Napkorong

N

III. Fejezet

Három napos utazás után végre megérkeztünk a házához, hát inkább volt egy japán béli stílusos palota, mint egy kis házikó. Hatalmas kert tele íriszekkel, cseresznyefákkal, és szebbnél-szebb itt honos virággal. Sőt volt egy meglepetése is a számomra, de azt csak este volt hajlandó megmutatni nekem. Így szinte nem győztem kivárni, hogy leszálljon végre az alkonyat. Addig ő még elment itthonról, pár dolgot megvenni, meg egy-két interjút elintézni és lebeszélni. Persze én sem unatkoztam, igaz az orromra kötötte, hogy pihenjek, meg ki ne merjek menni nélküle a nyugati részre. Nem is tettem meg, inkább úgy döntöttem mire hazaér csinálok neki valami finom japán ételt. Végül is eléggé imádtam ezt az országot, ahhoz hogy kitanuljak pár jó kis receptet. Ahogy elkészültem mindennel addigra ő már pont a bejárati ajtónál húzta le cipőjét. Nekem sem kellett több egyből elé siettem, meghajoltam és lágyan megcsókoltam.
-Üdvözöllek itthon Kedvesem.- írtam le neki vidáman.
-Hm, végre veled lehetek, de mi ez a finom illat?
-Gondoltam az első közös éjszakánkat megünnepelhetnénk egy finom vacsorával, aztán pedig megmutathatnád a meglepit is.- vigyorogva írogattam ezeket a szavakat.
-Na jól nézünk ki, már nem én vagyok a fontos hanem a meglepetés?
-Nem dehogy is, csak tudod eléggé furdal a kíváncsiság.- „válaszoltam” kicsit szomorkás arccal.
-Ó, Drágaságom, ne hogy szomorú légy! Csak viccelődök veled, tudom, hogy én fontosabb vagyok neked.- mondta mosolyogva.
-Akkor jó!- nyugodtam bele.
Végül az asztalhoz ültünk és feltálaltam neki az előételt, ami egy japán csirkeleves volt, másodiknak pedig jakatori-t szolgáltam fel (ez egy hurkapálcikára feltűzött grillhúst takar) salátával. Desszertnek pedig borzas narancsot, meg kell valljam nem kellett noszogatni, hogy egyen mindenből. Szinte az arcára volt írva, hogy ízlett neki, meg hogy jól tudok főzni. Természetesen mindezek után megkaphattam a meglepit. Kimentünk a kert nyugati részére, persze bekellet csuknom a szemem, csak akkor nyithattam ki ha szól.
-Most már kinyithatod, és remélni tudom csak, hogy tetszeni fog.
Az egész olyan volt mint egy álom, az egész rész ahol álltam apró kis lámpákkal volt kivilágítva, előttem pedig egy kis kerti filagória állt. Az igazat megvallva nem volt annyira kicsi hiszen volt benne egy kis asztal, két szék, plusz egy faágyikó égszínkék virágos matraccal, pléddel és párnákkal. A legszebb benne mégis az volt, hogy egy utolsónak virágzó sakura mankai cseresznyefafajta volt mögötte. Könnyeimet törölgettem ettől a fenséges látványtól.
-Mi a baj? Talán nem tetszik?- kérdezte izgatottan Lee.
-Nagyon is, soha ilyen szép ajándékot nem kaptam még senkitől.- írtam le meghatódva.
-Gyere pihenjünk meg benne.- felém nyújtotta kezét.
Ez volt az a pillanat, amikor már nem csak csókkal pecsételtük meg szerelmünket. A két test ami még idegen volt egymástól, most először vált eggyé. Minden mozzanat a mennybe repített. Eddigi életem során, most éreztem igazán azt, hogy tartozom valakihez. A pléd alatt megbújva töltöttünk még egy kis időt, végül bementünk a melegházba, ne hogy még megfázzunk.
Másnap ő korán elment dolgozni, és hogy ne legyek mindig egyedül mellém rendelt egy japán tanárt, aki persze tudott angolul is. Így könnyen ment a tanulás, igaz nem tudtam még mindig beszélni, de időközben a nyelvtant és az íráskészséget sikerült elsajátítanom. Eltelt három hónap és minden rendben ment, míg nem egy napon furcsa riportra lettem figyelmes a tv-ben. Lee -t összehozták valami másik színésznővel, és hogy eljegyzést fontolgatnak. Mintha ezernyi tőrt szúrtak volna a szívembe, nem tudtam eldönteni igaz ez vagy nem. Alig vártam ki az estét, hogy kérdőre vonjam. Közben kimentem filagóriába és ott próbáltam kitisztítani a fejem. Az ideg minden porcikámban szikrázott, valamint cikázott összevissza. Aztán arra lettem figyelmes, hogy nyitódik a nagy kapu és begurul a kocsival a garázs elé. Nem voltam hajlandó bemenni és köszönteni, ő pedig meglepődött arccal jött ki hozzám, hogy mi baj van.
-Édesem, megjöttem, de te most nem vártál bent. Nem jól érzed magad?- kérdezte Lee.
-Miért is várjak olyan embert, aki hazudva, nyájasan magához csalogatott, és mégis mást nőt akar elvenni.- írtam le könnyes szemekkel, és vágtam hozzá a noteszt.
-Honnan szedted ezt a butaságot?- nézett rám meglepődve.
-Láttam az egyik csatornán, amint bejelentették, hogy te elveszel valami kis színésznőcskét.-véstem le heves tekintettel.
-És ezt te elhiszed? Gondolod, megkértelek volna, hogy élj velem. Azt hiszed olyan könnyen eltudnálak dobni magamtól?- vágott vissza mérgesen.
Soha nem láttam még így, az arcán összerándultak az apró ráncok, szeme könnyes lett. Én mégsem tudtam írni neki semmit. Erre ő fogta magát otthagyott, beült a kocsiba és elszáguldott. Kitörtek belőlem hatalmas könnyeim, a kétségbeesés határán voltam és végül így aludtam el. Hajnalban arra ébredtem, hogy a szobában fekszem az ágyon ő pedig mellettem ül és sír. Fel akartam kelni és megölelni vagy megérinteni, de nem ment, gyenge voltam, alig kaptam levegőt, és szinte reszkettem. Ezután történt meg az a csoda, amire már azóta vágytam, amikor kimondta, hogy szeret. Kijöttek az első szavak a számon.
-Lee, Ai site iru! (Lee, szeretlek!)- nyögtem ki csendesen. Erre ő felém fordult, és hatalmas tekintettel felordított.
-Mondd! Mondd ki még egyszer!- s ezzel a hévvel emelve finoman karjaiba.
-Lee, szeretlek!- súgtam ismét csendesen.
-Mondd még!
-Szeretlek.
-Én is Kedvesem, kérlek ne haragudj rám hogy itt hagytalak, most miattam lettél beteg, de tudnod kell, hogy nekem csak te vagy és nincs közöm ahhoz a nőhöz. Szeretlek hidd el! Ezért azt akarom, hogy legyél a feleségem!
Ekkor előhúzott a zsebéből egy kis fekete dobozt, és amikor kinyitotta ott állt benne a legszebb jegygyűrű amit valaha láttam. A hajnali napfényben csillagként ragyogott fel zöld szemeimben. Annyira boldog voltam, viszont hogy lehettem ilyen buta, elhinni egy ilyen pletykát.
-Mit válaszol Kincsem? – kérdezte félénken.
-Igen, leszek!- nyögtem ki nehezen, hiszen közben eléggé lázas voltam, de végre újra tudtam beszélni, ha nem is sokat, de a fontosabbak kifutottak a számon.
-Mit szólnál, ha ott tartanánk az esküvőt ahol megismerkedtünk Oszakaban?
-Legyen!
-Akkor máris elkezdem az előkészületeket, de előtte kihívom az orvost.
Erre csak bólintottam egyet, mert éreztem rám tört a kínzó álmosság. Az orvosi vizsgálat után, örömmel diagnosztizálta a doki, hogy rendben vagyok, sőt újra tudok majd beszélni, viszont nem szabad erőltetnem. Valamint annyit még hozzá tett, hogy járjak majd sok vizitre, mert egy kis angyalka sok odafigyelést igényel majd. Döbbenten néztem rá.
-Terhes vagyok?- suttogva kérdeztem.
-Igen, anyuka lesz.- válaszolta elmosolyodva.
Elköszönt és Lee kikísérte, végül felrohant hozzám, hogy mit is mondott az orvos, mert közben ő a doki javaslatát követve odatett egy kis csirkelevest melegedni, hogy erőt adjon.
-Na mit mondott?
-Jól vagyok, minden rendben!
-Végre-valahára! És mit mondott még?- kérdezte izgatottan.
-Hogy rossz éjszakáid lesznek ezentúl.- válaszoltam lassan, mosolyogva.
-Hogy hogy?- nézett rám meglepetten és fölém hajolt.
-Apuka leszel.- súgtam a fülébe.
Lehet nem kellett volna ilyen hamar közölni, mert onnantól kezdve három héten át úgy pátyolgatott, mintha én lennék a kis baba. Igaz vicces volt néha, mert a konyhában csetlett-botlott. Sőt a mosást is elszúrta néha.
Végül Oszakaban megtartottuk a lagzit, mindenki ott volt aki számított nekünk. Időközben a bárátokkal is sokat beszéltem, és a bátyámmal is sikerült kibékülni. Igaz könnyes tekintettel említettük meg egymás előtt, milyen jó lenne, ha a szüleink is megérhették volna ezt a szép napot. Ezen a csodálatos napon bocsájtottam meg magamnak igazán, és fogadtam el azt a tényt, hogy nem én voltam a hibás. Végül a boldogság is rám talált egy saját család megtestesülésében, és tudtam ha eljön majd az időm egyszer, akkor bűntudat nélkül állhatok majd a végtelen kapuja előtt.