|
 Vendég: 2
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Gy
Radnai István:
A VELŐSCSONTTÓL A DERES NOVEMBERIG
Levelek zöldje közül a küllőin gördülő nap eltalált. Szemem előtt viháncolt, majd szembe fordult velem,ahogy az enyhe lejtés mintha haza vezetett volna. De olykor csalóka. ha elhagyod az ösvényt, csak a vadak járta sűrű vezet valahová. És az a valahol, egy völgy-zúg.
Számtalanszor elképzeltem, milyen lehet egy ágkunyhóban éjszakázni.
Gyerekkorom álmai még a maiaknál is sokkal romantikusabbnak tűntek, hiszen éber álmok voltak.
A mai éjszakákat eltávozottak és távolra kerültek népesítik be. Szinte táncolnak a képek, az ajtó nyílik, belépnek és máris áthaladtak álmom terein, amelyeket szobák falai határolnak, olykor idegen bútorok közt.
Sosem-létezett bérházak lépcsőfordulói, a szűk cselédlépcső csigavonala.
Tudod-e mi az a cselédlépcső?
Az, amelyen egy kosár fát, egy vödör szenet hozott fel. Vagy levitette a porolóra az egész szobát beterítő szőnyeget.
Nem gondolkoztál-e el soha azon, miért nem lehet parkkert kapni mostanában?
Ilyenkor odakapsz a fenekedhez, amely ma már legfeljebb a felfekvéstől sajoghat. Vagy azért mert csontjaidról az idő lerágta a húst és mócsing marad csak, mint a hajdani velőscsonton.
Hiszen a velőscsontot is szeretted szopogatni, nem csak a kissé megsózott borsozott, vagy paprikával beszórt remegő velőt.
Valamikor égtél, mint a vaskályhában, vagy a cserépkályhában a túz - lobogtál.
Valóban az erdőből, a tavalyi avar szőnyegéről az otthonos perzsa mintáira léptél. Ma már porfogónak tartanád, mert senki sem takarítja.
A porszívó a sarokban a porzsák kiürítésére vár, mint a te porral lepett életed. Érdekes, egy ismerős szavad nincs, amit válthatnál a környezeteddel, pedig mindig volt mondanivalód.
A dús cseléd felfelé jön az aprófával. Az ú-alakú kosár megrakva és tudod, hogy a lakás hideg mellékhelyiségeiből nemsokára bejutsz a szobába, ahol éledezik és ropogni kezd a tűz.
De álmaidban még nyár van, a kis cseléd, aki számodra óriási, dús és meleg, mert néha keblére von megvigasztalni, beütötted a térdedet és ma éjjel megint vérzik. Feltűnően érzed a jód szagát, pedig inkább a női test szappanillatába öltöznél.
Bizony soha nem jutott eszedbe levetkőztetni, csak sejtéseid voltak, de nem tudtad mire valók a domborulatai. Inkább megbékélést nyújtottak, de álmodban izgalmat és benyitsz a fürdőszobába. Ma ünnep van, befűtöttek a fürdőszobai henger alatt, amely a meleg víz egyedüli forrása volt.
A kádban lassú mozdulattal kapja karjait a melle elé, mintha azon gondolkodna magához öleljen-e?
De csak a levegőt, a kádban csobban a víz és lassú patakként, inkább apró érként, lecsorog gömbölyű formáin a szappanhab, amely a füves dombját is eltakarja előled.
A bükkfák az égbe fúródnak feletted, a gótikát idézve, mint templomrom, amelynek tetőzetét elhordta a történelem és csak a boltozat meredezik csonkán.
Felmered benne a reggeli emlékezés, zsibbadása még tart, mert nem nyitod ki a szemedet.
Nem nyitod ki, mert elhessentenéd.
Elhessentenéd az erdőt, a kályhát, a fehércselédet, aki éjjel, ha kimész a konyhába, hogy kakaót kérjél, egészen lenge ingvállban fogad.
Ma már megbizserget, ahogy megtelik tömör mellével, amely alá nem kell mellemelő.
Még zsibbadsz, még nem akarod, hogy szűnjön az álom, mely a zsigeredben és egész bőrödön zsiborog.
Miért látogat reggel felé a régi idők álma és miért tudod még álmodban, hogy mit tilt a nagyanyád, és amit tilt a nagyanyád, arról életed derekán meg voltál győződve, hogy az mind.. Az mind csak az lehet, ami a legjobb a világon.
Aztán jöttek az elsietett ölelések, a felnőtt csalódások, mire rájöttél, hogy két puha kar mennyire tud szorítani.
Hogy két kemény comb mennyire meg tud tartani egy olyan világban, amelyben gondolatok helyett színes képek vonulnak el előtted és lehunyt szemed félálmai talán nem is sötétek, inkább fényesek.
A napszekér küllői átgázolna a lombok zöldjén és fényes lovai, mintha szembe jönnének, de távolodnak.
Örökké távolodnak, mert a nap örökké lenyugodni készül, már hajnalban is, mert fáradt az öreg nap.
Vérét ontja a tájra, napközben felszárítja, de este végleg elvérzik és fűszálakon valakinek könnyei himbálóznak.
Táncolnak a testek, a rég elhunytak, elhaltak, megbékéltek és tőled távollévők. szinte zsúfolt hajnalban a szobád, míg végül kettesben maradsz a kis cseléd domború mellével, amely kemény, mint az ágytámla, amelyen elzsibbadt a karod, ahogy a fejed alá húztad, hogy ne érezd, milyen rideg és kemény a világ.
A párnán kicsapódik a harmat, egész tested megfürdik benne. És lassan rád fagy, mint odakint a novemberi dér.
Kár volt megszületned. |
|
|
- november 09 2010 12:32:08
Kedves István!
Ez a romantikus visszaemlékezésed megint csak nagyon jól sikerült. Csapongtak a gondolatok innen oda, onnan ide, tehát oda és vissza, és votlak benne ellentétek: a puha velő és a kemény női mell megemlítésével.
Nagyon tetszett az egész, mert sok szép megszemélyesítéssel fűszerezted a történetet, de a jelzők is említésre érdemesek!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- november 11 2010 18:46:31
Hú István! Ez kolosszális! Azt a mindenit, de jó!!!!!!!!!!!!
Szeretettel: Tara. |
- november 11 2010 22:48:12
Háromszor olvastam el, pedig már az elsőre megéreztem írásod üzenetét.
Ha elhagyod az ösvényt....
Eszembe jutottak régi képek, amint Apám hazajön a Lehel-ről, tömött szatyrában három-négy jókora velőscsonttal.
Aztán jöttek sorban az emlékek melyek tarka fényei apró utcákon át torkoltak be egy széles sugárútba és világították meg a jövőt.
Sárgán tűzött a nap, kétséget sem hagyva az út tisztaságáról, egyenességéről.
Fáztam a sárga fényben. Kellett a hajnal vöröse, az alkonyat narancsa. ...befordultam egy lejtős mellékutcába és csak mentem, rohantam lefelé.
A száguldás lebegéssé változott, a macskaköveket már nem érte kitaposott cipőm talpa. Szálltam az árokpart fűzfabaldachinos szentélye alá belefürödni az árnyak harmatába.
A völgy-zúg soha többé nem engedett vissza.
Így kellett lennie...
Kedves Pista!
Azért írunk, hogy gondolatokat ébresszünk. Neked ez sikerült! Köszönöm, hogy elolvastattad velem is.
Szisz |
- november 11 2010 22:59:52
A Te álmaidat is gyűjtögesd Szisz, emlékeiddel szóra a kaleidoszkópba!!! |
- november 12 2010 10:06:26
Érdekesen jutsz el a velőscsonttól, a novemberig. A mellékutcák szűk résein, sokkal több virág nyílik. A lényeg sosem a főtereken történik. Életünk apró pillantai mindig fontosabbak, mint a nagy esmények. " elsietett ölelések " Húúúú, de jók voltak.
Néha többször kell olvassalak, mert fantáziád az igen csapongó, bizonyára nem véletlenül.
Szeretettel: pipacs  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
