|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,218
|
|
_elemi iskolai tanulmányaim emlékei egy falusi zárda iskolájában
 Z
A II. világháború utolsó éveiben kezdtem elemi iskolai tanulmányaimat egy falusi iskolában. A bombázások elől menekültünk falura a hadiüzemmel, repülőtérrel büszkélkedő nagyvárosból, melyet gyakran értek elsöprő erejű, hatalmas pusztítást okozó úgynevezett szőnyegbombázások. Egy ilyen gyilkos támadás után - amit szüleim szerencsére túléltek - a közeli faluba költöztünk, ahol apám rokonai éltek.
Itt jártam ki az első négy osztályt. Az iskola az egyház tulajdona volt, orsolyita rendbeli apácák tanítottak félig osztatlan rendszerben /azaz együtt foglalkoztatták az első és második, illetve a harmadik és negyedik osztályt/- délelőtt és délután is folyt a tanítás hetenkénti váltással. Az iskola épületéhez az apácák lakóhelye /zárda/, árvaház és gazdasági melléképületek valamint konyhakert csatlakozott. Az árvaházban a fronton harcoló vagy elesett katonák árváit és megmentett zsidó gyerekeket neveltek az apácák. Ellátásukat a konyhakerti művelés és az állattartás / angóra nyúl, baromfi, selyemhernyó tenyésztés/ biztosította. Ezekből némi jövedelem is származott, amit az egyház és a a nemzetközi vöröskereszt kiegészített.
Színvonalas oktatás volt, noha nem tartott lépést a városi iskolák nyújtotta alapozással, nem volt tornaterem, az összes tantárgyat néhány apáca oktatta. Háztartási ismeretek címen a tanulók is részt vettek a kertművelésben, eperlevelet szedtünk a hernyóknak, angóraszőrt kártoltunk, fontunk, kötöttünk az árvaház megsegítésére.
Fontos tantárgyunk volt a hittan, az iskolát igazgató plébános tanította. Így lehetőségünk nyílt a római katolikus vallás alapműveit - a katekizmust és a bibliát - megismerni. Ezt ma is hasznosnak érzem, műveltségem szerves része lett. Templomba jártunk, tanítás előtt és után közösen imádkoztunk: ˝Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában.˝ a templomi áhítat, a latin nyelvű szerszertartások az egyházi zene sajátos dallamvilága lelket formáló hatással voltak ránk.
A német megszállás után a háború befejezéséig szünetelt a tanítás, de előző eredményeink alapján mégis kaptunk bizonyítványt, így nem lett évveszteségünk
. Szép emlékeket őrzök ezekről az évekről.
A háború után néhány év múlva államosították az egyházi iskolákat, feloszlatták a szerzetesrendeket, az apácákat világi tanítók váltották fel.
Ezzel egyidejűleg rendeletet hoztak arról, hogy minden gyermeknek a lakóhelyéhez körzetileg illetékes iskolába kell járnia. Mivel akkorra már visszaköltöztünk faluról a nagyapám külvárosi házába, a tőlünk jóval távolabb eső városi iskolába kellett átiratkoznom.. |
|
|
- október 05 2010 09:49:34
Kedves Mamuszka!
Én is sokat hallottam kislánykoromban arról, hogy sokaknak a frontvonalat érintő helyekről menekülniük kellett, más városokba, falvakba, tanyákra, ahol idegen családoknál laktak és élték túl a háborús időszakot. Biztos nem volt kellemes egyik fél számára sem (menekültek és befogadók) de még örök barátságok is köttethettek, miközben egymást segítették az emberek, ahogy tudták. Én nem éltem még akkor, ezért szerencsésnek mondhatom magam. Anyai dédipapám civilként esett áldozatul (eltűnt) ezért Őt személyesen nem ismerhettem.
Ugye, miyen érdekes, hogy az egyházi iskolákat abban az időben államosították, ma meg már egyre több iskola van az egyház "kebeléében". (Katolikus és református általános iskolák és gimnáziumok).
Annyi biztos, hogy a hittanórán nem tanultunk rosszat.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 05 2010 13:12:39
Tudom, nincs poén ebben a kis ismertető leírásban, de talán van, akit érdekel, milyen volt a háborús években a tanítás és hogy az apácák milyen sokat segítettek az árva elhagyott gyerekeknek. Mi pedig belekóstoltunk a munkába...
üdv. szeretettel mamuszka |
- október 05 2010 15:36:37
Kedves Mamuszka!
Én megköszönöm ezt a történetet, mert ezekről az időkről csak a nagy történésekről olvashatunk. Személyesen megélt helyzetekről nem sokat. Így igen örülök, mert nekem ez új ismereteket jelent.
Szeretettel. Tara. |
- október 05 2010 16:42:27
Kevesen vannak már, akik még erről személyes emlékeket mesélni tudnak...pedig érdemes ismerni és továbbadni utódainknak - noha csak kevesen érdeklődnek a múlt iránt...
az én unokáim kedvelik ezeket, én is szerettem a régi öregeket hallgatni, merítek is belőle írásaimban
szeretettel: mamuszka |
- október 05 2010 17:18:23
Jó volt betekintést kapni ebbe a korba. Én már csak elmesélésből ismertem ezt a világot.
Szeretettel Joli |
- október 05 2010 17:27:45
Kedves Joli! - nagyon értékelem, hogy érdekel a mai öregek múltja és a múlt század eseményeinek személyes élményei...
szeretettel köszöntelek nálam mamuszka |
- október 06 2010 08:32:49
Még én is ilyen iskolába jártam. Az első négy osztályt, csak ott az első és harmadik, illetve a második-negyedik járt egy osztályba. S mikor láttuk a falon a régi tablókat, amikor még a faluban ebben az épületben volt a teljes oktatás 8. osztályig, elképzelni sem tudtam, hogyan tudták ezt megoldani két tanteremmel, pedig ment.
Elvittél a régi időkbe, én is szívesen olvasok róla, hiszen népművelő volnék, mindig is érdekelt a múlt..
Szeretettel. Léna |
- október 07 2010 17:26:09
örülök, hogy vannak érdeklődők a régi iskolák iránt. Érdekes módszereket alkalmaztak - például a magán és a mássalhangzókat, /az ABC-t/ kézmutogatással tanultuk...mindenki megtanult olvasni, sajnos most ezekkel a modern módszerekkel nem mindig sikeres ez...vannak szövegértési problémák, félanalfabéták...
kisgyerekes kollégáktól hallottam erről..
A régi közös szabadtéri játékokról is érdemes lenne írni - még eszköz sem kellett, vagy elég volt egy labda , ugrókötél, egy kavics, márványgolyók ...és remekül szórakozott egy csapat gyerek - közösségeket, ügyességet fejlesztett - ez ma már hiányzik, ez termeli az agressziót is a gyerekek között..
köszönöm a hozzászólásokat
szeretettel mamuszka |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. december 22. hétfő,
Zéno napja van.
Holnap Viktória napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
