|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,218
|
|
_A fiáker utasra vár.
/2009.09.19./
novella
 N
Radnai István:
SÉTA A MÚLTBAN
A nehéz faburkolat, piszkos, dió lehetett-e vagy cseresznye-vörös. Felkerekedem a csigalépcsőn.
Az egész emelet kitárul, mint egy galéria.
Lent az étteremben zenekar játszik. Mellettem horkol.
Tömöm magamba, spárgakrémleves, sült-pulyka. A háta széles, de mintha scheuermann húzta volna görbére, pedig éppen a hiányzó melle volt az.
- Mondtam Neked, hordjál melltartót!
A számban olvadnak a falatok, a püré! Jaj, és vörösbor folyik a terítőre.
Vajon miért a galérián terítettek. Arra ment néhány kedvenc íróm, Illés Endrét vélem felfedezni, de fekete-fehérben.
Na, nem frakkban vagy szmokingban, de szürke öltönyben. Molnár cvikkert viselt, a fogason kalapok, malaclopók.
Zakó a támlán, mellény, ingujj, lepedőnyi napilapok és kisebb folyóiratok rongyosra és rojtosra olvasva.
Egy olvasókeret, hatalmas zörrenéssel a földre zuhan. Zuhan? Miért?
A vekker indiántáncot jár. A vigvam ponyvájául szolgáló bőrlebenyt a napfény félrefújja.
Huzat a paplan alatt, elvitte magával.
Utána kúszom és megbotlom a galéria pácolt lépcsőjén. A gömbölyű végébe kapaszkodom a faragott korlátnak.
Lent pincér vagy libériás inas áll; hatalmas tálcán - pezsgő. Szűk nyakú poharakban gyöngyözik.
Le akar csúszni a nadrágom, odakapok, megállapítom, hogy otthon felejtettem a nadrágtartót.
Gömb alakú búrák, dehogy csilingelő kristálycsillárok és villogóan fényes sárgaréz mindenütt.
Besüt a Nap, ami lehetetlen az északi fekvés miatt. A Müllerné negyedik emeleti ablakát sikálja.
Aha! Így történhet, pedig már nem vereslik, magasan áll. Már amilyen magasra télen feljut, mert a hatalmas kirakat üvegtelenül ásító nyílásán bekéredzkedik a porhó, a cipőmre ül, mint a macska.
Elsuhan a patkolt lova által vonszolt fiáker. Egyetlen felcicomázott ló, konflis lenne? Most megrúgott, kellett nekem közel mennem.
A ló hatalmas fara betolakszik a takaró alá is. Hogyan került rám ez büdös lópokróc?
Ráadásul gorombán dörzsöli az arcomat, hogy az a pokróc miért nem borotválkozik?
Közben a zenekar játszik rendületlenül, pedig a hangszereken finoman megül a porhó. Morzsákat szedek az asztalokról, egy-egy csorba pohár félig borral.
Végre rátalálok egy zsemlére, a fogam alatt csikorog.
Szembe jön velem egy hatalmas matróna. A melle, a mellbősége, az egész lépcsőházat betölti. A viciné rákiált az emeletről.
Mindketten rossz helyen jöttünk ki az étteremből, fizetés nélkül.
Valami kis emberke, kézirattal a kezében loholna felfelé a szerkesztőségbe, de azt mondják, a szerkesztő úr ma nem jön be.
Piszokul huzatos a lépcsőház, igyekeznék az étterembe.
Nagybajszú íróféle most csavarja a kupakot a töltőtollára, mert pacát ejtett a remekművön, amelyet így nem olvas senki.
A folyóirat, amely az asztalomon hever, a Nyugat valamikori száma, de a betűk kifakultak.
Na, ezért sem kapok előleget, pedig a márványasztalom pengve pörög egy ötpengős, hiába nyújtózom, átugrik a szomszéd asztalra, ahol nagy halomban állnak a kéziratok, szép rendben.
Az enyémet a pincér lesöpri egy kockás kendővel, így az ölembe csak morzsák jutnak.
A tálcára teszi hamutartót, tudja, hogy nem dohányzom.
Az a baj, hogy elfelejti otthagyni a kispohár kísérőt, a szódát legalább, kiszáradt a szám.
Tapogatom a lepedőt, magam mellett. Kihűlt.
Valami hatalmas, kétméteres asszony hiányzik onnan.
Az orvosi rendelő ajtajából visszakiált: - Százhúsz kilós asszony voltam!
És odébb megy ráncosan, ujjai közt, amelyek karmokban végződnek, vastag köteg recept, vény, orvosi rendelvény. Elindul a patikába, a kis, kerek asztalon üveglap, kancsó, pohár.
A kancsóból hiányzik a víz. Krákog, nem tudja lenyelni.
- Asszonyom, háromhavi gyógyszert? Hogy gondolta? Hogyan nyelné le egyszerre?
De csak felröhög - Százhúszkilós asszony voltam.
És felröppen. Kezében a kancsó vekkerré változik és már a vekker harsogó kacagása közeledik, amikor a csontsovány asszony leereszkedik a lepedőmre és megszúrja az oldalamat.
Nyiszlett könyökével leveri az orromról a szemüveget.
Egy könyv esik le az ágyról és éppen ott nyílik ki.
Izzadtan ébredek és akkorát ütök a vekkerre, hogy az elszáll. Teniszpartnerem nem tudja fogadni a szervát, ászt ütöttem.
Lehajol a labdáért. a falatnyi tenisz-szoknya meglibben. Talán szellentett?
De lehet, hogy az már én voltam, aki addig nem térek észhez, amíg meg nem főzöm a kávét.
De megfőzöm-e ma reggel? És ha megfőzöm minek? Ma vasárnap van.
Csak a panelt fúrja valaki állhatatosan, újból és újból nekiveselkedve.
|
|
|
- december 05 2010 14:17:28
Kedves István!
Eléggé csapongó volt az álmod, mert hiszen csak az lehetett, amiben ennyi mindent láttál és közben gyorsan váltakoztak előtted a képek. Aztán végre felébredtél.
Elég jól magadhoz tértél kávéval, vagy anélkül, különben nem emékeztél vona ennyire tisztán az álmodra.
Nem tudnám megfejteni a jelentését!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 05 2010 16:42:54
Kedves István!
Ha megzavarják az álmunkat, jelen esetben egy falfúróval az álom és ébrenlét határán mivel ez egy hullámzó állapot, az agyunk mozaikokban képpé formálja a velünk megtörtént eseményeket, és összekeveri, átértelmezi és egy ilyesmi zagyvaság lesz belőle. De legalább érdekes.
Nagyon jól jelenítetted meg, láthatóvá tetted álomfilmedet. Rendkívül érdekes volt olvasni.
Szeretettel: Tara. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. december 21. vasárnap,
Tamás napja van.
Holnap Zéno napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
