|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
_
Inszeminator: A szerződés
- Maga komoly embernek látszik Sándor, nem akar feleségül venni?
Csak ketten voltak a füstös helyiségben. A szomszédos kisebb teremben üvegcsörgés, a szpíker izgatott hangja és egy kiáltás..
- Mi lesz már jóasszony?
- A nő felállt, poharakat rakott egy kerek aluminiumtálcára, mellé hat üveget, és átment. Amint belépett, a poharak összekoccantak, mintha megbotlott, vagy elesett volna. A férfi tudta, hogy valamelyik elkapta a derekát, magához rántotta, aztán egy csattanás.
- Ne merészelje, hallatszott a nőrekedtes hangja. Lepakolt, s nem sokkal azután visszajött ruháját rendezgetve. Leült a férfival szemben, rágyujtott.
- Magát semmi nem érdekli, a meccs sem?
- Beteg maga Sándor?
- A férfi nem válaszolt, nézte az asszonyt amint az asztalterítőt símogatja szórakozottan, már sokadszor hallotta a kérdést. Soha nem felelt rá, mint aki nem is hallja elengedte válasz nélkül.
- Jöhetne gyakrabban. Örülök ha itt van.
Ha itt van jó napom van, elhiszi? Láttam a kis házat az udvaron. Miért lakik abban? Miért nem lakott a nagyházban? Az apjával?
- Ismertem az öreget is. Nem szerettem. Borravalót sem adott soha.
- Menjen már haza, most legalább egyedül…
- Nem birom nézni, ahogy az a sok rongy nő ragad magára.
A férfi felnézett – én csak egy gyereket akarok semmi mást. Nő nem kell, csak amíg a kezembe adja.
- Szülhetek magának egyet, ha gondolja – mondta a nő és felnevetett. Szép gyerek lenne. A mi gyerekünk…
- Maga…?
- Nem viccelek – benne vagyok a korban – lassan már nem is gondolhatok szülésre…
- Nem vagyok csúnya, láthatja. Ezek itt mind le akarnak dönteni, de nekem egyik sem kell.
- Ne mondja már, hogy én kellek magának.
- De mondom. Maga erős, nyugodt mint egy indián. Az arca is olyan. Láttam a moziban.
- Mondtam, nekem csak gyerek kell. Asszony nem. Nem akarok családot. Ha akar szülhet egyet, akkor elveszem, de semmi több.
- Egyszer szaván fogom.
- Megbánja.
- Maga nem lehet olyan durva kő mint az apja…
- Rosszabb vagyok
- Mit gondol miért laktam eddig a kisházban?
- Már eltemette az öreget, miért nem megy át?
- Majd átmegyek, ha asszonyt találok.
Megint kiabáltak odaátról, a nő söröket rakott a tálcájára, de nem lépett be a terembe, lerakta egy asztalra az ajtó elé és bekiáltott.
- Szolgálják ki magukat…!
- Fél év múlva, amikor a nő már észrevehetően terhes lett, megvolt az esküvő. Csak akkor lehetett, mert a férfi nem akart zsákba macskát. A kisházat átrendezte, kimeszelte, új kályhát is vett bele, és ezüstszínüre festette a kályhacsöveket.
A két tanú meglepődött amikor meglátták a tanácsházán. Egyedül jött.
- A nő az apjával, félénk kis öregemberrel.
- Sándor rövidre vágatta a haját, megborotválkozott, fehér inget vett, nyakkandőt kötött. Alig ismertek rá. Eltűntek a göndör tincsek, megfiatalodott az indián.
- A gyerekem tiszteletére. Ezt mondta.
A nő ámult - néhány pillanatra felragyogott az arca, micsoda férfi – még soha nem látta így - aztán elkomolyodott és nem akart gondolni a jövőre. Félt a jövendőtől. Tudta, hogy nem lesz, mert amit aláír majd két tanú jelenlétében az csak papír. Ez a jóképű fekete ember hajthatatlan, be sem lép a kisházba, ahová őt beköltöztette. Vár és reménykedik, hogy Lili egészségesen születik. Mert lány lesz, kislánynak kell lennie és Lili lesz a neve.
- Amint végeztek a férfi elköszönt az öregembertől a két tanútól és átsétált a túloldalra.
- A nő hazament a kisházba, tüzet rakott. Fázott a könnyű ruhában. A kis fehér kalapot a fátyollal visszarakta a dobozába, aztán újra elővette, nézegette. Arra gondolt, hogy összegyűri, belevágja a tűzbe, senkinek sem fog hiányozni, aztán meggondolta magát.
- Lili gyönyörű kislány lett, de nem emlékezett az anyjára. Kemény szigorú rendet tartott a nagyházban, apja tanította erre. A kisházban senki nem lakott már évek óta.
- Ketten ünnepelték a karácsonyt, a születésnapokat, és együtt jártak mindenhova. Lili szigorúan őrízte az apját, mert tudta, hogy egyre betegebb. Sándornak egy veséje volt, s az is beteg. A másikat évekkel ezelőtt ki kellett venni, mert három napig ázott a tábor közelében egy kukoricakúpban a novemberi esőben. Amikor leesett hó, nem bírta tovább, feladta magát.
- Lili egydül intézte a temetést, nem volt szüksége senki segítségére. Papot nem kért, pedig néhány pillanatig gondolkodott rajta. Egyedül akart menni a koporsó után. Megnézték.
Távolabb is állt egy nő feketében, kis csokorral a kezében. Lili konokul maga elé meredt, nem törődött semmivel.
- Elcserélte a házat egy városi lakásra, egyedül élt és egy nap elővette az apja hegedűjét.
Ritkán hegedült az apja, nem is tudott tulajdonképpen, csak cincogott, próbálkozott, azt mondta régen elfelejtette hogyan kell.
- Lili megszerette a hegedűt, rendben tartotta, s ha kezébe vette, nem az apjára gondolt, csak arra, hogy nem jó egyedül.
- Egy délután megszólalt a kaputelefon az előszobában.
- Felmehetek…?- kérdezte egy rekedtes hang.
Lili nem ismerte a hangot, és lecsapta a telefont de az újra megcsörrent.
- Mit akar?
- Csak mutatnék valamit…
- Nem veszek semmit és…
- … beszélni szeretnék veled Lili
- nem ismerem magát! Honnan tudja a nevem?
Sokáig csend volt, aztán Lili megnyomta a gombot.
Szemben ültek a szobában, a nő borítékot vett elő és átadta a lánynak.
- Mi ez…?
- Szerződés. Megismered apád írását?
Néhány sor volt mindössze, Lili hamar átfutotta.
- Maga az anyám?
A nő bólintott.
- Nekem azt mondták amerikába ment egy fogorvossal. Itthagyott.
- Nem hagytalak itt, ez volt a megállapodás. Szerződést írtunk. Illetve apád írta és én elfogadtam, mert nagyon szerettem. Azt hittem egyszer meggondolja magát, de nem tette. Nem is ember volt, csak egy darab ismeretlen kő.
- Nem igaz, engem szeretett.
- Szeretett, mert nagyon akart.
- És most…?
- Ne félj, nem háborgatlak. Csak látni akartalak.
- Tudni szerettem volna, hogyan élsz egyedül.
A nő oldalt nézett, felvette a hegedűt és végigsimította.
- Ismerem.
- Hallotta játszani?
- Csak próbálkozott, magának…
- Én is azt teszem – mondta a lány közömbösen. Puha rongyba tekerte és óvatosan visszahelyezte a tokba.
-
|
|
|
- november 17 2010 08:52:22
Ritkaságba menő történet.
Érdekes, jól megírt. Ha képzelet azért, ha valóság azért.
Szeretettel Joli |
- november 17 2010 09:06:34
Kedves Inszeminator!
Nagyon szép és megható történet.
Nem tudom miért, de valahonnan ismerősnek tűnik nekem ez a történet. Nincs ennek folytatása? Egy boldog befejezése?
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- november 17 2010 09:14:54
minden sorod mögött ott van egy sors! én étettem: Feladta magát!
ez ebben a szöveg kettős értelmet nyer..
vajon, a mai globalista rendszerek ... nem nyomorítanak-e meg ugyanúgy?!
Jó novella!
(Olvastad a Telefonkagyló a padlón című novellámat, az is valóságos, mint a Tiéd háttere!) |
- november 17 2010 11:54:15
Szóval rájöttél, hogy valóságos, igen az.
És niuncs boldog befejezés kedves Zsuzsanna.
Munkatársam volt a Chinoin gyárban a férfi, a nők gyűlölték a tettéért, nem értették.
Feladta magát, megkövült.
Lili mindezek ellentéte volt.
Csak magának akarta....és még folytathatnám. |
- november 17 2010 16:08:25
Nagyon jó írás. Gratulálok.
Szeretettel. Léna |
- november 18 2010 20:20:51
Nagyon megható szép történet, örülök,hogy elolvastam és hogy elolvashattam.Köszönöm!
Szívből gratulálok a csodálatos elbezéléshez ircsi  |
- november 18 2010 22:23:54
Köszönöm hölgyeim!
Insz... |
- november 19 2010 11:40:26
Kedves Inszeminátor!
Annyiféle emberrel vagyunk körülvéve. Akiről Te írtál, ahhoz foghatóról még nem hallottam. Történeted vizsgafeladat lehetne egy pszichológusi vizsgán. Érdekes boncolgatás kerekedhetne belőle. Remek írás. Gratulálok!
Szeretettel: Tara. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. április 23. szerda,
Béla napja van.
Holnap György napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
