|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Gy.
Mi az ami a legjobban mérgezi az emberi lelket?
A sok szenny, ami a tévéből árad felénk? Az, ha nem törődnek vele? Az elvesztett hit? A fizikai értelembe vett mérgek? Vagy a bizonytalanság?
Ez utóbbi ha nem is mérgezi, de egy idő után elég szépen fel tudja őrölni a lelked...
Szerény véleményem szerint az egyik legjobb méreg a szerelem. Elég csak végignézni a híreket: megölte, megszúrta, lelőtte, felvágta az ereit, lemészárolta, elitta a máját. Hány és hány őrültséget tesz meg érte az ember? Hány és hány lélek tört meg miatta? Hányan és hányan lettek öngyilkosok? MIATTA?! És ez mind, mind a szerelem hatása. Most próbálhatod észheztéríteni azokat, akik vak szerelmesek, meg azokat is akik épp a csalódás mocsarában vergődnek, de nem fog sikerülni. És miért nem? Mert a vak: tényleg vak. Nem lát, nem hall, hiába fogadta meg neked is és magának is, hogy nem fog semmi őrültséget, legfőképpen hibát elkövetni a kapcsolatában. Ami feltehetőleg éppen csak most indult el. Az első találkozás után általában elveszti a szerelmes ember a józan ítélőképességét, elborítja a rózsaszín köd minden érzékszervét, olyannyira, hogy még a legjobb barátaira sem hallgat. Néha el is hanyagolja őket.
Aki meg most csalódott, az valószínűleg olyan friss, vagy olyan mély sebet kapott, hogy úgy érzi már nincs is miért tovább folytatnia. Hiába mondják neki, hogy túl lehet élni. Ilyenkor mindig eszébe jut, hogy mit is mondtak neki először. "Nahááát, első szerelem? Sohase lesz többet ilyen édes." Hja, igen. Csak azt felejtették el megemlíteni, hogy a vége annál keserűbb... Itt visszautalnék megint az előző bejegyzésemre, ugyanis mindenki más. Másként éli meg az érzelmeket, van aki sokkal mélyebben, van aki nem törődik vele. Van aki kifelé mutatja a csalódottságát, sír, kiabál toporzékol. Van aki befelé éli meg az érzelmeit, a világért ki nem mutatná. Maximum leírja. Névtelenül, álnévvel, vagy éppen egy hamis profilfotó mögé bújva. De a fájdalom még sokáig megmarad így is, úgy is. Végülis....
Mindig az első a legemlékezetesebb...
|
|
|
- október 09 2010 14:47:25
Én köszönöm Mist!
Egyébként még annyit fűznék ehhez az írásomhoz, hogy szintén egy korábbi és szorosan kapcsolódik a Bizonytalansághoz. Ezért is küldtem be egymás után a kettőt... és [i]ez [/i] sajnos megint kezd aktuális lenni. |
- október 09 2010 21:44:23
Régebben, amikor még nem volt ekkora szabadság az egyén egyéniség fejlődésében, önkifejezésében, ritkán fordult elő ilyen erőszakos vége egy szerelemnek. Ma annyi szempont szerint kell megfelelni, hogy egy szerelem végét is kudarcként élik meg az emberek. Sok esetben a szerelem nem is nyugodott olyan mély érzelmeken, mint amilyen sérelmet okoz a vége. Szomorú ez, mert ez is az értékrend rossz irányú változására utal.
Szeretettel gratulálok írásodhoz. |
- október 10 2010 18:25:08
a szerelemrõl annyit lehetne beszélni, hogy tele lenne több millió évre elõre az éléskamránk vele... az egyik legszebb és egyben leggonoszabb érzés a világon... szerintem nem csak egyszer szeret az ember és mindig a legutolsó csalódás a legnagyobb! az ember még akkoris szenved egy szakítás, elhagyás után, ha nem is szeretett igazán, ugyanis az egónk sérül! annál pedig nincs fájdalmasabb! tettlegességig pedig csak a gyenge, tartás nélküli lelkek jutnak... olyanok, akiknek nincs szilárd én- és jövõképük! fontos, hogy ne csak az ösztönök irányítsák az embert... elvégre képesek vagyunk gondolkodni, racionalizálni! legtöbbször mégsincs az embernél ostobább lény a világon! |
- október 10 2010 22:18:13
Kár, hogy a Napkorong nem olyasmi mint a Fészbuk.... olyan szívesen "lájkolnám" a hozzászólásokat... |
- október 11 2010 09:05:17
Kedves Feiniel, már a Bizonytalanság írásodnál is reagáltam. Így van, minden ember más, és másként éli meg a dolgokat, de minden ember a maga sorsának a kovácsa, és ha igazán akar valamit, akár túl lenni valamin, vagy elérni valamit, vagy elengedni valakit, azt meg is tudja valósítani. A szenvedést nehéz ilyenkor elkerülni, de lehet csökkenteni, átalakítani...
Szeretettel. Léna |
- október 11 2010 10:41:52
Kedves Feinel!
Egyetértve az előttem szólókkal, még csak annyit jegyeznék meg, hogy a világ nagyot fordult az én fiatalkorom óta.
Egyesek vagy nagyon érzékenyek, vagy valóban néha olyan nagy a szerelem (annyira túlfűtött), hogy ha már egy kcisit "kihülőben" van, akkor rögtön szakítani kell, vagy házasság esetén rögtön válni kell. Nincs a fiataloknak manapság annyi türelme egymáshoz, mint az én fiatalkoromban volt.
És nincs annyi kitartásuk sem, hogy egymást hosszú évtizedeken keresztül el tudják viselni mindazzal a jóval és rosszal megáldva, ami mindkét fél számára megadatott.
A jó nincs rossz nélkül, a rossz nincs jó nélkül!
De ha mindenkiben keressük a jót, meg fogjuk találni. És a rosszat is! Az erőnket inkább a jó kereesésére kell használnunk!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- október 11 2010 12:50:21
csak bekukkantottam és nem bírtam ki, hogy ne reagáljak Zsuzsanna hszére, miszerint kevesebb a türelmünk... lehet, hogy ez igaz de nagyon sokat változott a világnézetünk és az énképünk is! míg 60 évvel ezelõtt meg tudtak "bocsátani" egy megcsalást /igaz, hogy a párok egymás mellett maradtak és évekkel késõbb azt mondják, hogy látjátok mi meg tudtuk beszélni a dolgokat, mert volt türelmünk!/ de azt senki sem kérdezi meg tõlük, hogy továbbra is egy ágyban aludtak és olykor olykor még össze is bújtak a történtek után?! szerintem ez nagyon kétséges! amikor elveszik a bizalom, azt semmilyen beszélgetés nem pótolja! a türelem meg végképp! szerintem... |
- november 11 2010 22:22:45
Nagyon is ismerős érzés, nagyon is ismerős méreg... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
