Napkorong

H

Az apró félhomályos szoba egyik sarkában halkan felhangzott a Himnusz, s a perc lassan átfordult 2013-ba.
Hát ennyit a mayákról.
Egy nép, mely fejlett matematikai, csillagászati rendszereket alkotott, bolygók keringési pályáit számolta ki, mely ismerte a Fiastyúk és Naprendszerünk kapcsolatát, hogyan tévedhetett mégis? A fenébe!
Már december 21-én gyanakodott, hogy mégsem most jön el az APOKALIPSZIS, de mégis annyira hitt benne.
Minden cikket elolvasott róla a neten, lehetett az akár angol nyelvű is. Összegyűjtötte az érveket, ellenérveket, lassan a hobbija lett, majd pedig mániává nőtte ki magát benne, vagy csak egyszerűen ez volt számára a Remény.
Mennyi elpocsékolt óra, nap, hónap, év...Kénytelen lesz saját maga megtenni...
A férfi ujjaival az absztrakt formákba rendezett tablettákkal játszott, mint kisgyermek a színes fagyöngyökkel, latolgatva a lehetőséget, hogy melyiket is válassza. Végül is mindegy. Felcsippentett 5-6 szemet az asztalról és lenyelte.
Kényelmesen hátradőlt a műbőr forgószékben, s felkészült az utolsó kirándulásra a neten.
Végiglátogatta a kedvenc oldalakat, blogokat, de valami türelmetlenség fészkelődött be a szívébe, mi hajtotta űzte más felé. A belső hang, mint suttogó kísértés, egy általa régóta nem látogatott oldalra csábította.
Miért is ne?- gondolta, s közben bekapott egy fél maréknyi tablettát. Nem érzett félelmet, hisz már évek óta halott volt a lelke. Előző élete minden emlékszilánkját mélyen magába zárta, akár a színes üveggolyókat a nehéz tölgyfakomód. Nem volt rá szüksége...De most mégis, mint diaképek, lassan kimerevedtek az elméjében:
apa... anya... a testvére... az első szerelme szőke copfja... barátok, őrült tivornyák... a nyári napfelkelte egy édes éjszaka után...
Újra megnézte a monitoron megjelenő verseket, amiket a nő neki írt valaha. Fullasztó gyengeséggel áradtak szét testében...vagy ez már az volna?
Még ne, csak egy percet kérek!
Kiszáradt a szája, s nyelvét valami zsibbadó, csiklandós érzés járta át. Az asztalra készített üvegpohárból hangos kortyolással ivott egy kevéske vizet. A hirtelen jött szorongás elsimult benne, akár homokszem a sivatagban.
Erőtlen mozdulattal rákattintott a fotóra. Egy idegesítő beszélgetés után végérvényesen törölt minden képet a nőről, kivéve ezt az egyet. Hálás volt, úgy érezte nincs egyedül, s hogy a barna szempár most is ugyanolyan gyengédséggel fonódik a tekintetébe, mint egykoron.
Az elszürkült kisszoba falai eltávolodtak a ködbe, és a csendben megrekedt az elsóhajtott mondat:
Boldog új évet...

Hozzászólások

rapista - szeptember 23 2010 22:58:44
húúú, ez a lélek belső utazása - amikor számunkra mégis eljön a "világvége" - míg a többi megy tovább és akik ágyékunkból kiszakadtak,
mégis visznek tovább, de az már nem kialudt tudatunk!

A másik olvasat is fontos, a babona, a tudománytalan - dátumhoz kötött valamik, szerencseszámok..

Holott a költő, sosem jóslási szándékkal mégis (megérti??)

ki érti ezt!???

Tetszik!

lenabelicosa - szeptember 24 2010 16:16:33
Érdekes a kezdet, és ahová az írásod alakult.
Ki mit vár egy dátumtól, egy néptől... kétlem, hogy apokalipszist... de talán valami mást...
Az ember, ha magára marad, nem jó, de vajon az a megoldás, amit leírsz?
Bátorság, vagy bolondság? Menekülés, félelem?
Elgondolkodtató, tetszett.

Szeretettel. Léna

jomolnar - szeptember 24 2010 18:45:43
Jó, hogy olvastam. Mintha egy Dan Brown regényrészletet olvastam volna. Gratulálok: jomolnar