|
 Vendég: 96
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_karácsonyi emlékek és gondolatok
 N
Az első emlékezetes karácsonyom négyéves koromra tekint vissza. Akkor még hittem a Jézuskában...és ez finom, szívet melegítő érzés volt. Öten laktunk egy két-szoba konyhás komfort nélküli lakásban - nagyszüleim, özvegy anyám , én és anyám menyasszony húga. Erzsi néném vőlegénye egy sváb származású szakácsnő balkézről született egyetlen fia... akit igényes, művelt anyja taníttatott és hegedült egy kamarazenekarban. Az a fajta férfi volt - talán mert testvér nélkül nőtt fel - aki nem szerette a gyerekeket, élvezte, ha szekírozhatta, kinevette őket, persze engem is. Titokban sokat szenvedtem miatta lelkileg, de panaszkodni nem mertem, mert féltem tőle... ugyanis látszólag - amikor más is látta - kedves volt hozzám..
Ezen a háború előtti karácsonyon egy szép hajas, alvó babát hozott a Jézuska nekem, anyám vette. Feri bátyám - a vőlegény - nálunk töltötte a szentestét és mihelyt megtörtént az ajándékosztás, kézbe vette az én új babámat, szétszedte, hogy megnézze, hogyan működik az alvó szeme. Összerakni már nem tudta - ezzel tökéletesen tönkretette az örömömet, és a babáktól valahol a tudatom mélyén örökre elment a kedvem.
Ehhez kapcsolódik a második karácsonyi emlékem a háború utolsó évének idejéből. Apámat nem hívták be katonának, mert hadiüzemben dolgozott, de a gyárat lebombázták, a munkások nagy részét elbocsátották szép összegű végkielégítéssel. /Ezután már bújtatni kellett őt a nyilasok elől/ . Ezen az 1944-es karácsonyon a váratlanul ölünkbe hullott pénzből szüleimtől könyveket kaptam - Robinson és Gulliver történetét - mindkettőt rongyosra olvastam és annyira tetszett, hogy ma is jól emlékszem minden apró részletre, idézni is tudtam belőlük, és kaptam egy nagy hajas, alvó babát is. Ennek egyáltalán nem tudtam örülni - kísértett a múlt emléke! - rá sem néztem és ezt szüleim szomorúan látták, mert nem tudtam megmagyarázni - pedig a baba drága volt és más gyerek biztos nagyon örült volna neki.
A háború utáni szegénység idején apám a közeli kis erdőből vágta a fenyőt, hosszú tűleveleit nehéz volt díszíteni, angyalhaj gyanánt szúrós üveggyapot került az ágakra és melaszos lisztből magunk készítette süteményből "szaloncukor". Ajándékul apám munkahelyéről csomag - benne egy nekem küldött fiús küllemű cipő, és néhány méter flanel, amiből pizsamát varrtunk a húgomnak.
Felnőttként átéltem szép karácsonyokat, amikor kislányaim, majd később unokáim nagy örömmel vették birtokba a sok szép ajándékot, játékot, ruhaféléket. Olyan karácsony is szerepel emlékeimben, amikor a gyerekorvos velünk teázott a karácsonyfa alatt, mert kislányom magas lázzal tüdőgyulladással feküdt. A jó doktorbácsi a hóviharban hívásunkra azonnal eljött és - bár nem volt bőbeszédű, akkor meglepően sokat mesélt magáról is, talán ekkor érezte, hogy gyerekekkel szép igazán a karácsony / neki nem született gyereke.
Ma már - öregen és betegen - nem várom a karácsonyt. Kiábrándított már évek óta, hogy elveszett ennek a szép családi ünnepnek a melegsége, ajándékozási iparrá változott. Még inkább elszomorít, hogy az ajándék már nem meglepetés, mert megbeszéljük, ki mit szeretne - hogy hasznos legyen! - és az unokáimnak csak pénzt lehet adni, mert az igényüket, ízlésüket nem lehet ismerni. Nem sajnálom a pénzt, szívesen adok, amennyi telik, de elszomorít a hangulat , és persze keveset nem illik adni, sokra meg nem telik...
Készülni is kellene nagy lakomával, sütni-főzni, ahogy ez szokás, elvárható, de nincs erőm, igény sincs fogyasztókra: mi keveset fogyasztunk, én szigorú diétát tartok, gyerekeink, vendégeim - amikor jönnek, - már telítve vannak mindenféle finomsággal.
Hát ennyit a karácsonyi emlékek varázsáról. |
|
|
- december 10 2010 12:13:53
köszönöm a kedves képet !
mamuszka |
- december 10 2010 13:24:53
Mamuszkám!
Szeretem olvasni írásidat! Sok minden eszembe jut ilyenkor nekem is
a régi kigyermekkori szegény Karácsonyokról.
Nagyon tetszett, gratulálok: Pircsi |
- december 10 2010 13:26:35
Kedves Mamuszka!
Szívesen olvastam a gyermekkori Karácsonyokra való visszaemlékezésedet. És hogy milyen igazad van abban, hogy inkább pénzt kell adni, mert nem tudjuk,minek örülnének leginkább. És hogy keveset nem illik adni. Meg hogy meg kell beszélni, hogy ki mit szeretne és az már nem lesz igazi meglepetés. Talán, mivel ilyen anyagias világban élünk, mégis csak jobb, ha olyan dolgokat vásárolunk meg, amikre szükség van, és nem kerül az ajándék a szemétbe.
Így történt ez a mi esetünkben is, amikor tegnap egyik lányommal közösen vettük meg a karácsonyi ajándékát (2 pulóvert, mert az kellett neki).
Én is mindig félek a sütéstől-főzéstől, szívesen megszabadulnék tőle, de amikor ott vagyok az ünnepek előtt, mégsem tudom megtenni, hogy ne süssek-főzzek, mert ha vendég nem jönne, akkor is a családnak kell ennie valamit abban a néhány napban.
Ebbe is már belenyugodtam, mint annyi minden másba.
Üdv.: Torma Zsuzsanna |
- december 10 2010 14:35:39
Drága Mamuszka!
Végtelenül elszomorított az írásod. Sok minden átfut ilyenkor az emberen. Pld. az ajándékozással kapcsolatban az is átfutott rajtam, hogy sok családban nem is telik ajándékra. Örülnek, ha ennivalóra futja. Tökéletesen írtad meg sok nagyszülő helyzetét is. Elnézve az üzletek akciós újságjait egy-egy játék még akcióban is csillagászati összegbe kerül. Keveset nem adhatsz, sokat nem tudsz. Tipikus mai probléma. Tudom, hogy nem nyugtat meg, de rengetegen osztozunk problémáidban.
Szeretettel puszillak: Tara. |
- december 10 2010 15:28:40
Ahogy írod, ez a szép ünnep már nem az ünnepről szól, hanem a kötelező érvényű látogatásokról, evésről és ki mit kapott, ki mit adott dolgokról. Szomorú, de talán az emberek egyszer rájönnek és visszakanyarodnak az eredi ünnepi hangulathoz, érzésekhez.
Szeretettel Joli |
- december 11 2010 09:12:41
Köszönöm kedves Barátaim kiegészítő és egyetértő véleményeteket.
Mindezek ellenére tiszta szívvel kívánok mindannyiunknak szép, szeretetteljes családi ünnepeket.
mamuszka |
- december 11 2010 18:32:57
Nekem a feleségem halála óta végleg megszűntek az látogatós ünnepek. 24-én deélelőtt az unokáim nálam vannak, és feldíszítik a fát, és ha a családi "egészégfelelős" is úgy akarja, akkor lemegyek hozzájuk... |
- december 11 2010 22:02:52
Kedves Imre - ez szomorú lehet, de remélem, a karácsony estét nem töltöd egyedül szomorkodva...??
Mi nem tudunk elmenni a gyerekeink a két ünnep között jönnek el /betegségem miatt/ - fát sem állítunk már évek óta, csak szimbolikusan fenyőágakat egy vázában - jelképes díszekkel..
csak egészség lenne... - ezt kérnék a Jézuskától, de jöbb lesz inkább őt meglátogatnom |
- december 12 2010 18:56:54
nem koptak szürkévé ezek a jeles napok csak mássá, a nagymamáim sokat meséltek az Ő nagymamáikról...mert akkor közelségben éltünk.Nekem itt az édesanyám,de nincs a családban gyerek, sem kicsi sem nagy... és ezért kimarad az az igazi szívet melengető érzés amit csak a kicsik öröme adhat...Jó volt olvasni, és soraid átsugározták az akkori napokból az önfeledt melegséget |
- december 12 2010 20:37:19
Kedves Etusom - örülök, hogy megkerestél, mert igazad van. Régebben a család összetartóbb volt, - az együttlét volt a fontos és a gyerekek öröme...
Ami nekem leginkább nem tetszik manapság - a vásári hangulat már hónapokkal az ünnep előtt...
sokat nem látok belőle, de a TV-ben is eltúlozzák minden ünnep - így a karácsony szerepét is.
szeretettel köszöntlek és kívánok szép ünnepet nektek.
mamuszka |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
