|
 Vendég: 23
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Mi történik a szavalóversenyen?
Zoltán a kapu elõtt várta Sárát.
- Mit akart a diri? - Kérdezte, miután csókkal üdvözölte.
- Be akar nevezni az országos szavalóversenyre. Azt akarta tudni, elvállalom-e?
- És?
- Nem tudom, mért pont engem? Van nálam jobb is a suliban.
- Nincs. A tavalyit is te nyerted. Itt most csak az a kérdés, te mit akarsz. - Tette fel a kérdést elgondolkodva a fiú, miközben átkarolva indultak hazafelé.
- Szerinted? - Kérdezett vissza Sára.
- Szerintem? - Zoltán megállt, s átfogta derekát. - Ha engem kérdezel, indulj el. Te fogsz nyerni, az biztos. Csak az a kérdés, fogod-e bírni idegesség nélkül.
-Ha te is ott leszel, igen.
- Természetesen, drukkolok, tudod. - Zoltán szelíden megcirógattas kedvese arcát, majd gyengéd csókka l biztosította állításáról. - Mikor kell választ adnod?
- Holnap. Azt mondta, gondoljam át, és holnap mondjam meg, hogy elküldje a nevezésemet. Ugye segítesz?
- Ez kérdés volt? Tudod, hogy igen. - Magához vonta a lányt, és szerelmesen átkarolta. - Nekem is van egy jó hírem. Képzeld, azt mondta a Taki, tudod a számtech tanci, hogy benevezi a programomat az országos versenyre. Azt mondta, írjam le tételesen. Ott is szükség lesz rád.
- Be kéne adni ezt is a jogvédõbe, mint a másikat.
- Gondoltam rá. Már el is kezdtem rendezni az információkat, ami ehhez kell. Melyik verssel akarsz indulni? - Terelte vissza a szót a lányra, aki kézen fogva ballagott mellette.
- Nem tudom. Segíts kiválasztani. Általában kettõt kell nevezni, de ha több van az sem baj.
Otthon belemerültek, hogy kiválasszák a verseket. A földön ülve rendezgették, válogatták a papirokat. Zoltán ámulattal lapozgatta, olvasta a verseket. Volt olyan, amit még nem ismert. Hangosan olvasni kezdte.
" A fáradt Szavak mit is mondhatnának
Eltévedt tegnapok szólnak a mának
Keserédes szavak, mit hoz a holnap
Az élet gyógyul-e, ha hozzá fognak
Várják a szerencsét, talán rájuk talál
Mit is tehetnének, hiszen ez a szabály
Megjön a másnap, nekik mond, mi marad
Jövõjük nincs, csak a múltjuk halad
Zoltán olvasta a verset, s nem tudta abbahagyni, határozottan tetszett neki.
- Ezt mikor írtad?
- Akkor még nem voltunk együtt. Ha anyunál vagyok, mindig ilyen hangulatba kerülök.
- Elhiszem, de ez tök jó. - Zoltán tovább olvasta.
"Nekem sincs jövõm, csak a múltból élek
Bocsánatot is csak szánalomból kérek
Hiszen anyám a tegnap, én meg a ma
Miattam nem vagy te igazi anya
Napjaim, mint homokórában a homok
Peregnek, és porrá válnak, mint a romok
Egy inkubátor élet, mit rám hagytál
Mely kontrollált illúziókat táplál
A kudarcok fájdalmat, és halált hoznak
Az elmúlt dolgok a jelenben változnak
Ozmund mutass egy útmutató fényt,
Sötét káoszból kivezetõ reményt
Zoltán ült, és csak ámult.
- Ki kellene adni õket. Tök jók. - Mondta elbûvölve
- Kézírással nem lehet.
- Majd én gépre viszem, és keresünk kiadót. Itt nagyon el voltál keseredve, ha még a világosság istenéhez is fordulsz csibém. - Símogatta végig szelíden a kedves arcot. Gyengéden átkarolta, s lágy csókot nyomott hajára.
Sára megérezte a fiu tiszta szerelmét, ebbõl a mozdulatból, s szerelmesen bújt õ is ölelõ karjaiba. Pár percig ültek így, elmerülve egymás szerelmében.
- Igen, akkor még kilátásom sem volt, hisz nem ismertelek téged. - mondta Sára mámorosan.
- Most már nem lesaz semmi baj, hisz veled vagyok, s maradok, míg élek. - Zoltán keze csendesen vándorútra indult a lány testén. Sára két tenyerébe fogta a fiú arcát, s csókokkal borította szemét száját, - Szeretlek - súgta a fülébe.
A következõ percben már boldogan utaztak a gyönyör vizében, s adták át egymásnak mindazt, amit szívükben õriztek. Azt a szerelmet, amit eddigi életükben egymástól kaptak, adtak. Mámorosan kapaszkodtak egymásba, hogy õrizzék a percet, arra várva, hogy ne múljon el soha. Sára görcsösen karolta át kedvese nyakát. Maga sem értette miért, de hirtelen olyan érzése támadt, mintha elvesztené.
- Köszönöm - mondta kifulladva. - Soha nem engedlek el
Zoltán megérezte a félelmét, s gyengéden szólt.
-Eszemben sincs elmenni. Nekem itt a helyem a karjaidban. Nem kell rettegned, már nincs uralma feletted, hisz legyõztük az ellenséget. Most már nincs mitõl félned. Kérlek, nyugodj meg szívem. Tudod, hogy szeretlek, s nem adlak oda senkinek sem. Még ennek a...sem.
Szelíd cirógatásaival próbálta a lány félelmét elûzni, apró csókokkal borítva testét.
-Tudod, hogy nagyon szeretlek. Sose feledd, harcolok érted, ameddig élek.
Szorosan magához szorította a remegõ lányt, majd gyengéden lefejtette a nyaka köré fonódott karokat, s megcsókolta a tenyerét.
-Lazíts kicsim, még megfolytasz.-szólt mosolyogva. Kicsivel késõbb, a gép mellett ült, s sebesen írta a verseket. Estére az összes a lány kezében volt. Kiválasztotta az általa ajánlottakat.
-Nekem ez tetszik a legjobban. Ezt már ismerem.
-Igen, hisz ez neked szól, tudod.
Az elkövetkezendõ idõszakban Sára a szavalóversenyre készült. Zoltán minden próbára elkísérte, s figyelte rezdüléseit. A program pontosításán dolgozott, hisz ha Sára egy kicsit is izgatottabb lett a kelleténél, jelzett a masina, s akkor volt ideje átállítani. Így amikor eljött a verseny napja, úgy érezte, párja teljes biztonságban versenyezhet. Ezt a napot érdeklõdéssel várták mind a ketten, hisz Sára még soha nem szerepelt ekkora nyilvánosság elõtt. Már reggel izgatottan ébredt.
-Nyugi szívem, azért csak nyugi. Vedd úgy, hogy már meg is nyerted a versenyt.-próbálta nyugtatni Zoltán.
-Azért ez nem olyan egyértelmû. Láttad a fõpróbát. Az a srác a gimibõl, az tök jó. Jobb, mint én.
-Senki nem jobb nálad, ezt ne feledd. Hozzád nincs más fogható.
-Persze, te így érzed, mert szeretsz. De a zsûri másként ítél, tudod.
-Jó, jó, azért ne izgulj. Nem dõl össze a világ, ha csak második leszel, amit kétlek. A biztonságod az elsõ. Gondolj mindig arra, hogy nem éri meg, ha baj történne. Ha nyugodt maradsz. Te vagy a nyerõ. Próbálj lazítani. Akkor szuper leszel. Én ott ülök majd az elsõ sorban. Ne feledd, veled vagyok. A nagyi is azt mondta, eljön. Gondolj arra, hogy szeretlek.- Lépett oda a tükör elõtt álló lányhoz, aki készülõdött, s épp a haját igazította.- Hû de csinos valaki! Dögösen nézel ki tudod-e? Kár, hogy nincs elég idõnk!- Zoltán vágyakozva csókolta meg Sára nyakát, aki valóban nagyon csinos volt. Galambszürke kosztümjében, a vállára hulló hajával. Zoltán belefúrta orrát a lány hajába, s szívta magába annak illatát. Teste reagált az érintésre, s érezte zsigereiben szétáramló vágyat.-Annyi azért még van.-Búgta Sára, megérezve párja testének változását, amelyre saját teste hasonlóképp válaszolt. Átkarolta a fiú nyakát, szelíden végig simította arcát.-Te sem panaszkodhatsz, határozottan jól áll neked az öltöny. Még nyakkendõt is kötöttél, de én ezt most leveszem, ugye nem baj?-kérdezte mosolyogva, miközben gombolni kezdte az ingét, s keze már kedvese hátán utazott. Pár másodperc múlva szoknyája lecsúszott, lágyan hullott a földre. Élvezte párja csókjait, ahogy záporoztak szájára, szemére, mellére. Úgy érezte most, hogy övé a világ, s nem állíthatja meg senki. A vágya õt is a fellegekbe repítette, ahogy Zoltán keze az õ testét is bejárta. A gyönyör pillanatában semmi sem számított, sem verseny, sem az, hogy ott várják a színházban. Szerelmes, és boldog volt, s most teljesen nyugodt.
Negyed óra múlva már az utcán jártak, ahol az emberek mosolyogtak rájuk. Legalábbis õk így látták, határtalan szerelmükben. De tényleg, ahogy az emberek meglátták õket, elmosolyodtak, hisz felfigyeltek mámorosan csillogó szemükre, mosolygós arcukra. Messzirõl látható volt boldogságuk, sugárzott róluk szerelmük. Sára haját most kibontotta, s lágyan hullott alá le egészen a háta közepéig. Zoltán rakoncátlan tincse, elõl a homlokába lógott, amit minduntalan hátra simított. Szemében különös fény, amelybõl kiolvasható volt határtalan szerelme. Boldogan és büszkén lépdelt a lány mellett, aki most lelkében teljes nyugalommal karolt belé. Nagyon szerelmes volt, teljes testét átjárta szûnni nem akaró vágya, amely minél erõsebben izzott lényében. Tudta, érezte, ez nem fog csillapodni, hisz egyre jobban és jobban lobog benne. Megállt, s szembe fordulva Nézte Sárát, aki hozzá hasonlóan a galambszürke kosztümhöz bordó inget vett, amely határozottan jól állt neki. Nézte, nézte, s látta, hogy szája sarkában mosoly ül. Látta csillogó szemében a tüzet, a lángot, amely az õ szívében is lobog. Hirtelen magához szorította, s szorosan átölelte.
-Csodálatos vagy, tudod? Rettenetesen imádlak. Te vagy a legédesebb a világon. Tudom, hogy te nyersz.. Mindenkit kenterbe versz, hisz tökéletes vagy.
-Zolcsikám én...,-Sára válaszolni akart, de Zoltán száján elhalt a hangja, hisz az forrón betakarta. Így álltak egy darabig összekapaszkodva, nem törõdve az emberekkel, a világgal. Csak õk léteztek ebben a pillanatban, hisz szívüket, lelküket betöltõ szerelem átjárta õket, s egy életre kapocsként tartja. Most senki sem volt fontos, csak az az ember, aki kitölti lényüket, aki az életet jelenti számukra. Nem sokkal késõbb Sára észbekapott, hogy várják. Teljes nyugalommal lépett be a színházba, ahol már a többi versenyzõ várakozott. Határozottan érezte, nyerni fog, hisz Zoltán bízik benne, s erõt adott neki. Erõt adott az a tudat, hogy szerelme számít rá.
Teljes nyugalommal várta a verseny kezdetét, amikor azonban a teli nézõteret meglátta, földbegyökerezett a lába. Arra nem számított, hogy ennyi ember elõtt kell kiállnia. Idáig csak az iskola keretein belül folyt a verseny, még akkor is, ha kerületi szintig jutott. Mindig az iskola adott helyt a megmérettetésnek. Állt a függöny mögött, lábai remegni kezdtek, de Zoltán átfogta derekát, s lágyan, nyugtatóan szólt.
-Nyugi babám szuper vagy. Te nyersz, érzem. Ott leszek elõl az elsõ sorban,-mutatott az üres székre,-rendben lesz minden, ne félj.
Sára hirtelen észrevette a nézõtéren nagyanyját, és apját, ami sokkolóan hatott rá. Majdnem hangosan kiáltott fel.
-Itt van apu!
-Hol?-kérdezte Zoltán, aki idáig nem is nézett körül, hogy lát-e ismerõst.
-Ott ül a mami mellett az ötödik sorban középen.
-És? Nem baj, õ is kíváncsi rád. Hisz azért szeret õ téged.
Zoltán remélte, hogy eljön, hisz elõzõ este beszélt vele. Elmondta neki, hogy Sára nagyon bánatos azért, mert úgy érzi. Haragszik rá. Arra kérte, legalább egyszer az életben legyen rá kíváncsi. Legalább ezen a napon, ami a lánya életének talán legfontosabb napja. Az apa egy szót sem szólt erre. Most örült, hogy mégis itt van. Talán végre rendezõdik kettõjük kapcsolata. Tudta, kedvesét nagyon bántja apja viselkedése, közömbössége.
-Soha semmi jelét nem adta annak, hogy kíváncsi lenne rám.
-Igaz, de ne izgulj. Vedd úgy, mintha itt sem lenne, csak örülj neki,
-Akkor a másik verset mondom, azt, ami neki szól.
-Melyiket?-Érdeklõdött kíváncsian Zoltán, mert már leadták a verseket a zsûrinek.
-A Kényszer pályát.
-Lehet változtatni most?
-Megkérdezed?
-Ha így akarod? Addig gondold át, azt nem gyakoroltad.
Zoltán gyorsan elviharzott, majd kis idõ múlva futva jött.
-Oké, lehet, csak azt a verset is oda kell adni a zsûrinek.
Gyorsan kikotorta a verskötegbõl a megfelelõt, s futva a zsûrihez vitte. Visszajött még, hogy egy bátorító csókot adjon a lánynak, s a nézõtérre indult, és leült a helyére.
A verseny elkezdõdött. A köszöntõk és a versenyszabály ismertetése után, amelybõl kiderült, hogy a megmérettetés több fordulós. Az elsõ körben a 30 versenyzõ közül csak 10 jut tovább, a másodikból csak 5. Az utolsó kör lesz a döntõ. Az már a felkészülés során világossá vált, mely szerint nem 2, hanem 3 verssel kell nevezni. Amikor az elsõ versenyzõ a színpadra lépett Sárán erõt vett a lámpaláza. Próbálta nyugtatni magát, de egyre izgatottabb lett, így amikor ötödikként a színpadra lépett, elõször megszólalni sem tudott. Szemei végigpásztázta a közönséget. Látta apját nagyanyja mellett, akinek különös fény csillogott a szemében, úgy tûnt neki, mintha tényleg érdekelné szereplése. Pár másodpercébe telt, míg annyira össze szedtemagát, hogy meg tudott szólalni. Szemeivel Zoltánt kereste, akinek a szájáról leolvasta.-Nyugi, te fogsz nyerni.
Mély lélegzetet vett. Elõször akadozva jöttek a szavak, de egyre jobban belejött, nem nézett másra, csak Zoltánt figyelte. Az elsõ vers a Kényszer pálya volt. Szavalás közben szemei visszatértek apjához, hisz ez a költemény neki szólt, fõleg az utolsó versszaka.
"Nem érdekel a hír, ami rólam szól
Nem érdemelsz engem, akár hogy haragszol
Várom a napot, ami elragad engem
Az lesz nekem a hideg és sötét vermem"
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
