|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_ MM
Hasszeda: Dermesztő ragyogás
Este van… Megint nincs áram. Már másodjára a héten. Nem tudom, hogy miért, de mindig ilyenkor jönnek….Félek tőlük… Félek, hogy bántani fognak, hogy kínoznak. Pedig sosem csinálnak velem semmit, csak állnak, néznek, és várnak… De hogy mire, azt nem tudom. Mióta megszülettem, azóta látom őket. Édesanyám is látta, de ő nem félt tőlük. Ő próbált nekik segíteni…. Azt mondta, hogy eltévelyedett lelkek, és át szeretnének jutni. Anya értette őket… Én nem hallom suttogásukat, csak látom őket, és félek… Nem szabadna. A félelem, ami miatt nem hallom őket, de szerintem jobb így. Azt nem tudnám elviselni, hogy beszéljenek hozzám.
Amikor először meséltem anyukámnak a látottakról, nagyon örült. Azt mondta, hogy már rég letett arról a reményről, hogy örökölhetem képességét… Mindenfélét kérdezett: Mikor látom őket? Hogy viselkednek? Mit mondanak? Meddig vannak velem? Ismerős van-e közöttük? De én meg sem tudtam szólalni. Azt hittem, hogy csak én látom őket… Féltem, hogy bolondnak fognak nézni emiatt. Édesanyám szerint kiválasztottak vagyunk, szerintem meg nem normálisak.
Miután elmeséltem, miket láttam, anyu próbált segíteni...Ő jött rá arra is, hogy azért nem beszélnek hozzám, mert félek tőlük. Próbált megnyugtatni, de nem sok sikerrel. A félelmem nem múlt el. Sőt!... Amikor anya egy dühös szellemnek akart segíteni, őt is elérte a végzete. Azóta is itt van, próbál velem beszélni, szólni hozzám, de nem hallom… Nem merem hallani… Miután anya meghalt, eladtam a házat, és elköltöztem messzire a régi emlékektől, de tőlük nem tudtam megszabadulni. Orvostól orvosig jártam, de nem találtak semmilyen elváltozást. Abban reménykedtem, hogy ez valamilyen betegség, de minden orvos megnyugtatott, hogy semmilyen bajom nincsen.
Amióta anyukám meghalt, nem találkoztam olyan emberrel, aki olyan lenne, mint én. Jártam sámánoknál, táltosoknál, boszorkáknál és jósoknál, de mind bolondnak néztek. Azt mondták, hogy ez lehetetlen, csak képzelődöm… Már én is kezdem ezt hinni. Rémálomnak képzelem, amiből felébredek, és minden rendben lesz. Anyukám él, én még kislány vagyok, és nem látok szellemeket…
Már eljutottam odáig, hogy megpróbálok szembenézni velük, megkérem, hogy hagyjanak békén, keressenek valaki mást, akit megkérhetnek, hogy segítsen nekik… Nem akarom az egész életemet velük leélni, hogy minden pillanatban ott legyenek ahol én. Nem akarom úgy végezni, mint az édesanyám. Tudom, hogy mindig itt vannak, még ha nem is látom őket. Érzem a hideget, amit árasztanak, hallom a surrogást, a függöny és a pókháló rebbenését. Tudom, hogy sosem vagyok egyedül.
Nem mertem férfit keresni…Nincsen barátnőm, nem bízok senkiben… Nem tehetem, senki nem hinne nekem… Egyedül kell szembenéznem a félelmeimmel. Még nem tudom hogyan, de majd kitalálom… Azt hiszem, csak egyszerűen megkérem őket, hogy hagyjanak békén. Más választásom nincs… Normális életet akarok. Normális barátokkal.
Egy hét múlva
Megtörtént… Beszéltem hozzájuk… Azt hittem megértenek, és elmennek, de tévednem kellett. Még mindig itt vannak, és sírnak… Sajnálom őket… Szeretnék segíteni, de nem tudok. Ha segítenék nekik, sohasem tudnék megszabadulni tőlük, és félek, hogy örökre velem maradnának, és egyre többen lennének. Tegnap egész nap a könyvtárban ültem. Minden könyvet megkerestem, amiben szellemekről van szó. Találtam egy könyvet, amelyben szelleműzési módokról olvastam. A legtöbbhöz olyan dolgok kellenek, amit nem tudok sem megvenni, vagy előállítani… Egyet találtam, amit használni tudok.
Kipróbáltam… Semmi nem történt… Már az idegösszeroppanás határán állok… Behunyom a szemem, úgy nem látom őket. A hangokkal, és az érzésekkel semmit nem tudok kezdeni. Lassan kezdek pánikba esni… Mit csináljak?... Hogy zavarjam el őket?... Nem akarok látni, nem akarok hallani! Szeretném, ha ez az egész véget érne! Segítsen nekem valaki, hogy meg tudjak tőlük szabadulni! Mit tegyek? Mit tegyek? Hova menjek? Ki tud nekem segíteni? Egyre többen vannak. Egyre gyorsabban jönnek, és én nem tudok rájuk figyelni, nem hallom hangjukat, és nem is akarom! Azt akarom, hogy békén hagyjanak! Fel akarok ébredni! Ez biztosan csak egy rossz álom! Nem lehet valóság. Mit tettem, hogy ezzel az átokkal kell élnem? Mit tettem, hogy ezt érdemlem?
Nem látok kiutat, nem látom a végét. ..Véget kell vetnem ennek az egésznek… Meg kell szabadulnom tőlük és nincs más választásom. Meg kell tennem, különben soha nem hagynak békén. Örökké a nyomomban lesznek, sehova nem tudok tőlük menekülni. Bárhol leszek, megtalálnak, utánam jönnek. Mindenhol a fülembe sugdosnak, pedig tudják, hogy nem hallom őket.
Bármi történjék, meg kell tennem… Itt az ideje… Nem tudok már velük élni… Békén kell, hogy hagyjanak. Ha ők nem mennek el, majd elmegyek én… Úgy, hogy soha ne találjanak rám… Meg kell magam öljem… Egyedül így tudom őket lehagyni… Egyedül így tűnnek el az életemből. Meg kell tennem.
Most már nem félek tőlük… Belemosolygok gyöngyházszínű, fakó arcukba….Tudom, hogy mindjárt vége… A lift az 10-dik emeleten jár, nemsokára vége. Itt hagyom őket. Én elmegyek, de ők nem jönnek többé utánam… Végre egyedül lehetek… Zökkenve állt meg a lift. Már csak a tűzlétra, és ott is vagyok, ahol lennem kell. Már régen meg kellett volna tegyem. ..Nem szabadott volna eddig várjak… A tetőn vagyok... Egyszerű volt feljutni. Az ajtó nyitva volt, korlátnak semmi nyoma. Megfordulok… Elbúcsúzom édesanyámtól… Tudom, hogy hall engem. Bocsánatot kérek, amiért nem tudtam szembenézni a szellemeimmel, de még mindig azt gondolom, hogy nem vagyok normális. Kiválasztott? Nem! Egy bolond, akit szánnak azok, akik tudják mi baja.
Már csak egy lépés, és vége… A szellemek körülöttem kavarognak, és látom az arcukon, hogy félnek. Nem akarják, hogy itt hagyjam őket... De megteszem... Érzem, ahogy a hajamba kap a szél…. Felgyorsul a szívverésem. Ki akar ugrani a helyéből. A föld egyre közelebb van. Mindjárt vége…. Vége mindennek….
Sötét van.…Nem látok semmit, nem fáj semmim. Tudom mozgatni a kezem és a lábam. Hideg verejték folyik a hátamon és a nyakamon….Csak egy álom…. Semmi nem történt velem. Ez csak egy rossz álom volt… Ha kinyitom a szemem, semmi mást nem fogok látni, csak a szobámat, a berendezést és saját magamat izzadságban úszva… Dübörög a szívem… Izgulok... Tudom, hogy most már ébren vagyok, és nem lesz semmi baj.
Ahogy kinyitom a szemem, hozzá kell szoknom a fényhez. Nagy a világosság. Vajon miért? Már reggel lenne? Úgy érzem, mintha csak egy percet aludtam volna. Szempilláim között pislogok, résnyire nyitott szemem szúr. Behunyom, hogy elmúljon. Pislogok egyet. Megállt egy pillanatra a szívem. Csak képzelődtem. Még az álom hatása alatt vagyok. Az nem lehet. Nem lehet itt. Ismét kinyitom a szemem, és ott van… Ott lebeg előttem… Arca centikre arcomtól… Eluralkodik rajtam a pánik…. Nem álmodtam….Ugye nem álmodtam?....
|
|
|
- január 03 2011 20:47:42
Kedves Hasszeda!
Nem érdekel, mások mit gondolnak a szellemekről, és az ezoterikáról. De sajnos azt kell mondanom, az Édesapád tévedett. Bár igaza lett volna! Álmodtál? Dehogy! Higgy nekem, tudnék mesélni, sőt! Bizonyítani is.
Szeretettel üdv: Tara |
- január 04 2011 14:24:43
Hiszek a szellemekben, és érdekel az ezterika, de ez a két történet csak kitalált. Örülök, ha neked tetszik, de ezek nem megtörtént dolgok.
Szeretettel üdv:Hasszeda |
- január 04 2011 14:43:20
Örülj neki!   De mindenképpen gratulálok a fantáziádhoz!
Szeretettel: Tara |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 25. hétfő,
Katalin napja van.
Holnap Virág napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
