|
 Vendég: 2
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_ MM
Kiro: A sárkány útja V. Fejezet
Ahogy a hajnal első napsugarai bevilágították a bambusz redőnyömet a szobám szinte aranyba burkolózva kacsintott vissza álmos szemeimbe. Valahogy kikászálódtam az ágyból és a tornác felé indultam, hogy ebben az időszakban is megcsodálhassam azt gyönyörű cseresznye fát, amit előző éjjel néztem. Igen ám, csak felfigyeltem arra, hogy két alak éppenséggel kellemesen összebújva álldogált alatta. Lám- lám a kis Hagumi Shizukusa volt és a fiatal ember pedig ahogy elnéztem, egészen helyes. Viszont egy hibája volt, nem kellett volna olyan kamishimot felvennie, amin a Hitsugi család ezüst sárkányát ábrázolja. Magamra kaptam a mellettem lévő köntöst és kirontottam.
-Takarodj innen Hitsugi fattya! Mit képzelsz mire vetemedsz? - ordítottam felé.
-Kérlek ne bántsd Yagamit! Mi igazán szeretjük egymást, és ő nem akar harcot! Kérlek!- könyörgött Hagumi.
-Mit képzelsz te kis cafka Atyádat így megszégyeníted?- szóltam vissza felháborodva.
-Te ostoba nő, te még sose voltál szerelmes? Soha nem haltál volna meg senkiért?- vágott vissza kérdésével.
Ekkor mint ha szíven ütött volna valamilyen furcsa érzés, kellene emlékeznem valamire, de mi lehet az nem is tudom. Ahogy zavarodottan álltam a két szerelmes között ismét megjelentek a sárkányok.
-Mondd, mit teszel? Hát nem emlékszel mit esküdtél meg nekünk?- kérdezte a kék sárkány.
-Buddhára! Óh kérlek nézd el vétkemet, teljesen elfelejtettem! Hiszen azon az éjszakán sok mindent kitöröltem magamból, csak tudnám mit. És igazán már ez az ígéret sem rémlett.
-Látod gyermekem, nagy úr a felejtés! Viszont a sok emlékek még jobban azok.- szólalt meg Lillian.
-Te túl kegyes vagy hozzá Kedvesem.- szólt közbe Shizukusa.
A két fiatal közben dermedten és lélegzet visszafojtva hallgatta és nézte őket. Látszott rajtuk, hogy sok kérdésük van, de még sem mertnek megszólalni.
-Kiro-chan engedd el őket! Valamint készülj fel a mai éjszaka lesz a sors döntő mindenki számára!- suttogott fülembe Lillian.
-Igenis! Mennyetek el Hagumi, készüljetek fel ti is!- szóltam feléjük bűnbánó hangon.
-Azonnal, de mégis......
-Azt mondtam mennyetek!- vágtam szavába mielőtt befejezhette volna mondatatát.
-Igenis!
S egy könnycsepp gördült le hófehér arcán kézen fogva Yagamit elsiettek egy rejtett kis kapun keresztül. Én még ott maradtam, és próbáltam feldolgozni a tettem, hiszen kis híján kudarcba fullasztottam a két család békekötésért szervezett állharcot. Lillian és Shizukusa eközben eltűnt előlem és csak virágok rózsaszín szirmai hullása jelezte, hogy ismét megjelentek előttem. Végül bementem a szobámba, az ágyamon már ott hevert az a ruházat amit a harc során kell majd viselnem. Hagumi az ajtóban állt s szomorú szemekkel készen állt arra hogy felöltöztessen.
-Hagumi kérlek előtte segíts megfürödnöm!
-Ahogyan parancsolod Kiro-chan!
-Köszönöm, és ne félj nem lesz semmi baj!
-Remélem!
Ezzel az egy szóval levette köntösöm én pedig beleültem a forró rózsa szirmos vízbe. Az illatos szivacs lassan csúszott végig a hátamon, hosszú fekete hajtincseim pedig kacsingattak felém a szirmok közül. Éreztem tekintetét a hátamon, tudtam azt a jelet nézi, amit Shizukusa hagyott rám. Még sem szóltam hozzá semmit, csendben ült mellettem és szíve minden dobbanását hallottam . Kikászálódva a kádból végig törölgetett, majd elkezdett öltöztetni. Előtte azért megkértem rá hogy a felsőrészemet a mellrészt tekerje körbe omeshivel ez egy régi japán nehéz krepp. Erre azért volt szükségem, ha mégis harcra kerülne sor a penge ne tegyen ezen a részen csúnya kárt. Mivel nem akartam, meg sérteni a családot felhasználtam azokat a ruhákat amit kikészítettek. Legalulra felvettem a régi hakanát, csak is a szabad mozgás érdekében. Mondjuk mivel fekete volt így jól passzolt a fehér selyem kimonóhoz. Kaptam még ezekhez egy óyoroi szerűséget, ez annyit tesz hogy majd nem olyan felszerelés volt, mint amit a szamurájok küzdelem során viselnek. Ebből csak a kék sárkányt ábrázoló felső pajzs részt vettem magamhoz. Hagumi közben össze akarta kötni a hajam, ez volt az első eset amikor nem engedtem. A tükör előtt állva ahogyan végig néztem magamon, olyan látvány voltam, mint egy shinto papnő. Igaz csak a kékes feketén csillogó szét szórt hajzuhatagom tett arról tanúbizonyságot, hogy nem vagyok az. A készülődés közepette eljött a várt alkony, Hagumi suttogó hangon szólt felém.
-Kiro-chan, vigyázz magadra, kérlek védd meg szerelmünket Yagamival.
-Nyugodj meg nem lesz semmi baj! - válaszoltam, de közben mégis olyan baljós érzetem volt.
Kifelé menet észrevettem, hogy az egész Shizukusa család összegyűlt. Közben a másik család is készen állt már a harcra a túloldalt. Yuki-sama és Muraszaki – sensei felém tekintve megálltak és tátott szájjal néztek.
-Ugyan már Senseiek! Nem kell így bámulni, még a végén meg sértődik Buddha, hogy engem jobban csodálnak mint őt.
-Bocsáss meg! Mi nem úgy …........ - zavartan elhallgattak.
Erre mindenki felnevetett talán ezzel próbáltam kicsit feloldani a hevült légkört, és elterelni a figyelmet. Hiszen Hagumi már a megbeszélt harc helyén várakozik majd Yagamival. Remélem nem lesz semmi baj! Ezen az éjjelen valahogy a Hold is erősebben és más fényben járta be a föld minden rejtett zegzugát. S ahogy meneteltünk a kiválasztott „csatatér” felé Yuki-sama mellém jött és egy álarcot adott a kezembe, mondania sem kellett tudtam, hogy felkel majd vennem, természetesen úgy is tettem. Végül élénk tárult egy hatalmas cseresznyefás erdő a közepén pedig egy hatalmas rét volt egy nagyon öreg fával. Szinte hallani lehetett hogyan suttogja azt, hogy „Ne harcoljatok”. Minden szirom könnycseppként hullott körülöttünk, mint ha ők is tudnák mire készülünk. Velünk szembe pedig a másik család már türelmetlenül, bőszülten várt minket. Az ő harcosuk egy férfi volt, magas termetű, hosszú fekete haja vetélkedett a szirmok táncával, arcát neki álarc takarta el. Olyan ismerősnek tűnt ez az alak, s ezt a gondolatmenetemet hangos ordítások törték meg.
-Kezdjük a harcot! - kiáltotta fel Shizukusa nagyúr.
-Kezdjük hát úgy is meghaltok!- szólalt fel gúnyosan Hitsugi nagyúr.
-Induljunk neki gyerünk!!!!!- ordította fel az egész banda!
-Megállj! Hogy mertek ilyen tiszteletlenek lenni, csak a két kiválasztott harcolhat!- szólalt fel Yuki-sama. Muraszaki sensei helyeslőn bólogatva mellette.
Erre a két család szégyenkezve letette a kardokat, s egymással szemben félkört álltak. Én és az ellenfelem középen állva a szokásokhoz híven meghajoltunk a mesterek előtt, majd megfordulva egymás felé ugyan így tettünk. Kezdetét vehette a harc. Lassan fordulva, szinte már táncolva jártuk egymást körbe, és ekkor a két penge először csattant össze. Szikrázva vicsorogtak a Hold hideg fényében, a két család lélegzetét visszafojtva figyelt minket. Már mind ketten repültünk a talaj fölött újabb és újabb penge csattanás közepette. Ekkor megtörtént számunkra az első megsebzés, nekem a karomat érte a márvány hideg fém, őt pedig az oldalán. Futásnak indultunk elkerülhetetlen volt az összecsapás. A kicsiny szikrák össze vissza száguldoztak körülöttünk. S újabb sebek kerültek testünkre! Míg mi harcoltunk Hagumi és Yagami próbálta békíteni a két család főt, de ők félre dobva gyermekeiket csak minket figyeltek. Yuki-sama valamint Muraszaki sensei imával próbált fohászkodni az életekért a két sárkány előtt. Mivel ők már ott voltak, csak mi előttünk nem jelentek meg. Közben egy újabb csapásnál lekerültek az álarcok, nem tudtam elhinni hogy igaz amit látok Rei volt az ezüst sárkányok harcosa. A földre rogyva, minta ezernyi hideg penge szúrta volna át a szívemet. Kiszállt belőlem minden erő, nem tudtam lábra állni csak a könnyeim zápora, mint vízesés takartál el kék szemeim izzó tengerét. Rei csak állt előttem némán, ő is meglepődve, majd szó nélkül letérdelt és megcsókolt. Valójában ő sem tudta, azt hogy én vagyok, mert mikor én eltűntem neki is megjelent a sárkány csak éppen Lillian Hitsugi. Aki azt hazudta hogy utam során meghaltam, de találtak egy másik harcost, ki az útjába állhat a két család békülésének. Ebben a pillanatban a két sárkány megjelent nekünk is, s ebben a pillanatban visszatértek az eldobott emlékeim.
-Látjátok őket!- szólalt meg Shizukusa sárkány szelleme.
-Kérünk bocsáss meg nekünk!- kiáltottak fel a család fők.
-Bocsánat? Hiszen két gyermek szerelmét vennétek el, valamint az életüket. Nem látjátok, akár meg is halnának egymásért. Azt akarjátok, hogy úgy járjanak mint őseik, ahogyan mi?- mordult fel Shizukusa.
-Ne légy ilyen szívtelen Kedvesem. - szólalt fel Lillian.
-Te mindig olyan kegyes vagy, de gondolj bele, ha most nem avatkoztunk volna bele, ők is meghaltak volna.
-Tudom, de most itt az idő mindent rendbe hozniuk, és elgondolkozni mit is tettek!
-Legyen hát! - válaszolta Shizukusa szerelmesen Lillian felé.
A családok egymás előtt megállva bocsánatot kértek, majd a szerelmes párra áldásukat adták. Mindenki nagy örömmel vonult el a rétről, csak én és Rei maradtunk ott szótlanul egymás karjaiban.
-Kérlek bocsássatok meg nekünk! Ez volt az egyetlen lehetőségünk arra, hogy ők végérvényesen elfelejtsék az ellentéteiket. Valamint megszülethessen egy új nép, akiknek vezetői a ti és a Hagumiék gyermeke lesz.- szólt felénk Shizukusa.
-Hm, bocsássunk meg, hiszen kis híján megöltük egymást. Majd nem végeztem Reiel, és ő is velem. Plusz még az állítjátok, hogy a mi gyermekünk vezeti majd az ti népeteket?! Nem is vagyok terhes!- tiszteletlenül szóltam vissza.
-Igazad van, tudjuk bűnt követtünk el ellenetek, de meg kell értened, hogy miért! Kiro hát nem emlékszel már arra az éjszakára amit Reiel töltöttél?- kérdezte Lillian.
-De igen most már emlékszem mindenre!
-Akkor tudhatnád, azon az éjjelen lettél szülő anyja annak a gyermeknek aki a méhedben van. Valamint még mi előtt megkérdeznéd, mért nem vetted észre, azért mert a gyermek mindvégig az én oltalmam alatt volt. Vigyáztam rá!- csendesen szólt hozzám Shizukusa.
-Buddhára! Apa leszek? Valamit azért még sem értek! Hogyan fogja az én gyermekem és a Yagami Hitsugi gyermeke vezetni az új népet?- Kérdezte Rei izgatottan.
-Úgy hogy az ő sorsuk az lesz, mint a miénk volt. Egymásba szeretnek majd, és ők lesznek az új királyi, valamint szellemi vezetők. Mivel mi segítjük őket és tanácsot adunk rajtatok, és Hagumiékon keresztül.- válaszolta Shizukusa.
-Ezt hogyan képzelitek? Megrendezitek a szerelmüket?- kiáltottam fel mérgemben.
-Nem dehogy is! Hidd el ez lesz az ő sorsuk! Nem mi avatkozunk be!-mondta Lillian.
Ez volt az utolsó mondata és teljesen eltűntek, mi csak térdelve és bambán néztünk egymásra. Rei rám pillantott szép szemeivel, letörölte könnyeim és újra megcsókolt. Majd felállt és karjaiba véve leültünk az öreg fa tövébe.
-Egyetlenem, tudom nagy kérés, de hallgassunk most rájuk, hiszen ők védelmeztek meg minket és gyermekünket. Ők adtak erőt abban, hogy mindezeket véghez vigyük. Viszont az szégyellem és nem tudom magamnak megbocsájtani, hogy ennyi sebet ejtettem rajtad és hogy azt is elhittem halott vagy.- suttogta szerelmesen Rei.
-Legyen, ha ez a sorsunk legyen hát. S ne légy ilyen kegyetlen magadhoz, mindketten varázslat és hazugság alatt álltunk. Viszont a szívem nagyon boldog mivel megtartottad az ígéreted és vártál rám.
Ezek a szavak után erőt véve magunkon elindultunk Miyazakitól nem messze lévő Miyakonojoba. Itt telepedtünk le és itt született meg az egyetlen fiam, akinek a Ryuusei nevet adtuk. Ez a név annyit tesz Hullócsillag, más fordítások szerint meteor. Miért pont ezt a nevet, mert születésekor egy kék csóvás hullócsillag suhant el ablakunk előtt. Hagumiéknak természetesen lánya született és az Ayame nevet kapta, mivel éppenséggel az Írisz kertben szülte meg gyermekét. S a megírt sors is a közelben várta már végleges eljövetelét. |
|
|
- november 19 2010 20:58:42
Nagyon szépen köszönöm^^ |
- november 20 2010 10:30:40
Le vagyok nyűgözve... tényleg nagyon jó, nagyon tetszett. Élmény volt olvasni a történetet.
Szeretettel. LÉna |
- november 20 2010 18:10:13
Kedves Kiro!
Köszönöm ezt a szombat délutáni élményt, írásod olvasva. Zseniális, profi írás. Szeretettel gratulálok: Tara. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
