|
 Vendég: 90
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_novella
 N
Radnai István:
TÉLEN SALAKKAL SZÓRTÁK FEL A JÁRDÁT
A kapu már rég nem volt meg, amikor oda költöztünk. Sokszor elmentem a ház előtt, megnéztem a zsalugátereket - és ha kinyitották, a színes ólomüveg ablakokat.
Sajnos nem tudom felidézni pontosan az alakokat, mert odalent zsémbes öregember lakott, a feleségével, aki viszont elutasító volt, alig köszönt.
Ha pontos akarok lenni az öreg bosnyák, csak azután lett zsémbes, miután a mennyezet leszakadt és beborította a vasárnapi ebédlő asztalt.
Lehet, hogy az ölükbe ömlött forró húsleves okozta.
Alig, hogy a tálalásra sor került, az aranyló karikák még be sem fejezték a táncukat a leves tetején, az öregasszony talán a konyhába mehetett a levestésztáért. Azaz dehogy ment ki!
A levestésztát már a tányérok tetején egyensúlyozta be a tágas nappaliba, amikor teríteni kezdett.
Ha belülről kifelé néztem volna, az ólomüveg ablakokra láttam volna.
Erre azonban sor nem kerülhetett. A mennyezetről lehullott vakolat volt az oka.
A vastagtörzsű diófákon kívül, hézagos léckerítés. A járdáról mohos kőlépcső vezetett a kerti ösvényre, kőlapokkal volt kirakva.
A valamikor hófehér faragott kövekbe, belemart az idő. Akár csahos puli, a Tücsök foga a velőscsont porcos végébe.
A diófák alatt gyöngyvirág. Sűrűn záródó levélerdejéből, ki kellett gereblyézni a diót, vagy a korán kelők arany helyett meglelték.
A dióverést soha sem lehet időben elkezdeni.
A fentiekből kitűnik, hogy a széllelbélelt emeletet, tulajdonképpen a manzárdot laktuk.
Ahhoz, hogy feljussak, pedig elég fürge és pajkos gyerek voltam, be kellett jutni egy verandába, amely előtérül szolgált.
A ház különös építője, maga Szent Lukács, hosszú ősz szakállal, minden ajtót a kert felőli oldalra nyílóan épített.
A főlépcső, süttői vörös mészkő lapokból, egészen hátul a kertből a konyhába vezetett.
A verandára fehér mészkő lépcső, de a napos oldalon nem lepte be a moha.
Ebből adódik, hogy az utca felé mindössze a színes, zsalugáteres ablakok néztem, és a veranda üvegszemei.
A folyosóra dupla ajtón keresztül lehetett bejutni, ám a teli ajtót csak télen csukták be, a belső üvegajtó annyira leszállt, szinte leült a műkővel kiöntött folyósra, hogy ágyúlövésszerű robajjal nyílott befelé, különösen, ha teljes súlyommal a kilincsre nehezedtem.
A folyosóról ajtók nyíltak.
A hajdani cselédszoba, ahol egy agglegény-életet élő ficsúr lakott. Barnaságát, a téli napon is érlelte, pokrócba tekerte értékes altestét. Egykor kerékpáros bajnok lehetett, mert a túr-de-francot mindig figyelemmel kísérte. Kit tudja, hol vette a francia sportújságot, de minden évben mutogatta.
Név szerint ismert mindenkit aki számított. Pedig már vagy húsz harminc éve nem kerekezett, nem láttam, hogy lett volna egyáltalán biciklije.
Barátnője annál több.
A cselédszobával szemben a folyosón, a hatalmas samottos kályha feltöltő és salakozó ajtaja, igaz rejtve volt. Azt hinnéd széf vagy páncélterem rejtőzött a kalapácslakkal lefestett ajtó mögött.
Amikor a bosnyák veje is odaköltözött, fűteni kezdték a hatalmas kályhát, de a hamu és a szénpor nem jutott a szobába. Szellőztetéskor kirakták az ablakba az ágyneműt.
Ilyenkor meglestem a testőr-méretű vaskályhát. Csúcsos sisakja volt és nagyon kövér.
Mintha egy közlekedési rendőrre ráadták volna anyám fekete zsákruháját, dereka nem volt.
Kicsit lábujjhegyre álltam, a zsalugáterbe kapaszkodva belestem.
Nem tudtam elképzelni ugyanis, miért a falba töltik szenet!
A cselédszoba mellett a döngő csigalépcső, más alatt inkább nyikorgott, de lefelé az árbocként támasztó gerendán szinte pörögve ereszkedtem le, a lépcsőfokokat alig érintve, míg felfelé....
Mint a afféle vásott kölyök a bájgúnár feje felett dobogtam. Mondta is, hogy a hölgyvendége rosszat álmodott!
Ma már nem vezetne félre, de akkor még el akartam hinni, hogy az a hólyagarcú Bea, akit a szőke haja miatt megnéztem, amikor a zöldséges Gizinél káposztát vásároltam, álmodni jár az örökifjúhoz.
Felmegyek a lépcsőn, amilyen halkan csak tudok.
Nem akarom, hogy felébredjenek. A konyhakő egy helyen felrepedt, mint a Muzellák arca a harapás után.
De ezt nem lehetett összevarrni, cement kellett volna oka, bár nehéz lett volna akkor is megoldani, mert a beton alól kilátszottak a fagerendák.
Nem ma építették a házat.
Mariska néni ezüstbe foglalt arany karikagyűrűje vagy a résbe, vagy az erkély korhadó deszkáin át a kertbe gurult.
Az sem lett meg soha, ahogyan az első karórám sem. Hogyan veszíthettem el a fűben és vajon ki találta meg.
Rossz szokásom volt a szíját az ing zsebére gombolni.
Felmegyek a lépcsőn, halkan, hogy senkit se ébresszek fel. Benyitok a fürdőszobába, onnan a szobába, nagyanyám visszakerült az ágyamba és ott fekszik fennakadt szemekkel.
Majdnem elbotlom a liliommintás kokszkályha ívelt lábában, mint nagyanyám egykor. Igaz, összeforrt a bokája, de ennek már nem sok a jelentősége.
Végigmegyek a nagyszobán, kilépek az erkélyre, de sem a bosnyák nem kiabál, felesége sem csapja be a zsalugátert.
Alólam eltűnik a földszint, ablakostul.
A dózer kitúrta, a hajladozó padló éppúgy ring és nyikorog, mint régen. Mint régen, amikor az utcai front léckerítése még nem hiányzott.
Az erkély párkányába kapaszkodom és nézem, hogyan kerüli meg a déli nap a szomszéd házat, hogy alkonyat előtt még egyszer visszanézzen.
Nagyanyám nagyon haragudott, amikor egyik lánypajtásom meglátogatott. Annak a lánynak az volt a szokása, hogy a ballonkabát nyáron se került le róla. Sőt, a szobában sem.
Majd ki lyukasztották a domborulatai, a gombok megfeszültek, de még leszakadni sem akartak, bármennyire szerettem volna.
Most a fotelben ült és várt rám. Szürke szeme és tág pupillája volt. Most is rá emeli, haján megcsillan a délutáni napfény.
Anyám most sincs itthon, talán a hivatalban maradt vagy netán vizsgáztat.
Ne is feszegessük, más programja sosem volt, vagy tanított, vagy ült a hivatalban, ami a nagyanyám szerint nem munka, csak ok a kávézásra.
Most nem szól rám a nagyanyám, a lány is szokatlanul csendes, kutyám két lábra áll és úgy felejti magát. Nem hoztam kockacukrot, talán a konyhában találok.
Rohamosan ereszkedik az alkonyfüggöny, mire felnyitom a szememet, a szemközti fehér sziklák, vörösen izzanak, a fenyőerdő feketére vált.
A szobaúr, a cselédszoba lakója, fizet az zugorvosnak vagy az angyalcsinálónak. Még nagyhasú nőt egyet sem láttam, pedig, mintha panaszkodott volna, hogy egyszer elfeledkezett magáról ijedtében, amikor benyitottam a folyosóra, és megcsikordult az ajtó.
Lenézek a kertbe, a kárpitozott fotel a durva fehéres-szürke pléddel, mintha üresen napozna!
A csigalépcső a semmibe vezet, nem felfelé, lefelé!
Megállok a lépcső tetején, majd lassan félútig megyek, a falon a rézkarcok elmaradnak. Egy sisakos marcona ember félprofilban. Valaha festmény lehetett, amiről másolták. De most fekete-fehérben árválkodik.
Egy színezett rézkarcon az őrangyala kézen fogva vezet egy kisgyereket. Azt mondták, nekem is ilyen őrangyalom van, de nyoma sincsen.
Amikor leérek az utolsó lépcsőfok helyére, hirtelen felébredek.
Nem ébresztettem fel senkit! Egyedül vagyok. A szobába, ablaka sehová sem néz, szemközt a panelüregekből fény szűrődik. Éjjel van, a szél játszik a műanyag zacskókkal.
A kertváros elsüllyed, emlékszem is - a ház helyén utoljára gazos játszótér volt. A drótkerítésre elfelejtettek kaput tenni. Egyszer csak véget ért. A lépcső, amit a kőlépcső helyére téglából raktak a télen, elolvadt tavaszra.
|
|
|
- december 16 2010 19:49:47
Kedves István!
Délelőtt már itt jártam, csak a munkahelyi feladataim miatt még sem tudtam elolvasni. Most olvastam el. Szerintem nagyon szép volt az álmod, hiszen tudom milyen érzés a gyermekkori emlékeket "felidézni", amikor történtek velünk rossz és jó dolgok is. Nekem nagyon tetszett a megfogalmazás, én is próbáltam magam elé képzelni a házat, a kertet, a mandzárdot, a földszintet, a lépcsőket. És láttalak Téged, ahogy pajkos kisgyermek módjára döngeted lábaiddal a lépcsőket. No meg lesed a lányokat!
Nekem is eszembe jutott kisgyermekkoromból, hogy a szülőházam szomszédjánál néha jártak budapesti rokonok, köztük volt egy fiatalember is, akin meg én csodálkoztam el, szegény kis parasztleányka. A Dörmögő Dömötört náluk láttam először, hiszen nálunk ilyen nem létezett. S ott láttam olyan képeskönyveket is, amelyekből megtudhattam, hogy vannak más színű emberek is a fehéreken kívül.
Jó az az írás, amely minket is gondolatokra, visszaemlékezésre késztet. Ezért mondhatom,hogy a Te írásod ennek megfelelt és tetszett. Van benne egy-két elütés, de az mindenkinél megesik. A lényeg a szavakban és a sorok között van!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 16 2010 21:50:46
Kedves István!
Nagyon tetszett az írásod, érdekes élmény volt. Bár sablonosan jellemezted a ház lakóit, annyira tökéletesen, hogy kirajzolódtak belőle a rájuk jellemző embertípusok. Nekem, lehet hogy furcsa "Az éjszaka csodái" jutott róla eszembe.
Szeretettel olvastam: Tara. |
- december 17 2010 01:34:42
Nyilván, ha nem a ház "díszletei" lettek volna az emberek - velük foglalkozom többet...
Talán a bosnyák belemerülhetett volna a szuronyroham felidézésébe - mást úgy iogazán nem mesélt az Első világháborúról...
A másik szereplőnek - fő jellemzője az volt, hogy hajtotta lányokat, és már nem a pedált...
Később fénykép után városképeket festett, lévén, hogy műszaki rajzot is tanult..
De a téma annyi, hogy visszaálmodtam magamat egy már nem létező házba...
A tájkép, amit minden nap ugyanabból az ablakból láttam, ma is élesebb, mint egy fekete-fehér fénykép!
Meg lehet írni a folytatást, megmozdulhatnak a szereplők - de az már egy másik novella témája! (Részben meg is írtam, ami a családomat illeti.) |
- december 17 2010 14:14:23
rapista!
Nagyon jó kis novellát írtál álmodról, de szerintem ez megtörtént,
és újraálmodtad!
Régi érdekes emlékek, érdeke figurákkal, nekem tetszett!
Gratulálok: Pircsi |
- december 17 2010 17:47:14
Igen. Látod, a kerékpározó-Hollywoodi filszínész, ráadásul szívdöglesztő 
az idős férj alattatok-neki fodrász, ruha minden, nekem pohár sörre sincsen. Nem pontosan idéztem. az embertípusok, amikről írtam. Jó kis rajzfilmet lehetne csinálni belőle! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
