|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Részlet a Nagyapám pipái című novellafűzérből
 N
Vadnyugat a Dankó Pista utcában
Sok fiatal férfi odamaradt a szerb vagy az olasz harctereken. Az esztelen öldöklés után „kitört a béke”. Trianon sokkja nem egy családot kényszerített az elvándorlásra. A tehetősebb famíliák, akiknek Csonka-Magyarországon is voltak birtokaik, az itteni bizonytalan állapotoktól tartva felszámolták mihályfalvi ingatlanjaikat, és továbbálltak. Sokakat közülük a Tanácsköztársaság az anyaországból is kiebrudalt. Másokban felébredt a kalandvágy, és a nyugatban látták sorsuk jobbrafordulásának egyetlen reményét. Néhányan a hadifoglyok közül olasz- vagy franciahonban maradtak, vagy pedig hajóra szálltak, és meg sem álltak Amerikáig.
A Mihályfalvára újonnan betelepített, többnyire regáti származású tisztviselő, és értelmiségi a község határában a román államtól szántóföldet és erdőt kapott, természetesen az őslakosok birtokaiból. A hivatalnokok mellett sok bizonytalan származású, kétes egzisztenciájú alak is gyökeret vert a községben. A nagyapámék szembe-szomszédságába is beköltözött egy bizonyos Magos nevezetű család. Senki sem tudta, hogy kik-mik, honnan jöttek. Magukat magyar görög katolikusoknak vallották, de templomba nem jártak, társasági életet nem éltek. Eleinte csendes, maguknakvaló embereknek tűntek, akik eddig sem hiányoztak senkinek, és ezután sem sok vizet zavartak. Legalábbis jó ideig. Egyesek tudni vélték, hogy a férfi egykor magas beosztású állami hivatalnok lehetett, talán a román hadseregnél vagy a belügynél, és mivel valamilyen tisztázatlan ügybe keveredett, „saját kérésére” elbocsátást nyert. Az idős, beteges férfi nem sokkal a letelepedésük után meghalt.
Az özvegyasszony korántsem kevéske nyugdíjából vagy a háztájiból látta el magát és nyurga, meglehetősen vékonydongájú fiát. Hogy miből éltek valójában, senki sem sejtette, de biztosan volt valami titkos jövedelemforrásuk Nagyapám látván, hogy a kamaszkorú fiú otthon teng-leng, felvetette, hogy ha kedve tartja, szegődjön el hozzá inasnak. Az öregasszonynak az ajánlat szemmel láthatólag nem volt ínyére, ki is fejtette, hogy ő a fiát annál többre tartja, mintsem a mihályfalvi parasztnak csizmát dikicseljen. Nagyapám szemérmesen elnézést kért, hogy az ügyet egyáltalán említette.
Egyszer aztán a fiú nyomtalanul eltűnt. Mint ahogy a népmesében is lenni szokott, elment világgá, szerencsét próbálni. Egy idő után édesanyja büszkén újságolta, hogy Amerikából kapott tőle levelet. A szomszédság hitte is, meg nem is, és egyáltalán kételkedett, hogy a félszeg, vékonydongájú fiú önerejéből talpon tudna maradni a messzi idegenben. Minden csoda három napig tart: egy idő után már senki sem foglalkozott az üggyel.
Telt-múlt az idő, beköszöntött a harmincas évek vége világgazdasági válsággal, román nacionalizmussal. Egy szép napon aztán beköszöntött Magos Gyurka is a Dankó Pista utcába. Egyenesen Amerikából jött, kofferját az állomásról hordár cipelte. És micsoda szép szál férfi lett belőle! Alakja kitelt, széles válla, izmos karja átsejlett vadonatúj, utolsó divat szerint szabott szürke felöltőjén. A hordárnak busás borravalót adott, természetesen dollárban.
Magos Gyurkával együtt Amerika is beköltözött a Dankó Pista utcába. Az egykori hallgatag, cérnabelű kamaszból nagyhangú, már-már harsány világfi lett. Első útja az Úri Kaszinóba vezetett. Mindenkinek pezsgőt fizetett, és nagy hanggal ecsetelte tengerentúli karrierjének mulatságos, nemegyszer elképesztő mozzanatait. Egyből a társasági élet központjába került. Voltak, akik kihasználták, mások ódzkodtak tőle. Amíg az embernek pénze van, addig barátja is akad, és a könnyűvérű nők is ragadtak rá. Záróra után Magos Gyurka rendszeresen cigánnyal állított haza, meg egy-két prostituálttal. Otthon aztán tovább folytatódott a dáridó reggelig. A szomszédság első napokban szó nélkül tűrte a féktelen éjjeli mulatozást, azt a régenvárt hazatérés felhőtlen örömének tudva be. Egy hét után azonban már mindenki unni kezdte a soha véget nem érő tivornyát. Az iparosembernek éjjel aludni kellett, hogy nappal dolgozni tudjon. A környéken különben gyerekek is éltek szép számmal, akiket az éjjeli mulatozás zaja ugyancsak zavart, nem beszélve a ház körül keringő szaftos pletykákról.
Magos Gyurka kezdeti népszerűsége kezdett megcsappanni. A pénze is fogytán volt már, a dumáját megunták a cimborák, merthogy borgőzös fejjel minduntalan magát ismételgette. Nem átallotta önmagát dicsérni, és olyan színben feltüntetni, mintha ő találta volna fel a spanyolviaszt. Nélküle tán még Amerika sem lenne az, ami… És minő szerencse, - mármint a mihályfalviakra nézve - hogy idejében hazajött, megmentve ezzel Európa ezen fertályának a válság, a romlás felé sodródó sorsát! Dolgozni esze ágában sem volt, és minthogy a szürke felöltő zsebe egyre laposabb lett, egy idő után a kaszinói számlákat kiegyenlítendő, változó összegű kölcsönökhöz folyamodott. Azokat pedig rendre elmulasztotta visszafizetni. Ahogy terebélyesedett hitelezőinek sora, úgy maradtak el lassan mellőle a cimborák és a rossz lányok. Kezdett helyreállni az egykori békés Dankó Pista utcai csend. A Magos Gyurka ázsiója azonban nem szenvedhetett kárt, becsvágya a régi maradt. A jó mihályfalviakat rendre lenézte, „valaki” csak az volt az ő szemében, aki engedte magát az orránál fogva vezetni. Ha a hitelezői a pénzüket emlegették, kikérte magának, és megjátszotta a büszke sértődöttet. A titkos jövedelemforrás is valamilyen módon kiapadt. Otthon már csak zsíroskenyeren éltek egyre tehetetlenebbé váló édesanyjával, de ő szerzett valahonnan egy hatalmas termetű fajkutyát, az utcán úgy vezette pórázon, mint egy vérbeli arisztokrata. A kutya számára a mészárszékből naponta csontot meg kaparékot hozatott, a rossz nyelvek szerint az abból főtt levesből éltek maguk is.
Magos Gyurkától egyre inkább eltávolodott a világ. Egyetlen ruhája pecsétes és kopott lett, ő maga pedig inkább hasonlított már egy mindenünnen kidobott hajléktalanhoz, mint egy világfihoz. Amikor alkoholos állapotban volt, belekötött az élő fába is, máskor meg napokig ki sem mozdult otthonról, állítólag aludt, vagy tán gyengélkedett. A hatalmas kutya a ház előtt ült ilyenkor, és az arra járókra morgott, fenyegetően vicsorgott. Aki tehette, kikerülte a portát, még idejében átment a másik oldalra. Az egyik gyerek egyszer nagyon pórul járt, mert későn vette észre az acsarkodó ebet, és az feléje kapott. A gyerek halálosan megijedt, futásnak eredt. A kutya a Zöld kecskéig kergette, ott sikerült bemenekülnie a kocsmába. A szomszédság kénytelen volt feljelentést tenni a helyhatóságnál, mire a bíró az eb gazdáját magához hívatta. Magyarázatot kért a panaszokra, és megdorgálásban részesítette. De Magos Gyurkán mindez nem fogott ki.
- Tudja maga, hogy kivel beszél? - kérdezte magas lóról.
- Hát magával! - felelte a bíró szemrebbenés nélkül. - Miért, kicsoda uraságod?
- Sunt căpitanul Mogoşan! (Mogosán kapitány vagyok!) - fordította „hivatalosra” a szót a megkérdezett.
Emberünk sohasem volt katona, rangját nem valószínű, hogy a „korlátlan lehetőségek hazájában” szerezte, habár ki tudja! Pénzért állítólag ott ez sem lehetetlen… Szó szót követett, végül a bíró emberünket két porkolábbal kidobatta.
Magos Gyurka büszkén, sértődötten hazaballagott. Az eset szájról szájra terjedt. Mindenki jobbnak látta magát emberünktől távol tartani, már amennyire ezt egy szűk falusi utcácskában lehetett. Kis ideig szélcsend volt a Dankó Pista utcában, aztán minden ott folytatódott, ahol azelőtt abbamaradt. Újabb inzultusok történtek eladdig, hogy a gyerekek az utcából már nem akartak iskolába menni. Volt olyan szülő, aki a tantestület előtt is kijelentette, hogy ameddig kutyaügyben nem történik változás, maga sem engedi iskolába csemetéjét. Az utcabeliek írott panasszal folyamodtak újra a hatóságokhoz. Nagyapám igyekezett az ügytől magát távol tartani, nehogy valaki azt személyes megtorlásnak vélje az egykori visszautasítás miatt. Egyszer aztán a kutya egy óvatlan járókelőt megharapott, és ezzel betelt a pohár. A csendőrőrsről szuronyos puskákkal szállt ki egy raj a helyszínre. Magos Gyurka bírósággal, hadügyminisztériummal fenyegetőzött. Beteg édesanyja sírva fakadt, de a csendőrök szívét nem lehetett meglágyítani. Amikor a falu fekete báránya már a rajparancsnok orra előtt piszkálgatott, két markos csendőr hátulról megragadta a karját. A Gyurka csuklóján kattant a bilincs. Akkor az eb a csendőrökre vicsorgott, és morogva a vasalt nadrág felé kapott. Az egyik csendőr lekapta puskáját a válláról, és beleeresztett egy golyót. A hatalmas állat oldalra bukott, száján hörögve okádta a vért. Ekkor higgadt le a gazdája is. A csendőrök csendben elvezették. Többé senki sem látta.
|
|
|
- november 15 2010 12:25:28
Kedves Hubart!
Nagyon tetszett tanulságos történeted. Mennyivel jobban tette volna az anyja, ha engedi dolgozni, és a pénzt azon keresztül megbecsülni. Sok szülő a nagy jóakaratba éppen a legrosszabbat teszi gyermekével. Pedig ha végiggondolná, talán rájönne, hogy mi lehet a következménye.
Üdv: Tara. |
- november 16 2010 15:19:53
Bizony, a faluban mindig volt ilyen jellegű "nagy magamutogatás, fitogtatás, ha valaki valahonnan hazatért..." én is ismerek ilyent...
A történet valóban tanulságos és olvasmányos volt.
Szeretettel. Léna |
- november 17 2010 08:13:41
Kedves Tara, azt mondják, az alma nem esik messze a fájától. Valószínűleg már a szüleivel sem volt minden rendbenm így aztán azt a példát követte, amit maga körül látott. Persze, vannak azért szerencsére kivételek! Köszönöm, hogy olvastál, és örölök, hogy megosztottad velem gondolataidat. 
Kedves Léna, a falu sem mentes már rég az eltévelyedett emberektől. A világ felbolydult méhkas, és a méhek között szépszámmal akad here is! Köszönöm, hogy itt jártál, és hozzászóltál!
Köszönöm, Mizsi! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
