|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_M
gondolatok a Tónál
Egy szabad varázs...
Kijöttem a Tóhoz, a Városligetbe. Volt néhány órám, amit szabadon tölthettem, egyedül, nem figyelve senkire és semmire. Már szükségem volt erre a magányra, egy más világra, mint ami a mindennapokban körülvesz.
Az utóbbi hónapokban sok olyan teendő, érzés, nehézség kerültbe az életembe, aminek idáig csak hírét hallottam s lidérces álmaimban sem gondoltam, hogy én ezt a cipőt is "felhúzom"...
S most nehéz bakancsban baktatok egy hepe - hupás úton, mely egyszer tudom, véget ér... De addig sok göröngyön kell keresztül lépnem, árkokat átugranom, úszni szemben az árral...
A küzdelem, amit folytatok, nehéz, erőt próbáló. Nem elsősorban fizikailag, bár a sok átalvatlan éjszaka után néha nagyon gyengének érzem magam... mert napközben is állni kell a sarat...
De lelkileg jobban megtör.
Van egy ember, aki történetesen a férjem, a gyerekem apja, akivel 25 évet leéltem.
Igaz, ez a 25 év boldogtalan volt, tipikus "társas magány". S volt benne erőszak is bőven. Jó néhányszor akartam belőle kilépni...
Kezdetben kicsik voltak a gyerekek, az én fizetésem nagyon kevés, nagyszülői háttér nem volt.
S megalkuvóan a boldogtalan, megalázott kiszolgáltatottságot választottam, ami viszonylagos anyagi biztonságot nyújtott. / Ha gyerekeim nem lettek volna - de szerencsére vannak! - , bizonyára azonnal lépek! /
Aztán volt, mikor bár a lányok nagyok voltak, a jövedelmem megfelelő - akkor fogadkozások után visszaléptem. Persze, ahogy szokott lenni - előállt a kutyából szalonna esete...
De akkor megbetegedtem.Egyik baj a másik után következett. egyik kórházi tartózkodást követte sűrű egymás utánban a többi...
Jövedelem híján ismét megalkudtam.
Ő persze maximálisan élt a helyzetfölénnyel, ott rúgott belém, ott alázott, ahol tudott.
És ezek az évek nem múltak el nyomtalanul felettem... Lelkembe égtek a becsmérlő szavak, önbecsülésem csökkent...A régi, mosolygós, vidám, pozitív életszemléletű nőből egy többnyire szomorú, önmagában hitevesztett, testiséget elutasító, magát NŐ-nek nem értékelő valakivé váltam.
Aztán - épp akkor, mikor már készültem teljesen feladni magamban a NŐ-t -megismertem az EMBER-t, a FÉRFI-t, azt, akit TÁRS-ként tudtam volna fogadni, aki mellett újra NŐ-vé váltam, apránként kinyitotta a már szorosra zárt szirmokat...
Lágyan, finoman, érzéssel nyúlt a lelkemhez.
Mellette fokozatosan visszatért a kedvem, éledt bennem a tettvágy, napról napra erősebbnek, önbizalommal teltebbnek éreztem magam.
De ahogy lenni szokott - a boldogság nem tartott sokáig.
S jelen helyzetben esély sincs küzdeni érte, mert egy más küzdelmet kell vívnom.
Férjem megbetegedett...gyógyíthatatlan, halálos kórban szenved.
S bármilyen is volt velünk, mellette kell legyek, nem hagyhatom magára abban a küzdelmében, amit egy ember utolsó ellenfelével, a HALÁL-lal vív...
És igen, lelkileg megvisel a tehetetlenség a fájdalmával szemben, hogy látom ereje csökkenését, szemem láttára válik apró, törékeny lénnyé, önmaga árnyékává.
De nem csak az ő küzdelmének vagyok állandó résztvevője - önmagammal is meg kell vívnom a csatákat, naponta leküzdeni a feltoluló emlékek okozta érzéseket.
Mert a Szerelem, amit a kedves Férfi iránt még mindig érzek, nem akar elmúlni. Sőt! Egyre mélyül, tisztul. Annyira bennem él, hogy akaratlanul is rá gondolok, látom magam előtt,érzem az illatát, hallom a hangját.
Miközben tudom, nincs értelme...
Sokszor gondolok arra, mi lenne, ha most független nő lennék...
Talán más esélyeim lennének...
De talán mégsem...
Magam varázsába beolvadok...ébresszenek fel ma élő holnapok...lássam magam előtt az új napot...s igaz szerelemmel kérek Tőled élő másnapot!
2010. október 6. |
|
|
- október 06 2010 10:16:39
Kedves Gabriella!
Nagyon megható élettörténeted. Ahogy másét is, a Tiédet is szívesen olvasom, bár jobban szeretném ha csak szép dolgokról kellene írnod, és én is csak szépeket olvashatnék.
Dez az élet nem ilyen, sok a kegyetlenség, és ennek ellenére is az ember képes segíteni azokon, akiknek inkább van szükségük a segítségre, mint magunknak.
A másokhoz kegyetlen emberek néha úgy is végzik, és nagy szerencséjük van akkor, ha valaki a bajukban mellettük áll.
Egyszer talán számodra is eljön a függetlenség, (bár nem mindegy, hogy milyen áron), de megérdemelnéd, hogy végre boldog lehess!. Remélem, úgy lesz!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 06 2010 13:13:32
Sok hasonló élettel találkoztam. Mindenkinek meg kell vívnia a maga csatáját.
Még szerencse, hogy kitartasz mellette, az élet kárpótol majd ezért biztosan.
Szeretettel Joli |
- október 07 2010 17:08:25
Kedves Gabriella!
Annak idején a betegséged valószínűleg lelki eredetű volt. Ha körül nézel a körülötted élők között, látni fogod, hogy az olyanok, mint a férjed, a saját gonoszságukba betegszenek bele. Nagyon szép Tőled, emberi értéket mutat, hogy mindennek ellenére mellette állsz. De egy percre se engedd, hogy az Ő története hasson Rád. Büntetést szabtak ki Rá, és Neki ezt éppen miattad, melletted kell elszenvednie. Ha most hirtelen meggyógyulna, ugyanott folytatná, ezt hidd el nekem! Attól, hogy Te nem hagytad Magára, a Te értéked növekszik. Hidd el, leszel még ebben az életben nagyon boldog! Annyira, hogy annak fényében még az eddigi életedre sem fogsz olyan nehéz szívvel emlékezni.
Szeretettel ölellek: Tara. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
