az apáméknak.
- Meg is mondtam én akkor a Tóninak, hogy úgy vigyázzék Rózsikára, ha csak egyszer is megszomorítja, a vasvellát mártom beléje! De nem is volt véle semmi baj. Jó ember volt a Tóni, nem italos,nem hőbörgős.Soha rosszat róla Rózsikától nem hallottam.Még a lagziból is ölbe vitte haza az új asszonyt. Mer bivalyerős volt úgy különben. Emlékszel, Rózsikám,hogy megtáncoltattalak akkor?! Még a cigánybanda is alig győzte nekünk húzni!
- Aztán Jóska beállt tengerésznek. Járta a világot, csapta a szelet az idegen menyecskéknek. De bárhol volt,mindig küldött nekem szép képeslapokat meg fényképeket.A fiam születése után nagyon lebetegedtem. Ki kellett venni a méhemet, szegény Tónira meg anyósomra maradt a pici fiam. Hónapokat voltam kórházba, mikor hazamentem, a fiam nem is tudta ki vagyok. Jóska meg mikor hírét vette, bevásárolt nekem mindenféle vitaminokat meg ilyesmiket és rohant haza.Megtömött ananásszal, banánnal még kókuszdiót is hozott. Ilyeneket akkoriban itthon nem lehetett kapni.
- Szegény Rózsikámba csak hálni járt a lélek. Rossz volt rá nézni. Sovány volt, mint egy kehes gebe.Fehér volt még a tenyere is. Két hét szabadságot kaptam a Maharttól, de mire vissza kellett mennem, már összeszedte magát hál'isten.De azért csak nehéz volt a szívem miatta.
- Na azért már nemsokára elbírtam a moslékos vödröt! Aztán évekig csak levelezgettünk. Kérleltem én ám a Jóskát,hogy jöjjön mán haza, csináljon mán családot, de hát neki jobban tetszett ez az élet. A sok úri nőcske a világon mindenfele,ugye? Bolond is lett volna egy asszonyér mindet odadobni!
- Jaj,mán milyen kurafinak mondasz engem!Hát nem mondom,volt egy-két szeretőm, nem dicsekvésből, de nem úgy ,ahogy a nótában mondják. Aztán már később jöttek nálam is mindenféle nyavalyák és többet nem mehettem hosszabb utakra. Pesten maradtam és a sétahajókon dolgoztam.De viziember lett belőlem,nem tudtam én elképzelni itt az Alföldön az életem.
- 10 évvel ezelőtt az én drága Tónimat megütötte a guta és 3 hónap alatt el is vitte. A fiam se sokkal élte túl, 1 év múlva szívinfarktust kapott. Sose nősült meg, tudj'isten miért, pedig jókötésű legény volt, tiszta apja. Egyedül maradtam. Írtam egy hosszú,könyörgős levelet a Jóskának, hogy mostmán télleg jöjjön haza és vigyázzon rám úgy mint régen.
- Úgy olvastam azt,hogy nem szégyellem, férfi létemre, sírva fakadtam. Eladtam a pesti lakást és vettem egy kis házat itt. Mondja meg kedves, hát ki más vigyázzon az én édes kishúgomra,Rózsikára, ha nem én?! |
|
|
- szeptember 15 2010 08:29:05
Kedves Böbebaba!
Nagyon meghatott ez a kedves, igaz történet.
Sokszor tudnánk hasonló szép történeteket elmesélni emberek kapcsolatairól, ha többször szóba elegyednénk velük, mint ahányszor módunkban áll, vagy ahányszor kezdeményezzük.
Lehet, hogy nem is vennék rossznéven tőlünk, hiszen sokan szeretnének örömükről, boldogságukról beszélni, de nem mindig van kinek kiönteni a szívüket.
Látszik, hogy egy gyermekkori barátság, majd egy felnőttkori gondoskodás és odafigyelés után megtalálta mindkét fél öregségükre is számíthatott egymásra.
Nagyon szeretek ilyen emberi történeteket olvasni!
No, és ahogy a párbeszédeket ahogy olyan "régies" szókiejtéssel írtad, az megint nagyon tetszett nekem.
Üdvözlettel:
Torma Zsuzsanna
 |
- szeptember 15 2010 08:35:28
Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Amikor két lélek ennyire kötődik egymáshoz, akár szeretők, akár testvérek, vagy barátok, ez nagyon csodálatos érzés. A lelki társak jól betöltötték a feladatukat ebben az életben.
Nagyon tetszett.
Szeretettel. Léna |
- szeptember 15 2010 08:42:56
ui.: és mennyire igaz Vavyan Fable "meghatározása" az emberi kapcsolatokról. Boldogságunkat nem hirdetjük plakátokon, nem verjük "nagydobra", hanem csendben megéljük azt. De ha el akarjuk mondani, akkor elmondjuk mindenkinek itt a honlapon!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- szeptember 15 2010 09:36:45
Nemcsak a történet, a nyelvezet is élvezetes olvasmány.
szeretettel gratulálok mamuszka |
- szeptember 15 2010 15:19:45
Szia Böbebaba
Nagyon kedves, szép történet...csak fölöttébb kevés ilyet látni...általában minden család csonka...sok a magányos...ilyenkor érzem fokozottan, mennyire is kell / ene / vigyáznunk egymásra...míg együtt vagyunk, meg mindíg és örökké...Az életből merített történeteid épp azért szerethetők, mert magát a valóságot vetíti elénk...stílusodban nincsenek hegyek és völgyek...csak hömpölyög, a maga természetességében...mint az élet maga...
Mindíg szívesen olvaslak, még ha nem is hagyok nyomot
Szeretettel
szí. |
- szeptember 15 2010 16:29:33
Köszönöm,hogy olvastatok.
Ez a kis iromány a képzelet szülötte.Valamikor gyerekkoromban volt egy ilyen idős testvérpár a környékünkön.Őket láttam annak idején így sétálgatni. Pletykák jártak róluk,mert sosem alapítottak családot, mindig a szüleikkel,aztán meg kettesben éltek. Én sem ismertem őket,csak látásból. Valamelyik nap eszembe jutottak,ebből kerekedett ez a kis történet. Meg talán a vágyból,hogy jó lenne ilyen kapcsolatokban élni! |
- szeptember 16 2010 17:31:57
csodálatos történet! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
