|
 Vendég: 16
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Gy.
-Ne tessék már megharagudni azért amit most mondok, de magunk között szólva, jók ezek a nagymamák. -állította meg a buszmegállóból hazafelé sétáló Nagymamát és Unokáját a hajlott hátú, bottal járó Öreganyó. Világoskék, vérerekkel futtatott szemeivel szavaira lelkesen bólogató „kortársát” fürkészte. Biztatásra várt, melyet meg is kapott.
-Mindig adnak valamit a gyerekeknek és az unokáknak, ha mást nem, hát akkor valami kis cukorkát, édességet. Tetszik tudni, én nem itt éltem azelőtt, csak ide költöztem. Ha néha-néha meglátogat az unokám a kocsijával, sajnos már csak akkor ismerem meg, ha kapun belülre jön hozzám. –újra őszes hajú beszélgetőpartnerére nézett, ezúttal valami más jutott eszébe.
-Mindig látom magát hétvégente, olyan nagyon megpakolva tetszik jönni. -folytatta reszketeg hangján.
-Hát, igen, ha a van valami akciós és a lányomnak szüksége van rá, akkor azt megveszem neki. Mindig kijön elém a Nagy-unokám és ő segít nekem aztán.
-Jaj, nekem meg muszáj sétálnom. Nem sokat, csak itt fel az utcán, aztán le. - szólt Öreganyó, s szomorúan pillantott remegő kezeiben tartott botjaira, melyeket az Idő adott neki. Végül elmosolyodott, s úgy döntött útjára bocsátja a hazafelé tartó generációkat.
-Azért mondom, jók ezek a Nagymamák. Mindig adnak valamit az Unokáiknak. Még ha szegények vagyunk, akkor is. Akkor úgy leszünk azok, hogy mindig jusson valami... |
|
|
- október 04 2010 07:14:38
ebben igazad van... imádom a nagyszüleimet de nem csak azért, mert mindig kapok valamit tõlük... szeretem hallgatni a történeteiket a régmúlt idõkrõl, szeretek a konyhában sürögni mamám mellett... megnyugtató! azt az idõt idézi közelségük, amikor még sokkal lassabb volt a világ... |
- október 04 2010 11:13:07
Kedves Feiniel!
Érdekes kis párbeszédet küldtél be, ami az öreganyó és a nagymama közt hangzott el. Rövid, ám sokatmondó.
A nagymamák legtöbbje mindig segíti a gyermekeit és az unokáit is, amiben csak tudja, de néha még a kényszer is ráviheti a családot. Erről most az jutott eszembe, hogy volt nekem egy dédimamám, (nagyanyám édesanyja), aki nekünk, dédunokáknak osztogatott abból a cukorkából, amit ő kapott a gyermekeitől, hiszen Ő már akkor a"második gyermekkorát" élte. Örült Ő is, mint a kisgyermekek, ha kapnak valami finomságot.
Mi meg, a dédunokái mindig vártuk, hogy adjon belőle nekünk egy-egy szemet. Annak is milyen nagyon tudtunk örülni.
Amikor az édesanyánk piacra járt péntekenként, akkor meg alig vártuk, hogy halljuk a fonat füttyét (hújjogatását), mert tudtuk, hogy azzal érkezik az édesanyánk, és hoz nekünk egy-egy csokit, akkoriban az 50 fillérbe, vagy 1 Ft-ba került. De régen volt az már!!!
Örülök, hogy kellemes emlékeket ébresztettél bennem!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 04 2010 11:58:08
Kedves Feiniel!
Nekem, még ma is hiányzik a nagymamám. Nagyon sokszor gondolok Rá. Tetszett az írásod.
Szeretettel: Tara. |
- október 04 2010 18:08:32
Az én nagyim öregotthonban van (Altzheimer-kóros) és emlékszem, hogy régen hogyan is volt. Mindig volt valami az 'tarsolyában' számunkra. Bevallom, meg is hatódtam kicsit. Mára olyan elesett és kiszolgáltatott lett szegény.. |
- október 04 2010 21:42:02
Köszönöm mindenkitől a hozzászólásokat! Nagyon jólestek! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
