|
 Vendég: 90
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Féléig-meddig igaz történet egy Mikulásról, a hely szelleméröl, kollégisták múltjáról-jelenéröl, és természetesen a dolgok állásáról és mibenlétéröl
A prof vézna volt és szemüveges. Ezért állandóan a kiszolgáltatottság érzése gyötörte. Nem szerette a telet, mint ahogy a nyarat és az öszt sem. Hiába csináltatott magának panoráma-keretes szemüveget, hogy fejfordítás nélkül, szemének egyetlen villanásával idejekorán felfedezhesse a fenyegetö veszélyeket az óriási lencséket percek alatt televerte a hó vagy az es?. Bár nyáron a kisebb-nagyobb rovaroktól megvédték a szemét biciklizés (járörözés) közben, a rajtuk keresztül bezúduló fény azonban elvakította, arcizmai begörcsöltek a folytonos hunyorgástól. Ráadásul izzadt, így a kitágult, nehéz keret hamarosan megindult lefelé. Ilyenkor megpróbálta puszta fintorgással feljebb tornászni a szemüvegét a kormányt mindig két kézzel fogta, hiszen így olvasta tudós könyveiben, de a kátyúk miatt különben sem tehetett volna másként. Ezért aztán feltalálta a fényreflexes, célkövetö lokátor-kijelzövel kombinált üvegü, légkondicionált sisakot nagyjából ilyet viselnek manapság az Apache pilótái. A prof viszont öröklött rossz szeme miatt nem lehetett pilóta, de még csak rendör sem, így teljes joggal utálta a kátyús, vagy-poros,vagy-sáros mezövárosi utakat, a veröfényt, az esöt, a havat egyáltalán mindent, amit nem tudott pusztán az elméjével uralni.
Pedig régen úgy várta az elsö hóesést, hogy Nyapóka befogja a Hattyút a kisszánkóba! Ez nem túl gyakran fordult elö, mert a prof télen többnyire tüszös mandulagyulladással feküdt a nappaliban. Ilyenkor Nyapóka mesélt neki, tudod, kisfiam, a fiatal angyalkák párnacsatáznak a felhökkel a mennyben, úgy Erzsébet-nap körül kezdik a kispárnákkal, Mikuláskor folytatják a nagypárnákkal, és Vízkeresztkor bizony a dunyhákra kerül a sor, hull a pelyhes, fehér hó, ahogy énekeltétek az óvodábanHej, azok a régi, méteres januári havak a nyitott verandán, amik nemcsak a szánkót, de még az óriási kuvasz házát is betemették!
Nyapókának azóta megágyaztak az angyalkák. A Hattyút pedig ki kellett vitetni a tanyára, mert a prof öccse rugdosta, és az amúgy jámbor kutyu ezt egyre kevésbé türte... Bölcskeiéktöl megszökött, még látták hazafelé futni a gátoldalban aztán eltünt a hóban. Csak a családi albumban maradt róla néhány kép, olyan fotók között, amiken a prof és az öccse télikabátban áll egy-egy kis asztal mögött a verandán, az asztalkákon a kötelezö Mikulás-csendéletek. Emlékszem, a püspök formájúra alkotott Mikulás-babák közül az enyémnek piros, az öcsémének narancssárga palástot varrt Nyapókám. Fából gözmozdony-modellt barkácsolt, Nyammamának kisszekeret. És megtanított géppel írni!
A prof még emlékszik azokra a régi télutókra is, amikor a kerti csap körül kibújtak a hóvirágok, majd az er?söd? napsütésben a hibiszkuszbokrok tövében, végig a veranda elött nárciszok és jácintok lándzsái döfködték át az alig megszikkadt földet. A titkos kerti pad fölött sárgába borult a Forsythia (Aranyesö), erre az almafák körül a n?szirmok ibolyakékje, a bazsarózsák bordója válaszolt. Orgona- és rózsaillat jelezte a májust, a kibírhatatlan porban és ver?fényben aztán a tátikák, verbenák, petúniák, portulácskák (Kossuth-csillagok között ágaskodni kezdtek a Mária-virágok, liliomok
Akkoriban még megvolt mind a négy évszak. A prof sem olvasott semmiféle globális fölmelegedésröl, ami miatt eleinte csak páronként cserélödtek fel a hónapok, kés?bb már hetente váltakozott nyár az összel, tél a tavasszal, baljós összevisszaságban. A prof legjobban ezt a kiszámíthatatlanságot utálta. Itt rendszeresen délben kelt: szakdolgozatokat gépelt a kollégium irodájában, általában hajnalig. AZNAP pont Nyaukóét. Emlékszem, Nyaukó valami vastag, fényes papírt hozott, szinte féltem ebbe a hótiszta világba beletappogni a Z-203-as géppuska-betüivel. Robbanni készültem, mert a naiv lányt azzal cukkolták a többiek, hogy kiskatona v?legényét alap-kiképzés után rögvest békefenntartónak viszik valami jó kis háborús övezetbe, ahol éppen a napokban zuhant le egy helikopterünkNyaukó sírt, mert Nagycicus volt az ELSÖ ÉS EGYETLEN fiú az életében, én pedig csendben dühöngtem, és legszívesebben egy Apache helikopterben ültem volna a szuper sisakommal, aztán nesztek, rohadt csúfolódók, meg észak-dél-kelet tálibok, meg drogkartelles terroristák, ratatata!
Eleinte nem haladtak: a prof képtelen volt elviselni a lány verg?dését, el-elcsukló hangja nyomán nem tudott a szokott eszméletlen magabiztosságával gépelni. A melléütést pedig semmilyen akkor ismert módon nem lehetett javítani a vastag, fényes papíron. Ezért a prof led?lt az irodai kerevetre, felvette a hullapózt ahogy olvasta valahol , és kérte a lányt, oltsa el a lámpát, helyezkedjen el lótusz-ülésben a fejénél, tegye kétfelöl fényverte arcára a kezét, hagyja szabadon áramlani a csít, képzelje maga elé Nagycicust, és csókolja homlokon. Nyaukó igencsak meglepödött, de abbahagyta a sírást, lecsillapította háborgó lelkét, elhelyezkedett, lazított, hüvös keze alfába vitte a professzort, féltö szerelmének végtelen ereje kiáradt, s amikor ajka a homlokát érintette, az Írnok Thot istenné változott, aki minden megnevezhetö fölötti hatalmával kinyúlt, és elérte, hogy Aton, az örökkön élö Napkorong tíz perccel korábban induljon égi útjára, s tépje szét az éjszakát a völegény gyakorló repülésen eltévedt helikoptere körül Ezt követ?en Thotmóze még 32 oldalt gépelt melléütés nélkül!
A prof azóta Havas Boldogasszonyként emlegeti magában Kiscicust, pedig akkor, december hatodikán hajnalban az angyalkák csak igen-igen kevés kispárnával csatáztak. A völegényét féltö lány Diana alakjába tünt át, akinek az édesapja igazi professzor, New York állam zenei egyetemének karvezetés tanszékén. Diana a Lorántffyban tanult magyarul, és (fiúja még nem lévén) az Amerikában maradt édesanyjáért aggódott. rIndulj, szép égi szekér! Hazafelé vezet egy út! dúdolgatta Thotmóze, Tenor I. szólamvez. h., visszaálmodva magát az énekkari elö-Mikulásra a csodálatos helikoptermentést követö napon déltájban.
Hullapelyhes fehérhó, basszonmega Télapó! törte rapityára Thotmóze s Diana (és Baez) égi szekerét valami hátrányos helyzetü hominida tért ölelö üvöltése a sportpályán túlról. Az Írnok tünödött egy kicsit félálomban: tisztességes közértben 9 elött szeszesitalt nem árusíthatnak (a múlt évezredben, jogszabályi tiltás miatt a szerzö), a legközelebbi kocsma-tanszék egy kilométernyire van, de csak tízkor nyit. Ha valaki két óra alatt be is rúgott, és ide is ért, az olimPIAi csúcsot döntött marathoni távivásban. Thotmóze álmos is volt, de már éhes is, szeretett volna visszakapaszkodni égi szekerére egy Nyaukó-Diána-lelkü lánnyal, vagy legalább Illésékhez betérni egy elvarázsolt tájon, hóesésben álló ódon, szürke k?kastélyba, elfeledni a gondokat és a megalázott lélek bánatát (Téli álom), aztán Lökd ide a sört!...
A fényképek tanúsága szerint a prof belekortyolhatott Nyapóka krigli csapolt világosába Acélék kocsmájában. Késöbb, amikor nagyobb lett, külön poharat kapott. De (templomból jövet) a piccolóhoz még sokáig egy órára és két hatalmas pogácsára volt szüksége. Jobban szerette Nyapóka meggyborát, vagy a császárkörtét Nyammama vendégségeiben átlagosan havonta egyszer. Ezért egyáltalán nem esett nehezére a poén kedvéért átmenetileg teljesen absztinenssé válnia. Az öccse ugyanis imígyen hárította el a kötelezö poharakat:
Köszönöm, nem kérek, mert én sportolok.
Aztán mit sportolsz, kisfiam? jött a szokásos kérdés.
Úttörö-olimpikon vagyok: a futás, távolugrás, diszkoszvetés területi bajnoka.
Köszönöm, én sem kérek, én is sportolok mondta ilyenkor Thotmóze.
Hát te milyen sportot ?zöl, Okoska? kérdezték t?le hitetlenkedve.
Sakkozom, gombfocizom. r30;Ja, és kerékpározom is! vágta rá büszkén: szeretett volna kicsit ? is sportembernek látszani, mert már nem neheztelt az öccsére Hattyú miatt.
Az alapvetöen Nyapóka szelíd, polgári harcmodorával könyvböl sakkozór1; prof egyéniségéhez a pozíciós játék illett. Világossal többnyire a spanyol- vagy a Barcza-megnyitást kombinálta az angollal, sötéttel barczásított szicíliai védelmet játszott. Amikor azonban jól kiépített állásait rendre szétzilálták az öccse bobbyfischeres-lékópéteres támadásai, igen-igen merész, váratlan és sikeres kombinációkra is képes volt. (Ilyenkor elképzelte, hogy Polgár Judittal szimultánozik a Kossuth-téren, és ö marad állva legtovább...)
Gombfociban azonban szinte mindig vesztett: az öccse ugyanis teljes bajnoki fordulókat játszott (és közvetített!!) végig mintegy edzésként önmagával úgy, hogy az egyik csapatot bal, a másikat jobb kézzel rvezette sajátkez?leg festett, szabványos pályáján.
Kerékpározni (ha éppen nem akadt szállítandó, s közben ölelhetö iskolatárs, barátnö) járörözni inkább egyedül szeretett; estefelé, amikor már hüvösebb volt, és a fény sem bántotta a szemét. Ha iskolába mentek, vagy ministrálni, kötelékben repültek: elöl az öccse, lefelé fordított szarvú, egyszerü városi kerékpárján, ? hátul. Müködö világítás, szerszámos táska és pumpa ellenben jobbára csak Thotmóze gépén volt, amíg le nem lopták róla. A gimnázium ötszázvalahány diákja között mindössze négy olyan lökött bringás akadt, aki hóban-fagyban is cajgával járt, ebböl a négyböl ketten ök voltak: a prof meg az ö öcsikéje
;Aki bizony utóbb mégis elitta az agyát, és nem emlékszik, hová tehették Nyapóka piros-narancs-palástos Mikulás-babáit. A prof örsi Télapóként ugyan (az anyja pongyolájából készült) igazi piros palástot öltött magára kétszer is, pásztorbotja sosem volt. Pedig most milyen jól jött volna, beleakasztani a hátrányos helyzetü hominida hullapelyhes bömbölésébe!
Hogy a plébános atya adná rád az utolsó kenetet! gondolta mérsékelt jámborsággal. Magányosan bosszankodott a kísérletileg vertikálisan koedukált kolesz 527-es körletében, melynek természetesen ö volt a parancsnoka. Elödei hasztalan hívták este 10-11-tájban az alvók véd?szentjét, valami Villany Leót Elharapózott a koedukáció horizontális (szobákon belülre történö, teljességgel szabályellenes) kiterjesztése is, föleg tanítási szünetekben, illetve kolesz-bulik, szakestek alkalmával. Ellenkezö nemü személy a szobákban elvileg csak reggel 8 és este 10 között tartózkodhatott. Még a prof sem feküdt mindig a helyzet magaslatán!
Amint Kiscicus 32-oldalasával végezvén hajnaltájt lábujjhegyen beóvakodott körletébe, Joska (így, rövid o-val) díványa közepe táján pillantott meg két, számára igen furcsán hullámzó fehér halmot. Gyakorlott szoftpornó-nézö azonnal felismerte volna a szituációt, de a prof f?ministráns volt, így csak dr. Hirschler Imre: A n?k védelmében c. (fekete-fehér) alapmüvét kotorhatta elö néhanap Nyapóka könyvszekrényéböl. A Figuracija venera u boi-t ugyan látta egyszer, vonaton, de a Káma-szútra csak évtizedekkel késöbb gyürüzött be.
Prof, ha Istent ismersz, nem gyújtasz villanyt! suttogta Joska kétségbeesetten.
Thotmóze mint tudjuk akkor éppen Thot istenként személyesen vezette haza Nagycicus helikopterét, de máskor sem vetemedett volna ekkora botorságra: magát ugyanis sem megvakulásnak, sem reális párnákkal vívandó csatáknak, egyéb atrocitásoknak kitenni sosem szándékozott. Azt azonban végképp nem értette, ha a körletbe történt behatolásának kivitelezéséb?l és idöpontjából Joska minden kétséget kizáróan felismerte (abból kellett felismernie, hiszen Joskának a hátán nem volt szeme!), akkor biztos lehetett abban is: ö bizony semmiképpen nem gyújt villanyt, ha már a lámpaoltást sem ö végezte
Délre Joska már eltünt, Ernával, a házirendsértés b?nronda alanyával (tárgyával?) együtt. Megéhezhettek, vagy AZON túl más dolguk is akadhatott. De MI MÁST akarhat a rajz szakos Joska Ernától? Megszoborni? Engem speciel elég elfogadhatóan megszenezett, tehát nem valószín?, hogy szépérzéke éppen most hagyta cserben, és Ernácska ráncait Drahos-féle finomvonalas technikával pont éjnek évadján kívánta volna linóba metszeni. Merthogy Erna esetében a tartalom és a forma dialektikus egysége a negatív végtelenben látszott megvalósulni. Udvarlásról se lehetett szó, mert Joska Elsö Szabálya szerint rAmelyik lány hajlandó lenne hozzám jönni, azt én nem veszem el.Ezek bizony par excellence dugtak!
A prof kb. idáig jutott az Erna-paradoxon megoldásában, amikor a DOLOGNAK egy másik aspektusa is fölRÉMlett el?tte: hogytudniillik ha feltéve, de meg nem engedve (vö: Házirend!) itt tehát nem Erna szépségének mint esztétikai kategóriának a Joska partikularitása általi befogadása valósult meg, sokkal inkább Erna konkrét rondasága nyelte el Joska csunyáját (rövid u-val, Kató néni) amúgy fiziológiásan. Szentatyaúristen! Erna orgazmusa azért nem volt hallható, mert nem is volt?? És esetleges elmaradásának pont az én betoppanásom az oka?? Vagy talán a coitus éppen beosonásom elött ment de facto is teljesedésbe? Mindketten a misszionárius-pózban feküdtek, de frikciós mozgásuk ha az még az volt nem a dívány hossztengelyében, hanem arra mer?legesen történt. Voyeurségem egyetlen másodperce alatt úgy t?nt, Erna csöndben, szelíden ringatja Joskát.
Elvégeztetett! Meggyalázták az esztétikát, a dialektikát, meggyaláztak engem, mert tudósként, LÁTnokként közöm lett Erna orgazmusához (vagy annak elmaradásához), és az ezt kiváltó vagy kiváltani képtelen Joska Jancsijához! Meggyalázták továbbá a genus locit, a hely szellemét: a jelenleg de jure vertikálisan, de facto horizontálisan is koedukált kolesz két éve még apácazárda volt!!! A tavalyi évfolyam azokban a novíciahervasztó vaságyakban kezdett koedukálódni meg partikulálódni, amelyekben anélkül hullottak szirmok, hogy bennük testesebb kertészlegények másként, mint gondolati síkon egyáltalán megfordulhattak volna.
A professzort olyan (elemi) er?vel ragadta magával a vágy a Nyauko-Diana által megélt félt? szeretet üd(vöz)ít? tisztasága iránt, hogy legott kirohant a tusolóba, arcán kívül lánykéz által bizton nem érintett testrészeit is leh?tend?r30; A genus loci nem nyugtalanította: képtelenségnek tartotta, hogy a hiányos aljzatú, sz?k zuhanytálcákban a gázbojler hektikus és szuperszónikus be-belobbanásai közepette valaha bárki is effektíven koedukálódással kísérletezhetett volna. Figyelmen kívül hagyott azonban egy rajzlap formájú körülményt, miszerint: rA második szinten m?szaki okok miatt a melegvíz-szolgáltatás szünetel, ezért reggel 6-7, délben 12-13, valamint este 18-20 óra között a férfi mosdó- és tusoló helyiséget KIZÁRÓLAG a második szinten lakó hallgatón?k használhatják!r1; Így a konfliktus r11; vagy a helyzetkomikum r11; magvai elhintettek. És tiszta szerencse, hogy csak annak magvair30;
Nyaukó civilben Mária volt, hosszú selymes haján a nap sz?kén játszott a széllel, ám ezúttal mégsem ? szerencsétlenkedett, hanem a Másik (szintén színpados, de rövidebb barna hajú) Mari adta el? Thotmóze hajnali beosonós entrée-jának kissé zajosabb változatát. Csak ? nem az írnok Erna-sújtotta körletébe, hanem a szóban forgó férfi mosdóba rontott be, külcsínének és belbecsének az Ernáénál sokkal teltebb és feszesebb dialektikája tudatában, az A/4-es méret? felirat sugallta apriori biztonságérzett?l f?tötten.
És akkor Mária r11; aki talán már tényleg nem volt sz?z (a prof szerint de jure már sajnos nem, de facto remélhet?leg még igenr30;), ám ezt ebben a tamponos-ujjazós-pettinges világban csak az tudhatja teljes bizonyossággal, aki mindeneket tud; viszont nem volt még b?nbánó Mária Magdolna sem, ugyanis vagy valóban nemigen volt mit megbánnia, vagy egyszer?en Piaf-módra nem bánt meg semmit (Je ne regrette rien) r11; a g?zt?l kissé homályosan, de mondhatni azért: színr?l színre megpillantotta szeretett Mesterétr30;
r30;Akinek a látása ezid?tájt a WU 2-t?l átmenetileg éppen kissé elhomályosult vala (jól különben is csak a szívével lát az ember r11; © Antoine de Saint-Exupery), hallása azonban pontosan annyival volt élesebb, amennyivel kevesebb sampon jutott a fülébe. (Egyébként, amikor rend?rnek jelentkezett, az orvosi alkalmassági vizsgálaton -20 dB-es értéket produkált csaknem minden tartományban. Ez a kutyák között is dobogós teljesítmény egészen kivételes egy Tenor I. szólamvez. h.-tól.)
Thotmóze tehát tökéletesen hallotta a közeled? dialektikát. Ezért egyszerre próbált meg szembefordulni vele, megkapaszkodni, és Poseidónként kiemelkedni a habokból, eközben a sampont kitörölni a szeméb?l, valamint visszaakasztani a kézi zuhanyt a helyére. Ehhez, ha jól számoljuk, legkevesebb négy kézre lett volna szüksége. ? azonban professzor volt, nem pedig Visnu-reinkarnáció. Egyik kezével a szemét törölgette, a másikkal a zuhanyt próbálta visszaakasztani, de megcsúszott, és ezért el kellett engednie, hogy meg tudjon kapaszkodni. Ez speciel sikerült neki, a zuhany gégecsöve azonban beleakadt VALAMIBE, ami kemény volt ugyan, de anyagát tekintve se nem fém, se nem csemper30; Egy ilyen Laokoón-szer? Priaposz-torzó valószín?leg még rutinosabb thaiföldi néprajzos szexturisták számára sem mindennapos látvány. Affrancba! Hogy lehetek ilyen röhögnivalóan szerencsétlen?!
MM azonban fel sem nyerített, el sem is fordult, s?t, közelebb lépett, lélekben mindig szilárd Mestere fizikai egyensúlyi helyzetének stabilitását tartva szem el?tt. Es mondoá nékie:
r11; Mester, ne a nemlétez? legyeket kapkodd, hanem húzz egy zoknit a majmodra, vagy legalább hívj meg el?tte vacsorázni!... Mosni jöttem, nem beléd ülni (belé d?lni?), a másodikon még mindig nincs meleg víz, rohadnának meg! Semmi pánik, itt a törülköz?d!
r11; Most már kvittek vagyunkr30; r11; állapította meg kicsit kés?bb a Mester, mert MM-nek sem volt meg a szükséges négy keze: ahogy az egyikkel feléje nyújtotta a fürd?leped?jét, a másikkal elengedte a ruhás zacskóját, hogy el tudja kapni Thotmózét, ha szükséges lenner30; Annak végre sikerült lelöknie magáról a kézi zuhany gégecsövét, megtörölnie a szemét, és közben úgy-ahogy maga el?tt tartani a rózsamintás frottírt. Egyszerre guggoltak le összeszedni a kiborult fehérnem?ket. Ett?l azonban végérvényesen szétnyílt MM amúgy nem túl áttetsz? köntöse, és a Mester el?tt feltárultak a lány mediterrán lankái és domborulatai, felh?tlenül, kend?zetlenül és gyantázatlanul.
r11; Nem egészenr30; r11; mondta Mari, mert ahogy Thotmóze megpróbálta a kezébe nyomni a ruhás zacskót (mennyi szolid fehér csipke!!!), a másikkal összehúzni rajta a lány telt mellében elakadt köntöst, kezük összeüt?dött, és a Mester kézháta egy pillanatra puhán a lány melléhez ért. Tenyérrel kellene, bár talán el?ször mégis a haját illener30;, miel?tt csókolnám-ölelném, miel?tt megnyílna, miel?tt nyögdécselni kezdene face to face, miel?tt DE FACTO elvenném r11; ...Most már feltétlenül ragaszkodom a közös vacsorához! r11; hallotta újra Marit.
r11; Akkor ezt megbeszéltük! r11; mosolyodott el a Mester. Gyöngéden megsimogatta a lány felkarját (ez a mozdulat végre megfelelt mindkettejük rtempójánakr1; és erkölcsi normáinak), aztán elviharzott. Kapott magára ezt-azt, majd kilesett az árkádos összeköt? folyosóra: lám-lám, az angyalkák még mindig csak a kispárnákkal csatáznak! Papucsban klaffogott át az ebédl?be. Éhes volt, a lelke is. Lassan evett, nem is figyelte, mit. Agyát már azon a két-három levélen járatta, amit délután fog megírni: egyet Katinak, egyet Juditnak, egyet talán Dittának is. Úgy érezte, késésben van, nem a déli kelés, nem is az MM-rügyr1; miatt, hanem általában. Nincs saját szobája, ágya (halk szavú, ringató, asszonyosan telt, magabiztos, mégis minden nap felfedezhet? és gyámolítható lánnyal), asztala (írógéppel, zárható fiókokkal, titkos rekeszekkel az emlékeinek), és persze kertje (hóvirággal, nárcisszal, jácinttal, n?szirommal), behavazható, bejátszható verandája kuvasszal vagy valami nagy, tömött bundájú kutyával, kimustrált karosszéke párnákkal, két-három cirmos vagy bármilyen macskávalr30;
Nem vette észre, hogy András, a görög pap fia állt meg az asztala el?tt:
r11; Jó étvágyat, Mester! Ugye leülhetek?
r11; Persze, gyere, egyél csak! r11; Az még felmerült benne, hogy András nem jött el a legutóbbi rökumenikusr1; klubdélutánjukra, pedig a monoteizmus eredetér?l és a prófétákról beszélgettek. Talán jobb is, mert Andrásnak az volt a rfixa ideájar1;, hogy Isten nem lehetett annyira gonosz, hogy poklot teremtett az emberek számára. Nem is; szépen megteremtjük azt mi magunk egymásnak, naponta! Mari persze ott volt, olyan átszellemülten hallgatta a Jesus Christ Super Star-t, hogy Thotmóze mester bizony beleborzongott. Ilyenkor sajnálta, hogy csak írni tud, festeni nem. Fotózni, pláne vakut villogtatni viszont illetlenség lett volna. Pedig mindenképpen meg kellener30; Ekkor András hangja zökkentette vissza a hétköznapokba:
r11; Tudod, én nem itt eszem, hanem a központi menzán. De kaptam egy jegyet, és gondoltam, akkor már elhozom neked azt, amin mostanában dolgoztam. Mikulásra, karácsonyra, csak úgy, mindegy. r11; És el?vett a hátizsákjából egy gondosan összetekert, m?szakinak látszó, de keskenyebb és hosszabb rajzlapot. Egy halászbárka volt rajta. Akvarell.
r11; Igazán köszönöm, András, annyira szép, életh?, szinte ring a vízenr30; r11; hálálkodott a Mester. Másodszorra Zsuzsa hangja hozta ki (le) a földre:
r11; Megeszed, Mózi? r11; A Mester természetesen jól látta panoráma-keretes szemüvegével, hogy a szomszéd asztalnál Zsuzsa valami gyanús állagú almás süti tetejér?l fújkodja a porcukrot, de erre mégsem számított. r11; Én nem ehetem meg, mert hizlal.
r11; Zsuzsa! Egy gyufásdoboznyi sütin maradt öt szem porcukor??! Te vagy a sportfelel?sünk, nem igaz, hogy ne tudnád lemozogni! De azért köszi.
r11; Majd te segítesz. Ugye, este lejössz kosarazni? Én hozom Marit, Anikót meg Erikát, te csald el a Bélát meg a Pogácsát!
r11; Ott leszünk! r11; mondta Thotmóze, de már megint a két (három?) levélen járt az agya.
Az 527-es körletben a megszokott istálló fogadta: 10 cs?dör, 8 vendégkanca. Joska és Erna nem voltak sehol, Zoi viszont jött, ahogy ígérte, és diktálni kezdte neki az Utánad készülünk egyre c. Guevara-dal szövegét. Thotmóze el?kapta Jézoli apróbet?s írógépét r11; az irodába a Z-203-as géppuskához 4 el?tt egyáltalán nem mehetett, este 10 el?tt pedig a rkaszinór1; miatt nem volt érdemes. A féltékeny Gézuka hátulról próbálta nyaggatni Zoit, de a görög lány elhajtotta. Diktálás közben Maci-flakonból mézet szopogatott. Megkínálta a Mestert is r11; ez majdnem olyan, mintha csókolóztak volna, nem? Közben arra is jutott ideje, hogy elmesélje: az ? nyelvük nem Homéroszé, hanem újgörög, s hogy a szülei a fasiszta junta el?l menekültek ide. Thotmóze ma már másodszor borzongott bele a mediterraneum kék tisztaságába r11; Marit látta, Zoit viszont (a Guevara-dalon és a mézen keresztül) érezte is.
Gézuka éppen az imént fejtegette undokul, hogy nem érti a profot, mert olyan problémái vannak, amiket egy köznapi, normális tini gimis korára rég el szokr17; rendezni a szüleivel. Joska ekkor érkezett (Erna nélkül), és egy káprázatos, t?le mindenképpen szokatlan rszellemi becsúszó szerelésselr1; elfektette Gézukát. Azzal indított, hogy az igazi alkotók mennyivel látják és láttatják másként a világot, hogy számukra sokszor a jelentéktelen hordoz világrenget? tanulságokat, máskor pedig akár az Univerzumot képesek egy E=mc²-tel lazán a helyére tenni. És ezért (olykor) mennyire nehezen tudnak kommunikálni rátlagékkalr1;. Amikor ott tartott, hogy vegyük például ?t, Joskát, aki nem megy el olyan lánnyal, aki hajlandó lenne vele elmenni (kivétel nyilván Erna, akinek kényszer?ségb?l tapasztalni vélt anorgazmiáját pl. a szánalommal szerintem magyarázni lehetne), kezdtem bezárulni. Amikor eljutott Siluphoz és a világ bikájához, egy másik galaxisban lév? fekete lyukká változtam, jó messzire innen.
Most valóban Dob akarok lenni. Már próbáljuk az apartheid-ellenes új m?sorunkat a Színpaddal. Én sokszorosítottam a szövegeket, hoztam a dalokat: A rabság földjén élt egy nép; Nem kérdi senki, mi fáj nekem; Indulj, szép égi szekér! Az ?s-Bojtorjános Vörös Andor komponált a spirituálék közé egy vadiúj dalt! Katának f?ként err?l írok, Juditról meg Ildir?l kevesebbet. És persze a Diana-beragyogta el?-Mikulásról, meg a két jugoszláv zenész-barátn?mr?l. Judithoz hasztalan próbálom közelebb verekedni magamat. Érezzem meg, amit gondol, mert a szavak inflálódtak, egyre kevesebbet jelentenek, ezért egyre több szót kell használnunk ugyanakkora hatás eléréséhez. (Már amikor, már akinek!) Néha valóban megérzem, és akkor az csodálatos. De nekem, mint afféle poeta doctusnak azért tényekre is szükségem lenne olykor-olykor. A véres valóságra. Nagynéha. Sz?rmenténr30; Igenis szeretném tudni, speciel Judit miért nem tart rúgyr1; is vonzónak. S hogy mire (kire) van szüksége a szó- és írásbeli kommunikáció (átmeneti) felfüggesztéséhez. Kész. Boríték. Rohanás az állomásra.
A kisangyalok, úgy t?nik, egyel?re abbahagyták a párnacsatát. Néhány baromnak azért ma is sikerült összetörnie magát a csaknem száraz utakon. A posta bejárata a vágányok fel?l. Nincs mikulásos bélyeg. A peronon számolom a visszajárót. Ellépek a küls? falon lév? levélszekrényt?l. Kinézek két csomag-hegy közül, el?bb balra, aztán jobbra, ahogy tanultam. Az orrom el?tt vinnyog el egy elektromos targonca. Indulnék a KIJÁRAT felé, amikor:
r11; Professzorkám! Gyüjjék már17;, a hölgyek hívassák! r11; ÜTI MEG -20dB-es érzékenység? hallószervemen át egyenesen a lelkemet egy, a Hullapelyhes el?adójáéra kísértetiesen emlékeztet?, inkább rbeordítottr1;, mint rbeénekeltr1;, kellemesnek extra adag jóindulattal sem nevezhet?, torokba szorult, füstös-piás hang. Mi van? Ki halt meg?! r11; fut át rajtam.
r11; Milyen hölgyek? Hol? r11; kérdezem mer? id?húzásból.
r11; Hát! Ehun, la, a kocsiban. Csak most lebújtak és röhögnek. Na! Én nem értem. Ha egyszer hívassák, akkór17; mijé bújnak le, nem igaz?
r11; De mennyire! ?k hívtak? r11; kérdezem, amikor egy sárga meg egy mahagóni fej t?nik fel a közeli vagon ablakában.
r11; Egen, eegen. Jór17; meg k?r17; csöcsörésznyi ?köt, ekkora mellyük van! r11; mutat örömködve két féldinnyényit a pályamunkás-szer? szellemi toprongy. Nikotinsárga fogai között elöl ugyanúgy öt perc szünet, mint szegény Joskának!
Ácsi! Itt álljunk meg egy paraszti szóra! Mellye a TBC-s bácsikának-nénikének van, tanyán. A normális európai n?knek mellük van, többnyire kett? (a bal oldali kicsit nagyobb). Állítólag minden negyedik japán hölgynek viszont négy! (Ezért nemzeti viseletük a kimonó, aminek hatalmas masnija jótékonyan elfedi a számfeletti ciciket.) Eml?r?l a biológusok és a ráksz?r?k beszélnek. Cicijük az egészen kicsi (vagy MÁS OKBÓL becézett) lányoknak van r11; az egészen kicsi lányok (és fiúk) szerint, cickójuk meg a nagyobbaknak (és viccesebbeknek). A r17;kebelr17; pedig nem a r17;mellr17;r11;et, hanem r17;a két halom közötti mélyedésr17;-t jelentette hajdan. A dekoltázst mindenki ismeri! Namost: számomra az eredeti, szilikonmentes mell rprofánulr1; is mindenképpen szent dolog. Jellegzetes explicit el?fordulások m?veimben (ez itt a reklám helye!),
ahogy Edit(ek)nek írom: Vörös hab-lon-melledre álmodtam magam
sorpárban, alliterációval: Szörföznék hullámzó melleden
lebegnék lélegzö lelkeden
tört, rímes sorpárban: Rubin ligetedben
Tutmózisz legel
melledröl
egy vak hárfás
kéket énekel
jambusban Zsuzskának: ra nagy kölyök-cicád
ha nem szorítod árva melleid közér1;
hexameterben Ildinek: csak melled duzzad kezem ért?, bölcs melegét?l
hószín gyolcsod alatt, mikor elsö csókod enyém már
versszakban: Edit Bertold ujja nyomán
megfeszülnék pendülésre
hogy szorulnék melle alá
oldalamnál lenne térde
végezetül teljes versben: KATIRÓL
Nem szelídül többé
kezem alá melle.
Csókjaim oltárán
más lesz az áldozat.
A dicsfény festhetö,
de nincs olyan papn,
ki tudna hazudni
freskó alá falat!
Felmegyek tehát a jelzett extracicis kocsiba.
Ez az a kupé? - kérdezem teljesen fölöslegesen.
Ez - mondja a duzzadt vörös ajkú. Ülj le! és vihorászik.
- Pitta, ittunk muttot az ette?- karol bele a srácába.
-Ittunk.
-Maratt?
- Maratt - válaszolja Pitta, a társuk, gyámolítójuk (?), egy igen-igen hátrányos helyzet? humanoid. Hapsikám tehát állítólag tökjózanul tart olyan szinten, mint az, amelyik uszkve két lityi felhörpintését követ?en a Hullapelyhes fehérhóval bömbölt fel cseppet sem lágyan ma dél körül! Csúcskísérlet! Bár azt hiszem, ezen a napon már csak rontani lehet. A debella-hölgyeken talán még azt sem.)
Tedd le a kabátod! javasolja a vörös. (Máris vetköztetnek?)
r11; Köszönöm r11; mondom, és lehúzom a keszty?met, mint a sebész, mütét után. A felfújt hölgyikéket nem megcsöcsörészni, hanem megplasztikázni kellene, de ahhoz nem is szike, hanem kifejezetten tomahawk vagy hentesbárd szükségeltetnék. Vagy maga a szörny?séges Minótaurusz. Úgyhogy nem lesz bemosakodás. Esetleg befürdés.
Hova utazol? újra a vörös. Ez lehet a szóviv?jük. Én sehova nem utazom. Leveleket adtam föl.
Hármat? kérdi a vörös vigyorogva.
Hetet. De ebb?l csak három volt a sajátom.
Akkor talált?! - mondja a vörös a srácnak, és röhög.
- Akkor talált - mondja a srác a vörösnek. Mikor indul a szerelvény?
-Negyvenkor r11; mondja a vörös.
-Huszonhat van - mondom, és elmélyülten nézegetem a postahivatal rácsait. Mögöttük szeretném látni ezeket a majmokat. A vörösb?l ismét kitör a vihogás, ezúttal átragad a szemben ülö sárgára is. Menekül?re veszem a figurát. Mindjárt jövök! - hazudom, és felteszem a süvegem.
Mikulás, hozzál nekünk valami csokoládét! kér a vörös.
Hozok ígérem, és felhúzom a kesztyümet, unottan, mint a sebész, RUTINm?tét el?tt. Valószínüleg az idétlen müszörme-kucsmámmal provokálhattam ki a dinnye-nöstények meghívását. Egyelöre erre jut! Ha persze naponta gépelnék át egy Nyaukó-féle 32-oldalast, lecserélhetném a városi cajgámat terepjáróra. Kurvára ki tudnám használni az alföldi kátyúk között. Helikopterek légi irányítását üzletszerüen azért egyel?re még nem vállalnám. Nincs a közelemben minden nap egy Nyaukó-Diana-hüségü-tisztaságú nö, akinek még a más iránti féltö szerelme-szeretete is ilyen hatalmas eröt lenne képes adni. Vagy Zoi-Mari tépetlen mediterrán terrénuma Marííí! Vacsora!
Idöpontot nem beszéltünk meg, mégis szinte egyszerre lépünk a folyosóra az árkádok kolesz felöli végénél. Megérzés vagy megfigyelés? Az ominózus, alig áttetsz? köntösét viseli, befüzött-megkötött övvel. Kissé fázósan fonja össze immár ismerös melle el?tt a karját, bár láthatóan aláöltözött.
Gyere, Mester, még ejtöznünk is kellene, mielött kosarazunk!
Teljesen természetes, hogy fagyhalálát megelözendö átkarolom. Még az árkádok alatt elmesélem neki az állomási horrort. A kaja feledhetö. Amit Mari mond, az viszont örök:
Ez a rémtörténet mással nem, vagy nem így esett volna meg. Több ezer kilométerr?l simán le tudsz tenni egy helikoptert, ha olyasvalaki ül rajta, aki fontos annak, aki neked az Távolfelderít? vagy, elhárító, csillagháborús bolygóközi lézer. A kis dolgokban pedig, megbocsáss, Mesterem, néha túl körülményes. Ott is veszélyt szimatolsz, ahol amúgy ártalmatlan, köznapi gyarlóság, figyelmetlenség, vagy egyszerüen múló nöi szeszély, szimpla hülyeség lappang csupán. Emiatt nem jut elég eröd a nagy dolgokra. Ráadásul te bevallottan kerülöd az olcsó, ám annál látványosabb sikerek lehetöségét! Mi, n?stények, pedig nem, vagy nem mindig vesszük magunknak a fáradságot, hogy a problémásnak tünö palikat elemezgessük. A sikeres fickókból árad, hogy ök sikeresek. Ez vonzza a sikeres nöket éppúgy, mint a csak az anyagiakra hajtó macákat. Mi, viszonylag átlagos csajok pedig azzal áltatjuk magunkat, hogy megtakaríthatjuk a valódi megismer(ked)és sokszor idörablónak tünö vargabetüit azzal, ha egyszer?en levadásszuk azokat a hapsikat, akikre az általunk sikeresnek tartott nök úgymond buknak. Hosszú percekig némán étkezünk, majd Mari folytatja:
Tudom, hogy te talpig férfi vagy, mert tapasztaltam: láttam és éreztem. Nem csak ma! A férfi számomra nem attól férfi, hogy méteres kékerest hord, amitöl nem fér a gatyájában, hanem attól, hogy tartja a szavát, hogy számítani lehet rá akkor is, ha egyáltalán nem könnyü helytállnia. Nekem kell azonban még valami, egy szín, egy villanás, egy szikra, mittudomén, egy különlegesen kódolt üzenet, ami csak az én lényemnek szól benne. Ami kulcs a lelkemhez, amit?l majd a legbels?bb énem is kinyílik szépen
Az a baj, hogy túl sokan járnak álkulcsokkal, söt, pajszerekkel- vetem közbe.
Ahogy mondod! De azért vagy te itt, és én azért vagyok (most is) melletted, hogy megvédj. Akár a magam hülyeségét?l is! Arra egyelöre nem mernék megesküdni, hogy az a bizonyos kulcsocska nálad van. Nagyon mélyen élsz bennem, ez biztos, és ezért nagyon fájna, ha többé nem lehetnék veled. Mari ezúttal minden hangsúlyt gondosan jelzett kézfejemen.
Mivel ezt a szöveget Judit hangszerelésében párszor már hallottam, ezért kicsit elkomolyodhattam. Testem-lelkem akaratlan meglesöje azonban átnyúlt a vacsora romjai fölött, magához húzott, és (de facto) homlokon csókolt. Voltaképpen vártam, de azért sikerült illend?en meglepödnöm. Ismét Mari bársonyos, józan hangja nyugtatott meg:
Emlékezz, mivel nyitottam ma este: ne komplikáld túl a dolgokat! Szerintem eleget ejtöztünk, menj fel, rúgd át magad, és hozd le a fiúkat a tornaterembe! Játszani akarunk veletek. Egyelöre még csak a kosárlabda többé-kevésbé bevált és érthetö szabályai szerint
Thotmóze természetesen tisztában volt ezekkel a szabályokkal (is), szeretett kosarazni, és elég jól játszott. Még a gimiben visszakönyörögte magát a délutáni gyógytestnevelésröl az osztálykeretben megvalósított könnyítettre. Aláírattak vele egy nyilatkozatot, hogy saját felel?sségére viselheti az új, erös, rugós-keretes szemüvegét, aztán mehetett nézni az osztálytársnöit tornadresszben, vagy edzhetett, mint a többiek, és bármikor feltarthatta a kezét, hogy nem bírja Diszkóba nem járt, mert utálta a zajt, meg nem is volt kivel. Egyedül bringás szállításkor vagy kosármeccseken kerülhetett testközelbe a lányokkal. Erre készült
Kettesével vette a lépcsöket az el?térben. A körletben Anikó I. (Béla nöje) hosszú combját masszírozgatta, míg Béla és Pogácsa már melegítöben lábtengóztak, pattogtattak. Ezt a prof nem szívelte ugyan, de ?k különösebben azért nem zavartatták magukat. A prof visszaidézte Mari Judit-szerü és rnem-Judit-szerü megnyilvánulásait: szeme csodálatos, mély-meleg csillogását, simogató hangját, érett, asszonyos-önironikus bölcsességét, persze csókját is, és egyetlen rosszalló megjegyzés nélkül öltötte fel (Pogácsától kapott) kék-sárga felsöjét. Gondosan megtörölte panoráma-üvegét, aztán lábait rázogatva futott Béláék után.
Egyáltalán nem bánta, hogy a pályán nem ö, hanem Béla az irányító. ö többnyire hátra húzódott, hárítgatott rendesen, kapkodta a palánk alól a lepattanókat, instrukciói szerint hosszan indította Bélát, Pogácsát, Anikót I-et, vagy akit helyette kaptak mert Anikó I-et rendszeresen át kellett adniuk Mariéknak, hogy a játék valamennyire kiegyenlített lehessen: lévén Anikó I., Béla és a prof is igencsak kosaras alkatú. Anikó II, és Erika igen-igen ügyes, söt szemfüles játékkal ellensúlyozták magasságbeli hátrányukat. A prof azért igyekezett kerülni az ütközést velük. Mari hasonlóan defenzív stílusban játszott, mint ö, így általában sikerült személyi hiba nélkül megúsznia a szereléseket, mégis vibrált körülöttük a leveg?
Bátrabban bocsátkozott viszont közelharcba Zsuzsával (akinek megígérte, hogy annyi porcukrot dolgoztat le vele, amennyit lefújkodott a nyomoronc almás sütiröl), és nem is csak a palánk alatt. Történt, hogy Zsuzsával egyszerre kapták el a labdát, egyikük sem engedett, Zsuzsa leült, majd a labdánál fogva szépen, lassan magára húzta ?t. A jelenetet élénk tetszésnyilvánítás kísérte. Javasoltak nekik különtermet különlabdával Feldobás lett a vége. A pontokat az utolsó félórában már nem is számolták, pedig a prof akkor dobott életében el?ször és utoljára a félpályáról egy hatalmas, csont nélküli kosarat. Egy Pogácsának szánt hosszú indításába viszont Erika olyan szerencsétlenül nyúlt bele, hogy eltörött a kisujja. Sínbe kellett rakni. Két és fél óra tiszta játékidö után csak ekkor rogytak le a padokra, szönyegekre. Abban gyorsan megállapodtak, hogy az összes lány letusolhat Erikáék szintjén.
Úgyhogy ne reménykedj, Mester, ma már nem töröm rád a zuhanyt! búcsúzott töle Mari. Akkor látta utoljára, mert egy családi tragédia miatt a lány tanulmányait félbeszakítva az ország másik végébe költözött. Ezért nem tudta meglátogatni a profot, aki vírusos tüd?-gyulladással harmadnap kórházba került. Felépülése után elhagyta az Erna-sújtotta körletet, albérlö lett a közelben, mint Erika. Fél év múlva Nyaukónak kisbabája született. Egy évre rá felrobbant a bojler az ominózus férfi mosdóban, öt perccel azután, hogy Béla és Anikó befejezték Béla átköltöztetését az 525-ösbe: szépen felpakolták Béla könyveit a mosdóval határos falon lév? polcra, és úgy döntöttek, hogy nem várnak estig a hever? felavatásával, de elötte még kiugranak a közcsibe pár palack Deitért A prof két év múlva találkozott velük, amikor kisegítö postásként dísztáviratot vitt egy esküvöre. Zsuzsával három év múlva futott össze a sarki könyv- és zenemüboltban, ahová édesapjával tért be a D-moll toccata és fúgáért. Zsuzsa még mindig sajnálta, hogy KISZ-vezetöként nem mert annakidején eljárni a prof ökumenikus klubdélutánjaira, ahol BÁRKI, BÁRMIKOR, BÁRMIRÖL SZABADON beszélhetett. Mesélte, hogy Pogácsát elhagyta a barátnöje, akiböl bemondón?t csinált. A prof még örizte a kék-sárga melegít?t, amit annakidején Pogácsától kapott. Öt év múlva azon a melegítön szenderült örök álomba a macskája, az immár vadszölö-függönyétöl megfosztott, beüvegezett verandán. És öt év múlva megjelent Joska könyve (rengeteg praktikus tanáccsal) a vizuális nevelés módszertanáról. Tíz évvel kés?bb a bemondón? is írni kezdett, végül saját könyvkiadót alapított (akkoriban, amikor a kisebb könyvesboltokból butik, a nagyobbakból bankfiók lett). És újabb tíz év elteltével az apácák visszakapták a föiskola és a kolesz épületét a tornateremmel, az újjáépített tusolóval, az 527-es körlettel, az összes beteljesült és beteljesületlen pajzán álommal, a Mester és Mari tiszta szerelmével együtt.
Mert AZON a Mikulás-éjszakán a prof lélekben Marival aludt el, miután természetesen meglelték végre azt a kulcsocskát, ami a lány legbelsö énjét nyitotta. Az András-rajzolta bárka ringatta öket valahol az Égei-tengeren, a parton Surda szirtakit táncolt Vesznával. Egy-egy Mikulás-éjszakán, álmában, kosarazás, irodalmi színpadi vagy kórus-fellépés után Mari együtt tusolt vele, máskor megnövesztett, kibontott hajjal bújt hozzá a bárkában vagy az iroda kerevetén, néha Zoi, néha Nyaukó, néha Veszna alakját öltve, még harminc évvel késöbb is, pedig akkor a prof már Erika titkos kódját fejtegette. Messze, messze a város fölött ilyenkor eszeveszett párnacsatába kezdtek Nyapóka angyalkái, jászlak alá vackoltak tanyasi kuvaszok, egy-két járörözö Apache eltévedt a hegyek között, és néhány novícia a Mester nevét suttogva, kipirultan, összeszorított combokkal riadt fel spontán orgazmusából
|
|
|
- január 15 2008 15:13:59
Mester!
Ha egyszer híres,nagy író leszel,én minden könyved megveszem.
Bár a szemem majd kigúvadt,mégis végigolvastam és tetszett.
Határozottan élvezhetõ a stílusod. |
- január 16 2008 20:06:14
Köszönöm, és szívbõl remélem, hogy nem kell szavadon fognom téged - elég ha kezemet nyújtom, és lesz benne egy tiszteletpéldány, Neked - ISBN-száma már van, a borítót bíznám "másik" nyomdára, de ahhoz eddig kevés volt a tehet(õs)ségem... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
