Napkorong

MM

Sziszka: Holdfény a tó felett.

Este van, szemerkél az eső. Lehajtott fejjel lassan lépked az erdőben. Jobb láb a bal után. Nem erőlteti meg magát...
...csak hagyom hogy sodorjon az erdő fái közt lágyan ringatózó éjjeli szellő.

Kapucniját a fejére húzza. Nem mintha fázak, csak nem illek bele a tájba. Az egész tiszta, nemes és szabad. A hol ezüst fénye csillan meg a leveleken.
Ritkul az erdő, már nem simítják végi fejét minduntalan a fák koronájuk kiálló ágaival...

...kiért a tisztásra...
...egy tó terül el rajta...

Megáll a partján és nézi, nézi a mozdulatlan tükörsima felszínét. Látja benne önmagát. Önkéntelenül kavicsokat rúg a vízbe a partról...
...összeborzolódik a víz felszíne, eltűnik a képmás...
...egyre jobban hullámzik a víz. Már akkorák a hullámok mintha viharos szél korbácsolta volna fel...
...de szélcsend van...

...Ő megijedt, és el kezd hátrálni a tótól. Elbotlik az nagyobb kődarabban, és a seggére ül. Rémülten kapja maga elé a kezét, de mire feleszmél, már újra tükörsima a tó felszíne.
Feláll és meglepődve sétál vissza a tóhoz.
Belenéz.
Meglepődve hátrál, és kiül a megrökönyödés az arcára...
...nem tükröződik semmi a felszínen...
...az eső is elállt...
...csak bámul és nem érti, hogy mi történt. Nem találja a tükörképét. Elveszett...

...megrémül még jobban a felismeréstől...
...el akar rohanni, el akar tűnni erről a partról. Hátrafordul és elkezd futni az erdő irányába. De az csak egyre távolodik ő meg csak egy helyben fut...
...nem képes elszakadni...
...csontig hatoló rettegés lesz rajta úrrá. Hol tűnhetett el?

Valami sós ízt érez a száján...
...észre sem vette hogy elkezdett folyni a könnye...
...cseppenként gördül végig az arcán. Siratja magát...

Lerogyik a földere háttal a tónak. A kapucni lecsúszik a fejéről...
...némán rázza a testét a zokogás, és patakokban folyik a könnye. Elveszít minden kapcsolatot a térrel és idővel...
...nem tudja mióta térdel ott, másodpercek, percek vagy talán órák óta?
...egy hangra lesz figyelmes. Semmi különleges csak egy halk hang...

...fokozatosan erősödik, és egy lágy dallam lesz belőle. Felkapja a fejét. letörli a taknyát-könnyét a pulcsija ujjával, és elkezdi kutatni a hang forrását. körbenéz, majd megfordul. A tó teteje gőzölög és párás, és a ködben egy Nő lépked a felszínén. Szájánál egy csontból faragott ezüsttel futtatott furulya. Abból csalja elő a dallamot. csukott szemmel halad a part felé. Testét egy egyszerű fehér ruha fedi, fejére egy áttetsző fátyol van csavarva. Mezítláb lépked.
Mikor kilép a partra, azonna kinyitja a szemét, és elhallatszik a furulyaszó.
- Mi bánt Vándor?
Hangja ezüstösen cseng...
- Ne.. nem látom magam a tóban... elvesztettem önmagam...
Újra könnyek tolulnak a szemébe...
- Ezen segíthetek.
- Tényleg? Tudsz segíteni nekem?
- Igen vissza adhatom neked az elvesztett énedet. De ahhoz meg kell ígérned valamit!
- Bármit! Amit csak akarsz! Csak had legyek újra önmagam!
- Ha megígéred hogy nem fogod megtagadni a saját lényed és nem lépsz más ösvényre akkor visszaadhatom.
- Megígérem! Megteszem! Hisz ezért akarom vissza!
- Nagyon helyes. De jól figyelj, tartsd magad az ígéretedhez, mert tudni fogom ha megszeged, és akkor örökre a sötétség rabja leszel. Onnan nem lesz visszaút!
- Önmagamra a lelkemre fogadom hogy nem szegem meg az ígéretem!
- Úgy legyen!
Feltámad a szél lágyan, majd egyre erősebben kezd el fújni. viharos erősségűre nő és orkánként bömböl a szél. A part menti fákról az arcába csapja a vizet a vándornak, el kell takarnia magát. - Légy hát Önmagad! - Hallja a viharon keresztül is a lágy szavakat. Hirtelen áll el a szél, és a nekifeszülő teste el is veszti egyensúlyát. Ismét elesik. felsérti a csuklóját és a tenyerét a part menti köveken. Csúnyán véreznek a sebek. Odamegy hát a tóhoz lemosni a kezét. Belemártja a hűs vízbe és áztatja lubickoltatja. Önmagáról megfeledkezve kezd el játszani a hullámokkal. Majd észbekap és feláll. Körülnéz. Nem látja már sehol a Nőt. Melegséget érez a csuklóján, hát azt veszi szemügyre...
...a sebei eltűntek begyógyultak. De észre vesz még mást is. Már nem a kezeit nézi hanem alá tekint. Kisimult a tó elültek a kis hullámok is...

...látja benne önmagát...

...egy-egy könnycsepp gördül le mind a két szeméből. végig folynak az arcán és belecsöppennek a tóba. - Emlékezz mit ígértél! - hallatszik a két csepp után keletkezett csendülésben. Mosolyra húzódik a szája, és némán bólint - Úgylesz! - gondolja magában. Megfordul és a mosollyal a száján távozik a partról az erdőn át. Kikúszik a felhők mögül a Hold és fényével világítja meg Őt és a partot, az utat. Most már nem csak egy Vándor...
...most már újra önmaga.