|
 Vendég: 88
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Felidéztük negyven éve történt emlékeinket
Gy.
Túl jutottam már életem delén, nyugdíjba készülök. Szervezem következő érettségi találkozónkat, a 40. éveset. Ezek a találkozók fontos ünneppé váltak életemben. Az évek múlásával egyre inkább örülünk egymásnak, mint egy igazi nagy család, Emlékezünk diákéveinkről, egykori önmagunkról, a hírhedett C osztályról.[nobr]
Telefonálgatok, elmerengek a címek keresése közben. Váratlanul megviselt papírdarab akad kezembe, már alig olvasható írással. Megismerem, könnyek szöknek szemembe. Hogy miért? Elmondom most a történetét., Egykori osztályfőnököm emlékének szentelem.
Városunk számos középiskolája közül a miénk afféle menedék volt állástalanná vált tanárok és más iskolákból eltanácsolt, bukott diákok számára. Nem számított elit iskolának, lelakott épületben, tornaterem és szertárak nélkül működött. A tanárok gyorsan váltottak, cserélődtek, menekültek innen.
2. osztályos korunkban, a 2,. félévben kaptuk ŐT, az igazit, a 4. osztályfőnökünket. Osztályunk rossz hírű társaság volt, közösségnek aligha nevezhető.: nem tanultunk, szemtelenkedtünk, csavarogtunk iskola helyett. Új osztályfőnökünk - egy fiatal nő - nem várhatott sikerélményeket. Új kollégái részvétet kívántak neki, mikor új osztályát bemutatták.
Első találkozásunk vele kissé meglepett minket.
- Sok rosszat hallottam rólatok. Felejtsük el! Bizonyítsátok be nekem és magatoknak, hogy okosak, becsületesek és jók vagytok.
Hittünk is, nem is a biztató szavaknak, de valami lassan változott. Döntő fordulatot hozott egy ofői óra: Mulasztásomat igazolandó kivittem - ˝természetesen˝ -hamisított igazolásomat, amit orvosírnok barátnőmtől rendszeresen kaptam. Felirata ez volt: Betegsége lupus in fabula. Osztályfőnökünk fejcsóválva nézegette, majd így szólt:
- Sajnálom fiam, hogy ilyen súlyos betegséged van /autoimmun betegség, gyógyíthatatlan/, szerencsére csak a mesében, és nem neked. Döbbent csend lett, lebuktam, szégyelltem magam. Tanárunk értett latinul. - Ne aggódj, nem csinálok botrányt, ha megígéred, hogy többé nem hozol ilyent. Ezután csoda történt. Mintaosztály lettünk, Megnyertük az osztálydekorációs versenyt, 3 napos kirándulással. Remek érzés! Érettségin nem bukott meg senki. Közösség lettünk, minden 5 évben találkozunk. Ő, az igazi már nem lehet velünk, de köszönjük, hogy volt nekünk.
Feljegyezte a történetet: ˝LUPUS˝ |
|
|
- szeptember 20 2010 11:51:49
Kedes Mamuszka!
Megható kis történetet meséltél el. Én is hallottam már hasonló tanárokról, hogy a gyermekekhez úgy tudott viszonyulni, hogy meg tudta változtatni addigi tanuláshoz való hozzáállásukat, hogy nem lehetett rájuk ismerni. Sok esetben ez nem sikerül, ehhez olyan tanár kell, aki nem csak a fizetésért megy be az órákra, hanem szívvel-lélekkel kűzd azért, hogy a kis oktalanokból okos felnőttek váljanak.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- szeptember 20 2010 12:43:02
Köszönöm, hogy elolvastad, jó érzés, hogy együtt emlékeztél velem.
üdv. mamuszka |
- szeptember 20 2010 14:49:07
"Mi" 1o évente találkozunk, és az általános koedukált osztályokkal szemben az osztály 7o%-a, fiúkból állt.Most már inkább megemlékezésekből mert örökre elment a fiúk nagy része... |
- szeptember 20 2010 16:07:07
Kedves Mamuszka, itt is azt írom, mint Etusnál, Valinál, Pircsinél, jó, hogy vagytok, s írtok. S az is jó érzés ám, amikor valaki szervezi a találkozókat.
s bizony, sok emlék kerül elő, amiről már azt hittük, hogy a feledés homályába veszett.
Nekem is idén lenne, de nem lesz, aki megszervezze, sajnos... mindig én csináltam. 
Szeretettel. Léna |
- szeptember 20 2010 18:17:59
Talán beteg vagy, megelégelted, nem segítenek? Nekem sok találkozó jutott, mert tanárként volt osztályaim is mindig meghívtak, csodálatos csokrokkal halmoztak el - és a végén mindig sírva búcsúztunk. Sokkal tartom most is a kapcsolatot, megkeresnek, írnak, - írógépet is kaptam tőlük, mikor megtudták, hogy verseket írok, kinyomtatják és egymás között terjesztik verseimet. Nagyon szerettem tanítani, hiányzik, ezzel az itteni írással pótolom, de itt nincsenek csillogó szemek, érdeklődő arcok, kérdések...
Osztálytársaimmal is tartom a kapcsolatot, bár betegségem miatt szervezni, sőt már elmenni sem tudok, de mindig küldenek képeket és beszámolót - az idén lenne az 55. , de már nem lesz, aki megszervezze...
szeretettel üdvözöllek mamuszka |
- szeptember 20 2010 21:40:43
Nekünk volt egy tanárnőnk, "Hobo" lett a beceneve, de nem zenekari okokból.. egyszer megírom - de fordítva történt velünk!! |
- szeptember 21 2010 09:21:38
Kedves Mamuszka, nem vagyok beteg, s nem haragszom senkire, a szervezés volt az életem...
Csak közben elhagytam az országot, és bár egy szigetről is meg tudnám szervezni, ám annak kicsi az esélye, hogy én is ott tudnék lenni. S ha a mozgatórúgó, a "csapat lelke" hiányzik, ez már nehézkes. Mióta eljöttem, sok minden nem működik, sok közösség felbomlott.
Az élet azonban folytatódik...
Szeretettel: Léna |
- szeptember 21 2010 09:45:52
Kedves Léna! Ezt szívből sajnálom, ismerem is, mert mi az egyetemi évfordulókat is meg szoktuk szervezni, - mindig ugyanaz a személy, aki szép karriert futott be - dékán, majd rektor is volt - /híres történész/ - mindig jól éreztük magunkat együtt 5 évente együtt. Az utolsó találkozó elmaradt, mert a szervezője csontrákban meghalt. Pedig egy közös megemlékezést megérdemelt volna...Igaz, szétszóródtunk az országban és sokan meghaltak, mégis - vannak még, akik kezdeményezhettek volna. Gyorsan feledünk...
Ne búsulj, kérlek, lélekben is ott leszel ...
szeretettel mamuszka |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
