|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Vannak nagyon szép, de veszélyes....
Áttelepülés
Tara Scott, 2010. március 31., szerda, 19:00
Amikor a téli szervizelés során felújított, rendbe hozott első sportrepülőgép felszáll, nekem mint első fecske hozza el a tavasz hírét. Így történt ez az idén is, az elmúlt hétvégén. Kihasználva a langyos napsütést, férjemmel a kertben tettünk-vettünk, amikor felpörgött egy motor s az erdő felé fordulva már láthatóvá is vált a felemelkedőben éppen felénk tartó fehér kis sportgép. Egy kört tett a környékünk felett, majd a Tisza felé vette az irányt s eltűnt az erdő mögött. Kicsit megfáradva leültem egy kerti székbe, s a távolabbi motorzúgást hallgatva megrohantak gyerekkori emlékek.
Apám, miután lecsökkentették a hadseregben a repülő órák számát leszerelt az állományból, s a Repülőgépes Növényvédő Állomás pilótája lett. Akkoriban alakult a vállalat, s Magyarországon is megteremtette a repülőgépes növényvédelmet. A pilóták brigádokba voltak osztva. Ez úgy nézett ki, hogy két pilóta és két szerelő tett ki egy brigádot. Két repülőgép és két gépkocsi tartozott hozzá. Ahogy a mai időkben, úgy akkoriban is a reptér, azaz a munkaterület közelében lévő településen bérelt üres házat vagy szobákat a vállalat, a pilóták és szerelőik részére. Az egész hetet ott töltötték, és csak hétvégén tértek haza. Nyáron azonban, ha a helyzet úgy kívánta hétvégén is dolgozniuk kellett. Ilyenkor, ha volt szálláslehetőség anyám összepakolta a szükséges ruhaneműinket, s egy-két hétre szabadságot kivéve s a nyári szünetet kihasználva apámhoz költöztük. Csodálatosabb nyaralást el sem tudok képzelni. Jártunk egész apró faluban, és laktunk Mátrafüreden egy idős hölgy-testvérpár villájában. Azóta sem ettem olyan vadon termő apró, mézédes szamócát, mint a Pipis-hegyen.
Amikor egy munka véget ért, a brigád áttelepült a következő területre. Ez lehetett a befejezett munkától, akár száz kilométerre is. A két pilóta a gépével költözött, a szerelők a GAZ típusú dzsipekkel. Kiválóak voltak a terepen. Egy alkalommal, az ottlétünk alatt kellett tovább költözniük. Én addig nyaggattam apámat, hogy végül megengedte, hogy vele menjek. A másik gép és a két szerelő anyámmal előbb indult, apámnak még el kellett rendezni az ottlétükkel kapcsolatos papírdolgokat. Ragyogó idő volt felhőtlen kék éggel, melegen sütött a nap, kiváló repülőidő. Kis segítséggel bekecmeregtem a gépbe, s apám bekapcsolta rajtam a hevedert. Hasonlított a mostani biztonsági övekhez, csak sokkal vastagabb, erősebb anyagból készült és meglehetősen bonyolult zárral lehetett ki-bekapcsolni. A motor nagy pöffenésekkel beindult, füstöt okádott, majd nagy zajjal, de egyenletesen dolgozni kezdett. Miután apám is bekötötte magát, elindultunk. Egyre gyorsabban gurultunk, s a mellettünk húzódó erdősor egyre gyorsabban haladt visszafelé. Majd felemelkedtünk, s egy ideig szembe néztünk a végtelen kékséggel. Majd vízszintesen repülve lenéztem az alattunk elterülő tájra. Apró tehenek legeltek jobbra kissé messzebb, s traktor haladt mögötte pótkocsival a megelevenedett terepasztalon. Ahogy távolabbra tekintettem, egy apró vonatot láttam. Fekete gőzmozdony húzta, s szakaszosan tört fel kéményéből a sötétszürke füstoszlop. Távolabb egy erőmű ontotta az ég felé tömör, fehér füstjét. Egy gólya egész közel került hozzánk, azt hitte versenyre kelhet velünk. Fent úgy érzi az ember, mintha a világ tetején ülne. Érzések, melyeket elég nehéz „földi” szavakkal kifejezni. Apám az órájára nézett és azt mondta, lassan megérkezünk. Előttünk erdő húzódott, s a feltámadt szélben fekete füst szállt fel valahonnan a fák mögül.
- Valamit égetnek - mondta apám, és előre nyújtotta a nyakát mintha akkor előbb láthatná. Elértük a fákat szaladtak alattunk, láttam földutat, melyen egy autó haladt valahová. A füstöt jobbról kerültük, s apám kissé bedöntötte a gépet, hogy lenézzen. Aztán csak arra emlékszem, hogy hirtelen nekidőlt az ajtónak amennyire a heveder engedte, és mondott valamit. Talán „Istenem”? Valami ilyesmit, és fordulóba vitte a gépet. Nem az erdő felé kanyarodott, hanem jobbra, így lenézve én is láttam a tüzet. A másik gép égett. Ami még épségben látható volt belőle, a citromsárga farok rész. A feketére égett roncs részeként a zöld fűben, valószerűtlen volt. Míg ereszkedtünk lefelé, egy földúton autókat láttam haladni a katasztrófa helyszíne felé. Amikor leértünk, megállította a gépet és kiszállt. Én nem tudtam utána menni, mert nem tudtam a heveder zárját kikapcsolni. Egy ideig vártam, majd visszajött és bejelentkezett a rádión. Vannak dolgok, amikre csak foltokban emlékszem. Nem tudom mennyi idő telt el, megérkezett a két autó a szerelőkkel, és anyámmal. Képekben jelenik meg előttem, ahogy anyám sírt. Apám átölelte, és tisztán láttam, ahogy megremegett a szája. Aztán megbeszélték, hogy mivel intézkednie kell és mi csak útban lennénk, hazajövünk. Így a csomagjainkat összeszedve a szerelője bevitt minket a legközelebbi település állomására, és vonattal estére már itthon is voltunk.
Mikor ennyi év után ezt a történetet felelevenítettem, megszólalt a mobil telefonom. A lányom kérdezte meg, hány órára jöjjenek ebédelni. S mivel még a régi történet hatása alatt voltam, arra gondoltam, mennyit könnyít életünkön az a sok új dolog, amit akkoriban nélkülöznünk kellett.
Például, a mobiltelefon.
|
|
|
- december 05 2010 14:09:15
Kedves Tara!
Jó visszaemlékezni gyermekkorra, pedig a jó emlékek között találkozunk sok kellemetlennel is, mint a történetedben is volt.
A technika vívmányai megkönnníthetik a mindennapjainkat, de ha ez a sok készülék nem úgy működik, ahogy kell, akkor csak a gond van velük. És rengeteg energia szükséges hozzájuk. Ha elmegy az áram, akkor meg semmi sem használható. A mobiltelefojn is csak addig, amíg le nem merül az akkumulátora, vagy le nem fogy róla a pénz.
Amikor valamivel gondjaim vannak, akkor azt mondom, jobb volt régen, amikor nem volt szükség ennyi mindenre, de gond sem volt semmivel. Sokkal nyugodtabb volt az élet akkor, régen.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 05 2010 15:52:22
Kedves Zsuzsanna!
Igazság van abban, amit leírtál. Azonban a mobiltelefon biztonságot jelent. Abban az időben a falvakban du. 4-kor bezárt a posta, és onnantól kezdve nem lehetett kapcsolatba lépni Apámmal, mert nekünk sem volt otthon telefonunk. Amikor Apám három pilótatársa is lezuhant és a rádió bemondta a helyiséget, Anyám csak másnap tudta meg, hogy nem Apám volt. Ugye el tudod képzelni? Bizony nagyon nagy segítség lett volna.
Szeretettel: Tara. |
- december 07 2010 20:08:17
Drága Tarám, most íratja velem másodszor a szövegem ez a masina.
Szívszorongva olvastam írásodat, és bizony igazad van, ha lett volna mobil telefon, talán többet tudhattam volna meg apám haláláról vagy hallhattam volna legalább a hangját néha, de...
Szeretettel lel barátnőd: Radmila |
- december 07 2010 20:21:46
Igen Milácskám, tudom. Másképp, de közös sors. Köszönöm szépen, hogy időt szántál írásomra.
Szeretettel puszilak: Tara. |
- december 08 2010 03:02:27
Kicsit jobban tagold a szöveget - összefut az ember szeme előtt, igaz, éjjel van, de megint neki ugrom, mert érdekel! |
- december 08 2010 03:08:21
szívszorító, mert közeli volt az áldozat - és az embern ma is átvillan, hogy "lehettünk volna mi is"....
van még novella-tervem, nem is egy! |
- december 08 2010 14:55:58
Kedves István!
Természetesen mindig felmerült. Volt olyan társa Apámnak, akivel 16 évesen együtt kezdett a Hármashatár-hegyen, együtt oktatott a Killián rep. főiskolán, és együtt mentek a mezőgazdaságba repülni, és lezuhant mellőle. Még ma is előttem van az arca, ismertem. Pedig gyerek voltam. Nehéz idők voltak. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
