Napkorong

N

A nyíláshoz érve masszív lépcsőfokokat látott, amin a szibót elindult lefelé, ő pedig követte. Ismét rácsodálkozott arra, hogy amikor lenézett, mindent sötétnek látott, és ahogyan ereszkednek lefelé, mégis világos van, és most is olyan, mintha a falakból jönne a fény. Talán száz méter után egy kisebb helyiségbe értek, ahonnan egy folyosón vitt tovább az út, mely egy elágazásba torkolt, ahol három ajtón lehetett tovább menni. A szibót az elsőhöz vezette Frédit, és bekopogott. Az ajtó kinyílt, és egy zöld színű terembe léptek. Minden zöld volt, a bútorok, a fal, a padló. Kisebb asztal állt a szoba közepén, amely olyan volt, mint a barlangbeli oltár kicsinyített mása, az asztal mögött pedig az a szibót ült, akivel Frédi beszélgetett.
- Üljön le! – kínálta hellyel hősünket Garud. – Önt választottam, mert úgy érzem, hogy van magában valami, ami a többiekben nincs. Kérem, beszélgessünk! Ha jól értettem tehát, egy másik időből kerültek ide. Kérem, mesélje el pontosan, hogyan történt.
- Egy vonaton utaztunk. Ez egy közlekedési eszköz a mi időnkben, amelyen emberek utaznak, de használják áruk szállítására is. Én több országon is készültem keresztül utazni, amikor a vonat csikorgó fékeit hallottam, majd hogy megáll a vonat, és csupa por az ablak. A vonat vezetője egy nagy fényességről is beszámolt, és hogy az a táj, amit utoljára látott, egyszeriben eltűnt, és itt találtuk magunkat. Sajnos csak ennyit tudok.
- Talán két éve volt, hogy az egyik tudósunk beszélt ilyen esetről. Tudnia kell, hogy nem csak itt szoktunk feljönni a Föld felszínére, hanem még három pontján a bolygónak, és az egyik ilyen felszínlét alatt találkoztak társaim olyanokkal, mint maga. Azóta kísérleteket végeztek ebben a témában, mert azok az emberek még mindig itt vannak ebben az időben, bár ami nálunk két éve történt, az önöknél harminchat év.
- Előfordulhat, hogy nem tudunk visszamenni az időnkbe? – vágott közbe Frédi.
- Sajnos igen. Már üzentem azoknak a tudósoknak, hamarosan itt lesznek. Nekünk nincsenek távolságok, elég, ha rágondolunk arra a helyre, ahol lenni akarunk, és ott is vagyunk! Ám ezt leginkább akkor használjuk, hogy ha nagyobb távolságokra akarunk eljutni. A másik dolog, amiért idehozattam, az, mert közölni akartam, hogy az egyik társa is itt van. Kérem, jöjjön velem!
Frédi Garud után indult, aki egy kis oldalajtót nyitott ki, amelyen belépve viszont minden fehér volt. S az egyik fehér ágyon Mariann feküdt, már nem sikoltozott, szemei a fehér plafonon nyugodtak, és láthatóan nem észlelt semmit a környezetéből.
- Kénytelenek voltunk neki egy gyógyitalt adni, amitől megnyugodott. Ne féljen, rendben lesz majd, de mielőtt magához tér, szeretnék kérdezni valamit. Ez a nő súlyos traumát élhetett át, és nagyon mélyen gyökerezik a félelem a lelkében. Nem tudja elfogadni, ha valaki a szabadságában korlátozza, nem tűri, hogy megkötöztük és bekötöttük a száját. Sajnálom, hogy így fogadtuk önöket, ám nem tudtuk milyen céllal jöttek ide. Már intézkedtem, a társai azóta szabadok. Amikor ezt a nőt megvizsgáltam, érdekes dolgokra bukkantam a memóriájában. Kérem a segítségét abban, hogyha majd magához tér, mondja meg neki maga is, hogy nem akarjuk bántani, inkább a segítségét kérjük, mert olyan tudás van a fejében, amiről valószínűleg még ő sem tud!
- Természetesen, mondani fogom. Nem ismerjük egymást, hiszen csak utasként sodort egymáshoz bennünket a sors, azonban most egymásra is vagyunk utalva, és valószínűleg nem volt az véletlen, hogy pont idekerültünk. Számíthat rám! Viszont én is kérnék valamit. Ha megérkeznek a tudósaik, kapunk információt arról, hogy hogyan tudunk az időnkbe jutni? Vannak köztünk gyerekek is, csak ők a vonatnál maradtak.
- Igen, ezért is hívattam őket ide. Nézze, kezd magához térni az utastársa!
- Helló Mariann, én vagyok Frédi. Jobban vagy? Nyugodj meg, minden rendben lesz.
- Mi történt? – kérdezte Mariann.
- Pánikrohamod volt, és a szibótok nyugtató főzetet adtak neked.
- Igen, most már emlékszem. Sajnálom, hogy nem hittem el, hogy a rajzokon lévő lények valóban létezhetnek, és tudod, egyszerűen nem viselem el, ha megkötöznek. Ne haragudjatok, és maguk se, - nézett a szibót felé -, nem akartam nagy gondot okozni.
- Nem történt semmi, megértjük magát. – mondta a szibót. – és örülök, hogy jobban van. Kérem, kövessenek.
Elindult vissza a zöld helyiségbe, ahol arra kérte az embereket, hogy üljenek le. Valami fura illatú italt tett eléjük, és biztatta őket, hogy igyák csak meg.
- Fogyasszák nyugodtan, ez a föld mélyén termett növények főzete, amit élénkítő hatása miatt mi is gyakran fogyasztunk. Önök ezt teának nevezik.
Mind a ketten kezükbe vették a poharat, melynek nem volt füle, nem üvegből készült, még is teljesen átlátszó volt. Megkóstolták az italt, mely az első korty után már gyorsan elfogyott, jelezve vendéglátóik felé, hogy nagyon ízlett nekik. Az utolsó korty azonban majdnem a torkukon akadt, amikor a semmiből egyszerre csak ott termett még három szibót. Mariannon látszott, hogy mennyire harcol magában, hogy ne fogja el ismét a pánik. Frédi közben azon gondolkodott, hogy vajon mi érhette ezt a nőt, hogy ennyire meg tud ijedni.
- Bemutatom maguknak Asmudot, Tormudot és Merudot. Ők a tudósaink, akikről már beszéltem. – nézett közben Frédire Garud.
Frédi közben beavatta Mariannt azokba a tényekbe, amiket már ő tudott.
Mariann a negyvenes éveinek a végén járt, bár jóval fiatalabbnak nézett ki, és bár történelmet tanult az egyetemen, mégis inkább a racionális énjét használta és a pénzügyben tevékenykedett. Most szemeinek élénk csillogása azonban elárulta, hogy nemcsak furcsának, érthetetlennek érzi, amiket most átél, hanem különösnek, misztikusnak is. Próbálta agyának mélyéről előbányászni azt a tudást, amit eltemetett, mert a napi teendői során nem volt ezekre szüksége. Kíváncsi lett arra, hogy mi fog még történni a továbbiakban.
A tudósok közben elmagyarázták, hogy földi idővel mérve, 36 évvel ezelőtt, a tengeren túli szárazföldön jöttek a felszínre, és ott is találkoztak olyan emberekkel, akik azt mondták, hogy a jövőből jöttek, s hogy ott azt az országot Perunak hívják, ők azonban Chimúnak nevezik.
- Azok az emberek ott ragadtak, nem sikerült visszajutniuk az idejükbe, és már nem is él közülük mindenki. Mint már látták, képesek vagyunk utazni mindenféle eszköz nélkül, ezért kísérletezni kezdtünk azzal, hogy ezt más időkre is kiterjesszük. Eddig ez egyetlen esetben sikerült, de ahhoz szükség volt az ember jelenlétére is, és csak az egy ember tudott visszamenni, mi szibótok nem – kezdte el a beszámolót Merud. – Földi idővel mérve ez kilenc éve volt. Akkor az lett a kísérlet eredménye, hogy egy ember visszajutott a saját idejébe, viszont a többi ember feláldozta magát ezért, és itt maradtak. A kísérlet után bezáródott az időkapu, amelyen át az akkori emberek érkeztek. Azonban itt és most, még nyitva van.
- Ezzel azt akarja mondani, hogy látnak esélyt arra, hogy hazajussunk? – kérdezte Mariann.
- Igen, és minél kevesebb idő telik el, annál nagyobb az esély arra, hogy minél többen visszajussanak, viszont, hogy az energia kiegyensúlyozott legyen, sajnos néhányuknak itt kell maradniuk, és itt élniük a továbbiakban. – válaszolta Asmud.
- Gondolom, hogy önök tisztában vannak ennek a kísérletnek a tudományos mivoltával, az előnyeivel, a hátrányaival és a következményeivel. Mi nem igazán vagyunk szakemberek ezen a téren, valószínűleg meg sem értenénk ennek a lehetőségnek a tudományos magyarázatát, így bíznunk kell magukban. Kérem, mondják meg, hogy mit várnak tőlünk? – vette át a szót Frédi.

Folyt. köv.